Gyerekként a nyarakat apai nagyanyámnál töltöttem, falun. Mama, így hívtuk. Mama későn fekvő volt és korán kelő, mint általában azok, akiknek sok a dolguk. Kisvillanynál vártam, hogy befeküdjön ő is a duplaágyba, ahova én már órákkal azelőtt be lettem parancsolva. Ilyenkor még felrakta az okuláréját, így mondta, és komoly arccal olvasott a Bibliájából. Sose aludt bele. Pedig belealvós volt. A krimiket rendszerint egyedül néztem végig, halk horkolásának kíséretében, de a bibliaolvasásba nem aludt bele. A fejünk fölött egy hatalmas festmény volt, Jézus a Gecsemáné kertben. Nem az a szupergiccses gagyi, amilyenre gondolsz, hanem egy szép és grandiózus munka. Csak később állapítottam meg, hogy önmagában már az is isteni gondviselés volt, hogy egyszer se esett a fejünkre. Még a ’85-ös földrengésnél se, amikor pedig megrepedt az északi fal. Sokat merengtem késő esténként a kisvillany sárgásan hunyorgó fényénél, a Gecsemáné kertben imádkozó, csaknem életnagyságú Jézus festett képe alatt. Ilyenkor olyan mély volt a csend, hogy szinte elsüllyedt benne az ember. Nemhogy egy gyerek! Kénytelen voltam megtanulni úszni ebben a mélységes csendben. Itt születtek meg az elképzeléseim. Arról, hogy ki vagyok, hogy mit akarok és hogy mit nem. Nem tudtam róla, hogy épp’ mi történik a világban, nem tudtam a háborúkról, a tragédiákról, a válságokról. Azt tudtam, hogy a pék másnap káposztás lángost süt reggel, tehát érdemes felkelni időben, vagy, hogy ha leszedem a maradék epret, akkor kapok mozijegyre pénzt. De ezeken nem gondolkodtam túl sokat. Azt meg, hogy a kutyapista miért nézett olyan hosszasan az ábécében, nem tudtam megfejteni, így inkább nem is gondoltam rá. Bőséges hely maradt tehát a fejemben olyan legbelső dolgok számára, amik meghatározzák az életünk irányát. Persze erről sem tudtam. Öntudatlan gomolygás volt ez a csend néma mélységeiben, ami elkísért egészen a felnőttkorig. Nem kellett hozzá drog vagy ital, csak idő és csend. Meg az imádkozó Jézus. Manapság egyik se túl trendi. Manapság, már gyerekként is, mindenről tudunk. A háborúkról, a jegybanki alapkamatról, az összes szerencsétlenségről, az energiaválságról, a klíma katasztrófáról és a közelgő veszélyekről. Kattog az agyunk, őrlődik az információk és benyomások zuhatagában, a belső dolgaink pedig felszínre vetődött tárgyakként lebegnek körülöttünk, ahogy egy szál deszkába kapaszkodva sodródunk a hullámokon. Se Jézus-kép, se csend, se idő.
