Dr. Balla Ibolya pápai teológiai tanár, a „Biblia-magyarázat-igehirdetés” sorozat társszerzője, egykori iskolám ószövetségi könyvtárszobájában osztotta meg velünk gondolatait a földgolyó túloldalán megtapasztalt liberalizmusról, annak egyházra gyakorolt hatásáról. Bízva abban, hogy józanítóan hat mindaz, amit megoszt, nyíltan és bátran beszélt. Akinek van füle, hallja mit mond!
Mennyi időt éltél külföldön?
Tíz évet Ausztráliában. Diploma kézhez vételétől számítva két hónap múlva már Ausztráliában voltam, és tíz évet éltem ott.
Kicsit bevezetsz az életedbe, hogy ne legyünk hirtelen ott a „diploma, két hónap, tíz év” végén?
Hajdú-Bihar megyéből származom, a bihari régióból, Berettyóújfaluból. A szüleim anyai ágon reformátusok, apai ágon katolikusok, de mi reformátusként lettünk megkeresztelve két nővéremmel együtt. Mindketten a református egyházban dolgoznak, a középső nővérem a zuglói gyülekezetben hitoktató-lelkipásztor, a legidősebb nővérem pedig a Tiszántúli Református Egyházkerület gazdasági igazgatója. Nem refibe jártam, hanem jogot és közgazdaságtant tanultam a középiskolában, s egy év kihagyással mentem a teológiára. Nem jogi pályára mentem, ahogy az osztálytársaim közül sokan, hanem a nővéremet követtem a teológiára. Templomba járó voltam, konfirmáció után is rendszeresen jártam ifibe. A teológiai diploma megszerzése után eredetileg három évre mentem külföldre a férjem miatt, de tíz év lett belőle.
Jól emlékszem, hogy Ausztráliában doktoráltál?
Igen, amikor már volt letelepedési engedélyem, akkor kezdtem el a doktori iskolát, mert különben olyan drága lett volna, hogy azt nem tudtam volna megengedni magamnak. Ausztráliában minden tandíjköteles, nemcsak az egyetem, hanem a középiskola és a legtöbb általános iskola is. Az egyetemen belül csak a doktori iskola nem tandíjköteles, így szerencsém volt.
Meglepő, hogy a nagy szabadság és egyenlőség ellenére egy gyermek taníttatása ennyire a pénzen múlik Ausztráliában.
Igen, már általános iskolától kezdve fizetni kell, mert a legtöbb iskola magániskola vagy fizetős állami. Ami pedig nem fizetős, az nagyon gyenge színvonalú. Hosszú távon egyébként ez nem szolgálja az oktatás színvonalának javát. Nem jobb, hanem sokkal gyengébb az oktatás színvonala, mint Magyarországon, gyakorlatilag minden szinten. Kivéve a kutató egyetemeket.
A teológiai oktatás hova sorolható? Gyenge, átlagos vagy kimagasló Ausztráliában?
A teológiai oktatás színvonala is gyengébb, mint a Kárpát-medencei magyar teológiákon, és a szellemisége nagyon liberális. A férjem egy anglikán egyházhoz tartozott lelkészként abban az államban, ahol éltünk. Aki abban az egyházkerületben akart szolgálni, annak nem kellett felsőfokú teológiai végzettséget szerezni, ami nagyon szomorú és rossz irányba viszi az egyházi életet. Két lelkésznek volt az egész államban diplomája, az én magyar férjemnek és egy ír bevándorlónak, még a püspöknek sem. Tanfolyamot végeznek el, mint egy szektában. Gyakorlatilag tanulatlanul kerülnek felszentelésre az emberek, úgyhogy tragikus a helyzet.
Ez azért alakult így, mert nem volt elég jelentkező a lelkészi pályára?
Az egész a liberalizmus miatt van így. Egyrészt az anglikán egyház sajátossága, hogy nem hangsúlyos az igehirdetés, az istentiszteletnek nem központi eleme, sokkal fontosabb a liturgia, ami betanulható. Az állam nagyon szekuláris a 60-as, 70-es évek liberális irányzatainak eredményeként. Ott önként mondanak le a képzettségről, nem tiltják el ettől őket. A művészet, tudomány és a vallás nem kap fontos szerepet a társadalomban. Ausztrália viszonylag fiatal társadalom, keresztyén gyökerei hiányoznak, és csak a sport van a középpontban. Maga a társadalom nagyon egyházellenes, mert amikor az első telepesek érkeztek, akkor rengeteg volt az elítélt, aki büntetésül került oda. Velük együtt lelkészek és papok is érkeztek, akik gyakorta nagyobb bűn elkövetése miatt voltak elítélve, mint a nem egyházi személyek. Ennek következtében hiteltelen és megvetett lett ott az egyház. Szóval idáig visszavezethető az egyházellenesség.
