Uszkay Huba kadarkúti lelkész harminchárom éve szolgál, melyből már két évtizede egy maréknyi somogyi nép hűséges lelkipásztora. Ha kell, énekkart vezet, ünnepi verset költ, épületeket renovál, bibliaismereti versenyt szervez, monodrámát ír, és mert a szükség úgy hozta, bizony megtanult méhészkedni. Az áldásokat hálásan felidézve mesélt Érmihályfalvától Kolozsváron, Gálospetrin, Berettyószéplakon át a Kadarkút-Lad-Hedrehely-Gyöngyöspuszta-Vótapuszta körzetig vezető életútjáról.
Kérlek, Huba, mesélj királyhágómelléki gyökereidről!
A Bihar megyei Érmihályfalván születtem, ott jártam iskolába az érettségiig, s onnan indultam el a kolozsvári teológiára. Istenfélő, hívő pedagógus családban nőttem fel. Amennyire az akkori rendszer engedte, a szüleim templombajárók voltak, apukám főgondnok, anyukám nőszövetségi titkár volt. Lehetőségük szerint aktívak és tevékenyek voltak, de azért abban a korban ez nehézségbe ütközött. Egy négy évvel idősebb bátyám van, aki mérnöki végzettséget szerzett, és Németországban él hitüket gyakorló családjával együtt. Anyai nagyszüleimmel éltünk együtt, a nagymamámtól sok bibliai történetet, egyházi éneket és imádságot tanultam. Ilyen légkörben nőttem fel. A szülői ház közvetlenül a templomkert mellett volt, a kerítésünk közös volt. Bejáratos voltam a mindenkori lelkészekhez, a harangozóékhoz, de a templomba is.
Egyenesen vezetett az utad a teológiára, vagy más elgondolásod volt?
Kisebb gyermekként állatorvos szerettem volna lenni, ami mögött valószínűleg a nagybácsira való felnézés és az állatok iránti szeretet volt. Aztán volt egy olyan látvány, ami ezt teljesen kettétörte: láttam nagybátyámat, amint kezelt egy tehenet, és az sokkoló látvány volt. Utólag árulta el, hogy a beavatkozás során volt kesztyű a kezén, de addigra az állatorvosi elképzelésem elmúlt. (nevet) A középiskola elején testnevelő tanárnak készültem, mert kézilabdában ügyes voltam és jól mozogtam a pályán, de az akkori testnevelő tanárom, aki első osztályban játszó kézilabdázó volt helyreigazított: ügyes vagyok, de annyira nem, hogy a bukaresti felvételin eredményes legyek. Utólag is köszönöm neki, hogy felvilágosított a felvételi követelményekről és módszerről. Akkortájt a segédlelkésszel volt egy olyan beszélgetés, ami a teológia felé irányított. Mivel közel volt a parókia, és templomközeli fiatalként társasoztunk, és feltette a kérdést: nem szeretnél a teológiára menni? Egyre gyakrabban foglalkoztam a teológiai továbbtanulás lehetőségével, és a pályaválasztás idejére megerősödött bennem.
Abban az időben sokszoros túljelentkezés volt, és csak néhány embert vettek fel egy-egy évfolyamba. Milyen emlékeid vannak ezzel kapcsolatosan?
Kellemes élményeim vannak, mert a Királyhágómelléki Református Egyházkerületből két jelentkezőt vettek fel katonaság előtti fiúk közül, és utánam húzták meg a határt. Ugyanakkor szomorú is volt, mert a felvételi ideje alatt barátságok szövődtek – akikkel egy szobában laktam a felvételi ideje alatt a teológiai tanulmányok idején is szobatársak voltunk, azóta is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot egymással, egy ideje évenkénti találkozókkal -, és az örömöm mellett sajnáltam, hogy szorgalmas, jó képességű, magas pontszámú emberek estek ki helyhiány miatt. Abban az időben szándékosan tartották ilyen alacsonyan a teológusok létszámát, hogy a létszámstoppal fenntartsák a lelkészhiányt. 1989-ben tizenöten kezdtük meg a tanulmányainkat, akik között királyhágómelléki és erdélyi reformátusok, evangélikusok és unitáriusok, valamint katonaság utáni hallgatók is voltak. Aztán a decemberi forradalom után megkeresték a helyhiány miatt sikertelen felvételit tett fiatalokat, és felajánlották, hogy akik 7-es vagy feletti eredménnyel estek ki, azokat a második szemesztertől felveszik. (Szerkesztői megjegyzés: Romániában az osztályzás 1-től 10-ig terjed, tehát a 7-es a magyar 4-esnek felel meg.) Így aztán hatvanöt főre felduzzadt az évfolyamunk, és úgy hívtak minket, hogy a „pótolhatatlanok”. A professzorok azt csinálták, hogy a második félévben külön tanították az utólag felvetteknek az első félév anyagát, majd nyáron a második félévét, aminek eredményeként másodévtől már együtt tanult a teljes évfolyam.
