A kárpát-medencei református magyarok gondoltak egy nagyot, és 2009. május 22-én létrehoztak egy etnikai alapú egyházat. A megszülető Magyar Református Egyház névben ugyanis a „magyar” jelző nem földrajzi-közigazgatási határra utal, hanem etnikumra.
Lett is belőle jajveszékelés, némelyek már az újra feléledő, vallási hátterű nacionalizmus jelét látták benne. Komolyan felvetődött az a kérdés is, hogy vajon összefér-e nemzet és kereszténység? A nemzet kérdése amúgy is az új európai útkeresés aktuális témája volt, s nem véletlenül az ma is.
Nem véletlenül, hiszen a nacionalizmusok állandó harcából az európai történelem folyamán már sok csúnyaság született. Itt van a forrásvidéke annak a ma is eleven gondolatnak, hogy a béke megteremtéséhez csak a nemzetek megszüntetésén keresztül vezet az út. Megszületett az univerzalizmus eszméje, amely azt feltételezi, hogy a nemzeti alapú közösségi identitások csak átmeneti jellegűek, s a haladás létrehozza majd az egyetemes embert, akinek a számára a nemzeti tudat immár nem az önazonosság része
A Kárpát-medencében élő magyar reformátusok önszerveződése tehát azt a kritikai észrevételt vetette fel, hogy vajon egy ilyen etnikai alapú egyházi formáció egyáltalán összeegyeztethető-e a kereszténységgel. Hiszen – szólt az ellenérv – a kereszténység tudvalevőleg univerzalista.
Tényleg az. Abban az értelemben, hogy tényleg Istennek az egész világra szóló szeretetét hirdeti meg. Az üdvösségre nézve az etnikum nem érdem és nem kiváltság. A kereszténység valóban nyitott. Ilyen megfontolások alapján valóban felvetődhet a kérdés, hogy a magyar reformátusok egységtörekvése nem megy-e szembe a kereszténység univerzalista jellegével? Azzal a szimpla ténnyel, hogy az evangélium szerint az egyén végső sorsa szempontjából az etnikai hovatartozásnak nincs jelentősége.
Ez valóban így van. Ezt ma előszeretettel hangsúlyozzák az úgynevezett „progresszív” keresztény áramlatok, amelyek látnivalóan a globalizmusnak nevezett ideológia támaszául szegődnek.
Ezzel szemben az a helyzet, hogy miközben a kereszténység valóban az egész világnak szóló üzenetet hirdet, s valóban azt állítja, hogy „Krisztusban nincs se zsidó, se görög”, addig az etnikai csoportidentitásokat nem számolja fel. Nem arról van szó tehát, hogy megszűnnének a népek, nemzetek, nyelvek, hanem arról, hogy a Krisztusban ezek mégsem elválasztó határok.
Amikor tehát a magyar reformátusok létrehoztak egy etnikai-nemzeti alapú egyházat, akkor ezzel nem egy rosszemlékű nacionalista törekvésnek adtak hangot, hanem egész egyszerűen hálát adtak azért a magyarságért; amelyen keresztül megismerték Isten határokat, népeket, nemzeteket átívelő megváltó szeretetét.
Kereszténység és nemzet igenis összefér, és semmi okunk nincs annak feltételezésére, hogy Isten egyetemes szeretete egyet jelentene a nemzetek felszámolásával. Sőt, Isten szeretetének végtelen gazdasága éppen a pünkösdi csoda, amikor mindenkit a maga nyelvén szólít meg az evangélium.
Kiemelt kép: Kereszténység és nemzet. Fotó: Füle Tamás