Ausztráliában hogyan tekintenek a lelkészekre?
Jóval kisebb a lelkipásztorok megbecsültsége, mint idehaza, pedig azt szoktuk mondani, hogy már itt sem olyan magas, mint régen. Igazából Ausztráliában a lelkésztől nem is várják el, hogy felkészültebb legyen. Sőt, az úgynevezett egyesülő egyházban vagy a baptista egyházban jobban szeretik, ha nincs lelkipásztor, hanem a gyülekezeti tagok maguk funkcionálnak lelkészként. Önjelölt prédikátorok ők, akik gyakran félrevezetik az embereket. Aki a legbefolyásosabb, vagy aki a legagresszívabb a közösségben, az ragadja magához a vezetést. Vak vezet világtalant. Nekem ökumenikus alkalmakról is vannak nagyon szomorú tapasztalataim.
Ha a teológiai képzés ilyen gyenge, akkor a doktori iskolájuk is ilyen?
A doktori képzésnél sok minden múlik a témavezetőn, illetve a doktorandusz képességén és szorgalmán. Maga az egyetem, aminek a keretében folyt a doktori képzés is, az liberális szellemiségű. Viszont az én doktori témavezető professzorom német hátterű teológus volt, Tübingenben doktorált, elég jó iskolákban nevelkedett, egyébként új-zélandi származású volt. Ő megkövetelte a munkát, úgyhogy nagyon jól tudtunk haladni vele. A témám nem kanonikus bölcsességirodalom volt, hanem Sirák könyve, viszont a kanonikus bölcsességkönyvekkel összefüggésben. Sirákon belül volt egy speciális témám, a családdal, szexualitással kapcsolatos passzusok értelmezése. A Sirák kutatók között sajnos az a tendencia, hogy feminista szemszögből közelítik meg, én pedig törekedtem arra, hogy lehetőleg objektíven, a szerzőt szóhoz juttatva értelmezzem a releváns igehelyeket. A védés ott úgy történik, hogy három különböző országból kérnek fel opponenst. Az én esetemben a magyarországi Pázmány Péter Egyetemről, az amerikai Lehigh University-ről és a dél-afrikai Stellenbosch University-ről kerültek ki a bírálók. Ők adtak írásban értékelést, amire reagálhattam, s végül elfogadták a doktorimat. Sőt, javasolták a kiadását, amire a De Gruyter kiadónál került sor 2011-ben.
Ott kint is tanítottál?
Nem. Ott ennyi lehetőséget nem adnak tanításra a doktoranduszoknak, mint itthon. Elszigeteltebb, elméleti síkon él a doktorandusz.
Engedd meg, hogy visszakanyarodjak, és a gyülekezetek szempontjából kérdezzelek még! Félművelt lelkipásztorokkal működő gyülekezetek mit gondolnak evangéliumról, feltámadásról, örökéletről?
Sajnos a lelkipásztorok között is sok a hitetlen. Például volt a falunkban egy második világháborús hősnek szoboravatása, ahol egy magas rangú tábori lelkész arról prédikált, hogy nincsen feltámadás. Egy másik eseményen, amin a bennszülöttek is részt vettek, a kerület püspöke arról beszélt, hogy az a mitikus teremtő kígyó, amelynek a létében a bennszülött csoportok némelyike hisz, az létezik, és nem a Szentháromság Istenről tett vallást. Ha nem hallottam volna a saját fülemmel, akkor azt mondom, nem igaz. Sokfelé van liberalizmus az egyházban, Angliában, Amerikában, de ott legalább van egy erős konzervatív réteg, Ausztráliában azonban nincs, sajnos a történelmi egyházak többségében olyan, vagy majdnem olyan rossz a helyzet, mint a nyugat-ausztráliai anglikán egyházban.