Mi volt a kedvenc teológiai területed?
Az egyháztörténelmet szerettem, az érdekelt, és abból írtam a kispapi és nagypapi szakdolgozatomat is. Az első szakképesítő szakdolgozatom Tolsztoj Háború és békéjének a lelki vonatkozásával foglalkozott, a második lelkészképesítő dolgozatom az Érmelléki Református Egyházmegye Gálospetri Református Egyházközségének történetéről szólt. Egy eldugott kis falu, ahova ötödévesként kikerültem, de ahol hatszáz lelkes gyülekezet fogadott bennünket. Akkor már házas voltam, úgyhogy Zsuzsával együtt kerültünk Gálospetribe.
A gyülekezetbe kikerülés időszakában mit éltél meg?
Lehet, hogy most is sok mindenben azt élem meg, hogy nem vagyok felkészült, úgyhogy akkor biztos nem voltam az. (mosolyog) A felettünk járó évfolyamokból exmisszusnak rendelték ki a hallgatókat, amivel harmadév után megszakították a tanulmányukat, és így egy évet elvesztettek. Negyedév után a mi évfolyamunk 25 királyhágómelléki teológusából 18 jelezte, hogy felajánljuk az egyházkerületnek a szolgálatunkat, de a kérésünk az, hogy a gyülekezeti szolgálat mellett hadd folytassuk a tanulmányainkat, és a vizsgaidőszakokban biztosítsák a gyülekezetek a távollétünket a vizsgák idejére; valamint a kétéves segédlelkészi évbe számítsák be az ötödéves gyülekezeti gyakorlat idejét. Ezt a két kérésünket az egyházkerület vezetősége elfogadta. A Püspöki Hivatalban egy listából választhattunk helyet, így kerültem Gálospetribe. Én azért választottam ezt a gyülekezetet, mert a szülővárosomhoz közeli volt és a gondnokék korábban már megkerestek, hogy a nyugdíjba menő lelkész helyére menjek szolgálni. Nyáron, amikor szolgáltam ott, szeretettel vettek körül, ezért szívesen mentem oda.
Említetted, hogy már házas emberként érkeztél az első szolgálati helyedre. Elmesélnéd, hogyan ismerkedtetek meg Zsuzsával?
Ő székelykeresztúri származású, kémia-fizika szakos tanárnő, és ő is pedagóguscsaládban nevelkedett. Még inkább pedagóguscsalád az övé, mert neki a testvére is kémia-fizika szakos tanárnő. A megismerkedésünkre igaz a mondás, hogy a férfihez a gyomrán keresztül vezet az út. (nevet) A teológián sok volt a fiú, a kémiásoknál pedig sok volt a lány, így a kereslet-kínálat egy buliban nagyon jól talált. Az egyik szobatársamnak volt egy kémiás ismerőse, aki meghívta egy buliba, én pedig kaptam a lehetőségen, mert a testvérem valami oknál fogva nem jött Kolozsvárra, így nem hozta el otthonról a kaja ellátásomat, de gondoltam, a buliban csak lesz valami szendvics. Úgyhogy vitt a gyomrom. Aztán egyszer csak bejött Zsuzsa a szobába, megláttam, és dobbant a szívem, hogy „ő lesz”. Egyébként sem ő, sem én nem vagyunk nagy bulis ember, de a sors fintora, hogy mégis egy bulin ismerkedtünk meg. Aztán jött az ismerkedés, udvarlás, eljegyzés, házasságkötés. Ő Segesváron kezdett tanítani, én még tanultam Kolozsváron, majd Gálospetribe együtt kerültünk. Matyi Székelyudvarhelyen született meg, és Gálospetribe vittük haza a kórházból, ott lettünk családosok.
