Megéled2021. szeptember 11. Hikikomori – bezárva Szerző: Soós Szilárd „Szívem vergődik keblemben, halálos rémület fogott el. Félelem és reszketés lepett meg, borzongás járt át. Ezért így… 903 Megosztás
Az Ige mellettBlog2021. szeptember 10. (20) „…az Úr pedig együtt munkálkodott velük…” (Márk 16,9–20) Szerző: Steinbach József A feltámadott Jézus először megjelent magdalai Máriának, akit korábban súlyos betegségből gyógyított meg. Ezután a feltámadott… 741 Megosztás
Megéled2021. szeptember 10. József, az ács Szerző: Horváth Mihály Általában minden ingatlan életében eljön az a pillanat, hogy kicsit tatarozni kelljen, mert az ember által létrehozott vagy használt… 1028 Megosztás
Fűszer2021. szeptember 9. Szeverényi János: Halálos konszenzus vagy hitvalló követés Szerző: megvanirva.hu „Az egyház lényege a misszió, nem pedig egyik tevékenysége a sok közül. Például a diakónia és az oktatás is misszió. A célja… 794 Megosztás
Az Ige mellettBlog2021. szeptember 9. (7) „De menjetek el, mondjátok meg tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy…” (Márk 16,1–8) Szerző: Steinbach József A húsvéti örömhírt először az asszonyok hallják meg, köztük magdalai Mária, a korábban megkötözött és bukott nő, akit… 714 Megosztás
BlogHittem, azért szóltam2021. szeptember 9. Tóth Gabi Szerző: Köntös László Tóth Gabi magyar celeb egyszer csak rádöbbent, hogy ő keresztény. Ez lehetne akár az ő magánügye is, mint ahogy az is, de úgy… 1570 Megosztás
Kincsesláda2021. szeptember 8. Képes Krónika: Aranyozott serleg Szerző: Pannonia Reformata Múzeum „Parancsolataid útján járok, mert bizakodó szívet adsz nekem.” Zsolt 119,32 Kiállításunk különleges darabja ez az… 860 Megosztás
Az Ige mellettBlog2021. szeptember 8. (43) „…eljött arimátiai József, a nagytanács tekintélyes tagja, aki maga is várta az Isten országát…” (Márk 15,42–47) Szerző: Steinbach József A legrégibb őskeresztyén hitvallásformula nemcsak Jézus halálát és feltámadását említi, hanem a temetését is, mint az… 771 Megosztás
Margó2021. szeptember 8. Mennyek marketing agency Szerző: Bella Violetta Drága Uram!Figyelj, folyton magyarázkodni kényszerülök a Te országodról. Mondd, nem gondoltál még egy picikét hatékonyabb… 1565 Megosztás