Egyébként a gyülekezeti tagok nem szeretik, ha egy lelkipásztor megmondja, hogy miről mit kell hinni a Biblia alapján, vagy hogyan kellene élniük. Sajnos az a tendencia, hogyha valamivel nem értenek egyet, akkor elszakadva alapítanak másik közösséget. A férjem szórványfalujában, Katanningben többen éltek – körülbelül háromezer-háromszázan –, mint ahol mi laktunk, Kojonupban, viszont sokat elmond az, hogy a lakosság tizede muzulmán volt, a maradék lakosságra pedig tizenhét „egyház” jutott, amiből a legtöbb szekta volt. Tehát egy kis faluban is ennyire súlyos a helyzet. A templomba rendszeresen járók létszáma nagyon alacsony, tíz év alatt egy konfirmáció volt, a hitoktatás nem hogy nem támogatott, hanem egyenesen tilos. Az iskolába nem mehet be a lelkipásztor hittanórát tartani. Bár néhány iskolában működhet egy úgynevezett chaplain, akinek a feladata elméletileg hasonló lenne egy hitoktatóéhoz, a gyakorlatban azonban erről szó sincs, és ráadásul nem kell semmilyen hitoktatói végzettséggel sem rendelkezniük, sőt, nem is kell egyházhoz kötődniük. A lelkipásztornak rendelkeznie kell két erkölcsi bizonyítvánnyal, és azokat állandóan magánál kell tartania, amik azt igazolják, hogy nem molesztált gyermeket, valamint idős embert. De még arra is volt példa, hogy ilyen irattal kellett rendelkeznie annak, aki iskolai ünnepélyen több száz ember előtt egy ösztöndíjat átadott egy diáknak, akivel kezet fogott. A gyanakvást intézményesítik, és az egész társadalomba beleivódik a gyanakvás.
Li-be-rá-lis, azaz szabadelvű. Mégis tilt, akkor mégsem szabad?
Így van. Ú, és mennyit veszekedtem én már emiatt liberális kollégákkal! Az igazi liberalizmus az, ha mindennek teret ad, de ott nem igazi liberalizmus van. Nem mondhatod, hogy anglikán vagy, vagy katolikus vagy, vagy más felekezetű, sőt iskolába belépve azt sem mondhatod, hogy keresztyén vagy, mert akkor megsérted a nem keresztyéneket.
És a muzulmánok mondhatják magukról, hogy az iszlámhoz tartoznak?
Ők viszont igen, bárhol kifejezhetik. Pedig ott még kicsi a százalékos arányuk. Nyugat-Európában látjuk, hogy hova vezet ez. Szóval nem lehet iskolában hitoktatni, viszont a vallásszabadság jegyében már általános iskolás gyerekeknek pici kortól tanítják a buddhizmust, az iszlámot, és sok egyéb vallást. Egy nagy összevisszaság az eredménye, és nagy kárt tesznek ezzel. Az oktatásért felelős kormány részéről is egyházellenesség van, nem csak a társadalmat alkotó egyének részéről. Az egyház nem kap támogatást és támogatottságot, a mozgástere ezért minimális.
Egy dunántúli lelkésztovábbképzésen már beszéltem róla, hogy van egy olyan tendencia a lelkészhiányt kihasználva, hogy ötven-hatvan éves korukban munkanélkülivé vált emberek lesznek lelkipásztorokká. Elvégeznek egy egyéves tanfolyamot, laikusokból álló bizottság előtt vizsgát tesznek, és felszentelik őket. Nagyon erős kifejezéseket használok, de ez a valóság! Az, hogy valakit tudás és ismeret nélkül felszentelnek megkorosodva arra, hogy ne végezzen semmit, ez a felszentelésnek már a megcsúfolása, egyenesen istenkáromlás. Abból, amiről a felszentelésnek szólnia kellene, ott nem érzékelhető semmi. Én magam voltam ilyen kerületi szentelésen a központi katedrálisban: rossz egészségügyi állapotú embert lelkésszé szenteltek úgy, hogy semmilyen feladatot nem lehetett már rábízni.
És még fizetést is kapnak érte… Egyébként honnét van fizetés, ha nincsen erős gyülekezeti tagság?
