Kóródiné Demeter Orsolya református lelkipásztor az Erdélyi Református Egyházkerületből került Dunántúlra. Isten által elkészített helyként tekint Balaton-felvidéki szolgálati helyeire, ahol önzetlenül, lendületesen, mások javát előtérbe helyezve szolgál különböző generációk között. Nem riad meg szervezéstől, lebonyolítástól, kommunikációtól, hanem az evangéliumi célra fókuszál, azaz megkeres, megszólít és elvezet Jézus Krisztushoz másokat Tapolcán, Sümegen és Taliándörögdön.
A kiejtésed elárulja, nem dunántúli vagy. Mesélnél a szülőföldedről és családodról?
1976. március 29-én adott az Úr Isten engem ajándékba Demeter József és Dobos Mária Erzsébet számára. Négygyermekes család legidősebb gyermekeként születtem a csodálatos kis örmény városban, Szamosújvárott. Édesapám református lelkipásztor és édesanyám közgazdász, akik szeretettel, hitben és igazi odaadással neveltek föl bennünket Erdély csodálatos vidékének, a Mezőségnek parókiáin. Hálás vagyok Istennek, hogy már kisgyerekként megtapasztaltam a lelkipásztori pálya örömeit küzdelmeivel és nehézségeivel együtt. Mindig azt láttam, hogy a szüleim imádkoznak. Családunkban imádsággal kezdődött és zárult a nap, s mi a három testvéremmel együtt Jézus tanítványaiként nőhettünk fel Szépkenyerűszentmárton, Bálványosváralja és Szászrégen gyülekezeteiben, ahol édesapám volt a lelkipásztor.
Gondolom, édesapádnál konfirmáltál. Mennyiben volt meghatározó ez számodra a lelkipásztori hivatás választása során?
Valójában három éves voltam, amikor felvettem apukám palástját, és azt mondtam, hogy „nem a falaknak szeretnék prédikálni, hanem az embereknek”. A szüleim elmondásából tudom ezt. Később a konfirmációi fogadalomtétel megerősített a kicsi gyerekként megfogalmazott elhatározásomban. Hetvennyolcan konfirmáltunk, és édesapám próbált úgy választani igét mindegyikünknek, hogy mi az, amire a legnagyobb szüksége van. Fontos volt, hogy a kézrátételt édesapámtól kaptam, és a Filippi 4,13 volt az ige: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít”. Engem megerősített a konfirmáció hitemben és lelkipásztori szolgálatra való elhívásomban.
Egész gyermekkorodat a Mezőségben töltötted?
Igen, még a kamaszkoromat és a fiatal felnőtt koromat is. Középiskolai tanulmányaimat a Kolozsvári Református Kollégiumban végeztem. Akkor kezdtem a Refit, amikor 1990-ben újraindult, és 1994-ben szereztem érettségi oklevelet és egyházi érettségi bizonyítványt is. Ezt követően Angliába utaztam fél évre nyelvet tanulni. Hálás vagyok Istennek és a szüleimnek, hogy ez a lehetőség kinyílt számomra és az összes testvérem számára. A szüleim fontosnak tartották, hogy megnyissák ezt a kaput, elmehettünk nyelvet tanulni. Nekünk kellett eldönteni, hogy angolt vagy németet szeretnénk. Édesapámnak volt egy nagyon jó barátja Angliában, akinek a segítségével kikerültem. Náluk laktam egy hónapig, és utána egy teljesen angol családnál éltem. Azt gondoltam, hogy „au pair”-ként fogok náluk dolgozni, de a kedves hölgy azt mondta, nem kell nekik dolgoznom, mert én tanulni jöttem, és ő tanított engem. Egy idősotthonban dolgoztam délelőttönként, ami egy nagyszerű lehetőség volt, betekintést nyerhettem az időseknek a világába – elbeszélgetni, örülni, bátorítani és erősíteni. Hazatérésem előtt sikeres Cambridge angol nyelvvizsgát tettem Londonban.
Ezek szerint a teológiát nem közvetlenül az érettségi után kezdted el. Mi volt ennek az oka?
