Gedeont ebben a fejezetben végig a másik nevén emlegetik: Jerubbaal. Ez a név kétértelmű, mint ahogy Gedeon élete is az volt, hiszen a név jelentése egyszerre lehet: Baal-hívő ugyanúgy, mint a Baal ellensége. Az Urat emlegető (8,23), de kétértelmű élet, valójában hiteltelen, képmutató és engedetlen élet. Gedeon, a szolgálatban tapasztalt dicsőség közben elhajlott. Urunk, könyörülj rajtunk, hogy hűségesek maradhassunk mindvégig! (Jelenések 2,10)
Gedeon hetven fia közül – ez önmagában is beszédes, a kor háremes szokásait figyelembe véve is az –, Abímelek is hallotta és látta apja viselkedését. Mit látnak tőlünk a gyerekeink? Ez egy olyan moralizáló kérdésnek tűnik. Pedig messze túlmutat ez az unásig megszokott kérdés önmagán. Nekem a mai napig szempont: Mit tenne apám és anyám ebben a helyzetben? A fő kérdés mindig az, hogy mit tenne Jézus Krisztus ebben a helyzetben; de ennek hétköznapi, hiteles és nem álkegyes megvalósulását a szüleimnél láttam, és ezt belém égette az Isten. Abímelek mást látott: apja kétértelmű és elhajló életét, pedig apját szolgálatra hívta el az Isten. Abímelek nevének jelentése is kétértelmű, utalva elhívott apja bukására; győzelmes, kegyetlen, Istent elfelejtő királyságára.
Abímelek, az apja után, király akart lenni Sikemben. Abímelek ennyit tanult meg mindössze! Isten szolgálata helyett csak a királykodást, a hatalmat látta. Ezért a sikemi polgárokat tőrbe csalva, a pogány kultusz pénzéből hitvány és mindenre kapható embereket felbérelve, megölette testvéreit, féltestvéreit; Gedeonnak hetven fia volt. Abímelek hetven férfit gyilkolt meg egy kövön (1–5). Magáról a kegyetlenségről, a mögötte munkáló lélekről nem kívánok szólni, ezt mindenki maga gondolja át. Mennyit számít nekünk a másik ember, a szeretetink, a Krisztusban testvéreink, a többiek? Bizony, sokszor a szemünk sem rebben, amíg nem mi magunk vagyunk soron. Olyan jó vicceket tudunk mesélni egymásnak, temetések után is, hiszen az élet megy tovább… De milyen élet megy tovább?
Abímelek ezeket művelte Sikemben. Abímeleknek már nem számított a múlt, nem számít az elődök, bárki, vagy bármi tisztelete? Csak én! Mintha ma élne. Abímeleknek semmit sem jelentettek azok a beszédes helyszínek, ahol ő maga is élhetett: Ábrahám itt vert először tábort Kánaánban, és egy tölgyfát ültetett az emlékére (1Mózes 12,6–7). Jákób itt szórta el az idegen isteneket és itt fogadta meg, hogy az Úrnak szenteli magát (1Mózes 35,1–4). Az itt tartott sikemi országgyűlés hitvalló fogadalmát már nem is említem (Józsué 24,1–28). Abímelek szent helyeken járt. De neki ez semmit sem jelentett. Olyannyira nem, hogy önmagát tette királlyá a sikemi tölgyfánál (6). A felnövekvő generáció nagy részének semmit sem jelent az egyház. Nem azért, mert az egyház nem halad a korral, nem elég modern. Nem ez az ok! Teológiai okokat is említhetnék, de legyen itt elég egy emberi ok: nem adjuk tovább hitelesen az élő Isten ismeretét, Igéjének ismeretét, látható gyülekezetének ismeretét.
Egyedül a kis Jótám, Jerubbaal legkisebb fia menekült meg (5). Isten megtartó kegyelme a gonosz legnagyobb támadásakor is él, megtart, gondoskodik népe intéséről és megújulásáról. Ez a megtartó kegyelem éltet minket is. Jöjj, Szentlélek Isten, hogy méltók lehessünk erre a kegyelemre!