Ez megesik mással is. De ez nem ám csak egy könyv a sok közül, ez maga a megtestesült szenzáció, amelynek várható megjelenését nem lehet eléggé hangsúlyozni. Úgyhogy szerzőnk, aki látnivalóan szerelmes saját munkájába, folyamatosan rakja ki posztjait az általa csak „könyvem”-nek nevezett műről. Kétségtelenül ügyes. Bámulatra méltó, ahogy Perintfalvi még a megjelenés előtt el tudta érni, hogy az Amire nincs bocsánat – Szexuális ragadozók az egyházban c. kötete már téma legyen.
Persze másrészt nem volt nehéz dolga, hiszen jól tudjuk, hogy a szexuális identitás témája a történeti kereszténység elleni szélsőségesen liberális támadások kedvenc fegyvere. Az a poén benne, hogy miközben látszólag politikamentesnek tüntetheti fel magát, addig az egyházat folytonosan azzal bombázhatja, hogy a politika játékszerévé vált. Holott nyilvánvaló, hogy ami történik, az semmi más, mint a ma liberalizmusnak nevezett világuralmi igény kiterjesztése a kereszténységre, és egy új, „jó fej” Jézus-kép megteremtése, aki a szeretet jegyében összeborul a mai „progresszióval”. Nettó politikai vállalkozás ez, amelynek valódi célja a történeti egyház teljes hiteltelenítése, s annak bizonyítása, hogy amit eddig az egyház képviselt, nem is volt kereszténység. Mint tudjuk, ennek mifelénk már nagy hagyománya van, úgyhogy nem kell csodálkozni azon, ha milliószámra vannak olyanok, akiknek a kereszténységről csak valami rossz jut az eszébe. Inkvizíció, máglya, boszorkányüldözés, korlátoltság, maradiság, fasizmus, s lehetne még sorolni. No és a legújabb, a pedofília. Még csak véletlenül sem egy civilizációalkotó vallás történelmi érdemei. (Már az is óriási lenne, ha Európában a kereszténység annyi tiszteletet kapna, mint az iszlám. De ez egy másik cikk.)
Ez a könyv – ha jól értem – a pedofília elleni küzdelem jegyében született. Tehát a téma igenis fontos, aktuális, nem lehet a szőnyeg alá söpörni. A pedofília jelensége azért is szörnyűséges, mert lappangó. Mai általános megítélése illegalitásba kényszeríti, s kevés megbízható adat áll rendelkezésre kiterjedtségét illetően. De ahogy látom a nemi elbizonytalanodás rendszerszintű válságtünetének a döbbenetes terjedését, nem lennék meglepve, ha az derülne ki, hogy a pedofíliának sokkal több áldozata van – ideértve a pedofilokat is –, mint gondolnánk. Ezért is üdvözlöm a Kocsis Máté által bejelentett pedofília elleni törvénycsomagot is. A lényeg, hogy a pedofília elleni küzdelem egy olyan ritka tartomány, ahol az amúgy engesztelhetetlen világnézeti ellenfelek, a liberalizmus és a konzervativizmus még meg tud egyezni abban, hogy mi a norma. Persze ez is csak amolyan pillanatnyi állapot. A ma zajló nyugati folyamatokat elnézve egyáltalán nem csodálkoznék, ha a közeli jövőben erőteljesen megjelennének a pedofília legalizálásának szabadságharcosai. És így tovább. Mint tudjuk, ha nincs örök norma, akkor nincs megállás.
Szóval nekem önmagában nincs semmi bajom azzal, ha Perintfalvi Rita könyvet ír a pedofília ellen. Sőt, üdvözlöm. S ha mégis azt mondom, hogy tevékenysége nettó politikai vállalkozás, annak az az általa sem rejtett szándék az oka, hogy összefüggést teremt pedofília és egyház között. Ez módszertanilag azért problematikus, mert miközben a pedofília általános, és sajnos egyre erősödő társadalmi jelenség, addig annak kutatása mégiscsak beszűkül egy társadalmi csoportra. Az egyházra. Egészen pontosan a katolikus egyházra.
Ez egy olyan összefüggés-teremtés egy általánosan elítélt rossz és egy csoport között, amely tudományos szempontból is kérdéseket vet fel. Arról nem is beszélve, hogy ellentmond a politikai korrektség értékrendjének is, amelynek az az egyik alaptétele, hogy a rosszat nem kapcsoljuk össze egy egész vallási-világnézeti-hivatásrendi-etnikai közösséggel. Nincs olyan, hogy „cigánybűnözés”, „iszlám terrorizmus”. Nagyon helyes. De úgy látszik, papi pedofília van. Ha tehát Perintfalvi a pedofília elleni küzdelmet tűzi zászlajára, ám tegye. De ha kutatásának csak egy jól körülhatárolható célcsoportja van, akkor ez a tudományosan-módszertanilag megkérdőjelezhető eljárás alkalmas olyan feltételezés megalapozására, hogy a valódi cél politikai természetű. A cél a hagyományos kereszténység lejáratása. Azé a konzervatív kereszténységé, amely nyilvánvalóan útjában áll a liberális progresszió egyre nyíltabb és agresszívabb terjeszkedésének.
A könyv megjelenése várhatóan óriási visszhangot fog kiváltani. Téma lesz, s ne aggódjunk, erről a szerző és politikai szövetségesei gondoskodni fognak.
Nagyon remélem viszont, hogy Perintfalvi Rita kitágítja kutatási programját, és a jövőben a pedofília általános jelenségének feltárására fordítja majd energiáit. Ez a módszertani váltás nyilvánvalóan segítene eloszlatni azt a megalapozott gyanút, hogy tudományos tevékenységét a politika manipulálja.
Amúgy pedig minden közösségnek az alapvető feladata a pedofília elleni kérlelhetetlen fellépés. S nincs kétségem afelől, hogy ezt mindenki a maga háza táján meg is teszi.