Huszonöt református fiút és két református lányt vettek fel az évfolyamba az Erdélyi Református Egyházkerületből, és nekem az első felvételi vizsgám nem sikerült. A két lányhelyre huszonnyolcan jelentkeztünk. A következő évben, amikor Anglia után bejutottam a teológiára, akkor harmincan voltunk a két helyre. Nagyon komoly volt a felvételi, de hálát adok az Úr Istennek, hogy sikerült, mert az életem legszebb része volt, amikor 1996 és 2001 között a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatójaként készültem a lelkipásztori szolgálatra. Egy pirosbetűs időszak volt, kitűnő évfolyamunk volt. Hatvannégyen tanultunk együtt, ebből ötven református volt – fele királyhágómelléki, fele erdélyi -, valamint a többiek unitáriusok és evangélikusok voltak.
Előfordult, hogy kedvedet szegte a férfiközpontú egyházi gondolkodás? Vagy ez volt a megszokott számodra, ezért nem törődtél vele?
Nagyon nehéz volt ez, ami a mai napig jellemző egyes erdélyi gyülekezetekre, hogy nem fogadnak női lelkészt, mert ők csak férfinak tudják elképzelni a lelkipásztort. Én tudtam, hogy nehéz lesz bejutni a teológiára, de tudtam, hogy ha Istennek ez az akarata, akkor sikerülni fog. Édesapámék megkértek, hogy válasszak egy B-tervet is, mert nem egyszerű a legjobb kettőnek lenni, én pedig elmondtam, hogy nincs B-terv, csak az az egy terv van, hogy bekerülök a teológiára. Hála Istennek, a későbbi pályámon mindenhol olyan felettest kaptam, hogy jó, meghitt kapcsolat alakult ki, és ők nem éreztették azt, hogy a nőnek dupla- vagy triplaannyit kell dolgoznia azért, hogy elfogadják lelkészként, vagy esélyt sem adnak neki. Tisztségviselőként sem tudják elképzelni a nőket. Ahol én szolgáltam, egyetlen női presbiter sem volt.
Melyik gyülekezetekben szolgáltál?
Az első lelkészképesítő vizsgát követően 2001-től 2003-ig segédlelkészi kinevezést kaptam Marosvásárhelyre, a Gecse utcai Református Egyházközségbe. Ott megismerkedtem a nagyvárosi gyülekezeti élet áldásaival és nehézségeivel egyaránt. Az egyik fő szolgálati terület az ifjúsági csoport vezetése volt, ahova 55-60 fiatal járt hetente az ifire. Nagyon szerettem azt a szolgálatot. Lelki hétvégéket is tartottunk az ifjúsági csoporttal, akik közül lelkipásztorok is lettek, akiket felkészítettem a teológiára – ezért nagyon hálás vagyok az Úrnak. Nyaranta két ifjúsági tábort tartottunk a vezető lelkésszel, Lakatos Péterrel együtt, aki a világ legjobb főnöke. Nem beosztottnak tekintette a frissen végzett lelkipásztorokat, hanem szolgatársnak. Nagyon sokat tanultam tőle. Többek között azt, hogy a gyülekezetépítés szempontjából nagyon fontos a családlátogatás. Ez volt a második szolgálati területem. Nem volt egyszerű a nagyvárosban, ahol az emberek még a szomszédjukat sem ismerik. Először meg kellett találni a tömbházakban az ajtajukat, másodsorban pedig megnyitni a szívük ajtaját. Ezért nagyon sokat imádkoztam. A családok látogatása hitbeli erősítést is jelentett: imádkoztunk, igét olvastam, rövid igemagyarázatot tartottam, és az Úrtól kértük a reménységet az életükre. Heti két alkalommal jártam családlátogatásra, és a vezetőlelkésznek beszámoltam, hogy ő is megismerje a családokat. A harmadik nagy szolgálati területem a Gecse utcai gyülekezetben az alsó tagozatos gyerekistentiszteletek tartása volt. Óriási élmény volt minden együttlét. Szép emlékem, hogy akkor, huszonnégy évvel ezelőtt készíttettem egy marosvásárhelyi református varrónénivel azokat a kesztyűbábjaimat, amiket mai napig használok. Van egy kis zsákom, benne vannak a bábok, és a gyerekekhez közelebb kerülnek a bábozás során a bibliai történetek.
Miért csak két évig tartott ez a szép szolgálati idő?
Mert tudniillik, annak idején szigorúan csak két évre kaphatta egy segédlelkész a kinevezését, és nem lehetett hosszabbítani. A terv az, hogy mielőtt a vezetőlelkész nyugdíjba megy, találkozhasson az összes segédlelkészével.
Marosvásárhely után hol folytatódott tovább lelkipásztori szolgálatod?