Emlékszem, hogy egy szennyezett levegőjű településről kerültetek Somogyba, ami nem lehet Gálospetri. Ezek szerint szolgáltál még máshol?
Gálospetriben két éve voltunk, amikor nyugdíjba ment a Berettyószéplaki Református Egyházközség lelkipásztora. Ez egy több, mint ezer fős minősített gyülekezet, ahova csak öt év önálló lelkészi szolgálat után kerülhetett lelkipásztor. A presbitérium elment az espereshez tanácsot és útmutatást kérni, és ő engem javasolt. Így történt az odakerülésünk. A gyülekezet lemondott a választójogáról a püspök javára, aki engem kinevezett arra az időre lelkipásztornak, amíg betöltöm az ötödik szolgálati évemet, ami után hivatalosan megválasztott és beiktatott a berettyószéplaki gyülekezet. Lilla lányunk pedig már ott született. (mosolyog) Berettyószéplak rossz levegője a kőolajkitermelés akkori technológiája miatt volt, ami Románia Európai Uniós csatlakozása után a szigorú szabályozás következtében megszűnt. A föld alatt található sűrű kőolajat a költséges kiszívás helyett a föld alatt meggyújtották, és a megnőtt nyomás hatására a termelőkutakon olcsóbban kitermelték. Az égéstermékek nem maradtak a föld alatt, és az elvezető csőrendszerek sem voltak tökéletesek, ezért kátrányszag volt. A gyerekek nagyon gyakran légúti betegségben szenvedtek. Ezt leszámítva nagyon szép és áldott, mondhatjuk úgy is, sikeres tíz és fél évet szolgáltunk a berettyószéplaki gyülekezetben, lélekben és kövekkel is építkeztünk. Emlékszem, amikor megtudtuk, hogy Kadarkútra jöhetünk szolgálni, akkor Berettyószéplakon végig látogattam a presbitereket, hogy elköszönjek, és az egyikőjük elővett egy naplót, amibe napra pontosan fel voltak jegyezve igehirdetési mondatok, és megkérdezte, hogy ezt a mondatot, ami ilyen szép, hogy’ találta ki. Fogalmam nem volt, ma sincs. Ahogy arról sincs fogalmunk, hogy kiben milyen nyomot hagy egy-egy igehirdetésünk. A Lélek munkálkodik.
Ha nem tolakodó, hadd kérdezzem meg, hogy-hogy nem maradtatok Királyhágómelléken?
Kicsit kényszerválasztás volt, mert nem az volt az elsődleges, hogy eljöjjünk a szülőföldünkről. Bár a püspökünkben ott volt a segítőszándék, de abban az időben sem Királyhágómelléken, sem Erdélyben nem volt olyan szabad gyülekezet, ahova örömmel elmentünk volna. Mivel nem találtunk helyet, utána kopogtattunk Dunántúlon, ahol az akkori egyházkerületi gyűlés várólistára tett. Kis idő múlva így kerültünk Kadarkútra, ahol húsz éve szolgálok. Sokféle szempontból nagyon-nagy változás volt Berettyószéplakról Kadarkútra kerülni, mégis könnyen beilleszkedtünk, mert kedvesen fogadtak. A változást mindannyiunknak könnyebbé tette, hogy abból a kőolajkitermeléssel járó szurokszagból a májusi akácillatba kerültünk. Mintha szanatóriumba kerültünk volna. Bármikor kinyithattuk az ablakot szellőztetni, míg korábban csak akkor, ha nem volt annyira erős az ipari bűz. A váltással járó legnagyobb különbség lelkészi szolgálatomban az volt, hogy az egy nagy gyülekezet helyett nyolc kicsi gyülekezetem lett: Kadarkút, Lad, Hedrehely, Hencse, Visnye, Gyöngyöspuszta, Vótapuszta és Alsótapazd. Új kihívást jelentett a gyülekezetek közötti jövés-menés, mégsem éreztük idegenbe szakadtnak magunkat, mert meleg lelkűek és segítőkészek voltak a gyülekezeti tagok. Feleségem, Zsuzsa a helyi kollégiumba került nevelőtanárnak, de azóta már tanít az iskolában is. Matyi a hatodik, Lilla a harmadik osztályt végezte, amikor idekerültünk, és jóllehet Matyi a nyitottabb és könnyebben barátkozó, mégis sokat stresszelt, Lilla pedig, aki zárkózottabb gyermek, azonnal barátnőkre lelt és cseverésző lett. Pont fordítva élték meg a lakóhely és iskolaváltást, mint ahogy gondoltuk.
