Megértettük

Owoi véres pünkösd

Az idei pünkösd nekünk, magyaroknak egybeesett a múltról megemlékező trianoni gyásszal és a nemzeti egységünknek jelent erősítő és jövőbe reménységgel és elszántsággal tekintő ünnepével.
Keresztényekként a Szentlélek ajándékáért adtunk hálát, megújító erejéért könyörögtünk, de nemzetünket is Isten elé vihettük – ugyancsak hálával és könyörgéssel.
Jelen korunkban kétségkívül globális ideológiai háború zajlik, efelől lassan már tényleg nem lehet semmi kétségünk. A Nyugat új hitek, új vallás, új ideológiai rendszer, új szentek és eretnekek, új inkvizíció világává lett.
Míg mi hazánkban még nyugalomban és biztonságban élhetjük meg kereszténységünket, gyakorolhatjuk hitünket, vallhatjuk meg értékrendünket, addig nyugaton már félve lehet csak bizonyos bibliai részeket idézni, keresztény etikához ragaszkodni. Mert belekerülhet az ember állásába, gyermekei nevelésének jogába, akár személyi szabadságába is. Közismertek a példák.
Krisztus egyháza a szőnyeg szélére állíttatott, szerepe a vétkesé, a vádlotté, ha nem vigyáz és nem hallgat, a szeretetlen-gyűlölködő stigmáját varrják a még létező, elkötelezett híveire.
Ebben élünk és küzdünk is – aki már ráébredt és szembenézett ennek valóságával. De mindig mélységesen megrendít, mikor keletebbről vagy délebbről ennél sokkal brutálisabb, véresebb, halálosabb hírek jönnek.
Hogy a világon a kereszténység a legüldözöttebb vallás – ez már tény kérdése. De hogy lenne szabad ezt hangoztatnia, akár csak kimondani azoknak, akiknek az üldöző, a gonosz szerepe lett leosztva?!?
A nigériai mészárlás hírének hullámai is alig csapnak el a haladó, újhitű Nyugatig. Ott az áldozatszerep már foglalt. Többszörösen is.
Hol hallunk arról a médiában harsogni, hogy 2015 és 2020 között 12 000 keresztény öltek meg csak Nigériában a hite miatt?
Persze, az ottani afrikai állambéli rendezetlen politikai helyzet miatt az erőszak eleve sokkal inkább jelen van az ország életében, a rendfenntartó erők sokkal kevésbé hatékonyak. De már nem lehet társadalmi, osztályok közötti villongásként elkönyvelni, hogy pünkösd vasárnap fegyveresek berontanak egy templomba, az ünneplő gyülekezetbe, és félszáz ártatlan embert – köztük gyerekeket – lőnek agyon, mészárolnak le!
Emberi oldalról nézve számunkra ez elfogadhatatlan, ugyanakkor a bűn alá rekesztett embervilág elátkozott voltának bizonysága. Isten oldaláról nézni meg csak végtelen alázattal próbálkozhatunk. A mindenkori mártírok szenvedésének és halálának és az „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál” ígéretének misztériumát tekintve.
Amit tehetünk, hogy igenis beszélünk, bizonyságot teszünk nigériai testvéreink feláldoztatásáról, áldozat voltáról. És hogy belenézünk abba a tükörbe, amit a mi Urunk Istenünk általuk tart elénk.
Legutóbb a konfirmációról írtam, kérdéseket feltéve arról, hogy mit is jelent nekünk az egyházhoz tartozásunk, mekkora súlya van az életünkben. Mit jelent számunkra az elköteleződés, az áldozatvállalás, s hogy tizenévesként ebből mit érthetünk meg, vállalhatunk be.
Elgondolkodhatunk, hogy minden nigériai keresztényhez képest, akik évek óta fenyegetettségben élik meg és gyakorolják mégis Krisztus-hitüket, hol vagyunk mi ebben. Hogy mennyire kell, hogy kérjék és kapják az erő, szeretet és józanság Lelkét ők, és mennyire hálásak lehetünk mi, hogy itt még az ajándékba kapott shalom békességében lehet – hozzájuk képest – részünk…