Új fejezet kezdődött az életemben, ami 2009-ig tartott Kézdivásárhelyen, ahol a Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium iskolalelkésze lettem. Érdekes volt, hogy a püspök úr azt látta jónak, hogy a Gecse utca után az ifjúsági munkát folytassam. Nagy kihívás volt, mert akkor indult a gimnázium egy katolikus vidéken, és össze kellett szedni az ifjúságot. Hála Istennek sikerült a toborzás, mégpedig úgy, hogy a gyerekekkel kis ünnepi szolgálatokat szerveztünk a környező 18-20 gyülekezetbe. Két osztállyal indultunk, és ma Erdély legerősebb gimnáziumai között van ez az iskola. Teljes alázattal és hálaadással mondom ezt. Érdekes volt megtapasztalni, ahogy létszámban növekedett az intézmény, illetve hogy a minőségi tanári kar nyugdíjba vonuló tagjai helyére minőségi fiatalok érkeztek. Tavaly meglátogattam őket egy gyülekezeti kirándulással, és tárt karokkal fogadtak. Rengeteget fejlődtek, új épület készült. Nagyon örülök neki! A kézdivásárhelyi hatévnyi szolgálat alatt szereztem a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen pedagógusi oklevelet, ugyanis nem lehetett csak lelkipásztori oklevéllel tanítani egyházi tantárgyakat, azaz bibliaismeretet, egyháztörténelmet, hitvallást és egyházi éneket. Mivel lelkigondozója voltam a tanároknak és a diákoknak egyaránt, ezért szükségét éreztem a mentálhigiéné ismereteinek elsajátítását. Felvételiztem a Károli Gáspár Református Hittudományi Egyetem Mentálhigiéné szakára, hogy az emberek lelki problémáinak orvoslásában nagyobb segítséget adhassak. Istennek hála, hogy 2010-ben sikeres vizsgát tehettem Budapesten. Az ott szerzett tudást a családok lelkigondozásában is hasznosítani tudtam az új szolgálati helyemen, a Szászrégeni Református Egyházközségben.
Gyakorlatilag a szó legszorosabb értelmében haza kerültél, édesapád mellé.
Igen, édesapámmal együtt szolgálhattunk Szászrégenben. Hálát adok az Úr Istennek, hogy az ifjúsági munka után a kisvárosi gyülekezeti életbe nyerhettem betekintést. A szószéki igehirdetés mellett gyülekezeti hittanórákat, baba-mama kört tartottam és nőszövetségi bibliaórát. Továbbá tizenkét bibliaórai közösséget hoztam létre lelkésztársaimmal együtt a tömbházasoknak, és elindítottam a mozgássérültek bibliaóráját. Ez azt jelentette, hogy azokat, akik mozgáskorlátozottak voltak, de igényük volt bibliaórai közösségre, összeszedtem hetente. Egy olyan fiúnak a lakásába mentünk, akit nem tudtunk mozgatni. Érdekes volt megtapasztalni, hogy a mozgássérült emberekben mekkora szeretet van és milyen erős a hitük. Ők bátorítottak, ők erősítettek, ők vidámítottak minket, az úgymond egészségeseket. A mentálhigiéné ismereteket ott nagyon tudtam hasznosítani a lelkigondozásban. A múlt hónapban kaptam meghívást a tizenötéves mozgássérült bibliaórai évfordulóra, tudniillik, amikor Magyarországra telepedtem át, édesapám folytatta tovább, és a mai napig működik az a bibliaóra.
Erdélyből Dunántúlra kerülve mit tapasztaltál?
Teljesen más arculatú a két egyházkerület. A zsúfolásig telt erdélyi templomok után nagyon furcsa volt, hogy alig vannak néhányan istentiszteleten. Kihívásként láttam ezt, és nem csüggesztett. Azt gondolom, hogy azért jöttem, hogy az embereknek Krisztust hozzam, és azt tapasztalom, hogy itt is van arra igény, hogy az emberek szeretve legyenek. Az ifjúsági csoportom tagjai máshol tanulnak, de hazajönnek és a szombat estéjüket együtt töltik az ige körül, és a vasárnapi istentisztelet után utaznak vissza Veszprémbe, Győrbe, Szombathelyre, Székesfehérvárra. Amíg olyan ifim van, akikkel közösen takarítjuk a gyülekezeti termet és templomot, akikkel együtt megyünk kirándulni a gyülekezettel, addig nincs miért aggódjak, mert lesz jövőnk, belőlük presbiterek lesznek. Ezért szervezünk gyülekezeti ebédeket és táborokat. A tábor szervezésében nagyon sokat segít nekem Benedek Ildikó 4. éves teológus, aki a gyülekezetből került a budapesti teológiára. Azzal is segíti a szolgálatomat, hogy szerkeszti a gyülekezeti programok plakátjait.
