Bertók Dániel lelkipásztor már teológus gyakornok kora óta szolgál Nagykanizsán, és életútjának több eseménye is oda köti. Március 21-én iktatták be a Nagykanizsai Református Egyházközség második lelkipásztorának, és ennek kapcsán beszélgettünk életútjáról, szolgálatáról és Isten munkálkodásáról.
Dunántúliként szolgálsz Dunántúlon, hiszen a Balaton-felvidékről kerültél a Zalai-dombság területére. Mesélnél az indulás éveiről?
Egy hatszáz lelkes kis településről, Balatonszőlősről indultam. Édesanyám háztartásbeli, édesapám kőművesmester volt. Őt anno papnak szánták, de végül a testvérét taníttatták, ő pedig kőműves mester lett. Balatonfüreden és a környéken rengeteg házat épített, meg a sajátunkat is, és a rokonoknak is sokat segített. Hatan vagyunk testvérek, és a nővéreim még pelenkáztak engem. Erika nővérem tizennyolc évvel idősebb nálam, ő Veszprémben él és papírfonással foglalkozik, Bea nővérem tizenöt évvel idősebb nálam, Budapesten magánházakat takarít és gyermekekre vigyáz. Sanyi bátyám már csak hat évvel idősebb és szakmáját tekintve burkoló, de jelenleg Balatonfüreden karbantartóként dolgozik a strandon. Dávid bátyám pedig négy évvel idősebb, mint én, szőlész-borász. Matyi öcsém pedig négy évvel fiatalabb nálam, és bábolnai ösztöndíjas volt, lovász és belovagló lett, és készül az érettségire, hogy edző szakon tanulhasson tovább.
Milyen erősségeket hozol otthonról, a nagycsaládból?
Dolgosnak neveltek, és a feladatvégrehajtásban vagyok jó. Emlékszem, gyerekkoromban soha nem szerveztem magamnak szabadidőmre programot, mert úgyis adódott otthon feladat, valamit mindig segítenem, segítenünk kellett a szüleinknek. Az erősségeim közé sorolom a feladatmotiváltságot, mert ennek köszönhetően például az idősek közötti vagy a javítóintézetben végzett szolgálatot is tudom vállalni. Aztán rettentően tudok hallgatni, amivel el tudom palástolni, ha valamihez nem értek, de nem titkolom végtelenségig, hogyha nem tudok valamit, hanem merek segítséget és tanácsot kérni a testvérektől. Bár azt nem feltétlen sorolom az otthonról hozott dolgok közé, hogy szeretem a humort, mégis fontos megemlítenem, mert Isten alkotott ilyennek. Tudok disztingválni, tehát nem viccelek el mindent, de tudom a humort feszültségoldásra használni. (mosolyog)
Milyen volt a családod gyülekezeti betagozódása?
Azt nem mondanám, hogy minden vasárnap templomba mentünk, de jártunk templomba, konfirmáltunk mindannyian, karácsonykor verset mondtunk a szőlősi templomban. Azt őszintén elmondom, hogy nem mindig az igehirdetésre volt nyitott a szívem meg a szemem, hanem folyton kinéztem valami fiatal lányt és ábrándoztam, meg próbáltam vele szemezni. Olyan is volt, hogy elaludtam, és édesapám határozott óvatossággal meglökte a padot, amire mindenki felébredt, és én annyit mondtam neki, hogy „édesapám, ha szeretnék, akkor odafigyelek”. Nekem ezek voltak a lázadásaim az életemben. (mosolyog) A testvérek sorában én és az öcsém Balatonfüreden konfirmáltunk, a többiek mind Rácz Béla szőlősi lelkésznél. Az okát nem tudom, de egy idő után Füredre jártunk át családostól istentiszteletre, ahol egyből lett egy padsorunk. Emlékszem, amikor már lelkészként szolgáltam, egyszer meghívott Bátki Dávid Géza jelenlegi balatonfüredi lelkipásztor egy szolgálat sorozatra, és édesapám a testvéreimmel akkor is abba a padsorba ült be. Akkor már édesapám presbiter és gondnok volt Szőlősön Sipos Csörsz Csanád lelkipásztorsága idején, és a bátyáim is ott voltak aktívan jelen, de a füredi fehér templomban továbbra is ugyanott volt a helyük. Miklós Ferenc füredi lelkész mindenkinek adott