Megéled

Pünkösdre burgundi marharagut

Pünkösdre marharagut terveztem készíteni. De közben egy új hírt próbáltam meg feldolgozni. Májusban az Európai Unió tagállamainak többsége – az Európai Bizottság javaslatára – a lisztbogár lárváját élelmiszernek minősítette, és a forgalomba hozatala mellett szavazott. A lisztkukac élelmiszer-alapanyagként és feldolgozott formában is forgalmazható lesz. Az uniós döntés minden tagállamra érvényes.

Gondoltam megnézem: árulnak-e már a húspultban? Nem volt. Lemondóan sóhajtottam, akkor most nem lesz lisztkukac pörkölt. De azért megnéztem a nagyáruház kisállat osztályán a lisztkukac árakat. Fél kiló közel háromezer forintra jön ki. De ha kétkilónyit veszek, akkor szinte megvan tízezerből. Nem eszik olyan forrón a kását. Ha jelenlegi húsárba ki tudják hozni, akkor a kisállattenyésztők, akvaristák, madármentők nagyon jól fognak járni. Bár a kisállat-eledel gyártók nem.

Ha egyszer bejön, akkor valószínűleg azért nem pörköltet fognak belőle készíteni, hanem inkább majd azt találjuk a csomagolásokon az összetevők, vagy ingredients kisbetűs feliratok alatt, hogy: fehérjetartalma x% – ez lesz a lisztkukac.

Maradt a marha. A marhahússal úgy vagyok, hogy ott és akkor megveszem, ha jót látok.
Tavaly ősszel készítettem először burgundi ragut, mert olyan úriasnak, sznob és bonyolult dolognak tűnt mindig. Főzzék csak a mesterszakácsok az ínyenceknek. Én meg maradok a jó szaftos marhapörköltnél.

De barátok jöttek, és a feleség más ország konyháján nőtt fel, bár úgy főz a gulyáságyúban, mint ahogy más a reggeli teája vizét forralja. Elhatároztam, hogy meglepem őket, meg magunkat is. Mivel korán kellett kelnem, mert volt egy adag kovászos kenyértészta is, amit ki kellett sütni, már nem feküdtem vissza, hanem elkezdtem előkészíteni az ebédet is. Mire kisült a kenyér minden adott volt, hogy elindítsam a burgundi marha projektet. Még aludt a ház.

A húst (2 kg marhalábszár és nyak) megtisztítottam a hártyáktól és nagy kockákra vágtam, olyan 4-5 centis darabokra. Egy nagy edényben – olyan három külön adagban –, egy deciliter olajon megpirítottam. Kiszedtem egy nagyobb jénai tálba, ennek később lesz szerepe.  A hús odasült pörzsanyagára rádobtam a három darab, közepesnél kicsit nagyobb, finomra vágott vöröshagymát. Nagyon jó illatok kavarogtak a konyhában.

Ekkor kelt fel mindenki. Az első elismerést is ekkor zsebeltem be. Barátom felesége rám elismerően, férjére olyan kicsit dorgálóan, de mégis megbocsátó biztatással tekintett. Ismerjük a nézést: „te is meg tudod ezt csinálni”. Ez a kisült kenyérre vonatkozott és a megkezdett ebédre. Azt nem mondtam el nekik, hogy életemben először készítem ezt az ételt, és lehet, hogy nem lesz belőle semmi.

A hagymánál tartottunk. Megfonnyadt, megüvegesedett a hagyma. Itt a kinézett recept szerint két evőkanál sűrített paradicsom kellett volna, de kreatívan, paradicsomkonzervből tettem bele azt a mennyiséget, amiből szerintem a két kanál sűrített paradicsom kijött volna. Meg volt paradicsomlé is. Mikor kicsit bebarnult, akkor beletettem az apróra vágott három gerezd fokhagymát, majd visszaraktam rá a húst. Keményítővel szórtam meg, és nem liszttel, amit a recept írt, mert van gluténérzékeny a családban.

Idáig már több helyen is megszegtem az eredeti receptet. Az étel főzésének végkimenetele teljesen bizonytalan volt. Hozzá kell tennem, hogy a főzés is fejben dől el. Bátornak kell lenni, mert mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Megeheti Vahur.

