Megszólal

Sola Gratia Egyedül kegyelem

“A világot nem az igazság tartja fenn, hanem az irgalom” Dosztojevszkij

1945. augusztus 6-án egy mérnök, Jamagucsi Cutomu , többhónapos hirosimai üzleti útjáról készült hazafelé. A vasútállomás felé tartott. A légvédelmi szirénák megszólaltak. Erre nem nagyon kapták fel a fejüket, mert jártak erre bombázók máskor is, de nem támadták a várost soha. így nem is nagyon vonultak fedezékbe. Most is egy amerikai bombázó jelent meg az égen. Azt nem tudhatta a mérnök, hogy a neve Enola Gay, és rettenetes terhe a Little Boy (Kisfiú) névre hallgató 4 tonnás urániumbomba. 9400 méterről dobták le és 580 méternél robbantották fel.   Vakító fény, robbanás, hőhullám és süvítő szél. Azonnal 70 000 ember és később még tízezrek haltak meg, és pusztulás mindenhol.  Csak 3 kilométerre volt a robbanástól, de túlélte. Egy menedékhelyre vergődött csúnyán megsérülve, ahol az éjszakát töltötte, és másnap elutazott Nagaszakiba. Augusztus 9-én, még nagyon nem is pihenhetett, amikor Nagaszakiba is érkezett egy bombázó a maga Fat Man (kövér ember) plutóniumbombájával, amit fel is robbantottak szeretettel. Hasonló pusztítás történt. De ezt is túlélte. Egész életében betegségekkel küzdött a sugárfertőzés miatt. 2010-ben halt meg, 93 évesen. Mit tehet az ember, amikor annyi gonoszság veszi körül? Miben bízhat?

Amikor a sola szót használjuk, akkor azt úgy fordítjuk, hogy egyedül. De jelentheti azt, hogy egyetlen, vagy magányt is.

A kegyelem pedig a meg nem érdemelt jóindulat. Nem szolgált rá az ember, és nem is tud. Csak megtörténik.

Sola Gratia – Egyedül kegyelem által. A kegyelemmel összekötve a sola kifejezésnek különleges értelme lesz. Bár a kegyelem egyediségére, kizárólagosságára utal, azért a jelentései pont a kegyelem értelmét, értékét kontrasztba állítja és kiemeli. Az egyedül lévő, magányos, kiszolgáltatott ember számára nincs semmi más, csak a kegyelem.

 „A mélyen hívő költő, Pilinszky egy beszélgetés során egyszer azt mondta nekem, hogy: „Utállak benneteket, »pszi«-vel kezdődő foglalkozásúakat, mert tönkreteszitek az emberi életeket azzal, hogy azt hirdetitek, hogy az élet problémái megoldhatók. Ezáltal az ember ugyanis azt gondolja magában, hogy ő a hülye, mert nem tudja megoldani a gondjait önmagával, a szerelmével, vagy nem tud mit kezdeni az anyjával való kapcsolatával. Honnét veszitek ti ezt a marhaságot? Az élet problémái nem megoldhatók, csak elviselhetők. Te úgy gondolkozol, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy, hogy az életben tragédiák vannak és irgalomra van szükség” – vágta a szemembe Pilinszky.”  Popper Péter

„Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Efézus 2, 8-9

Az üdvösség merőben Isten jóindulatán múlik. Néha abban a tévedésben vagyunk, hogy ezt a jóindulatot elnyerhetjük, ha érdemeket szerzünk Isten előtt. Kinevezünk bizonyos cselekedetformákat üdvözítőnek és azután csodálkozunk, hogy nyögve-nyelve zajlik az életünk és semmi jó érzést, megelégedést, békességet nem nyerünk. Csak a kötelező formula miatti dac és ellenkezés lesz a részünk. Másoknak nem bevallva, de magunkban még Istent is megtagadnánk, ha nem rettegnénk a kárhozattól. Ha meg már a büntetéstől sem félünk, akkor meg valami hátsó rekeszbe száműzzük Istent, aminek a felirata az, hogy jó lesz még valamire valamikor. Ennyit a kötelező üdvszerző cselekedetekről.