ajánlást a pápai Refibe, akár kért, akár nem, és én éltem is ezzel a lehetőséggel. Édesapám vitt el a felvételire, és mivel ismerte H. Szabó Lajos bácsit, már a postai úton kiküldött eredmény előtt tudtuk tőle, hogy felvettek a Pápai Református Kollégium Gimnáziumába. Nagyon készültem a gimnáziumba, mert a kollégista élet nagy váltás volt, szabályok közötti szabadságot jelentett. Az Apostol házaspárt feltétlen megemlítem, mert ők mindketten, Marika néni és Pali bácsi is hatással voltak a hitbeli megerősödésemre, ezért is hívtam meg őket a beiktatásomra. Apostolné Bartha Mária az osztályfőnököm volt, a kollégiumban pedig nevelőtanárom Apostol Pál nagytiszteletű úr volt. Sohasem felejtem, amikor szilenciumon rádőlve a padra elaludtam, ő pedig halkan odalépett, leguggolt és rám fújt, és én arra keltem fel, hogy büdös bagós szagot érzek – Pali bácsi nagy bagós volt-, és akkor láttam meg, hogy ott guggol előttem barátságosan mosolyogva. Nagyon sok szép emlékem van még, például amikor kivitt magukhoz a tapolcafői parókiára, vagy amikor tanévenként egyszer családi kört szervezett nekünk és a szüleinknek. Pali bácsi mindig kiállt értünk, nagy blődség elkövetése után is segített bennünket. Az ő életpéldájuk is vezetett végül arra, hogy teológiára menjek.
A gimnáziumi évek alatt mindvégig teológiára készültél?
Nem, volt, hogy elbizonytalanodtam, mert világi egyetemre kezdtem vágyódni. Azt terveztem, hogy megélem az amerikai filmekben látott bulis egyetemista éveket „made in Hungary” verzióban. Jogra kezdtem készülni, el is mentem Grigely Csaba tanár úrhoz latin órára, de aztán elárulta, hogy a joghoz nem kell latinul tudni, így átmentem angolra. Viszont végig jártam hittanfakultációra, és hittanból is érettségiztem 2008-ban. Továbbá édesanyámnak voltak bölcs kérdései, amikre válaszolva kijózanodtam. Két kérdést tett fel: mi kell ahhoz, hogy az egyetemen jól érezd magad; mi kell ahhoz, hogy végig bulizd az öt évet? Mindkettőre azt feleltem, hogy pénz. Mire ő mindkét válaszomra világosan megmondta, az nekünk nincs. (elmosolyogja magát) Ezen kvalitáshiány nyomán elindultam a teológiára, ahol nekem kellett öt év, mire tényleg elhatározássá vált az, hogy egész életemben ezt szeretném csinálni. Egyébként az is egyértemű jele volt Istennek, hogy sem Sopronba, sem Győrbe nem vettek fel gazdálkodás és menedzsment szakra, ahova csak a barátaim miatt mentem volna, és a mai napig nem tudom, mit tanultam volna ott. Szóval végül a pápai Március 15. tér egyik oldaláról átköltöztem a másik oldalára, és így lettem teológus. (nevet) Amikor beköltöztem a teológiára, megtudtam, hogy tizenkilenc évesen egy matematika-fizika tanár lesz a szobatársam, ezért elsírtam magam a szobában. Aztán pár perc múlva kopogtak az ajtón, és Papp Laci jött be (Szerkesztői megjegyzés: Papp László tarjáni lelkipásztor), hogy a 222-be átmehetek, ha szeretnék, mert náluk van még egy üres ágy. Minden gyász alól felszabadulva költöztem át az utcafronti galériás szobába, ahova tíz évre oda is gyökereztem. A szomszédban lakott Xeravits Géza tanár úr, aztán később Németh Tamás rektor úr. Jó néhányszor kopogott át éjféltájban, hogy csendesebben örvendezzen és vigadjon az ifjúság. Miután Papp Laci megházasodott, egy másik szobába átköltözött, és két új szobatársam lett, Gyöngyösi Dávid és Farkas Balázs. Balázzsal a mai napig tart a barátságunk, amit a 222-es szobának köszönhetünk. (Szerkesztői megjegyzés: Farkas Balázs tatai lelkipásztor.)
Azt mondtad, hogy öt év kellett neked ahhoz, hogy elhatározássá váljon a lelkipásztorság számodra. Pontosan mit értettél ez alatt?