Sokszor összevonják a gyülekezeteket. Nem minden esetben kevés a pénz, hanem egyszerűen nem hajlandók többet fizetni a lelkésznek. Mi az egyik legjobb módú faluban laktunk, ahol volt elegendő eső, és ezért bő termés volt évről-évre, úgyhogy nagyon jómódúak voltak a gyülekezeti tagjaink. Csak nem voltak hajlandók önállóan fenntartani egy lelkészt, ezért csatlakoztak egy másik falu gyülekezetéhez. Pedig konkrétan egyetlen család fenn tudott volna tartani egy lelkészt! Az egész évi lelkészi költségvetést ki tudta volna fizetni egyetlen versenyló eladásából. Látszatra ők voltak a legbuzgóbb hívek, de csak látszatra.
Abszolút nem éreztem jól magam ott, nem tudtam feloldódni. Részt vettem önkéntes munkákban, helyi, falubeli vagy gyülekezeti események szervezésében, gyülekezeti tagok látogatásában, természetesen lelkészfeleségként sok feladatom volt, ez utóbbiakat nagyon szerettem, a vendéglátás a látogatás mellett szerintem nagyon fontos eleme a gyülekezetépítésnek, és a méltán híres magyar ételeket is igyekeztünk megismertetni az emberekkel. Elmentem a gyülekezethez tartozó farmerek közé bridzsezni, bekapcsolódtam olyan dolgokba, amik nekik fontosak, de az az igazság, hogy nekik csak a sport fontos. Hétfőn tenisz, kedden golf, szerdán bowling, és így tovább – ez nem az én világom. Ott a nemzeti vallás a sport. Nem tudtam megszokni ezt. Ahogy azt sem, hogy ott elvesztették a tiszteletet, és minden narratíva arról szól, hogy én nő vagyok, te férfi, tehát bántani akarsz engem. A nők nem élik meg az életet, annak részeként a női mivoltot, a házasságot és az anyaságot sem, mert mindent körülvesz a gyanakvás.
A lelkészhiányt egyébként csökkentette a dél-afrikai erőszakhullám, ami miatt az Ausztráliába menekülő fehér lelkipásztorok száma az utóbbi időben megnőtt.
Hogyan áll a menekültkérdéshez az ausztrál kormány?
Régebben könnyebben beengedték a menekülteket, de most már határozottabban lépnek fel. Tömegekben nem engedik be őket, hanem egy Ausztrálián kívül eső táborban kell várniuk, amíg eldöntik az ügyüket. Ma már szigorúbbak, de ez az intézkedés kicsit későn jött, mert már tizenöt éve minden negyedik állampolgárról elmondható volt, hogy nem ott született. A huszadik században több menekülthullám volt, pl.: magyar, görög, olasz nemzetiségűek Európából. Viszont most nem menekültek, hanem migránsok vannak javarészt, akik többségükben muzulmánok.
Neked van tapasztalatod a Magyarországra érkező migránsokkal. Nem túl rózsaszín a kép…
2015-2018 között a nagy migránshullám idején tolmácsként dolgoztam, és a hétköznapokban nem egy gyilkossal találkoztam közöttük. Félelmetes, hogy kik akarnak betelepülni ide. Boko Haram terroristának, meg rosszabbnak is fordítottam a debreceni bíróságon. Lefejezésekről hoztak videófilmeket, amiket állítólag a rokonaik éltek át, aztán kiderült, hogy nem úgy volt az, hanem ők a gyilkosok. Az ő szemükben mi nem életet jelentünk, hanem csak egy eltaposható valamit.
Hogyan derült ki, hogy amit mutatnak, az valójában nem az, aminek mondják? Nemzetközi nyomozás folyik utánuk?
Nem kell nyomozást folytatni utánuk, mert minden lelkiismeretfurdalás nélkül elárulják. Nem kell sokat kérdezni őket, bevallják, mert annyira nem értik, hogy az ügyüknek nem tesz jót egy gyilkosság. Természetes dolog nekik a gyilkolás – gyilkoltam, mert nem tetszett valaki. Nem egy ilyen esetem volt. Egy ilyen értéket nem lehet összeegyeztetni a mi világunkkal. Két összehangolhatatlan szellemiség. Akinek nem jelent semmit az emberélet, a magántulajdon, az mit művel Európában?
Neked fellélegzés volt hazajönni Ausztráliából?
