Csöppnyi városkánk központjában, egymástól nem is olyan messze, két különös hely is van. A két terület furcsasága a fák megjelenésében mutatkozik. Szépen sorba ültették a facsemetéket néhány éve, és azóta erősödnek, növekednek, zöldellnek. Már amelyik.
Ugyanis némelyik nem erősödik, nem növekszik és nem zöldell, hanem halódik, csenevészesedik, szárad, és van néhány, amely meg is halt. Ugyanazon a területen! Rejtély? Igazából nem. Inkább tanulság.
A szóban forgó kisebb és sokkal nagyobb telek egy dologban hasonlít: mindkét helyen épület állt a múltban. (Na tessék, megint az a fránya múlt!) A kisebbik terület már nagyon régóta egyszerű füves udvara a mellette működő városi könyvtárnak. Csak néhány megsárgult fénykép és az öregek emlékezete őrzi a tényt, hogy ott valamikor egy kovácsműhely volt. A nagyobb telken pedig, a városka központjában, huszonvalahány éve még a helyi mozi és művelődési ház állt.
Különböző okoknál fogva lettek lebontva ezek az épületek, helyüket némi termőfölddel borították, és fűmaggal vetették be. Az pedig igen dicséretes igyekezet, hogy az önkormányzat fákat ültetve szeretné barátságosabbá és élhetőbbé tenni a környezetet. Csakhogy a fa nem egy bárhova odailleszthető dekorációs elem, hanem élőlény, melynek lombja, törzse és a mélyben gyökere van, mégpedig legalább akkora, mint a magasban a lombkorona!
A fa a levelei konyhájában főzöget (vagyis fotoszintetizál) magának szerves táplálékot a levegő szén-dioxidjából a napfény erejével. De a gyökerek szívják fel az ehhez szükséges vizet és ásványi sókat a talajból, és a gyökerek tartják meg magát a fát is, támasztják is, rögzítik is. Sőt, lélegeznek! Ha pedig a földfelszín, az ültetés helye alatt egy méterrel éppen nem ásványokban és vízben gazdag termőföld van, hanem egy volt épület pincéjének üregei, vagy félig-meddig sittel tömött romjai, akkor ott megtartó és életre tápláló gyökerek sem lesznek. És akkor előbb-utóbb nem lesz fa sem.
Lehet praktikus, haladó vagy egyéb megfontolásból lebontani a múlt darabjait, és valami szebbet, jobbat, hasznosabbat építeni akarni. Aki közösségben építkezik, közösséget épít – akár településen, gyülekezeten, egyházon, országon belül –, kerülhet ilyen döntés elé. De ezek a fák tanítanak bennünket. Nem lehet a múltat végképp eltörölni, minden mérlegelés, reflexió és alázat nélkül. Lehet fát metszeni, oltani, nemesíteni, de gyökér nélkül nincs élet és stabilitás.
Lehet, hogy a reformáció hittételeinek megfogalmazásában, liturgikus változtatásaiban, az egyházrendszer felépítésének átalakításában drasztikus volt, de a múltat éppenséggel nem eltörölte, hanem a gyökereket kereste meg, hogy azokról új és élő hajtás fakadjon. A Szentírást, az egyetemes hitvallásokat, az óegyházi atyákat engedte újra szóhoz, levegőhöz jutni.
Lehet sok minden, ami kisebb és nagyobb közösségeinkben megújításra, változtatásra szorul. De aki a gyökereink elpusztítására tör, és romboló elszántságában célhoz ér talán, annak nem új erdeje, vagy szépen virágzó és termést hozó gyümölcsöse, hanem elburjánzó gaztengere lesz csupán.
(És hiába teszi ki a táblát, hogy méhlegelő…)
