
A Ne ölj! parancsolat eléggé egyértelműen közli Istennek, az Élet Urának akaratát: az életet nem kioltani, hanem védeni kell. És ezzel a törvénnyel minden értelmes ember mélységesen egyetért.
Minden egészséges gondolkodású embernek elege kell legyen a világunkban állandóan folyó vérontásból, a háborúkból, fegyveres konfliktusokból, értelmetlen halálokból, terrorista öldöklésből, rablógyilkosságokból és minden fajta erőszakból. Jézus is megmondta Péternek: Aki kardot fog, kard által is vész el.
És közben ugyanez a Jézus mondja ki a címben szereplő első mondatot is (Mt 10,24)… Hogy kardot hozott. Jól kell értenünk! Itt Jézus arról beszél, hogy aki az Ő követője lesz, annak fel kell tudnia vállalni a konfliktusokat is a hitéért, akár a hozzá legközelebb állókkal is, a belső küzdelmet akár önnön magával is.
A héber köszöntés évezredek óta a „Shalom!” vagyis Békesség! Mi reformátusok is így köszönünk egymásnak, áldást és békességet kívánunk. Ez pedig az Istentől kapható, igazi és elvehetetlen békesség, mely az Úrral való „kibékülésből” ered, az Ő kegyelmének, szeretetének gyümölcse.
De nem árt, ha komolyan vesszük Jeremiás próféta szavait, aki Isten népének szemére hányja az álságos, képmutató, a rossz erőivel szemben – saját életünkben és saját közösségükön belül is – megalkuvó, a problémákat szőnyeg alá söprő vallásosságát: „Népem baját úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! – de nincs békesség!”
A kulcsot Pál szavai adják meg az efézusi levélben. Igenis van harc, fegyvert kell ragadni, de nem ember ellen, hanem a gonosz erői ellen. És ez néha kiállást, konfliktus vállalást is jelent. Néha meg csak bevallását annak, hogy ha nincsen teljes békesség. Kimondását a valóságnak. (És nem a saját, mindenen átvert igazamnak…) Mert abból lehet csak igazi belátás, bűnbánat, beszélgetés és végül tényleg békesség és tovább lépés.