Az 1800-as évekből indulunk ki, egy 7 gyermekes, földműves református családból, mely sohasem dúskált az anyagi javakban. A sok-sok lemondás és küzdelem miatt a családfő idejekorán meghalt, az addig háztartásbeli feleségre jutott a 6 éhes száj betömése, mert közben egyet el is temetett a gyerekek közül. Van az úgy, hogy a jó mag jó földbe kerül, és gyorsan szárba szökken, de megesik olykor az is, hogy a célhoz hatalmas kerülőutak vezetnek. A 6 gyerek közül az egyik, József nagyon jó eszű gyermek volt, akinek nagybátyja támogatta a műszaki tanulmányait. Mérnöki diplomájával a zsebében elhelyezkedett, de a nagy álma nem hagyta nyugodni: autót akart tervezni és gyártani. Ahogy a mesében szokott lenni, a szegény legény elindult világot próbálni. Ez az út bizony nagyon sok lemondással és küszködéssel járt, mert hiába a sok szaktudás, ha nincs rá kereslet. Élni meg kell valamiből. A német és hollandiai kitérő után eljutott Amerikába, de az „amerikai álom” beteljesedése helyett egy dobozüzemben kapott munkát. Napi 12 órás robottal spórolta össze azt a pénzt, amivel eljutott Detroitba.
Végre elért a mag abba a földbe, amit neki szánt az Úr, és szárba szökkent mindaz, amit generációk óta hordozott génjeiben. Galamb József a Ford tervező mérnöke lett. Zseniális találmánya a bolygómű, mely pici lenyomata az univerzumnak (napkerék, bolygókerekek), valamint a motor levehető hengerfeje. Kis érdekesség, kevesen tudják, hogy a mai napig az ő betűi olvashatók a Ford emblémán.
Jelentős újítása még a szerelő gépsor megalkotása is. Az emberek nem szaladgáltak többé az elvégzendő feladatok miatt, hanem álltak a szalag mellett, így a gyártási folyamat tervszerűen haladt az elejétől a végéig.
Innen kiindulva mostanság eljutottunk odáig, hogy már gépek vannak a gyártósorokon is, és gépek gyártanak gépeket.
Sokszor hallom a következő mondatot a teremtéssel kapcsolatban: „Hát, az is Isten teremtménye! Ha kicsit ilyen is, meg olyan is, ha igazából nem is megfelelő, de fogadjuk el. Különben a Teremtő lenne a hibás?!”
Én ezzel vitatkoznék, pontosabban máshonnan közelíteném meg ezt a téves dogmát.
Az Úr először megteremtette Ádámot, majd pedig Évát. Eredendően tökéletesek voltak. Utána azt látjuk, hogy már ők hoztak létre utódokat, ember teremtett embert, reprodukálta önmagát, ami már nem lehetett tökéletes. Valamikor jobban, valamikor kevésbé sikeresen haladt a folyamat, és lassan az emberiség már köszönőviszonyban sincs a valamikori etalonnal. Sokan vitatkoznak ezzel a gondolattal, de vegyük észre, hogy mennyire csökkent az élettartartam mostanra a bibliai Matuzsálemhez (969 évet élt) képest.
Minden gyártás velejárója, hogy kopnak a gépek, a szerszámok. Ezáltal a produktumok is egyre inkább elhagyják a mérethű tartományokat. Ezt hívják selejtnek. A gyártásban ismernek átmeneti megoldásokat is, ahol a hibaszázalékokban fejezik ki a még lenyelhető veszteséget. A selejtes alkatrészeket, termékeket nem lehet beépíteni, mert vagy nem passzolnak sehova, vagy elrontják még azt is, ami jó. Mit lehet ilyenkor tenni? A műszaki világban sem egyszerű a megoldás, és költséges is, mert vissza kell nyúlni az eredetihez, és újra kell kalibrálni vagy cserélni is kell a gyártósor gépeit.
Na és az embernél mi a helyzet? Ki a hibás, ha nem tökéletes az ember? Lehet- e egyáltalán tökéletes? Ami az eredetitől eltér, az már nem az. Hány % eltérés fogadható el a normalitástól? Ha ez az eltérés „csak” például 0,0000001%, azt helyén kezeljük!?
Ki a hibás? Hát maga az ember, mert nem tökéletes.
Menjünk vissza az etalonhoz? Lehetséges-e ez? Vissza kellene menni az eredethez. De ezt mi, emberek nem tudtuk és nem is akartuk megtenni. Az etalon elveszett, ezért kellett az Úrnak újra elküldenie ezt Jézus személyében, akiben megkezdődhetett az újjáteremtés. De ennek is már 2000 éve. Akkor sem ismerte fel benne mindenki mindennek a mértékét. Annak is már 500 éve, hogy a Reformáció újra rámutatott Jézus etalon voltára.
Azóta is egyre sokasodnak az eltérések. Az elfogadás nem mehet el odáig, hogy az eltérés követendő példa legyen, főleg nem odáig, hogy aki ezt nem reklámozza, az kirekesztő és sorolhatnám még a pejoratív jelzőket. Mert akik először csak elfogadást kértek, egyre több jogot követeltek, és eljutottunk oda, hogy a kisebbségnek diktátumai vannak a többséggel szemben, és persze előjogai.
A világ sajnos arrafelé halad, hogy ne legyen szabad vélemény, és ne legyen az Úr szava döntő többé. Inkább a „mérvadó” influencerek, véleményvezérek kis, marginális csoportok érdekeit erőltessék rá a többségre.
Helyén, vagy még inkább helyiértékén kell, vagy kellene kezelni a dolgokat. A másság csak azoknak az embereknek a mindennapjait töltse be, akik így akarnak élni. Éljék meg ezt a privát szférájukban.
Kicsit eljátszanék a gondolattal, hogy mi lenne, ha én a körömgombámmal előjogokat kérnék, és aki ezt nem támogatja, azt máris nácinak, fasisztának, rasszistának, kirekesztőnek stb. bélyegezném. (Pedig százalékosan valószínű több körömgombás van a földön, mint az előbb említett kisebbség.) Mások meg jönnének az aranyér problémájukkal. Aztán jöhetne a kopaszok érdekvédelmi szervezete, hogy mindenki borotválja magát kopaszra, mert sértő a lobonc. És el lehetne ítélni a fodrászokat és fésűgyártókat is…
Hova vezetne mindez? El kell-e jutni egy társadalomnak addig a negatív tudati szintig, amikor felszámolja saját magát!?
Ahogy nagyapám mondta: „Van az úgy, hogy a láb azért van, hogy elvigye a fejet oda, ahol annak el kell veszni.”
A csavarra azért gyártottak menetet, amiért a csavaranyára is, hogy összeilleszkedjenek, és kötőelemként funkcionáljanak.
Lehet, hogy ennyire egyszerű a megoldás?!
