Nagy-Kemendy Júlia Csenge írónő „Az időlátók balladája” című ifjúsági fantasy regénye kapta az idei Merítés-díjat ifjúsági irodalom kategóriában. A regény ominózus helyszínén találkoztunk Pápán, a Refi díszterménél található dombormű előtt, hogy régi tantermének csendjében múltat idézzünk, jelenkort mustráljunk, és a jövő felé kacsintgassunk. Ismerje meg az olvasó a fiatal írónőt, akinek lelkéből történetek és mesék fakadnak hol ifjak, hol gyermekek számára.
Engedd meg, hogy in medias res kezdjük a beszélgetésünket! Mit jelent neked Pápa?
Ez a bázis. Pápa a szülővárosom, és az egész életem itt zajlik. Szüleim itt születtek, de az előző generációk még a környékbeli falvakban laktak. Nevem eredete alapján a Zala-mentéről származik édesapám ága.
A regényt olvasva többször azt vettem észre, hogy a főhősnővel azonosítalak, aki meglátásom szerint nem református, hiszen ki is mondja, hogy milyen katolikusként református iskolában tanulni. De ez egyáltalán igaz rád?
Én ökumenikusnak vallom magamat, akit katolikusnak kereszteltek, de végül konfirmált. Nem neveltek vallásosan, viszont a legjobb barátnőm elsőtől kezdve Köntös László igazgató úr lánya, Fruzsi volt, aki úgymond belevitt a hittanos közegbe. Elhívott a napközis hittantáborba, ami a régi fiúkollégiumban volt, és aztán beszippantott a hitoktatás, és végül együtt konfirmáltunk.
Miért jelentkeztél a Refibe?
A közeli Tarczy Lajos Általános Iskolába jártam, és mindig néztem, hogy milyen alakok járnak ki és be a Refi kapuján, szimpatikusak voltak nekem. Szívesen tartoztam volna ide. Illetve vonzó volt az a református közeg, amit korábban megismertem, és végül meghatározta, hogy 2008-ban ide jöttem tanulni a humán osztályba. A reált nem is éltem volna túl! (nevet)
Az irodalommal való szoros kapcsolatod a magyar közoktatás eredménye?
Is-is. A legmeghatározóbb élmény az volt, hogy könyvek között nőttem fel és minden este olvastak nekem. Négyévesen makacsságomból fakadóan tanultam meg olvasni, hogy játszhassak a betűkirakós játékkal. Anyukám akkor vette észre, hogy tényleg olvasok, amikor a buszmegálló falára felírt csúnya szavakat hangosan elolvastam. (nevet) Ehhez a meghatározó alapélményhez járult hozzá a közoktatás világa, ahol mindig jó tanítóim és tanáraim voltak. A legelső tanító nénim, Hegedűs Erzsébet tyúkanyó típusú tanító volt, akinél később főiskolai gyakornok lehettem. Soha fel nem emelte a hangját. Nála azért akartunk jók és ügyesek lenni, mert éreztük, hogy elfogad és befogad. A felsős osztályfőnököm, Kaprinayné Megyeri Zsuzsanna a ballagás napján arra biztatott, hogy ne hagyjam abba az írást. Ez az emlék gyakran adott erőt. A gimnáziumban pedig Veress Zsuzsa tanárnő volt az irodalom-fakultációs tanárom, akitől nagyon sokat tanultam. Olyan érdekesen tanított, hogy ittuk a szavait. Tudtam, hogy vannak elvárásai, ezért fel akartam érni a színvonalhoz.
Milyen volt refisnek lenni?
Jobban szeretek utólag refis lenni, mint amikor az voltam. Szerintem diákként ez szinte mindenkiben megvolt, mert magas elvárás, nagy terhelés volt, és diákként utálatos dolog a felelés, a dolgozatírás. Illetve itt volt egy kedves kaotikus káosz, amiben csak úgy történtek a dolgok, eljutottunk A-ból B-be, de hogy hogyan, azt nem mindig tudtuk előre.
Miért fontos a Merítés-díj?
Személyesen nekem azért, mert ez megerősített abban, hogy valóban okkal szerethetik az olvasók a regényemet. Továbbá a szórakoztató irodalom nincs középpontban, mert rá van sütve, hogy ponyva és gagyi. Ebből következően nagyon kevés szakmai zsűri által odaítélt díj áll rendelkezésre. Ezért értékes számomra a Merítés-díj. Úgy gondolom, hogy az olvasóvá nevelésnek egy nagyon fontos lépcsőfoka a szórakoztató irodalom, és nem kellene elmenni mellette.