Ah, de még mekkora! Művészetre és vallásra nyitott, közép-európai női lélekkel a liberális feminista eszmeiség hatására szétesett társadalmat nagyon nehéz ott elviselni. Fellélegzés Magyarországon élni. Soha nem volt kérdés, hogy hazajövünk, de megvártuk férjem nyugdíjazását és a doktori fokozatom megszerzését. Minden nap összeteszem a kezemet, hogy sehova nem kell mennem ebből a gyönyörű országból! Panaszkodhatunk itthon a fellazult kapcsolatokra, de nincs olyan szinten tönkretéve a társadalom, mint ott.
Egyébként volt megerősítő élményem is abban az időszakban. 2008-ban, Nepálban egy missziói úton a másik végletet láttam. Amikor majdnem úgy működik egy újonnan alakult keresztyén közösség, mint az ősgyülekezet. Minket azért hívtak, hogy pénzadományt juttassunk célba, valamint rövidtávú és kiscsoportos misszió keretén belül bibliaórákat tartsunk előre megadott textusok alapján, alapvető bibliai fogalmak tisztázására. Ott helyben aztán angolról nepáli nyelvre fordították a tanításainkat. Egész nap a gyülekezettel voltunk, délelőtt háromórás istentisztelet volt – egy óra dicsőítés, egy óra bibliatanulmányozás, egy óra imádság –, közös ebéd után pedig külön volt férfiaknak és nőknek beszélgetés, majd közös imádsággal zárás. Nagy dolog volt, hogy akkor, amikor a világ második legszegényebb országa volt Nepál, egy iskolát tudtak adományainkból építeni, ahol a felnőtt ifisek tudták tanítani a gyermek hittanosokat. Nagyon sokat tanultam a hitükből, az üldöztetések kiállásából.
Ausztráliából hazatérve hogyan kerültél tiszántúliként Pápára?
Debrecenben végeztem, jó kapcsolatom volt az ottani Doktori Iskolával, és ott hallottam, hogy a pápai teológiáról elment az ószövetséges kolléga, s beadtam a pályázatomat. Most már tizenegyedik éve tanítok itt.
S milyen a református Dunántúl?
Nagyon jó légkörű tanári karnak lehetek a tagja. Szeretem a hallgatókat. A kis létszám előnye, hogy jól ismerjük őket, az életútjukat. Ahogy járunk rendszeresen gyülekezetekbe, sok áldásos tapasztalatunk volt. Láttunk növekedést és eredményes lelkipásztori jelenlétet. Dunántúl más kontextus, itt tényleg minden egyes embert meg kell becsülni. Akár a teológiára, akár a gyülekezetre gondolok. Az Alföldön azért mások a református léptékek.
Pápán a Biblikus Intézetben az ószövetségi tárgyak szakterület-felelőse vagy. Szívesen tanítanál nyugati egyetemen?
A közép-európai és nyugat-európai teológiai szemlélet nagyon eltér egymástól. Oktatóként időszakosan járok nyugatra, és hívunk is onnét előadókat. Most szervezünk a Comenius keretében egy konferenciát „Imago Dei” témában jövő tavaszra. Ez izgalmas, mert a különböző látásmódok hangot kapnak majd, és lehetnek érdekes és értékes viták. Véleményem szerint a nyugati egyetemek nagy részén siralmas a helyzet, ami a színvonal csökkenésében és a szellemiség gyengülésében tetten érhető.
Végül is Ausztráliához és Nyugat-Európához képest mi magyar keresztyének itt élünk Kánaánban!
Én ezt mondom minden diákomnak! Tegyék össze a kezüket, hogy felsőoktatási intézményben tanulhatnak a Szentírásról, elmondhatják a hitvallásokat, bemehetnek az iskolákba. Az pedig fehér holló a világban, hogy a hitoktatás anyagilag állami támogatást kap. Mindenben lehet hiba, de tegyük össze két kezünket, hogy az állam részéről nem ellenségeskedést tapasztalunk.
Szerinted oda jutunk mi magyar keresztények, ahova a nyugat-európai vagy az ausztrál egyházak jutottak?
