Lehet azt mondani, hogy ez egy olcsó kampányfogás, gúnyolódni azon, hogy a kormányfő egy ilyen gesztussal a „vidéki magyar paraszt” szavazatáért pedálozik. Jöhet az ismert mucsaizás a maradi, reakciós, saját paraszti életérzésében megrekedt vidékies és provinciális magyarságról, amely annyira bunkó, tapló, zokni, hogy még azt sem veszi észre, ez a disznóöléses show csak arra való, hogy ismét megvezessék.
Akik így vélekednek, jelesül a „haladás”, a „progresszió” radikális csoportjai, semmit sem értenek a magyar néplélekből. A magyar valóságból. Orbán érti, és tud vele azonosulni. Látogatása egy disznóölésre ennek szimbolikus kifejezése volt.
A magyar nép lelkét nem lehet megérteni a mára már nagyrészt formálisan letűnt régi magyar paraszti életvilág megértése nélkül. Azért nem, mert bár a magyarság is keresztülment a modernitás-okozta brutális hagyományszakadáson, ám mégis, épp a Nyugathoz képest viszonylagos elmaradottságának köszönhetően a régi keresztény-paraszti-falusi világ értékrendje, mentalitása, szokásai nem kerültek időben olyan messze, hogy a totális felejtés áldozataivá eshettek volna. Ezért van az, hogy a magyar társadalom ösztöneiben még többnyire konzervatív, s a közösségi emlékezet még őriz egy olyan világot, amely szemben áll mindazzal, amit ma egy posztmodern kultúra a maga gyökértelen individualizmusával kínálni tud. Egy világot, amelyben az életnek liturgikus felépítettsége és rendje volt, amelyben még lehetett tudni, hogy mi a jó és mi a rossz, amelyben még volt normális és nem normális, amelyben egyén és közösség összetartozott, amelyben ember és természet nem vált szét ennyire végzetesen egymástól, amelyben lakóhely és identitás egymást feltételezte, s amely még a kereszténységen, a nemzeten és a családon keresztül otthonná tudta szervezni a világot.
Aki Orbán disznóöléses klipjében csak kampányfogást lát, az pont azt nem érti, hogy a disznóvágás ma a régi, hagyományos paraszti életforma még megmaradt szimbolikus közösségi eseménye is, amely igenis alkalmas arra, hogy valamiképp folytonosságot teremtsen múlt és jelen között. Ha úgy tetszik, ez a visszanyúlás gesztusa, egyúttal szimbolikus azonosulás a magyar néplélekkel, s felvállalása annak, hogy a magyar emlékezetközösség nem akar feloldódni a progresszió univerzalizmusában.
Nagyon helyes. Csak azt sajnálom, hogy idén, miután mi már nem vágunk, nem vehettem részt disznóölésen. Hiányzik.
(fotó: facebook/Orbán Viktor)
