Egy nappal szenteste előtt épp a konyhában foglalatoskodtam, ahova jól behallatszik a részleges egybenyitottság miatt a TV hangja. Férjem a Róma – Nápoly meccset nézte. Nem igazán figyeltem oda, inkább az előttünk álló ünnep körül forogtak a gondolataim. De egyszer csak megütötte a fülemet, amikor azt hallom ám, hogy Jézus sárga lapot kapott. Kicsoda??? Mi történt??? Mit csinálhatott Jézus, hogy így figyelmeztették? Milyen szabályt szeghetett meg? Aztán egyre többször hallottam ki ezt a nevet a mérkőzésből. Passzolt, faltolt, reklamált, talán még le is cserélték mérkőzésen.
Karácsonyi gondolatokkal a szívemben és fejemben óhatatlanul áthallásossá vált számomra ez a mérkőzés, és az események egy más szinten tovább dolgoztak bennem a mérkőzés lefújása után is. Minden onnan indult, hogy Jézus egyik mai druszája a Nápoly csapatában futballozik, bizonyos Huan Guilherme Nunez Jesus. Az illető brazil származású, és jó védőjátékos lévén külföldön is felfigyeltek játékára és szerződtették Olaszországba. Többek között játszott az Interben is, 2021-ben került a Nápolyhoz, amely csapat több millió eurót fizetett érte.
Az áthallásokat kezdve belegondoltam abba, hogy vajon a híres drusza, az a bizonyos Názáreti Jézus, aki Betlehemben született, kinek mennyit ér? Meg lehet-e határozni az értékét? És vajon vannak-e, akik ma is felfigyelnek rendkívüli lényére, személyiségére, képességeire, amely megmutatkozik előttünk a Biblia történeteiben, de messze túl is terjed azokon a Szentlélek munkája által? Vajon hányan vannak, akik maguk mellett akarják tudni Őt a saját csapatukban? Vajon ki mennyit lenne hajlandó áldozni ma ezért? Manapság vajon kinek van szeme hozzá, hogy felismerje, hogy ki is Ő? A Szentírásban találunk sokat tapasztalt öreg, de mégis jó szempárokat pl. Annáét és Simeonét, akik már a piciny csecsemőben meglátják a benne szunnyadó isteni erőt, a világ megváltóját. De ott van a Napkeleti bölcsek szeme is, akiket azért kapcsolunk össze örökre Jézus születésével, mert számukra a hosszú utazás minden nehézségét és még drága ajándékokat is megért a Jézussal való találkozás. S hogy a találkozás után „mennyire egy csapatban” fociztak vele, azt mutatja, hogy nem tértek vissza a vérengzésre készülő Heródeshez, nem szolgáltatták ki neki a még oly védtelen kisded Jézust. Mert nekik sokkal többet ért Jézus, mint némi vérdíj, amit Heródestől remélhettek volna. Hadd vessem fel a kérdést neked, kedves olvasó, hogy szerinted ki mondja meg, hogy mennyit is ér ma Jézus valójában? Neked ma mennyit ér, hogy Jézussal lehess, hogy a szívednek kedves csapatban jelen legyen, vagy esetleg te magad is együtt küzdhess vele a győzelemért? Jézus otthagyta mennyei otthonát, egy emberi testbe rejtette isteni lényét, vállalva annak teljes kiszolgáltatottságát, minden szűkösségét, korlátját és fájdalmait, mert látta, hogy az emberek ügye vesztésre áll a gonosz ellen. Hajlandó volt hozzánk igazolni, velünk küzdeni. Mit ér ez meg neked?
