Nyílik a karácsonyi kaktuszunk. Tudom, hogy a szülői házban az a rózsaszín is, ami a dédikémé volt még. Gyökereztetem közben a férjem nagymamájától szerzett egyszerű kis futónövényből levágott ágakat, felcsupaszodott, nem volt szép már, de így talán még új életre lehet csiholni. Nála hajdan az egész szoba tele volt vele egy magasság fölött, fűtéscsöveken és szekrények tetején. Közben ahogy a népszerű trend mutatta, persze én is gyökereztetem az avokádó magot, kettő meg is eredt, az egyik előrébb jár pár hónappal, gyönyörű nagy leveleket növesztett. Mellette az anyáknapi orchideám, és a legújabb egy olajfácska, lássuk mire megy. Ó és új együtt él. Ha gondozom együtt virul, ha hanyagolom, együtt sárgul.
Ahogy a karácsonyfa díszeink között is akad örökölt, horgolt – azok kerülnek fel legelőször, hogy az eloszlás tökéletes legyen, csak azután jöhet a többi. Meg ott a legújabb is, épp a csúcsdísz, mert azt összetörtük legutóbb.
Az ünnep valahogy így szép: együtt az örökérvényű, és hozzá az, ami épp most valamiért megfog, divat, vagy csak épp most ezt kapni. A Krisztus urunknak áldott születésén, együtt a Hallelujah legújabb feldolgozásával.
Ilyen a hívő ember élete: két pillérű: gyökerezik abba az ősibe, amit újra olvasunk minden nap és istentiszteletről istentiszteletre, és közben van az élete kortárs narratívája. Jó, ha az az előző határozza meg az utóbbit, de egymás nélkül a kettő suta.
Mind láttunk már kiégett pedagógust, vagy lelkészt, aki csak a „bezzeg a mi időnkben”-t tudta szajkózni, mert nem érti, sosem adott annyi időt, hogy kapizsgálja a fiatalokat. Vagy mind láttunk olyan parttalan lelkiséget, ami a Biblia nélkül lelkesedett vagy az abban való elmélyülés nélkül, és csak motivációs idézetgyűjteményként használja. Az örökérvényű nélkül sekélyes az új, az új nélkül parttalan, önmagáért való az ó. És de nagy gond, és milyen művi az, amikor egymás ellen fordítjuk őket. Mintha az új a régi kritikája lenne, vagy a régi az eredetije a gagyi újnak. Egyik sem igaz ebben a formában.
Jézus olyan jól tudta ezt csinálni. Betartotta a zsidó törvényeket, miközben újat, a megváltást hozta. Miközben az egész ószövetség őt sóvárogta, ő pedig folyton visszanyúlt az akkori igékhez és próféciákhoz. Nála nyert értelmet az ó, és kapott súlyt az új. Nélküle mind csak hiábavalóság.