Konkrétan mikor és hol folytatódott a lelkészi szolgálatod?
2016. február 15-től 2018. június 15-ig beosztott lelkipásztori kinevezést kaptam a Hajmáskér-Sólyi Református Társegyházközségbe Bikádi László vezetőlelkész mellé. Örömmel tapasztaltam a családlátogatás során a gyülekezeti tagok nyíltságát, kedvességét Hajmáskéren, Sólyban, Berhidán és Vilonyán egyaránt. Heti rendszerességgel tartottam baba-mama kört, bibliaórákat és hittan órákat.
Ezt követően a Veszprémi Kálvin János Parki Református Egyházközség önállóvá válásakor Závodi Zsuzsanna lelkipásztor asszony és a presbitérium beosztott lelkésznek hívott meg. Nagyon örültem a felkérésnek. Az igehirdetési szolgálat istentiszteleti és bibliaórai alkalmakon belső, lelki örömmel töltött el Veszprémben. Rendszeresen tartottam ott is gyerekistentiszteleteket és baba-mama köröket. A kerekítős foglalkozásokon 35-40 anyuka vett részt rendszeresen, ahol magyar népi mondókák, lovagoltatók, döcögtetők, höcögtetők formálták a kisgyerekeket. Annak érdekében, hogy minél korában Jézushoz vezessük őket, átírtam bibliai történetekre mondókákat, versikéket. Kedves kolleganőm felkérésére elkezdtem Veszprémben az óvodai hitoktatást. Négy óvodában indítottam foglalkozást a bábokkal (elmosolyodik), amiknek nagyon örültek a gyerekek. Ott volt az a missziói lehetőség, ahol olyan gyerekeket lehetett összeszedni, akik soha semmilyen gyülekezetnek nem voltak a tagjai. Nagyon sok kisgyereket kereszteltünk így meg Veszprémben, és esetükben iskolába kerülve egyértelmű volt, hogy református hit- és erkölcstant választják a szüleik. Családi istentiszteleteket tartottunk havi egy alkalommal felváltva a szolgatársammal, és az azt követő szeretetvendégségen lehetőségünk volt még jobban megismerkedni a gyerekek családjaival. Veszprémben is folytattam a családlátogatást, ahol együtt kértünk segítséget imádságban Krisztustól, és együtt kaptunk igei táplálékot Tőle. Nagyon sok lelkigondozói segítő beszélgetést tartottam gyászolókkal, lelki betegekkel, aggodalmaskodókkal és magányosokkal. Amikor eljött a nap, hogy Szabó J. Róbert esperes úr felkért, vegyem át a Tapolca és Vidéke Református Társegyházközséget, nagyon nehezen hoztam meg a döntést. Imádkoztunk a férjemmel, és arra kértük az Urat, hogy mutasson jelet nekünk, ha ide van az utunk.
Mi okozott nehézséget számodra abban a döntéshelyzetben?
Addig, míg ide nem kerültem, beosztott lelkész voltam huszonkét évig, és soha nem voltam önálló lelkész. Fel kellett tennem magamnak a kérdést, hogy szeretnék-e egész életemben beosztott lelkipásztor lenni, vagy pedig úgy érzem, hogy az Úr Isten megerősít, hogy önálló lelkészként szolgálhassak. Ezért volt a döntést nehéz meghozni. Nagyon szerettem Veszprémben szolgálni. A záróistentiszteleten megköszöntem a gyülekezetnek a szeretetét és a közös szolgálatot Závodi Zsuzsanna nagytiszteletű asszonynak .
Amikor imádkozni kezdtünk férjemmel a döntésért, éreztük, hogy jönni kell. Ha az Úr Isten rám bízza ezt a kicsiny nyájat, akkor én szeretettel veszem át. És ez történt. 2023. december 1-től vagyok itt, a Tapolca és Vidéke Református Társegyházközségben lelkipásztorként.
Milyen lelkiállapot és helyzet fogadott ideérkezve, és jelenleg meddig jutottatok?