Nem. Már harminc év alatt könnyen eljuthattunk volna, de a liberalizmusnak a 60-70-es években megerősödő szele nem tudta elérni Magyarországot a vasfüggöny miatt. Mások a gyökereink, nincs olyan erős egyházellenesség a társadalomban, mint Ausztráliában, sőt a keresztyén gyökerek meghatározóak számunkra. Ausztráliában nem a szakadék szélén, hanem a szakadékban vannak. A kilábaláshoz valami nagy drámának kell történnie, mert ők ezt még nem látták be. Csak kevesen érzékelik és érzik, hogy valami rossz, hogy a baloldal tönkreteszi az országot, de nem tudják, hogy konkrétan mi ellen kellene lépniük. A legtöbben szabadság-buborékban élnek: szabadok vagyunk, azt csinálunk, amit akarunk; szomszédjaink sincsenek, csak az óceán, és akkor bármit megtehetünk. Lám, milyen jó néha, hogy vannak szomszédjaink, akiket – valljuk be – néha bosszantónak tartunk, akikkel néha nehéz az együttélés! Tanulunk egymástól, és alkalmazkodni is megtanulunk.
ÉS remélhetőleg máshol is visszafordul ez a dolog, mert Európában is sokak ingerküszöbét elérte már a liberalizmus, és elégedetlenek. Idővel fordulni fog, csak még nem tudjuk, hogy mikor.
Addig mit javasolsz?
A gyülekezetek tartsanak ki ragaszkodva a Szentírás igazságához és a hitvallásainkhoz! A lelkipásztorok tisztán szolgáljanak, ne hígítsák liberális tanításokkal az igehirdetést, a Szentírás kizárólagosságát ne adják fel, mert minden abból indul ki. Teológiai tanárként pedig úgy tud ehhez az ember hozzátenni, ha anyanyelven minél több színvonalas szakirodalmat rendelkezésre bocsát. Az én helytállásomban nem az a fontos, hogy bármiféle szenzációs újdonságot próbáljak felmutatni, hanem hűségesen kell a lényeget közvetítenem.
Ma mennyire jellemző az, hogy nyugati teológusokra etalonként tekintetek?
Van, aki még igen, de általánosságban már nem jellemző ez. Egyre többen szembesülnek azzal, hogy nem mind arany, ami fénylik, akár amikor az Erasmus-program keretében nyugatra utazhatnak és tanulhatnak a teológus diákok, akár amikor előadókat hívunk a teológiára nyugatról. Néha pont azt mutatjuk meg, ami eltér a mi teológiai gondolkodásunktól, éppen azért, hogy szembesüljenek. Szakirodalomból igyekszünk azt válogatni, amiből épülnek. Ma már nem egyértelmű, ha elhangzik egy teológus gondolkodó neve, hogy az garancia a biblikusságra. Konferenciákon gyakran probléma, hogy bizonyos teológusok kompromisszumokat kötnek egyes bibliai tanításokat érintően.
Amikor liberális magyarázatokkal találkozol tanulmánykötetben vagy előadásban, akkor teológiai tanárként van lehetőséged jelezni ezekkel kapcsolatban?
Igen, van lehetőségem reagálni, viszont párbeszéd már ritkán alakul ki, mert a liberalizmus úgy működik, hogy csak azt fogadja el, amit ő mond. Ezért a viták gyümölcstelenek.
A mai liberális teológusok felkészültek bibliaismeretből?
Sokszor nem. Egyre inkább kiiktatják a biblikumot és a rendszeres teológiát az idea szolgálatáért. Biblikus nyelvekből sem jók, mivel vannak már egyetemek, ahol nem szükséges a héber és görög elsajátítása.
Eddigi tapasztalataid elkedvetlenítettek?
Én egy vidám természetű, optimista személy vagyok, tehát nem a személyiségemből ered az a komor kép, amit festettem. Arról van szó, hogy a rosszat megtapasztalva hálásabb vagyok azért, amit megélhetek idehaza. Sokfelé a nőket beskatulyázzák, hogy feminista teológusok, de idehaza nem ez a helyzet, hála Istennek!
Vidám természethez illik a játék, jelen esetben egy villámválasztásos.
Ókor vagy középkor? Ókor.
Tulipán vagy vadrózsa? Tulipán.
Edzőcipő vagy magassarkú? Szeretek futni, de jobban szeretem a tűsarkút.
Efezus vagy Korinthus? Efezus.
Fenyő vagy tölgy? Tölgy.
Debóra vagy Priszcilla? Priszcilla.
Felhő vagy köd? Felhő, mert abból még kibújhat a nap.
Látás vagy hallás? Látás.
Ábrahám vagy Jákob? Ábrahám.
Forró vagy hideg? Forró.
Történeti vagy prófétai könyvek? Prófétai.
Köszönöm a beszélgetést, remélem, hogy sokan elgondolkodnak azon, amikről beszéltél.