Azt, hogy kétszer öt év alatt végeztem el a teológiát. (nevet) Ahogy Zalatnay István tanár úr meg is mondta a teológiai minősítő vizsgán: „pár év és iskolaérett lesz”. Ez a mondata elkísért, és tényleg igaza lett. Visszagondolva a szenvedős filozófia és eszmetörténet vizsgákra, amikor másfél óra után azt gondoltam, hogy legalább az ott eltöltött idő után megvan a kettes, és ő azzal engedett el, hogy „Dániel, ez sajnos nem sikerült”. A héber és görög vizsgák sem úgy sikerültek, és akkor azt gondoltam, elmegyek a hadsereghez, mert akkor legalább tető lesz a fejem felett és kapok fizetést. Viszont a teológustársakkal folytatott beszélgetések abban győztek meg, hogy kezdjem újra. Így az első öt évet követő kipontozódás után ismét beiratkoztam a Pápai Református Teológiai Akadémiára. De akkor már iskolaéretten, az ismétlés tetőfokát megjárva következetesen és nagy szorgalommal felkészülve a vizsgákra jártam a teológiára. Végül 2019-ben diplomáztam, majd 2021-ben Pápán felszenteltek.
A hatodéves gyakorlat sok esetben meghatározó. Veled is így volt?
Igen, mert a mai napig Kanizsán szolgálok. Amikor hatodév előtt sikerült megszereznem a német nyelvvizsgát, akkor kimehettem gyakornoki évre és Nagykanizsára kerültem, illetve Galambokra is. A Dunántúli Református Egyházkerület hittanos táborából ismertem Hella Ferenc esperest, akkor még csak lelkipásztort, mert ő kanizsai gyerekeket hozott csoportvezetőként, én pedig teológusként mentem csoportvezetőnek. Ő már ott kérdezett engem arról, hogy mikor végzek, és ahogy édesapámnak szoktam felelni, úgy válaszoltam neki is a bevett mondattal: „még két év és végzek”. Végül kellett rám várnia pár évet. (mosolyog) Galambokról annyit tudtam, hogy édesapám onnét vett lovat, mert azt mindig emlegette. A kanizsai református templomba nehezen találtunk oda, mert az emberek az evangélikushoz irányítottak, de végül odaérve Hella Ferenc esperes úr imádsággal kezdte a közös utunkat. Egy mentor, atyafiságos, baráti kapcsolat alakult ki, már több mint tíz éve szolgálunk együtt. Rengeteget tanultam tőle, mellette nőttem bele a szolgálatba. Vitt magával és megmutatta, mit hogyan kell csinálni, aztán átbeszéltük, majd csináltam én, és ő a jót megerősítette, viszont tett javaslatot a változtatásra. Végül, hét év után már teljesen egyedül vihettem minden szolgálatot. Ez így volt hatékony. A nagykanizsai református gyülekezet egy befogadó közösség tettre kész presbitériummal. A beiktatást előkészítő presbiteri gyűlésen világossá vált számomra, hogy mindenre van szolgáló segítő, és nekem azt kell csak tennem, ami valóban lelkészi feladat, azaz prédikálni.
Akkor végül is nyugodtan készültél a beiktatásodra.
Érdekes, én soha nem gondolkodtam abban, hogy kanizsai lelkipásztor leszek, ha elszólított volna Isten, akkor mentem volna, de nem érkezett olyan megkeresés. Hella Ferenc esperes úr viszont megkérdezte, hogy elfogadnám-e a második lelkipásztor tisztét. Mivel ismertem a gyülekezetet, eddig is dolgoztunk együtt, ezért azt mondtam, miért ne mennénk tovább együtt még pár évtizedet. Jó érzéssel töltött el, hogy a Presbitérium alkalmasnak és méltónak talált a megválasztásra. Soha nem ajánlottam magam, mint a Madagaszkárban a kismókus, hogy én hús vagyok, de éreztem, hogy KÉSZ vagyok. Nem a kikészültem értelemben, hanem abban az értelemben, hogy elkészültem a felelősségteljes önálló gyülekezeti szolgálatra.
Mi motiválta a beiktatásod textusválasztását?