Negyvenkettő választójogosulttal vettem át a gyülekezetet. Nem hittem el, hogy ennyi fő van Tapolcán, ma százkilencvennyolcan vagyunk a választói névjegyzékben. Hálát adok a drága Úr Istennek, hogy segítségével sikerült egy kicsit a három gyülekezetrészt fölépíteni. Itt is próbáltam a legkisebb korosztállyal kezdeni, tehát egy baba-mama kört indítottam Babusgató néven. Sokan járnak Sümegen a Hotel Kapitányba, ahol alkalmas helyszín van. A mi tapolcai gyülekezeti termünk kicsi volt hozzá, de átjönnek az itteniek oda. Illetve igyekeztem úgy szervezni a három gyülekezetet, hogy mindegyikben legyen valami, és ne szűküljön le minden Tapolcára. Ebből a szempontból is nagyon jó, hogy Sümegen van a baba-mama kör heti rendszerességgel, tizenöt-húsz anyukával és gyermekével. Elkezdtem az óvodai hitoktatást, ami korábban nem volt a városban. Először öt gyerek volt, aztán lettek tízen, és ma már húsz óvodás van a két tapolcai óvodában. Pont a parókia mellett van egy óvoda, és nem titok a nagy álmom, hogy ez református óvoda lesz. Ezért imádkozunk a férjemmel együtt, hogy minél több gyermek jöjjön óvodai hittanra és egyre több család kezdjen el járni a gyülekezetbe, és azt látjuk, hogy nagyon szépen kezd épülni ez, és az óvodavezető is nyitott lenne erre. A város vezetőségével együtt tudunk közösen gondolkodni. A nagy kérdés, hogy a szülők is akarják-e majd ezt. Az iskolában heti rendszerességgel huszonöt hittanórám van, mert nincs hitoktatóm. Hála Istennek, sikerült egy anyukát fölkészíteni és elkezdte a Pápai Református Teológiai Akadémián a hitoktató képzést, hogy legyen szolgatársam, és ne teljen minden délelőttöm hittanórával.
Hétközben sokféle délutáni és esti programból választhatnak. Hétfőn angol óra van kezdőknek és haladóknak, kedden nőszövetségi bibliaóra van, szerdán családlátogatásra járok, csütörtökön felnőttkonfirmációi kör van, pénteken lelkigondozások vannak és havonta egyszer fiatal családosok köre van a hittanos családoknak interaktív foglalkozással és szeretetvendégséggel, illetve presbiteri bibliaóra, szombaton pedig ifjúsági órát tartok. Csütörtök a sümegi napom, és Taliándörögdöt is végig látogattam. Az önkormányzat mindig meghív a rendezvényeikre, amit igei alkalomként fogadok. Most adventben is fontos számomra, hogy elmegyek mind a három település adventi ünnepségére. Tapolca városa az első és negyedik vasárnapra hívott szolgálni, Sümeg a második vasárnapra, Taliándörögd pedig a harmadik vasárnapra.
Miben látod a gyülekezetépítés kulcsát?
A gyülekezetépítés egy hosszútávú szolgálat. Tapolcán nem működik az, hogy van egy szép egyházi ünnepségünk, és utána hátra dőlünk és következik a szusszanás. Minden egyes nap örülnünk kell, hogy Isten adott báránykákat, és meg kell keresnünk őket, hogy megszeretgessük őket. Csiha Kálmán mielőtt Kolozsváron püspök lett, Marosvásárhelyen a Gecse utcai gyülekezet lelkipásztora volt, és ő mondta azt, hogy a lelkipásztori szolgálatnak a gyülekezetépítés minden nap célja kell legyen. És ez így van rendjén.
Mi volt az utóbbi idők legörömtelibb eseménye számodra?
Sikerült az idén nyáron a tapolcai protestáns templom külső farészeit lefestenünk. Hála Istennek, hogy huszonnégy év után ismét megvalósult ez. Azért emelem ki ezt a munkát, mert erre mi nem kaptunk pályázati pénzt, hanem önerőből, jótékonysági koncert és vásár adományaiból, valamint önkormányzati támogatásból és az egyházmegye segítségével tudtuk megvalósítani. Ezen túl pedig a gyülekezeti ház udvarát leköveztük, amihez az önkormányzat adta a térkövet, és a gyülekezetből közel harminc férfi összefogásával készült el közösségi munkával. Hiszek abban, hogy gyülekezeti élet ott van, ahol van közösség közös ég alatt. A zsoltárossal együtt vallom, és ez az egyik kedves igém, a 100. zsoltár 5. verse: „mert jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről-nemzedékre.”
