Spiró György szerint igen. A Mandiner szemlézte (Spiró György: A bevándorlás miatt összeolvad majd az iszlám és a kereszténység) a Klubrádió Három az igazság c. műsorában elhangzott beszélgetést, melyben az író annak a jóslatának adott hangot, hogy „pár száz év múlva elérjük a bevándorlásnak azt a fokát, amikor az iszlám hitbélileg és szellemileg keveredni fog a kereszténységgel”.
Természetesen senki sem tudja, miként is alakul Európában az iszlám és a kereszténység viszonya. Nagyon remélem viszont, hogy Spirónak nincs igaza. Ha ugyanis a bevándorlás következtében megjelenő iszlám és a befogadó kereszténység összeolvad, ez azt jelentené, hogy a két vallási alapú civilizáció felszámolná önmagát, s feloldódnának valamiféle, ma közelebbről nem ismert, egyetemes vallási szinkretizmusban.
Spiró azzal érvel, hogy az összeolvadás alapja az lehet, hogy mindkét világvallás egyistenhitre épül, s az iszlám a kereszténységből és a zsidó vallásból is merít. Miután a vallási igény soha nem fog megszűnni, ezért az iszlám és a kereszténység együttes jelenléte a két világvallás összeolvadását fogja eredményezni. Spiró, noha utal a zsidóságra, arról nem beszél, hogy ennek a vallási keveredésnek áldozata lesz-e a zsidó vallás is. Az mindenesetre tényszerűen megállapítható, hogy a zsidó és a keresztény vallás nem olvadt össze. Nem tudni, miért történne ez meg az iszlám közbejöttével.
Ha jól értem, az író által itt felvázolt modell azon a jól ismert, a „történelmi fejlődésről” alkotott, mára már szinte általánosan bevett képzeten alapul, hogy a szekularizáció az úgynevezett haladás velejárója, melynek szükségszerű következménye a vallási alapú civilizációk lassú, de megállíthatatlan feloldódása. Az iszlám megjelenésével ez fog történni Európában – mondja Spiró. Ha jól látom, az író azt feltételezi, hogy az Európában megjelenő iszlám ugyanazt az utat fogja bejárni, mint a nyugati zsidó-keresztény alapú civilizáció: modernitás és vallásosság szétválik egymástól, a normatív világkép a szekularizmus lesz, melynek következtében a vallások teológiai alapjai megrendülnek, a saját hit abszolút igazságának képzete viszonylagossá válik, s ezzel megnyílik az út az egységesülés felé.
Két ellenvetésem lenne, tisztelettel.
Először is, semmilyen jele nem mutatkozik annak, hogy a szekularizálódás valamiféle egyetemes történelmi szükségszerűség lenne, amely majd az iszlám történelmi útját is ki fogja jelölni. Az iszlám éppen arra példa, hogy modernitás és vallásosság szétválása egyáltalán nem törvényszerű, a szekularizmus dominanciája és a vallás államalkotó szerepének a megszűnése egyáltalán nem valamiféle történelmi szükségszerűség.
Az iszlám messze nem a nyugati kereszténység útját járja be, hanem megalkotja azt, ami a Nyugatnak eddig nem nagyon sikerült: a vallási hagyomány integrációját a mindenkori modernitásba.
Másodszor, nem lehet még tudni, hogy az iszlám megjelenése milyen hosszú távú reakciót fog kiváltani az európai társadalmakból. Teljes racionalitással feltételezhető az is, s ennek már vannak egyre szaporodó jelei, hogy válaszul az iszlámra megjelenik egy régi-új, posztszekuláris zsidó-keresztény civilizációs öntudat, amely képes arra, hogy kritikusan meghaladja a civilizációk elhalásáról szóló, amúgy senki által nem igazolt történelmi vázlatokat, s újrafogalmazza önmagát.
Ami engem illet, egy ilyen fordulatban reménykedem. Tisztelet az iszlámnak mint civilizációalkotó világvallásnak, de keresztényként semmi kedvem sincs összeolvadni vele.
(Kép: Stock fotók, Joel Carillet.)