Hogyan kezeled a könyveiddel járó hírnevet?
Egészen természetesen kezelem azt, hogy könyveket írtam. Nagyon jól esik, hogy örülnek neki az emberek, de ettől még ugyanaz vagyok, és nem lettem világhírű író. Nekem ez hobbi, azért írtam, mert szórakoztatott és jól éreztem magam írás közben. Az másodlagos, hogy kiadásra kerüljön a munkám. Ha megélhetésért kellene írnom, biztos vagyok benne, hogy nem tudnám csinálni, sőt utálnám. Szabadon tudok írni, meg akkor, amikor jönnek az ötletek.
Ha írsz, akkor valami különleges helyre mozdulsz ki, vagy a megszokott környezetedben tudsz alkotni?
Részben igaz mindegyik. Egy irodában dolgoztam, és ott sokszor az agyam nem volt annyira foglalkoztatva, mint a gyerekek között, ezért akkor nagyon sokat írtam. Aztán szeretek beülni kávéházba, hogy ott mélyedjek el, de az otthoni íróasztalomnál is szívesen írok. Az írás nem annyira helyszín, hanem „idegállapot” kérdése. (kacag)
A könyv végén szereplő köszönetnyilvánításban olvastam, hogy a regényből eltűnt a pisztoly a férjed javaslatára, aki nem mellesleg katona. Hol bukkant volna fel a fegyver?
Miksánál volt egy pisztoly, amikor mentek a Szélesvíznél lévő házhoz, viszont megakasztotta a történetet. Tényleg nem volt odavaló a pisztoly, jó hogy hallgattam rá.
Családod hogyan fogadta a könyveid sikerét?
Örülnek és támogatnak. Apukám bárhova eljön, ha van egy könyvbemutató vagy egy író-olvasótalálkozó. A megelőző szakaszban elolvassák a kéziratot, hozzászólnak. A sógornőm pedig illusztrációt, borítót készített.
Volt refisként egy kicsit úgy olvastam Az időlátók balladáját, mint egy beavatott. Olyan érzékletesen leírtad az épületet, hogy az orromban éreztem a tornaterem szagát. Neked melyik a kedvenc épületrészleted?
A főbejárattól induló lépcsősorokat nagyon szeretem. Még most is sokszor álmodom azt, hogy nem tudok felmenni rajtuk. A bejáratok közül pedig a boltíves kocsibejáró a kedvencem, aminek különleges lelke van. Eredetileg Miksa és Ami azon át jöttek volna be éjjel az iskolába, de aztán rájöttem, hogy túl forgalmas a Jókai utca, onnét nem tudnak észrevétlenül besurranni, betöréshez sokkal praktikusabb a Séllyei utcai hátsó bejárat kiskapuját választani. Ez a kisbejárat időközben az új Diákotthon építésével eltűnt.
Kissé idejétmúlt neveket adtál a főhőseidnek: Miksa és Amália, de egy csavarral megjelenik az Amy becenév, ami hozza korunk trendi nyelvezetét. Honnét jött ez az ötlet?
Mivel angol nyelven tanítok, ez közel áll hozzám. Az első könyvemet lefordítottam angolra, és e-könyvként elérhető. Összesen tizennyolc nemzet van nálunk, akik egymással angolul tudnak kommunikálni. Nagyrészt „nátós” gyerekek járnak hozzám, de vannak függetlenek és magyarok is köztük. Az idén hattól tizenegyéves korig tanítok gyerekeket, de előtte években tanulószobán voltak gimiseim, akiknek természetesen „soha semmi dolguk nem volt”, hanem mindig beszélgetni akartak, mert nagyon intelligensek voltak.
Jó megfigyelőképesség és életszerű ábrázolás jellemző rád. Az elvált gyermek és az örökbefogadás motívuma elgondolkodtatott, hogy vajon te ezeket valóban megtapasztaltad saját vagy ismerőseid életében?
Mondhatnám, hogy igen, mert az én szüleim is elváltak, de nem azért jelenik meg a regényemben a válás motívuma, mert a saját életemet akarom belevetíteni, hanem mert oda kívánkozik. Az Anyacsalogató hadművelet sem terápiás írás volt csak azért, mert szerepel benne a válás. Nem szándékos, sokkal inkább természetes flow-élményben születő karakterjegyek és eseményláncolatok az ilyenek.