A magánéleted tabu, vagy megismerheti az olvasó a családodat?
Nem tabu, de védett terület. Két fiútestvérem van és egy lány. A húgom óvodapedagógus a Balatonalmádi Nádas Református Óvodában, és gyerekistentiszteleti szolgálatot végez a gyülekezetben. Az egyik öcsém ügyvéd, a másik öcsém médiaszakot végzett, és ők Budapesten élnek. Mindegyikük hívő emberként szolgál a gyülekezetében. Ők sokkal korábban kijöttek, mert Magyarországon végezték az egyetemet, sőt az ügyvéd öcsém már a pápai Refiben érettségizett. Én voltam az utolsó közülünk, aki Erdélyből eljött. A fiam, Máté tizenkilenc éves és Erdélyben dolgozik. A férjem, István egyéni vállalkozó, saját kis cége van. Igazából ő a családfenntartó. (felnevet) A szolgálatomban támogat, igazi társam, szolgálatra és áldozatra kész ember. Például a gyülekezeti férfikört vezeti, bevásárol a gyülekezeti alkalmakra, nyitja a kaput, fogadja az embereket. Jelentős anyagi támogatást adott a lelkészi lakás felújításához. Költözésünk előtt a férjem a parókia felújításánál három héten át reggeltől estig dolgozott a testvéreimmel, nagybátyámmal és a családdal együtt. Így készült el a parókia. Hálát adok Istennek a családomért! Összetartó család vagyunk, nyaranta össze szoktunk gyűlni, meg a keresztgyerekeinket el szoktuk vinni nyaralni. A szüleim nagyon boldogok, mert tíz unokájuk van.
Elgondolkodtatott, hogy visszamennél Erdélybe lelkipásztorként szolgálni?
A férjem is feltette már ezt a kérdést, és azt válaszoltam, most már nem. Jó érzés, ha erdélyi vendégek jönnek, szeretettel fogadok mindenkit, örömmel viszem el minden évben a gyülekezetemet Erdélybe kirándulni, de már annyira kialakult itt az életünk, hogy nem élnék már ott. Nekem a testvéreim mind itt vannak Magyarországon, és a szüleim is kétlakiak már.
A sok-sok szolgálat mellett jut időd kikapcsolódásra?
A férjemmel nagyon szeretünk kerékpározni és újabb utakat felfedezni. Kerékpározás közben szoktuk megtervezni a következő hetünket. Mostanában jött egy újabb hobbi, a túrázás. Elkezdtük a tanúhegyeket megmászni. A Csobánc és Szent György-hegy után a Haláp következik. Nagyon szeretek úszni, és nyáron megragadom a lehetőséget, ha egy pici idő van, egy nagyot úszok. Szeretünk színházba és klasszikus koncertre járni, és mivel a képzőművészeti ágak közel állnak hozzám, kiállításokra is szoktunk menni. Nagyon kedvesek számomra Moldován Zsolt alkotásai, aki bontásra ítélt erdélyi lakóházak ablakkereteit menti meg olyan módon, hogy az egyik ablakszembe megfesti az adott házat, a másik ablakszembe pedig valamilyen csendéletet. Úgy neveltek a szüleink, hogy a zene, a színház, az irodalom, a festészet a lelkünkben legyen. Édesapánk mindig zsoltárral és népdallal altatott el, és nagyon szeretek én is énekelni, ezért ott van a szándékaim között, hogy létrehozok egy gyülekezeti gyerekkórust.
Adja meg Isten a gyülekezet javát szolgáló terveid megvalósulását! Köszönöm, hogy meséltél az életutadról, szolgálataidról és családodról. Zárhatjuk a beszélgetést egy villámkérdéssorral?
Mehet! (nevet)
Tolltartó vagy szemüvegtok? Tolltartó.
Ószövetségi prófécia vagy újszövetségi levélrészlet? Ószövetségi prófécia.
Tó vagy tenger? Tenger!
Ennivaló vagy innivaló? Ennivaló.
Befelé vagy kifelé? Befelé.
Dombos-hegyes vidék vagy síkvidék? A dombos szép.
Versidézet vagy dallamrészlet? Versidézet.
Gyors vagy lassú? Gyors.
Kémia vagy biológia? Kémia!
János apokalipszise vagy Habakuk próféta zsoltára? Habakuk próféta zsoltára.