Először a második kérdést tettem fel magamnak. De inkább próbáltam fordítani, nehogy Lázár Ervin figurájává, Bab Bercivé váljak, és ránézésre is megecetesedjen az uborka. Mert keseregni tudunk. Létezésünk egyik alapja itt ebben a honban a kesergés.
Miért voltunk legalább negyvenen vasárnap a templomban? Miért ünnepeltünk istentiszteletet ezen a jeles napon? Miért emlékeztünk Szent István első királyunkra, államalapításra? Miért vettünk úrvacsorát az újkenyér alkalmával? Miért vállaltunk közösséget Jézus Krisztussal, az élet kenyerével? Vagy miért vállalt velünk közösséget Ő?
Nyilván másképpen is feltehetem a kérdést. Miért csak alig többen, mint negyvenen voltunk?
Lesznek válaszok, amelyek nem fognak tetszeni, és nyilván elfogadható válaszok is vannak, amely alatt azt értem, hogy nem tehettek semmit.
Sokan éves szabadságukat töltik valamely távoli nyaraló helyen. Reménységgel gondolunk arra, hogy ott a környéken keresnek maguknak alkalmat és helyet istentiszteletre. Vagy, ha olyan helyen nyaralnak, ahol nincs, legalább elolvassák a mobil alkalmazásról, vagy a vitt Bibliából a napi olvasmányt. Talán még egy imádságot is elmondanak. Titokban ezt akarom gondolni. Persze a wellness szálloda nem így működik. Reggeli és csobbanás, és máris megszűnt az idő. A Balaton és egyéb természetes vizek partjai nem így működnek. Mit tudja a távoli nyaraló, hogy ott mikor van, és hol református, esetleg evangélikus istentisztelet.
Azután vannak, akik munkával töltik az időt. Már korán reggel, amikor vittem a templomba az úrvacsorai klenódiumokat, meg jegyeket, már akkor indultak a traktorok, gépek, permetezők, fűkaszák, rádiók, fűrészek, betonkeverők. A munkálkodók között reformátusokkal is. Ilyen időjárási anomáliák között nagyon sokszor oda kell figyelni, és az első alkalmas időben el kell végezni a mezőgazdasági munkát. Mindenképpen tudom mentegetni így őket. De némelyekről tudom, hogy simán tehetnék máskor is. Nagyon sokat dolgoznak, túlvállalják magukat. Sokan csak ilyenkor érnek rá kalákában felújítani a házukat, kitakarítani az árkot, felvágni a téli tüzelőt. Van olyan is, aki ilyenkor megy a temetőbe a sírokat rendbe tenni.
Persze vannak, akik otthon kiszolgálják a családot. Az örök kérdés, hogy főzni, vagy istentiszteletre menni. Otthon pontosan délben ebéd legyen az asztalon, mert ezt kívánja az illem, a szokás, és az apjuk. Gőzölögjön az a húsleves, sercegjen az az olaj a kirántott hússal. Jönnek az unokák, a gyerekek, a messzi vendégek. Születésnap, névnap, komák, unokatestvérek. Mindennek rendben kell lennie. Aztán meg a vendégek nem is esznek már ilyeneket. Már mindenki szenved valamiben. Glutén-, és laktózmentes, vegán ételeket hoznak, a főételtől kezdve a desszertig.
Vannak, akik szolgálatban állnak. Mentősök, tűzoltók, sofőrök. Intenek is a buszról. Vagy szólnak előre, hogy most nem tudunk jönni, mert ez van.
A vendégség, munkák, nyaralás, halaszthatatlannak gondolt fontos dolgok mind elveszik az embert az ünneptől. Azt is, aki vágyna ünnepelni, mert a férje rászervez egy családi vendégeskedést, és erőteljesen kéri (azt mégsem írhatom a mai világban, hogy parancsolja), hogy szolgálja ki a családot. Hiába vágyik hát az Isten házába, a konfirmált és gyülekezeti tag férj nem engedi. Vagy az asszony akar kirándulni, mert éppen valamilyen jó program van a tóparton és ott lesznek a Gizikéék is, akkor mi is. Vagy lesz ingyenes koncert és előadás, és ott lesz mindenki, aki számít, és nem szabad lemaradni, mert a mi gyerekünk is abba az iskolába megy, és fontos lesz majd a pályaválasztásnál, meg a helyezkedésnél a társadalmi ranglétrán. A férj békesség kedvéért elviszi a családot, nehogy még túl is költekezzen az asszony, mert hajlamos rá. Meg őt sem kell sokáig lebeszélni a templomról, hiszen a múltkor megsértődött éppen valamin, amit az ajtóban mondott valaki, és még nem kértek bocsánatot.