Belehallgatva a közvetítésbe újra és újra felfigyeltem a kommentátor szavaira, hogy a védőjátékos Jesus rendre megakasztotta az ellenfél támadását. Jókor volt jó helyen, hogy faltoljon. Belegondoltál-e már abba, hogy a Názáreti Jézus, a szabadító azért jött ebbe a világba, mert annyira szeret bennünket az Isten, hogy védelmet akar adni általa mindazoknak, akik igényt tartanak az ő oltalmára. Tudod-e, hogy ő mindig jókor van jó helyen? Az ő figyelmét nem kerüli el semmi. Mivel ő mindent tud, őt nem lehet kicselezni, nem is beszélve arról, hogy mennyivel erősebb az ellenfelénél, hiszen ő minden hatalom birtokosa mennyen és földön. Meg tud védeni még a legnagyobb kísértések közepette is, amik tulajdonképpen nem mások, mint a gonosz cselei, amiknek mi gyakran bedőlünk. Mi gyakran megrémülünk, amikor mai Heródesek támadása veszélyezteti földünket, hitünket, életünket, veszélyezteti gyermekeinket, unokáinkat. De nincs veszve semmi, nem állhatunk olyan rosszul, ha a védelem tengelyében ott van Jézus. Jézus azért született e földre karácsonykor, hogy legyen erős, betonbiztos védelmünk.
Mint említettem, akkor figyeltem fel az ünnepi készülődés közepette az említett meccsre, amikor Jesus sárga lapot kapott. Tudjuk jól, hogy ezt olyankor adja a játékvezető egy játékosnak, amikor az vét a játékszabályok ellen. A sárgát figyelmeztetésnek szánja a bíró egy-egy súlyosabb szabálytalanság esetén, amit ismétlődés esetén piros lap, azaz kiállítás követ. Az áthallás már megint természetesen kínálja magát: Meg lehet-e feddeni esetleg ki is lehet-e állítani Jézust, hogy hagyja el a pályát? Hogy nincs rá szükség, mert jobb nélküle a játék. Vajon milyen szabályt kell ehhez megszegni neki? Vagy sokkal inkább kinek a szabályát? Vajon ki lehet Jézust állítani, esetleg nemcsak néhány mérkőzésre, de örökre eltiltani a további küzdelmektől? Vajon ki a bíró a pályán, aki meg meri ezt tenni? Jézus még születése előtt kapott egy előzetes figyelmeztetést, hogy ezen a földön bizony megszaporodtak a bírák, és olyan eszement szabályokat hoztak a föld urai, melyek csak az ő érdekeiket szolgálják és az emberek többségnek rosszak, mégis a sátáni erők és szolgálatukba szegődött emberek teljes elánnal igyekeznek végrehajtatni azokat. Jézus még anyja méhében volt, de máris figyelmeztették, hogy hol a helye. Jó lesz neki az istálló születésihelyül, feküdjön csak az állatok jászlában. Ott nem sok vizet zavar, ott talán észre sem veszi senki. Ha megmarad névtelen senkinek, akkor játszhat egy kis epizódszerepet a pályán, de ha nem marad névtelen, ha valóban Jézussá, azaz szabadítóvá válik, amire neve predestinálja, ha kitűnik a többiek közül, ha nem hajlandó betartani az általuk hozott szabályokat, akkor ne csodálkozzon, ha kiállítják. Tudjuk jól, hogy a figyelmeztetés, a farizeusoktól és az írástudóktól kapott sárga lapok után vérpiros lap villant neki Nagypénteken. De mivel nem Kajafás, nem Pilátus, nem a farizeusok, nem is a feszítsd meg-et kiabáló tömeg volt az igazi bíró – ők csak szereptévesztésben voltak – az ő piros lapjukat felülírta a feltámadás. Az igaz bíró visszaküldte Őt a pályára, mert engedelmes volt mindvégig, semmilyen isteni szabályt nem szegett meg. Szerinted ma ki a bíró Jézus ügyében? Ki dönti el, hogy Jézus miben és meddig vehet részt, vagy mikor kell elhagynia a pályát? Ki írja ma a szabályokat? Talán a főnököd, vagy valamilyen elöljáród? Vagy a média, netán a politikusok vagy a korszellem? Esetleg te magad? Majd te eldöntöd meddig maradjon? Isten mentsen meg bennünket a szereptévesztéstől, hogy mi játsszuk a bírát az egy igaz bíróval szemben.