Egy picit megszakítva a beszélgetés időrendiségét, hadd kérdezzem meg, mit tudhatnak az olvasók a gyermekeitekről, akik ez idő alatt már felnőttek?
Budapesten élnek mind a ketten. A lányunk, Lilla humánerőforrás menedzser, és egy cég irodavezetője. A fiunk, Mátyás pedig sportszervezőit végzett, és az M4 Sport tévécsatornánál dolgozott, és másfél éve egy másik céghez ment, ahol forgat, reklámfilmet készít, szerződéseket kötnek partnercégekkel. Egy éve nősült, én eskethettem őket Gyúrón.
A Belső-somogyi szociológiai mutatókat ismerve felmerül a kérdés, hogy az elmúlt húsz évben mind a nyolc istentiszteleti hely tartotta magát, vagy időközben történt keserű változás?
Három helyen szünetel az istentisztelet a lélekszám apadása miatt. Három éve Hencsén beszakadt a templom mennyezete, és azóta a hedrehelyi istentiszteletre viszem magammal a gyülekezet egyetlen istentiszteletre járó tagját. Visnye szintén az elfogyás miatt szünetel, valamint Alsótapazdon sem tartunk már házi istentiszteletet. Onnét Ladra jár át templomba az egyetlen református család. Szomorúságomnak mondhatom, hogy a keresztelések ellenére alig van hittanosom, mert a legtöbb gyermek nem a településen jár iskolába, hanem elviszik őket Kaposmérőbe vagy Kaposvárra. Sokukat már óvodába is oda íratják be.
A keserűbb tapasztalások mellett jóval több a szolgálatodat kísérő áldás. Kérlek, Huba, beszélj ezekről is!
Ha lehet, akkor nem húsz, hanem harminc évet tekintenék át, mert fiatal lelkész koromban is voltak áldott dolgok. Az Érmelléki Református Egyházmegyében tanácsos, lelkészi jegyző és katechetikai előadó voltam. Fiatal apukaként sokat társasjátékoztunk, de sajnos nem találtam olyan bibliai társasjátékot, amit szívesen használtam volna hittanon és otthon is. Akkor csináltam egy táblás-dobókockás játékot, aminek Kövesd a Jézust lett a címe, amihez egy ottani egyházi ének kezdősora adta az ötletet. A tábla egyik oldala Jézus életútját követi végig, a mások oldala pedig a pusztai vándorlást. Csillagokon kell végig haladni, és vannak nagyobb megállók, amikhez egy-egy bibliai történet tartozik. A mai napig használom magam is, és kaptam pozitív visszajelzéseket. Úgy érzem, ez egy fontos mérföldkő volt, hogy meg tudtam csinálni. A Berettyószéplaki gyülekezetben volt egy ifjúsági bábcsoportunk, amivel három évig szolgáltunk az egyházmegye gyülekezeteiben. Bibliai történetekhez írtam szövegkönyvet, amit a fiatalok megtanultak, és például Marosvásárhelyen az egyik nagymúltú gyülekezetben a szolgálatom előtt két jelenetet adtak elő, amit a köszönéskor úgy jellemeztek, hogy köszönik, hogy két istentiszteleten vehettek részt. Ez is volt a cél: evangelizálni, megérinteni a lelkeket. Voltak olyan helyek, ahol előttünk még soha nem járt bábszínház, úgyhogy különleges ajándék voltunk a közösségek számára. Aztán oda kapcsolódik az a mai napig élő kezdeményezés is, hogy 1996-ban, amikor Nagyváradon volt a III. Református Világtalálkozó, összehívtuk a SZÉPLAK nevű magyar településeket. Közös istentiszteletet, vidám bográcsozást, baráti mulatságot tartanak, sőt még házasságok is köttettek ennek gyümölcseként. Itt