De a kötelező üdvszerző hittel sem járunk jobban. Egy fontos megjegyzés, hogy egyedül a Krisztusban való hit által igazulunk meg, nem az egyedül hit általi megigazulásban való hit által. Egy protestáns hihet az egyedül hit általi megigazulásban, és ezt érdemként lobogtathatja maga előtt, pont úgy, mint az érdemszerzésben hívő. „Aki ember létére angyalt játszik, az nem angyalivá, hanem démonivá lesz.” Pascal

Nincs mese, át kell élni a kiszolgáltatottságot, a magányt, a veszélyt, és át kell élni a felemelést. Személyes hitről beszélünk, ami nem olyan, mint a párakapu, hogy éppen megnedvesít, hanem inkább, mint egy medence, tó, folyó, amibe bele kell merülni.

A kegyelmet, mint az ítéletet, csak Isten jelentheti ki, és mondhatja ki felettünk. Nem tehetünk hozzá és nem vehetünk el belőle. Nem szabhatunk feltételeket, nem kisebbíthetjük és nagyíthatjuk, de elfogadhatjuk. Isten nem erőlteti, és nem mondja, ha megdöglesz is élni fogsz. Ezt gyorsan verjük ki a fejünkből.

„… a kegyelem az evangéliumnak különlegesen és közvetlenül a tartalma, (…) Ez a tartalom amelyben, ha valóban Isten Igéje és törvénye, a törvény is benne foglaltatik – Isten kegyelme, és a neve Jézus Krisztus.” Barth Károly /részlet Evangélium és törvény/

A mi napjaink most nem másból állnak, mint vagy gyűlöljük a kegyelmet, ami megfoszt minket a saját érdemszerzéstől, cselekvéstől, önhatalmúságtól, saját üdvözítéstől, azaz életünk feletti uralomtól, vagy elfogadjuk, amíg még megtehetjük, amíg még szól az Úr.

„Jön majd olyan idő – így szól az én Uram, az Úr –, amikor éhínséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az Úr igéjének hallgatására. Támolyognak majd tengertől tengerig és északtól keletig. Bolyonganak, és keresik az Úr igéjét, de nem találják.”   Ámósz próféta 8, 11-12

A kegyelem nem finomkodik. Olvastam, hogy egy beteghez mentőt hívott a felesége, mert rosszul lett és nagy fájdalomra panaszkodott. Indokolt volt a rohamkocsi, mint később kiderült. Minden perc számított. Az idős hölgy azonban nagyon pedáns volt. Rendet rakott és felmosott, mire a mentők kiérkeznek, mert mégse fogadhatja őket rendetlenül. Amikor berontottak sáros lábbal a mentősök, azonnal megállította őket, hogy itt ugyan nem mehetnek át, amíg fel nem szárad, meg sáros cipővel sem. Csak úgy tudtak bejutni az ájulthoz, hogy megígérték a végén felmosnak maguk után.

Mennyi türelemre van szüksége Istennek hozzánk, mert mi még a megmentésünkbe is bele tudunk kötni.

Ha szemünk előtt tartanánk, hogy az életünk véges, és veszendő, akkor talán megtérnénk. Ezt az aprócska lábjegyzetet nem olvassuk el. Pedig az ördög a részletekben rejlik. Jelen esetben itt. A vég. Azt mondja Barth, hogy Jézus Krisztus, „Isten örökkévaló Igéje – azzal, hogy testté lett, hogy testben engedelmességet tanúsított, hogy ebben az engedelmességben elszenvedte a büntetést és így meghalt – magára vállalta, hogy megadja helyettünk a megmentő választ, hogy feladja az önhatalmúságot és istentelenséget, hogy vallást tegyen az ember elveszett voltáról, hogy igazat adjon Istennek velünk szemben, és így elfogadja a kegyelmet.”

Itt kapcsolódik egybe a hit és kegyelem. Mert Jézus Krisztus hitt, és elfogadta az embernek a kegyelmet, amikor igent mondott ártatlanként a halálára. Ezért dicsőítette meg őt Isten, azaz ezért támasztotta fel a halálból, hogy mindenkinek nyilvánvalóvá legyen az Ő örökkévaló irgalma, és szeretete.

„Jézust a kereszten nem a szögek tartották, hanem a szeretete.” Augusztinusz

Ha erre gondolok, akkor elönt a hála érzése, öröm és belső izgatottság. Nem tartható fenn örökké ez az állapot. De azok a pillanatok sokáig erőt adnak.

fotó: Pixabay