Amália karakterével kapcsolatban több olyan dolog előkerül, ami személyes kedvenced, például A Pendragon legendája, Gion Nándor, a cuki axolotl állatka, Harry Potter. A regényben egy az egyben te vagy Amália, vagy csak sokat adtál bele saját tulajdonságaidból?
Ez nehéz kérdés, mert valójában nem vagyok Amy, de mégis azonos velem, ahogy mindegyik karakterben van belőlem. Szerb Antalt és Gion Nándort azért írtam bele, hogy esélyt adjak a fiatal olvasóknak elmenni abba az irányba is olvasmányélményeikkel. A regényben senki sem és mindenki is azonos velem. Egyébként a négy kamasz barátnő is a valóságban gyökerezik, mégpedig a refis korszakomból ered. De a karakterek ott sem egy az egyben vannak átmásolva. Izgalmas volt, amikor a barátnőim olvasták a kéziratot, és visszajelezték, hogy ez a szereplő vagyok én, aztán kis idő múlva, nem, inkább az a másik vagyok én. Mivel egyetlen karaktert sem mintáztam egy az egyben a barátnőimről, így maguk sem tudták eldönteni. Nem is lehet.
Pápa mellet a regény másik helyszíne Bakonyjákó és Járiföld. Ezekhez is személyes szálak kötnek?
Nem sok szállal, de azért kötődöm hozzájuk. Bakonyjákón van egy telkünk, ami egy gyönyörű terület. Az odavezető úton mindig láttam a kanyarban fekvő járiföldi kúriát, ami gyerekkorom óta érdekelt. Kutattam utána, de nem sok dolgot találtam, és akkor elhatároztam, hogy majd én írok hozzá egy izgalmas történetet.
A Pápai Refiben a Pro Patria dombormű egy nagyon komoly alkotás a nagy háborúban elhunyt tanárok és diákok emlékére. Két szárnyas angyal emeli fel egy katona testét. Júlia, minek szántad az angyalpopsi-paskolást?
(kitörő nevetés) Poén, semmi más. Olyan dolgot kerestem, ami nem megszokott és nem klisészerű. Azt szerettem volna, hogy nevessenek egyet a szereplők és az olvasó is, amikor megtalálják végre az átjárót, ami összeköt, átvezet a múltba.
Jelentem, nálam célt értél, mert ezt a részt olvasva igencsak meghökkentem és nevettem. A könyv külső megjelenése divatos. Kinek köszönhető ez?
Enessey Nóra barátnőm készítette, aki grafikus szakon végzett. Azért csinálta, mert a portfóliójához szükség volt egy könyvborítóra. Tudta, hogy regényt írok, és megkérdezte, hogy megcsinálhatja-e a borítóját. Amikor pedig eljött a kiadás ideje, akkor a kiadónak megmutattam a borítót, és elfogadták. Én is nagyon szeretem, Nóri egyből eltalálta, mi passzol a regényhez.
Az időlátók balladája úgy ér véget, mint egy félbeszakadt film. Több lehetőséget adsz a folytatásra tér és idő tekintetében. Várható a következő rész?
Szeretném, hogy legyen folytatása, mert akkor kapna befejezést. Mivel mostanában annyian írnak trilógiát, én biztosan nem csinálok azt belőle. (nevet) Amúgy is két részben gondolkodtam, de ha nagyon megindulok, akkor négy lesz belőle, viszont három semmiképpen sem.
Említetted, hogy az írás hobbi számodra. Ezen kívül van más hobbid is?
A tanítás és az órákra való felkészülés mellett nem sok szabadidőm marad. Viszont ha tehetem, akkor számfestek vagy agyagozok. Ezek hosszabb időt vesznek igénybe.
Beszélgetésünk befejezéséül hosszadalmas alkotás helyett egy rövid villámkérdés-villámválasz játékra hívlak. Elfogadod?
Persze, miért ne!
Terrárium vagy akvárium? Terrárium.
Bronz vagy vörösréz? Bronz.
Debóra vagy Lídia? Lídia.
Zsánerirodalom vagy szépirodalom? Zsáner.
Intuíció vagy ráció? Intuíció.
Saul megválasztása vagy Mátyás kiválasztása? Saul.
Hullámzás vagy légörvény? Hullámzás.
Kopogtató vagy csengő? Kopogtató.
Jótám meséje vagy Nátán példázata? Nátán.
Eső vagy szél, vagy harangszó? Szél.
Köszönöm a beszélgetést, az ide szánt idődet. Még egyszer gratulálok a Merítés-díjhoz, és kívánok áldott flow-időt neked, hogy elkészüljön a folytatás!