Itt jött az egyik lényeges alkotó elem, a vörösbor (3 dl.). Azt mondják, hogy legyen száraz, de szerintem ez mindegy. Kétféle vörösbor van főzési szempontból, a jó meg a rossz, a többire ott van a babérlevél. Olyan bort, amit nem innánk meg szívesen, azt az ételbe se tegyük bele. Olyan ez, mint az adakozás. Olyan ruhát ne adjunk tovább, amit mi sem hordanánk szívesen. Éppen ajándékba kaptam egy neves Cabernet Sauvignont. Ez került bele.

Sóztam, borsoztam. Belekerült a Worcester szósz (evőkanálnyi), a kakukkfű, rozmaring és babérlevél. A fűszerezés az veszélyes dolog. Én óvatosan kezelem. A túl kevés nem csinál semmit, nem érinti meg az ételt. A túl sok meg tönkreteszi, átveszi az uralmat. „Pontjósítani” kell. Úgy fűszerezek, ahogy József Attila írja Flórának az Én, ki emberként kezdetű versében: „Lelkemen szöktet, paripán, a képed, | épp csak érintvén vizeket, mezőket.”

Mindez árgus szemek figyelme mellett történt. De hihetetlen illatok lengték körbe a házat. Itt jött el az a pillanat, hogy egy jó órán keresztül fedő nélkül kellett a legkisebb tűzön hagyni, hogy főjön a borban és a saját levében, míg be nem ismeri, hogy a legjobb dolog történt vele, ami marhahússal történhetett.

Csak közben változott a napi program. Utazás lesz. Megyünk Mórra a fazekas barátunkhoz a kastély kútházába. Mi legyen az ebéddel? Még két és fél órát kellene fedő alatt párolni. A gyerekekre nem bízhatjuk.

Letelt az óra. Bele kellett rakni a sárgarépát (három közepes méretű répa nagyobb darabokra vágva).  Beleöntöttem a nagy jénai tálba az egészet, két deci vizet töltöttem rá. Megint eltértem az általam kinézett recepttől, mert éppen volt itthon zellerszár, abból is raktam bele pár nagyobb darabot. Benyomtam a sütőbe, olyan 150 fokra. Persze a jénai tetejét is rátettem, hogy úgy nem lesz baj.

Kilenc óra után elindultunk. Hasonló idő volt, mint most pünkösdkor. Vihar, eső. Onnan tudom, hogy mire visszaérkeztünk egy és két óra között, kidöntötte a szél az olajfűzfát és a kedvenc starking almafámat.

A sütőt lekapcsoltam. Pár kanál gyöngyhagymát kavartam bele, és összerottyantottam. Megjegyzem, a recept szerint itt pirított gombát is lehetett volna belerakni, de a családból van, aki nem szereti a gombát, ezért nem került bele. Krumplipürével és darabos főtt krumplival tálaltuk.

Bátran kijelenthetem, hogy a körülmények ellenére sikerült. A végeredményt az jelzi a legjobban, hogy még a recept átformálása ellenére is többször szedtek a barátaink, majd a feleség szigorú tekintettel odatolt elém egy papírlapot és egy tollat. Írjad a receptet! De ezt hogyan írja le az ember? Végy két kiló bátorságot, harminc deka józanságot? Nem írhatom le, hogy keress egy viharos napot, majd menet közben több mint négy órára menjél el Mórra. Aztán meg majd lesz valami.

Megjegyzem, hogy azóta is a sütőben készítem. Most is sikerül. Ez az étel tényleg pompás.

Azonban ezen a pünkösdön nem csak a burgundi marharagu, hanem minden nagyon jólesett. Istentisztelet, úrvacsora, gyülekezet, vendégség, barátság. Külön köszönöm az egyház Urának ezt a pünkösdöt. Olyan teljes, fűszeres, jó illatú volt.

A szerző

Írások

Soós Szilárd a nevem. Református lelkész vagyok. Mivel a „nincsen benne állandóság” világhoz tartozom, örök változás. „Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten.” 1 Korinthus 13, 11-12