Megszólal

Sodrás és mélység (Platon Karataev – Partért kiáltó)

„a lélek önmagába les / a végtelen dadogni kezd”
Pilinszky János verseinek megszületését úgy képzeltem el magamban, hogy a magányos költő fogott egy nagy halom szót, jó hosszú versnek valót, aztán elkezdte szitálni. Aztán addig szitálta, amíg már csak néhány maradt, csak azok, amik a lényegről szóltak. Elveszett a lényegtelen, a felesleg, a haszontalan dísz, a magáértvaló szószaporítás és maradt az, amire szükség van a valóság leírásához. A „Partért kiáltó” dalszövegeinek megszületését is ugyanígy látom magam előtt, csak éppen ez a szitálás egy mozgó csónakon történt, hol vad sodrásban, hol nyugodt hullámzásban, hol egy örvényben fel és le utazva. Kemény munka volt, sok minden elveszhetett, de nem kár érte, hiszen ami maradt, az elég. A dalszövegekről beszélek, azzal kell kezdeni és nem azért, mintha a zene csak aláfestés lenne, egyáltalán nem, de az, ami a szavak mögött van, az meglepetést okoz. Nem várt mélység van bennük.

„de te maradj, ha idáig eljöttél / siet, ki gyorsabb az erdőnél”
A Platon Karataev 2016-ban indult magyar zenekar. Angolul megszólaló szövegek, gitárcentrikus zene volt a kezdet, elkészült két album és közben egyre nagyobb ismertség és kritikai siker, nem csak itthon, de nemzetközi szinten is. Nem volt az én zeném, de ha elém került egy-egy daluk, bennük maradtam, tetszett a minőség és az atmoszféra, amit élőben is meg tudtak teremteni. A Platon Karataev hihetetlenül jól szól élőben.
Aztán idén megérkezett a „Partért kiáltó”, a harmadik lemez. Más, mint az eddigiek, de nem valami eddigivel ellenkező út, hanem inkább természetes folytatás, szépen illeszkedik ahhoz, ami volt. És mégis más, angol helyett magyar szövegek, nagyobb távolságokat átfogó dallamok. Bátor lépések, kockázat, de talán jól megérlelt kényszerből, és pont ezért szabadon. És ez a harmadik az én zeném is lett.

„nézz körül, most rajokban száll fel a csend / hallom már két világon át / éneklem a csend kánonát”
De vissza a szövegekhez, először. Valójában nehéz bármit is írnom, még akkor is, hogy egy nagyon szép kötetben kezembe vehetem versekként őket. Nehéz, mert töredékeket, képeket kapok, amikkel muszáj elkezdeni beszélgetni. Mégsem panaszkodom, mert megírni ezeket a sorokat még nehezebb lehetett. Itt valójában képek, sőt ősképek, álomlenyomatok, emlékfoszlányok állnak össze valamilyen szaggatott egységgé. Balla Gergely versei nem állítanak semmit, inkább elhívnak magukkal, hogy először hallgassunk, majd próbáljunk valamit mondani, hozzátenni a magunkét. Aztán megint hallgassunk. Furcsa, de ez az album úgy működik jól, ha eléri, hogy végighallgatva kikapcsolsz mindent és próbálsz csendben maradni. Töredékeikben is gazdag szövegek ezek, a nagy történetről, a saját létezésünkről és a mindennapok megélt dolgainak lepárlásáról. Az, ami marad, az, ahogy mi maradunk, miközben sodródunk, úszunk, kapálózunk. És közben van elmúlás, vannak elmondhatatlan dolgok, vannak távolságok, vannak mások és van magány, van, amit értünk és van, amit soha nem fogunk tudni igazán, de mégis mindez van és történik. Bennünk és körülöttünk, velünk és felettünk. És még valahol Isten is van, „kinyíló virágban / a lombkoronaszinten”.

„szemem égboltot fürkésző kút / csak befelé vezet kiút”
Az erősen szövegsúlyos daloknál és előadóknál többször megtörténik, hogy a zene, a dallam csak asszisztál, cserélhető aláfestés lesz. A „Partért kiáltó” esetében nem ez történik. Az ének és a hangszerek felerősítik és kiegészítik a szövegeket, az, ahogy halljuk, nem mellékes, nem csak kiszolgál. A gitár adja – mint korábban is – a vázat, de nekem ez most gazdagabbnak, összetettebbnek tűnik, a dob sokszor olyan, mint a szívverés ritmusa, valójában a dalok pulzusa, a basszusgitár felerősít és hangsúlyoz. Jól és pont jókor jönnek a meglepő törések, a zajok, a zilált gitársodrás. Az két énekes többszólamúsága, sokszor még megsokszorozva is kórushatást ad, ez végig segít fennmaradni a felszínen. Az „Tűz mellé” című dalban szó szerint egy tömegkórus énekel, rengeteg ember egybegyűjtve mesél el, tesz kollektívvá egy képet, talán emléket. Ha a szövegekre azt mondtam, hogy azok adják a mélységet, akkor a zene a sodrás. És működik, együtt a kettő, valójában így lesz teljes és egész.

„ezért a mondatért jöttem / ezért a mondatért”
Nem akartam közhelyes lenni, nem biztos, hogy sikerült, de remélem. Azért sem akartam, mert a „Partért kiáltó”-nak ezt sikerült elkerülnie. Talán a szitálás miatt van, hogy működik egyben és részleteiben, vagy azért, mert ez négy ember nagyon jó, hogy egymás mellé került és el tudtak mondani valamit, ami úgy a sajátjuk, hogy mások is be tudnak kapcsolódni. Jó ez, jó vissza-visszatérni, jó ez a sodrás, ez a mélység, aztán közben meg csendben is lehet maradni. Az sem baj.

A zenekar Bandcamp-oldala: https://platonkarataev.bandcamp.com/releases és Spotify-on pedig itt találhatók: https://open.spotify.com/artist/1ekcGfPOk3wgHb4viyPQab?si=OpsFHVlHTD-LsC5sUEBPHA

Könyv: Platon Karataev – Balla Gergely – Partért kiáltó (Prae kiadó)

(A borítóképen a Platon Karataev tagjai: Balla Gergely, Czakó-Kuraly Sebestyén, Sallai László, Bradák Soma)