Említettem, hogy a feladatvégrehajtásban jó vagyok, és emellé még megadatik, hogy Isten Lelke vezet engem völgybe le vagy dombra fel. Erre a hullámra én ráülök, és hagyom a történéseket. Ezt ráhagyatkozás értelmében mondom. Persze, előfordul, hogy valamit én akarok, és végül megadja vagy nem engedi meg azt az Úr Isten. A textusválasztásban az volt a megerősítő, hogy Isten Lelke vezetett a Zakariás 4,6-hoz: „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel”. Az ige kapcsán arról beszéltem a gyülekezetnek, hogy engedjük, Isten hordozzon és vezessen bennünket. Az egész szolgálatomat úgy szeretném végezni, hogy ne pusztán a saját akaratom motiváljon, ne önmagamért akarjak valamit csinálni, hanem azért, mert Isten hívott el erre. Szeretnék örömmel, odaadással és lelkesen szolgálni, de ezt tényleg csakis Isten Lelkével lehet csinálni. A prédikációm nagyon szépen összecsengett Steinbach József püspök úr igehirdetésével, mert ő a Kolosséi levél 3,18-23 alapján beszélt az átsegítő, tovább vivő, felemelő lelkesedésről.
Átugrottunk egy fontos személyt: a feleségedet. Mesélnél róla?
Bertókné Kovács Valentinának hívják a feleségemet, és egy pápai „Fekete lyuk”-as szilveszter után ismerkedtünk meg. Egy helyen szilvesztereztünk, én a teológus barátaimmal, ő pedig a családtagjaival és barátaival. Ő látott meg azon az éjszakán, de egy szót sem beszéltünk. Aztán másnap nyomozni kezdett az interneten, és mivel Sárközi Gergőt ismerte, az ő segítségével azonosított be, és írt rám, hogy lenne-e kedvem egy kávéhoz. (Szerkesztői megjegyzés: Dr. Sárközi Gergely Antal noszlopi lelkész, adjunktus, levéltári munkatárs, egykori pápai teológus.) Gondoltam, egy kávéból mi baj lehet, szívesen találkoztam vele. Szóval a Fekete lyuk, szilveszter, sör, internet, kávé hívószavak után már háromgyermekes nagycsaládot alkotunk. (mosolyog) Érdekes, hogy bár gyermekként reformátusnak keresztelték, mert az édesapja református, de csak felnőttként egy alfa-kurzus után konfirmált a pápai református gyülekezetben. Pápán a Mezőben élelmiszer- és vegyiáru eladó szakon végzett, majd estin érettségizett a pápai Refiben. Jelenleg a Pápai Református Teológiai Akadémián katechéta-lelkipásztori munkatárs szakra jár, apró lépésenként halad, ahogy a gyermekek mellett tud, mert Zsigmond nyolc éves, Gáspár hat éves, Róza pedig egy. Pápához mindketten kötődünk Tinával, de már Nagykanizsa a közös otthonunk, és ide jár a gyülekezet óvodájába Gáspár és iskolájába Zsigmond. (Szerkesztői megjegyzés: Nagykanizsai Kiscsillag Református Óvoda és Bolyai János Református Általános Iskola.)
Emlékszem, amikor Gáspár pünkösd éjjelén született, Hella Ferenc esperes urat hívtam fel, hogy vigyázna-e Zsigára, mert Tinát be kell vinnem a kórházba. Pikk-pakk ott volt nálunk, és amikor hazaértem kora hajnalban, akkor azt mondta esperes úr, hogy „azért imádkoztam, hogy ez a kis makula ne keljen fel az ágyban”. Addig nem is kelt fel Zsigmond, csak miután elment esperes úr, akkor ébredt fel, nyakig elázva, úgyhogy új ágyneműt is kellett húznom. Annyira fáradt voltam, hogy az első látogatási idő végére értünk oda Zsigával Gáspárt megnézni. Aztán Gáspár besárgult, és tíz napot töltöttünk kettesben Zsigával, ami nagyon jó volt. Róza születése is ilyen hirtelen eset volt tavaly, és szolgatársi segítséget kellett kérnem esperes úrtól. Ott álltam egy temetésre készülve az esperesi hivatalban, és Tina felhívott 9:45-kor, hogy elindult a történet, menjek érte. Felhívtam esperes urat, aki éppen fodrásznál ült, de amint végzett, jött. Majd szóltam a gyászoló családnak, hogy helyzet van, de nem marad el a temetés, és ott hagytam Magdi néninél a mappámat, benne minden szükséges temetési információval, hogy adja oda esperes úrnak. (Szerkesztői megjegyzés: Halászi Attiláné Varga Magdolna a Somogyi Református Egyházmegye pénztárosa) Csillagűr sebességgel mentem a feleségemért, és 10:12-re már bent volt a szülészeten. Az Úr Isten mindnyájunkat a kezében tartott, és tízkor elkezdődött a temetés, Tina pedig időben ért be a kórházba. És milyen a lelkész élete? Amikor az aranyórában ültünk Rózával a karunkban, akkor is telefonáltak, és temetést kellett megbeszélni. (nevet) Szóval számomra fontos, hogy baráti a szolgatársi kapcsolatunk esperes úrral, például együtt szurkolunk a nemzeti válogatottnak, és azok az utak is beszélgetéssel és Lélek általi megerősítésekkel telnek.
