Nem tudom, ki hogy van vele, nekem Virágvasárnap egyáltalán nem vidám nap. Nem a szép tavaszi virágzásról szól, de nem is a királyi bevonulás öröméről, hanem arról a szégyenről, hogy mennyire ciki az ember.
Ha ránézek arra, ami akkor történt, összeszorul a gyomrom. Hozsánna így, meg hozsánna úgy, szabadíts meg a rómaiak elnyomása alól, a szegénységtől, a betegségtől, a haláltól, hiszen megteheted, hiszen van rá hatalmad, ilyen királyunk még úgy sem volt, veled mi leszünk a világ urai, mekkora már, éljen a király! Aztán hűha, a főpapok mondták, hogy ez csak egy csaló, egy istenkáromló, még a végén ránk hozza a császár haragját is, még jó, hogy Pilátusnak joga van keresztre feszíteni, kész szerencse! Uh, menjünk gyorsan a templomba, kezdődik az ünnep! És mindössze hárman állnak ott a kereszt alatt az övéi közül: Mária, János és a magdalai Mária.
Annyira direkt a párhuzam, hogy fáj kimondani. Szabadíts meg a hatalmaskodók kiszipolyozásától, a háború árnyékától, a szegénységtől, a betegségtől, a haláltól, hiszen megteheted, hiszen van rá hatalmad, keresztyénnek lenni a legnyerőbb a világon! Aztán figyelj, ne akard átszervezni az életemet, hagyjál engem ezzel a kegyelemre szorultsággal meg bűnfelismeréssel! Az én életemre ne akarj még te se jogot formálni! Amúgy ott vagyok a templomban, énekelek, imádkozom, kiülöm a szentbeszédet, most is mindjárt húsvét. Még lehet, hogy úrvacsorázni is fogok. Ha el nem veszed tőle a kedvem.
Uram, csak szégyenkezve sandítok az ég felé, ahogy ülök itt a kanapé szélén, és figyelem az ablak előtti fa csupasz ágait. Csak az örvös galambok reggeli ordítozása ébreszt rá, hogy tavasz van megint. Hogy a Te terved, mindannak ellenére amit az ember érez, gondol és tesz, végbemegy. Végbement. Szeretnélek lélekben végigkísérni ezen a héten. Ballagni valahol nem túl távol Tőled, aztán elálldogálni az ajtó mellett, vagy odakucorodni a lábaidhoz, és hallgatni a szavaidat. És szeretnék végig kitartani. Ott állni a kereszt alatt is. Nem messze onnan, ahol Mária állt, Jánossal és a magdalai Máriával.
Hogy átformálja a szívemet, a gondolataimat mindannak a meglátása, hogy mi minden ellenére, milyen alázattal, mekkora szeretettel és micsoda kínok között adtad Magadat értünk! Hogy kimossák a könnyek belőlem az ítélkezést, az önelégültséget, az öntörvényűséget, és a szeretetlenséget.
