Augusztus elején a férjem többször is felteszi nekem a nagy kérdést: Mit szeretnél születésnapodra? Ezzel az ártatlan kérdéssel nemcsak az idő múlását jelzi, hanem azt is, hogy nem feledkezett el a hónap végén eljövő jeles napról, de ugyanakkor fogalma sincs arról, hogy mivel is lepjen meg. Hiába mondom neki évről évre, hogy valami meglepetést szeretnék, végül mindig oda lyukadunk ki, hogy valamire, amit épp akkortájt úgyis megvennék magamnak, rámondjuk, hogy na ez a születésnapi ajándék. Idén elromlott az idő füredi tartózkodásunk alatt, így bicajoztunk egyet, mivel a hűvösebb idő és az időnként szemerkélő eső nem csábított fürdésre. Áttekertünk Tihanyba, ahol egy hirtelen vezérelt ötlet következtében parfüm képében érkezett meg a szülinapi ajándék a férjem lelkes bólogatása mellett. Erre az évre is meg van oldva a nagy kérdés. Javára legyen írva, valami süti vagy torta is szokott lenni mindig a jeles napon, arról nem is beszélve, hogy igyekszik a főztjével is a kedvemre tenni.
De térjünk vissza a kérdéshez: „Mit is szeretnél születésnapodra?” Azért sem szoktam megválaszolni ezt a kérdést, mert csupán az idő múlása nem hiszem, hogy feljogosítana arra, hogy a férjem orra alá dörgöljem, hogy mondjuk egy afrikai szafari vagy egy új-zélandi kalandozás igazi meglepetés lenne. Vagy legalább valamelyik izgalmas európai városban eltölthetnénk egy hosszú hétvégét. Szegény, honnan is tudhatná, hogy melyik hétvégém tekinthető szabadnak, hiszen mindig adódik valami, és a lelkészi hivatás nem bővelkedik szabad hétvégékben. (Egyébként is az utazásainkat én szoktam szervezni.) Ékszerre nincs szükségem, még sokszor azt is elfelejtem felvenni, ami megvan. Bármilyen egyéb tárgy szintén nem kell, hiszen ennyi idős korára az embernek nagyjából már mindene megvan, ami igazán szükséges. Jöhetnek még a koncert/valamilyen előadás jegyek, de itt is nehéz eltalálni az alkalmas időpontot és az ízlésünk sem teljesen egyforma, arról nem is beszélve, hogy ha hétközben van, azért nem jó, ha hétvégén, akkor meg azért, főleg ha még utazni is kell hozzá.
Ha jól belegondolok, gyerekkoromban 1001 dolgot tudtam felsorolni, hogy mit is szeretnék születésnapomra. Ahogy múlnak az évek, azonban egyre inkább arra vágyom, hogy lehetőleg ne veszítsek el senkit azok közül, akik közel állnak hozzám, maradjon meg az egészség, adassék békesség körülöttem és bennem. Legyen meg a békés, nyugodt otthon, ahol fel lehet töltődni, erőt lehet gyűjteni az előttem lévő feladatokhoz. Minden, ami efelett jön, az már igazából bónusz, legyen az egy finom süti, egy néhány napos világlátás, egy baráti összejövetel, egy jó bringázás, vagy akár egy véletlen találkozás.
Eszembe jut a Biblia egyik legismertebb kérdése, amikor a fiatal Salamon király trónra lépett. Az Úr megjelent neki álmában, és tulajdonképpen pontosan ezt kérdezte tőle: „Kérj valamit, én megadom neked!” Salamon kérhetett volna hosszú életet, gazdagságot, az ellenségei pusztulását vagy hatalmas hódításokat. Ő azonban, felismerve a rábízott nép súlyát és a saját gyarlóságát, így felelt: „Adj azért a te szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja ítélni a te népedet.” Nem tárgyakat kért, nem is látványos bónuszokat, hanem engedelmes, Isten szavára figyelő szívet és békességet a rábízott közösség vezetéséhez. Az Istennek annyira tetszett ez az érett, önzetlen kérés, hogy mindazt megadta neki ráadásként, amit nem is kért.
Ma tulajdonképpen Magyarország születésnapját ünnepeljük. Visszagondolunk a múltra, az államalapítás óta eltelt évszázadokra vagy legalább az ebből az általunk is megélt néhány évtizedre. Felmerült bennem a kérdés: “Mit is szeretnél a születésnapodra, Magyarország?” Vagy kevésbé távolságtartóan feltéve a kérdést: “Mit is szeretnénk születésnapunkra mi magyarok, akik egy országot, egy népet alkotunk?”
Úgy érzem, hogy hasonlóan működik ez is, mint a személyes születésnapunk esetén. Minél rövidebb a közös történet, minél felszínesebb a kapcsolat, annál inkább jönnek a mindenféle kívánságok: legyenek magasak a fizetések, a nyugdíjak, jöjjön az euró, nőjön a GDP stb. Aztán ahogy telnek az évek, egyre inkább megtanuljuk megbecsülni azt, ami megvan, és kellő szerénységgel még elégedettek is tudunk lenni. Azt kívánjuk, hogy az alapvető dolgok meglegyenek (oktatás, egészségügy, kifizethető árszínvonal), ne betegedjen meg sem a lelke, sem a teste nemzetünknek, tudjunk külső-belső békességben élni határokon belül és túl. Adassanak találkozások, jó beszélgetések, legyen értelme a munkának, és maradjon meg számunkra a függetlenség, a döntés szabadsága.
Államalapító első királyunk ezer évvel ezelőtt Salamonhoz hasonlóan ismerte fel, hogy egy nemzet megmaradása nem a földi kincseken vagy a világi szövetségeken múlik csupán. Amikor a keresztyénség felvétele mellett döntött, nem egy politikai kötelezettséget pipált ki. Komolyan vette az evangéliumot, és szilárd, Krisztusra épülő alapra akarta helyezni a népét. Tudta, hogy a törvények és a határok csak akkor tartósak, ha a szívekben ott van az Isten félelme és a felebaráti szeretet.
A születésnapi „parfümök”, a gazdasági sikerek, a látványos földi eredmények szép ajándékok, és örülünk nekik, ha megadatnak. De a nemzet igazi ajándéka ma is az az engedelmes, Isten beszédére figyelő szív, amit Salamon kért, és amit az államalapításkor örökségül kaptunk. A keresztyén hitet nemcsak megörököltük, hanem nap mint nap komolyan kell vennünk, hogy megmaradjunk, hogy még sok születésnapot ünnepelhessen nemzetünk. Mert ha megvan a belső békességünk, az egymás iránti segítőkészségünk és az Istenbe vetett bizalmunk, a többi – ahogy a Hegyi beszédből jól ismerjük – ráadásként mind megadatik nekünk.