Van benned vágyódás vissza a Balaton-felvidékre?
Nem, mert mindig az volt bennem, hogy ahova Isten vezet, oda megyek. Már a hatodéves és segédlelkészi kirendeléssel kapcsolatban is így volt. Úgyis Isten tudja, hogy hol van szükség rám, és az a szentírási rész sem lehet alaptalan, hogy egy próféta sem kedves a hazájában. Nem voltam olyan rossz gyerek, hogy haragvóan emlékezzenek rám Szőlősön vagy Füreden, de elengedtem a visszavágyódást. Amúgy én mindig kisfaluban gondolkodtam, amilyen Balatonszőlős is, fel is készítettem Tinát, ha lelkészfeleség lesz, akkor az vár rá, hogy a parókián nem mindig lesz meleg és melegvíz. (nevet) Ehhez képest egy nagykanizsai lakásban, majd 2020-tól egy felújított galamboki parókián élhetünk, és hamarosan beköltözünk a kanizsai házunkba. Eddigi szolgálatom alatt a kislélekszámú és nagylélekszámú gyülekezetek életét is megtapasztalhattam, hiszen Zalakaros, Letenye, Galambok és sok-sok falu közösségében is szolgáltam Nagykanizsával párhuzamosan. Ez mind-mind hasznomra vált. A közösségekben nem vendég, hanem szó szerint részt vevő vagyok, azaz kiveszem a részemet a feladatokból.
Két nagyünnep, azaz húsvét és pünkösd között vagyunk. Mit jelentenek számodra az ünnepek?
Mivel lelkészként szolgálok, első renden gyülekezeti munkával teli időszakot, ugyanakkor a gyerekeim miatt igyekszem nekik ünnepként meghagyni. Ebben természetesen a feleségemé a nagyobb szerep. Én azzal támogatom őt, hogy részemről nem elvárás a hatalmas evészet, és nem fordul elő, hogy két-három napig ki se jön Tina a konyhából, mint egy főző-mosogató robot. Ugyanúgy ebédelünk és vacsorázunk, mint a többi vasárnapon. Őszintén megvallom, vannak keserű gyerekkori emlékeim, amik az én megéléseim voltak, de összességében nem volt keserű gyerekkorom, mert nem éheztünk, nem fáztunk és nem hanyagoltak el a szüleink. Csak fel kellett dolgoznom, hogy nem kaptam meg mindent, amire vágytam, vagy nem úgy történtek mindig a dolgok, ahogy szerettem volna ünnepekkor. Nem hagyom, hogy ezek a családi életünkre rányomják a bélyegüket. A hagyományokból azt tartjuk meg, ami az ünnep lelki tartalmához szorosan kapcsolódik.
Mivel szereted a vicceket és játszol a kis gyermekeiddel, feltételezem, hogy zárásként elfogadsz egy villámkérdés-játékot.
Igen, persze!
Sportcipő vagy kalap? Sportcipő.
Naámán fürdése vagy Nehémiás falépítése? Naámán fürdése.
Papírdoboz vagy fonott kosár? Fonott kosár.
Filippiben börtönben vagy Rómában háziőrizetben? Rómában háziőrizetben.
Csóka vagy begy? Vörösbegy.
Szír-efraimi háború vagy karkemisi csata? Szír-efraimi háború.
Kerékbilincs vagy gyorskötöző? Gyorskötöző.
András lelkesedése vagy Tamás belátása? András lelkesedése.
Sakk vagy amőba? Amőba.
Jordán folyó partja vagy Genezáreti tó partja? Jordán partja.
Köszönöm a beszélgetést, és kívánom, hogy a humorodat megőrizve, Isten áldásával szolgálhass mindvégig!