Somogyban pedig kopjafát állítottunk a kadarkúti templom száz éves évfordulóján a templomkertben, és írtam arra az alkalomra egy verset, amit akkor az egyszer fel is olvasott egy gyülekezeti tag. Szinte minden évben történt valahol valamilyen szépítés-építés. Legutóbb Hedrehelyen a Jankovich család nemes adományaként újult meg a templom kívül-belül, sőt az orgonát versenyorgonává építtették át. A kadarkúti templom belső felújítása nagyon szépen sikerült – hálásak vagyunk az akkor kapott támogatásért, de a tényleges szükségletet nem fedezte, ezért sajnos a külső felújítása nem lett annyira tartós, mint szerettük volna. Ebben az esztendőben, a 120. évfordulóra gazdagodott a templom festett karzatkazettákkal. A gyülekezet előző, azaz a harmadik temploma egy festett kazettás mennyezetű és festett bútorzatú templom volt, amit fényképekről ismerünk. A múlt szépsége adta az ötletet, hogy a karzatra készíttessünk festett kazettákat. Az egyik presbiterünk feleségével együtt anyagi és kétkezi adományként felajánlotta 16 kazetta elkészítését, amit július 19-én fel is avattunk hálaadó istentisztelet keretében.
A kadarkúti gyülekezet húsz év alatt lelkiségében változott valamit?
Azt hiszem, hogy nem. (sóhajt) Beiktatásomkor a Kaposvár-környéki lelkész-kiskör nevében Bellai Zoltán lelkipásztor köszöntött, és azt mondta, hogy nem könnyű a kadarkúti körzetben való szolgálat. Igaza volt. Vannak, akik örömmel fogadják, de sokan vannak, akiket hiába hívunk. Örömöm, sikerem is van, ahogy szomorúságom és bánatom is. Ladnál és Hedrehelynél is igaz, ami Kadarkútnál: akiket mozdít az Úr, azok jönnek. Magam biztatására fel szoktam idézni egy történetet: „Egy lelkész istentisztelet után kijárt a legelőre. Megkérdezték tőle: Tiszteletes úr, miért megy a legelőre. A válasz ez volt: A legelőn lévő vadrózsabokrokat otthonról vitt nemes rózsaszemekkel oltom be. Évek múltán pedig a legelő gyönyörű nemesített rózsákat termett.” Kicsit ilyen a mi lelkészi szolgálatunk. Hogy sikerül-e az oltás, és hogy hány év múlva fog nemes virágot hozni, nem tudjuk.
Említetted az állatszeretetet, az akácillatot, most a rózsát – megannyi természeti kép, ami nagyon közel áll hozzád, hiszen méhészkedsz is. Mi vitt a méhészkedés irányába?
Tudtam, hallottam és láttam, hogy a méhek nagyban besegítenek a családi kasszába azoknál, akik méhészkednek. Az a gondolatom támadt hozzá nem értő emberként, hogy ezt fogjuk mi is csinálni: eladjuk a mézet, és kiegészítjük vele a javadalmat. A méhek maguktól dolgoznak és csinálnak mézet, nem kell velük foglalkozni, csak el kell venni tőlük a mézet. Ez természetesen nem így működik, és van velük időszakosan tennivaló. Könyveket olvastunk, gyakorlatban kaptam segítséget és Zsuzsával együtt elvégeztünk egy OKJ-s tanfolyamot. Amikor nagyobb állományunk volt, az igen-igen segített nekünk a családi életünk rendezésében. Nagyon megszerettem, jól érzem magam közöttük, és számos esetben méhészkedés közben adott az Úr Isten igehirdetési üzenetet. Ma már csak 5 család van, amikor pedig csúcson volt a méhészetünk, akkor 39 családunk volt.
Huba, téged mi tart lendületben?
