Margó

Nem elég, nekem nem elég!

„Csak az itt, csak a most. A máskor, a máshol nincsen” – hangzott a nyolcvanas évek vége felé a népszerű magyar rock zenekartól. Horváth Attila dalszövegírónak, a rockköltészet egyik ikonjának Istent megszólító dalszövege ha formálisan nem is egy ima, de mégis az elveszett, magára hagyott, elkeseredett ember könyörgése: „Most kell árts, vagy most kell érts, Most kell gyűlölj, vagy most kell félts, Törődj velem, itt és most, hogy el ne késs”.
Dávid is így könyörög az Úrhoz: „Téged hívlak, Uram, kősziklám, ne fordulj el tőlem némán! Mert ha némán elfordulsz, hasonló leszek a sírba roskadókhoz. Halld meg esedező hangomat, amikor segítségért kiáltok, kezemet fölemelve szent templomod felé.” (Zsolt 28,1-2) „Fordítsd felém füledet, siess, ments meg engem!” (Zsolt 31,3) A zsoltáros megtalálja Istenben a megoldást, a segítséget, a törődést. Túljut az itt és most-on. Mi vajon hol tartunk?

Nem elég nekünk a később, az itt és most a jogos jussunk. Nekünk az azonnal jár, a rögtön többlete. Az azonnali járandóságunk eredője, origója, summája és esszenciája: az élmény. Az élmény, ami a jelen pillanatot nyújtja meg, ami zárójelbe teszi az igát, az egyhangúságot, ami kiszínezi a színtelent.

Az élmény létéből fakadóan lehet rossz és lehet jó. A szó elejében ott az „él”, ami utalhat az életre, de ugyanúgy a kés élére is. Dávid tömérdek kínzó élmény között élte meg az Istenélményt, a szabadítást. Az ő nem elég-jének az Úr többlete lett az ajándéka, a mai akarásnak a végesség többlete (kevesebbje) az eredménye. Nem elég az Istent szolgálni, szolgáljon Ő élménnyel. Ha nem tud, keresünk más istenségeket, akik kielégítik az élményéhségünket.

Mint kígyóbűvölő a kígyót, úgy kábít a pillanat megélésének élvezete. Az élménynélküliség a semmivel, az ürességgel, a halállal azonos.
Flow-élmény, ahogy azt ma aktuálisan nevezik. Folyam, ami a hátára vesz, érzelmi stimulációval elnyújtja a pillanatot. Flow, a tökéletesnek hitt élmény, a jogos boldogság, az üdvösségszerű állapot vélt megélése. Az itt és mosttal azonban van egy bökkenő: elmúlik. Oda az élmény, elillan a boldogság. Ezért újra és újra kell serkenteni. A flow az a jelenség, amikor annyira feloldódunk egy tevékenységben, hangulatban, élményben, hogy minden más eltörpül mellette, az élmény maga lesz olyan élvezetes, hogy bármi áron folytatni akarjuk, pusztán saját magáért, a megéléséért. Mint a drog.

Tehát ha az érzékek stimulált állapota lesz a teljesség, a boldogság kiteljesedése, akkor a hétköznapi értelemben vett élet tulajdonképpen egy mentális, lelki zavar. Két élmény közötti kóválygás.

Így érkeztünk el ahhoz, hogy az élmény szükséglet, alapvető jog, áru és törekvés lett. Kábító élmény a pihenésben, szórakozásban, munkában, tanulásban, de még a hitben is. Ösztökélő élmény nélkül már szinte lehetetlen fenntartani a figyelmet. Ez nagyon modern és magas pillanatnyi hatásfokkal működik, még akár szerethető is lehet, de kérdéses, hogy az élmény elmúltával mi marad: megélhető valóság vagy elvonási tünet, telítettség vagy üresség.

Több vagy, több jár neked – mondják, és miért ne hinnénk el. Csak érdemes helyén kezelni ezt a világi evidenciát, mert a tágasság helyett könnyen a szűkösségbe vezethet. A „nem elég”, a „több kell itt és most” nem feltétlenül felszabadító. Úgyhogy csínján bánjunk az élmények hajszolásával, nehogy Isten helyére furakodjon.

Nem elég nekem, nem elég. A címet szintén egy rockzenekar klasszikusából idéztem. Ebben a dalban nincs semmi istenes, bár a sorok között mégiscsak fellelhető valami megváltáskeresés. A szöveg két sora rémlik most fel előttem, ami – gondolom – leginkább csak a rím miatt lett ilyen, vagy ki tudja… „Nem elég nekem, nem elég, Ha kell, én mindent leteszek eléd”.
Valóban többek vagyunk, többet érdemlünk. Többek vagyunk, mert van, aki valóban többnek tart minket. És nem is akárki, hanem Isten. És ő nemcsak többnek tart, de tudja, hogy több is jár nekünk. A legtöbb. És nemcsak tudja, de meg is adta Jézus Krisztusban. Tegyük le mindenünket Őelé, és megkapjuk az igazi élményt, ami nem pillanatszerű, nem kábító és nem múlékony, hanem az igazi boldogság, az igazi üdvösség.
Elég nekem a Te kegyelmed, elég, ha kell, én mindent leteszek Eléd!

A szerző

Írások

A folyvást változó közegben a mulandó dolgok közt megtalálni az örökölt örökérvényűt és le nem venni róla a szemünket. Az ideológiák kusza terén ebben az avítt konzervativizmusban radikalizálódik lázadó lényem.