Most tetőzött a Duna Dunaalmásnál és Neszmélynél. Nézegetem a képeket a gátak, töltések védett oldaláról. Átnézek és a túloldalt a nagy víz.
Persze látok fotókat a parókia udvaráról és templom melletti falról, a felrakott homokzsákokról. De van ott még szivattyú, tartalék homokzsák és persze víz, víz, víz.
Azt gondolnánk, hogy tetőzött és akkor nemsokára már apad, és minden rendben van. De most kezdődik az árvíz azon szakasza, hogy az ember amennyire tudott felkészült, és a többi Isten kegyelme.
Hiszen nem mindegy mennyi ideig marad a víz a töltéseken, akkor is, ha apad egy kicsit. A töltések átáznak. A kisebb repedések, pocoklukak, ürgelukak szivároganak, és a víz nyomása és állandósága elkezdi tágítani. Lassan elkezd buzogni a védett oldalon és lesz belőle kicsi buzgár. Majd még egy picit tágít és hasad, omlik, végül szakad a föld, és ömlik a víz. Ha egy helyen ömlik, akkor hiába állnak a védművek, akkor hátulról mindenhová elér a víz.
Olyan ez, mintha valaki beengedné valamely kiskapun az ellenséget a várba.
Most ez a tennivaló. Figyelni, vigyázni és ha egy picit is buzog, pakolni a tartalék homokzsákot, hogy a víz útját elzárják. Most ki kell bírni. Most el kell viselni az állandó készenlétet. Mert a víz ott van, akkor is, ha nem látszik. Akkor is, ha látszólag apad. Közben ázik át a töltés, gyengül a védmű. Ki kell bírni a teljes apadásig.
A lelki teher nő most. Én most Scönberger Klára dunaalmási lelkész terhét látom. Amint láttam 2013-ban Valkiné Guthy Éva terhét. Akkor talán még állatok is voltak a parókián. De mint mondom, ez teher, hiszen ott laknak, és ha szakad a gát, a parókia is vízbe kerülhet, vagy elázhat alatta a föld. Ez a mindennapi életük.
De ugyanakkor ott van a templom terhe is. Akkor a sok víz miatt úgy elázott a talaj, hogy a templom részben megsüllyedt. Vajon kibír-e még egy ilyen süllyedést?
Nagy Attila neszmélyi helyettes lelkipásztor terhét is látom. Neki ugyan egzisztenciálisan nincs érintettsége, de a lelke mindig is felfogta a bajt és hordozta. Az ő terhe is inkább a parókia és templom. A templom reménység szerint megússza még a talaj vizesedését is.
Ott van azonban mindegyik lelkipásztoron a rábízottak terhe, a hívek, keresztyén emberek és persze a többi polgár terhe, akiknek a megélhetését, mindennapjait, lakhatását veszélyezteti az ár. A többi polgárt is erősíteni kell lelkileg, hogy most kell kibírni. Most kell még tűrni és elviselni a következő fél napot, éjszakát. És kezdődik elölről a nap, és tűrni kell megint, míg elvonul az ár.
„Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt.” Zsoltárok 130, 6
Most értettem meg Isten Igéjében a mély értelmet és igazságot. Azt a vágyakozást, mely el tudja engedni a félelmet és bátor várakozni. Erősítsétek a lankadt térdeket és kezeket. Ez a dolgotok most.
Van egy énekünk, amely annyira passzol ide.
„Úr Jézus, nézz le rám, Ha nő a félelem,
Ár zúg és ellenség szorít, légy, Megváltóm, velem!
Úr Jézus, nézz le rám, Ha elvonult az ár,
Te szent derűd derítsen és az örök napsugár.” 470. ének Ref. Énekeskönyv
De addig ott van a gáton túl a mumus, a félelem, a szorongás. Ott van minden sötétségünk, elképzelésünk, bűnünk. Ott van minden istentelenségünk büntetése. Ott van a nagy, zavaros víz.
Igen, emberileg mindent megtettek, megtettünk. Amit lehetett és továbbra is. De van az a pont, ahol hiába a felkészültség, az akarat, a jellem, a külső belső segítség, már nem függ többé az embertől semmi.
„Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába óvják azt az őrök.” Zsoltárok 127, 1
Ha megtart Isten, akkor ez a kegyelem. Most a kegyelem ideje jött el.
Legyen meg a Te akaratod. A Te kezedre bízzuk magunkat. Légy kegyelmes, megtartó Istenünk. Jézus Krisztusért, a Te szent Fiadért kérünk. Ámen