A programokra való készülés. Évente-kétévente tartunk nagyobb gyülekezeti eseményt, ahol előadások hangzanak el, bibliaismereti vetélkedőt rendezünk. Két évvel ezelőtt az Ünnepek témakörben négy csapatban tíz fő vett részt a vetélkedőben, az idén pedig hat csapatban tizennyolc fő vett részt. Ez egy növekvő tendencia, élvezték a jó hangulatú alkalmat. Nagyon örültem, hogy idősebbek is jelentkeztek erre a megmérettetésre, ami összekovácsolt bennünket. A Somogyi Református Egyházmegyében lelkészi jegyzőként segítem az esperes úr és a tanácsosok munkáját. Időnként számot vetek, legutóbb a harmincadik szolgálati évfordulómkor tettem, 2024-ben az Élő Ige Évében, amikor megírtam a Kajafás vívódásáról szóló monodrámát „Az útkészítő” címmel. Kajafásban kicsit ott vagyok én is. Szerényen mondom, hogy az előadásokat követő visszajelzésekben dicséretet és elismerést kapott az írás.
Ha a demográfiai mutatókat nézem, akkor van bennem egy nagyon komoly fenntartás, szomorúság, bizonytalanság. De ne csak az emberit nézzük! A számvetésemnek az igei része fontosabb, mert azok mutatják meg, mennyire erős és csodatevő az Úr Isten. Elsőévesként az első teológusi áhítatom alapigéje az Ámos 8,11 volt: „Jön majd olyan idő – így szól az én Uram, az Úr –, amikor éhínséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az Úr igéjének hallgatására.” Szembesülni kellett azzal, hogy egy ilyen szolgálatra vállalkoztam, és erre próbált az Úr Isten alkalmassá tenni. A teológiai kibocsátásunkkor, a nagy lelkészhiányos egyházi állapotban, amikor kijöttünk mi, az első nagy létszámú évfolyam, az volt az ige: „Szenteljétek meg magatokat, mert holnap csodát tesz köztetek az Úr”. (Szerkesztői megjegyzés: Józsué 3,5) Ha visszanézek Gálospetri-Berettyószéplak-Kadarkút harminchárom évére, akkor sok mindenre úgy tudok tekinteni, hogy tényleg csodákat tett az Úr Isten velem, rajtam, általam. Jézus főpapi imádságából volt az esküvői igénk – „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.”-, abban erősít meg, hogy itt kell jelen lenni, ahol szükség van ránk. (Szerkesztői megjegyzés: János 17,15) Én elérzékenyülő ember vagyok, és amikor konfirmált a fiam, fátyolos volt a hangom, ezért megkérdezte tőlem, hogy meg tudom tartani az esküvői szertartást. Mint apának, nehéz felkérés volt, de mint lelkipásztort úgy megerősített az Úr, hogy talán meg sem remegett a hangom. Egy évig jegyzeteltem az ötleteimet, sokat gondolkodtam a textuson, végül elolvastam az aznapi igét, és félre dobtam minden addigi ötletemet, mert annyira szép volt az Úr Istentől való ige: „Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek? Mózes erre mondta neki: Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! (…) Majd ezt mondta az Úr: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára!” (Szerkesztői megjegyzés: 2Mózes 33,14-15.21) Lehet akaratom, tervezhetek, de az Úr Isten tud a legjobban vezetni minket.
Érezhetően áldott ember vagy, mert átjár Isten igéje! Remélem, akik olvassák majd a bizonyságtételedet, gyarapodnak általa! Úgy gondolom, mint társasjáték készítőtől nem áll messze tőled egy villámkérdés-játék. Zárhatjuk így a beszélgetésünket?
Persze!
Készpénz vagy bankkártya? Is-is.
Tamás kételkedése vagy Saul (Pál) meggyőződése? Mindkettő.
Kulcs vagy notesz? Notesz.
Kint vagy bent? Bent.
Mirjámék körtánca vagy Dávid tánca? Mirjámék körtánca.
Megvitatni vagy elfogadni? Elfogadni.
Jakab intése a nyelv bűneiről vagy Pál figyelmeztetése a méltatlansággal kapcsolatban? Pál.
Morgás vagy zümmögés? Zümmögés!
Kakasszó vagy harangszó? Harangszó.
Karácsonyi csillagfény vagy pünkösdi zúgás? Mind a kettő.