Azt is hallottam fél füllel, hogy hol Jesus passzolt, hol neki passzolták vissza a labdát. Igen Jézus passzol, azaz továbbadja Isten szeretetét, szabadítását, hogy mi is tovább adhassuk, ahogy a focisták a labdát. Az anyaszentegyházra, azaz ránk bízta, hogy ne tartogassuk, hanem adjuk tovább a jóhírt. Olyanoknak is, akik most először vannak fent a pályán, akik még nagyon bizonytalanok, hogy mit is kezdjenek vele. Olyanoknak is, akik csak sétafikálnak a pályán, akik nem nagyon értik a taktikát, és olyanoknak is, akik gyorsan igyekeznek előre törni, jól cseleznek, és át tudják játszani a gonosz erős védelmi vonalát. Ahogy a focipálya Jesusa, úgy Jézus is igyekszik helyzetbe hozni bennünket. Megteremti az alkalmakat, a lehetőségeket, nekünk csak ott kell lennünk a helyünkön. Ahány lélek meghallja ugyanis és enged az evangélium szavának, az Isten szeretetének, annyi gól kerül a gonosz hálójába. De van olyan is, amikor homok kerül a gépezetbe, nem megy a támadás. Nincs összhang, gyenge az erőnlét, elfogy a lendület. Ilyenkor a focisták, főleg, ha előnyben vannak, lassítani szokták a játékot. Gyakran visszafelé szoktak passzolgatni a pályán. Van úgy, hogy kimerülünk, szusszannunk kell, imádságos erőgyűjtésre van szükség, és a legjobb, amit tehetünk, ha visszapasszolunk Jézusnak, ha újra Urunk kezébe adjuk a kezdeményezést. Ő tudja, hogy mikor és hogyan induljon az újabb akció. Az is lehet, hogy cserére is szükség lesz. De az mindenképpen fontos, hogy ha mi nem vagyunk helyzetbe hozhatók, akkor legalább hozzuk helyzetbe Őt.
Végezetül még egy áthallás. Nem mindegy, hogy valaki – teszem azt – a Nápoly szurkolója, így Huan Jesus szurkolója is, vagy a Nápoly játékosa, azaz Huan Jesus csapattársa. A szurkolók többnyire csak egy-egy mérkőzésnyi időn keresztül figyelnek a focistákra, addig foglalkoznak velük. Ha valaki a szívüknek kedvesen játszik és nyer a csapat, akkor felmagasztalják a játékost, ha meg rosszul mennek a dolgok, nem jönnek az eredmények, nem teljesülnek a vágyak, akkor mindig van kit hibáztatni. A csapattársak kapcsolata ennél sokkal mélyebb. Együtt edzenek, együtt készülődnek, együtt futnak ki a gyepre, együtt örülnek és sírnak, együtt élnek át nehéz perceket, és időnként együtt mennek „a mennybe” pl. egy bajnoki cím elnyerésekor. Jézusnak nem ingatag szurkolótáborra van szüksége, hanem csapattársakra. Egyrészt azért sem, mert van neki nagy és stabil mennyei szurkolótábora, másrészt azért sem, mert amikor Lelke által létrehozta az anyaszentegyházat nem szurkolói köröket, hanem csapatot alapított. Csapata azokból áll, akiket megszabadított a bűn rabságából, akik megtiszteltetésnek érzik, hogy egy csapatban küzdhetnek vele, akik tapasztalják mit jelent betonbiztos védelme. Csapatot formál azokból, akik sokszor elbizonytalanodnak, elfáradnak, hibáznak ugyan, de olykor utolsó erővel mégis Neki passzolják vissza a labdát, hogy aztán ő a kellő pillanatban újra és újra helyzetbe hozza őket, és ne szégyenkezve kelljen levonulni a pályáról.
(A kép csak illusztráció, mely egy másik mérkőzésen készült, ahol egy szintén brazil Jesus, bizonyos Gabriel Jesus kap sárgát)
