Az elmúlt héten egy, a reptéri lelkészség (vezetője: Dr. Krasznai Andrea) által szervezett konferencián vettem részt. Ha teljesen őszinte vagyok, kicsit úgy kerültem bele az egészbe, mint Pilátus a Credoba. Egy váratlan nőszövetségi felkérés, az angol nyelvben való jártasság, és egy régi ismeretség felelevenítésének a lehetősége kövezte ki az utamat Budapestre, a Hold utcai gyülekezet templomába. Nem voltak különösebb elképzeléseim, teljes nyitottsággal vártam, hogy mit is akar az Isten a szívembe, a gondolataim közé plántálni. Szeretném most néhány sorban megosztani mindazt, ami ott történt, és ami a találkozó után megfogalmazódott bennem.
Először is meghallgattuk Matt Birdnek, a Nayba alapító elnökének bemutatkozását, előadását. Ezt a szervezetet azért hozták létre, hogy segítsék a helyi gyülekezetek és az őket körülvevő társadalmi közeg közötti párbeszéd, együtt munkálkodás megindulását. Az előadó meggyőződése szerint a hitnek nemcsak egy nagyon személyes istenkapcsolatra épülő karaktere kell, hogy legyen, hanem meg kell tanulnunk „publikussá”, elérhetővé tenni hitünket környezetünk számára is. Világszerte számos kezdeményezés van arra, hogyan keresik az egyes gyülekezetek környezetük felé a számtalan lehetséges kapcsolódási pontból a kölcsönösen gyümölcsözőt. A Nayba ezeket az ötleteket igyekszik globálisan begyűjteni, és segíteni ezeknek az egyes helyeken bevált módszereknek a gyülekezeti gyakorlatban használható csomaggá történő összeállítását. Ezt azért teszik, hogy aztán ezek a csomagok elérhetővé váljanak világszerte, le lehessen másolni ill. adaptálni őket egy-egy helyi közösség társadalmi missziójában.
Különösen hangsúlyosnak éreztem a gyakorlati szemléletet, és az eredményesség mérhetőségének kiemelését, melyet az előadó azért is tartott fontosnak, hogy a körülöttünk számokban gondolkodó világ számára világosan kimutatható legyen egy-egy szolgálat értéke. Tudom, hogy ez a szemlélet nagyon messze esik az „egy lélekért se érjen vádja téged” lobogó missziós lelkületű hozzáállástól, a szórványlétből fakadó „egyért is elmegyek” olykor heroikus küzdelmétől, de úgy tapasztalom, hogy már nem hosszú-, hanem középtávon, sőt egyes esetekben azonnal döntéseket kell hoznunk, hogy hol, mire és hogyan használhatjuk legjobban meglévő humán és anyagi erőforrásainkat. Amíg ugyanis nincs mérhetőség, addig nincs összehasonlíthatóság sem. Amíg nincs összehasonlíthatóság, addig nincs igazságos elosztás sem. Az ún. minőségbiztosításról még nem is beszéltünk. Amíg a tények és az ábrándos szépítések tetszőleges arányban keverhetők beszámolóinkban, addig nehéz valós helyzetünket feltárni. A valós helyzet látása nélkül pedig mit válaszolunk Jézus nagyon is konkrét kérdésére: „Mit akarsz, hogy veled cselekedjem?” Félreértés ne essen, nem a kicsit, a keveset akarom lebecsülni, és csak a nagy számok bűvöletében élni, de arányokat, tendenciákat mindenhol ki lehet mutatni. Sokat segítene ez az átláthatóság, összehasonlíthatóság a döntések meghozatalában is. A másik előadás, vagy inkább esettanulmány, Sohajda Levente göncruszkai lelkipásztor részéről bemutatott egy olyan példát, ahol az áldozatkész összefogás, az Isten vezetésére való figyelés megelevenített egy emberileg nézve haldoklásra ítélt gyülekezetet. Ámulattal hallgattuk, hogy lett egy kis borsodi faluban gyülekezeti méhészet, iskola, étterem stb., és hogy jut el pl.: a mézes üvegeken keresztül ma is terveik és szükségleteik ismertetője azokhoz, akik segíteni akarják/tudják szolgálatukat
Meg is fogalmaztam magamban, hogy nem kell a világ végéig menni, hogy jó és inspiráló példákat találjunk. Ha csak kerületünkben, vagy országosan, aztán később a Kárpát-medencében összegyűjtenénk azokat az ötleteket, kezdeményezéseket, melyek az egyes gyülekezetekben beváltak, kipróbálásra kerültek, mi is megszervezhetnénk a saját magyar Nayba szervezetünket, akár így hívjuk, akár nem. Összerakásra kerülhetne egy részletes, őszinte, örömökkel és buktatókkal teljes, kidolgozott projekteket tartalmazó bázis, mely a gyülekezeti élet, a missziói tevékenység számos területét átfogja. Ebből, mint egy menüből, lehetne választani mindenkinek. Beleférne az írott, videós anyagon túl az egyes projektek helyszíni bemutatása, a képzés, a mentorálás is. Így alakulna ki egy-egy csomag, mely másolható, a helyi sajátosságokhoz illeszthető lenne. Ebben az esetben nem csak a lelkészek és a presbitériumok kreativitásán múlna, hogy egy-egy gyülekezet hogyan, merre induljon el, ha megvan bennük az indíttatás és jó szándék. Lenne mihez nyúlni, és nem mindenkinek magának kellene feltalálni a spanyolviaszt.
Ez megerősíthetné az egymás iránti felelősséget, szellemi, lelki kincseink és bevált módszereink megosztását is. Minden nagy, látványos teljesítmény kis lépésekkel kezdődik. Miután felnézünk az indíttatásért, miután körülnézünk ötletekért, nem árt a lábunk elé is nézni, és megtenni azt, ami talán a legnehezebb: az első lépést.