Nyilván az ünnep, az istentisztelet marad el. A legszebb az egészben, hogy jönnek a fotók, a megosztások, a fránya internet mutatja, hogy éppen ki hol van és mit csinál. Hogy milyen jól érzik magukat. Lájkolják egymást, és én meg ismerős vagyok, és megérkezik nekem is.
Ezt most nem is csupán az egyszeri gyülekezeti tagok miatt gondolom, de tisztújítás előtt a presbiterekre is értem. Mert ők is nyaralnak, dolgoznak és hiányoznak.
Haszid zsidók mesélték, hogy amikor megtartották a sabbath-ot, akkor azt gondolták, hogy ők tartották meg. Elégedett lehet Isten velük. Megveregethetik a vállukat, hogy jó zsidók vagyunk. Minden péntek estétől, másnap napnyugtáig. De idővel az évek alatt rájöttek, hogy nem ők tartották meg a sabbath-ot, hanem az tartotta meg őket. Isten könyörült.
Egy kollégám mesélte, hogy Jeruzsálemben keresztyén szervezettel voltak zsidók és palesztinok közötti konfliktus csitításért megfigyelők. A Templom-hegyre Ramadán, a muszlim böjt idején sokan akartak felmenni imádkozni, mert ez előírás. Igen ám, de a férfiakat kisgyerek kortól az idős korig nem engedték fel biztonsági előírások miatt.
Úgy kell elképzelni a beléptetést, hogy hosszú karámszerű fémkordonok között várakoznak a belépni vágyók. Sokszor több órát is. A böjti időben nem ehetnek és nem ihatnak, amíg nem megy le a nap. Külön sorokban várakoztak a férfiak és nők. Nem csak a kisfiúk és idősek álltak sorban, hanem minden férfi. A kisfiúkat, idős férfiakat beengedik, akik vagy megtalálják majd anyát, vagy nem. De a férfiakat visszafordítják több órai étlen szomjan való várakozás után. A karámból nem tudnak kiállni, aki belekerült végig várja a sorát.
A kollégám megkérdezte egy visszafordított férfitól, hogy ha tudja előre, hogy visszafordítják és nem tud elmenni a templomba imádkozni, akkor miért áll itt étlen szomjan, értelmetlenül. Miért szenvedi el mindezt? Akkor azt felelte, mert lehet, hogy nem tudok bemenni és imádkozni, de Allah látta, hogy mindent megtettem ezért. A lelkem tiszta előtte. Mert nem rajtam és a döntésemen múlt.
Vályi-Nagy Ervinről, rendszeres teológusról és régi csurgói lelkipásztorról mesélik a következő történetet. A nagy kommunista időkben kivezényelték az embereket vasárnap is mezőgazdasági munkára, és így a református gyülekezeti tagokat is. Nők és férfiak vállvetve harcoltak a nyugati rothadó kapitalizmus ellen a gyönyörűséges kommunista dicsőségért a földeken. Kaszáltak, arattak, szedték a markot, köpték a port, és közben csasztuskát énekeltek a nagy Szovjetúnió dicsőséges harcairól.
Vályi-Nagy Ervin, mivel volt olyan vasárnap, amikor nem volt kinek istentiszteletet tartani, ezért kiment a földre a gyülekezeti tagjaival dolgozni. Majd ebédszünetben, amikor mindenki elcsendesedett istentiszteletet tartottak. Bizonyosan tetszett az Úr Istennek, hogy a kényszerített ember, a maga nyomorúságában mégis csak rá gondolt és megbecsülte Őt, a Mindenhatót.
Azért tudunk ünnepelni, mert tudjuk, hogy nem mi tartjuk meg a vasárnapot, az istentiszteletet, hanem az tart meg minket. Menjünk templomba, tartsunk istentiszteletet a mai körülmények között. Mert az Isten számon tart minket. Ünnepeljük meg Őt, és a szabadításának ígéretét!
