Dr. Balikó Zoltán áldott ember, akit Isten hadra fogott lelkipásztorként, tanárként, a versenyszférában vezetőként, valamint családfőként és sportemberként. Szelíd természet, fiatalos lendület, széles spektrumú érdeklődési kör jellemző rá. Egykori matematika tanárommal most a kollegalitás vizén evezve beszélgettünk a pápai teológia épületében fontos dolgokról.
Gyermekkorodra visszatekintve mit tartasz a legfontosabbnak, Tanár Úr?
Egyházasrádócról származom, és az ottani református gyülekezethez kötődöm kicsiny gyermekkoromtól fogva. Az őseim azon a környéken éltek évszázadokon keresztül. Református köznemesi családok alkották azon a vidéken a gyülekezeteket, főleg az ellenreformáció után alakult ez így. Egyházasrádóc egy olyan gyülekezet volt, melynek az ellenreformáció alatt akár Győrig is terjedt a hatásterülete. Az ottani hagyományokban nőttem föl, amit egyrészt egy élő hitbeli meggyőződésen alapuló viselkedésmintának a láncolata, másrészt egy nagyon erős felekezetféltés, ami abban nyilvánult meg, hogy ki kivel házasodik és a gyerekek milyen vallásúak lesznek. A nagyszüleim generációja volt az utolsó, ahol ez még erős mértékben megjelent. Ez egy hagyományos dunántúli falusi gyülekezet volt, kellően jó színvonalú anyagi javakkal, évszázadokon keresztül gyűjtött földtulajdonnal, mely a kommunizmus első évtizedében „elveszett”, és onnantól kezdve megváltoztak a gyülekezetnek a lehetőségei. A szocializmus évtizedei hozták azokat a változásokat, amelyek más gyülekezeteket is érintettek, illetve azt a helyzetet, amiben most vagyunk, hogy pályázatokon keresztül az infrastruktúrát jól rendben lehet tartani, ugyanakkor a lelkészi állás megmaradásáért nagyon sokat kell tenniük azoknak, akiknek szívügyük a gyülekezet.
A hazai világrend megváltozása következtében a szüleid mivel foglalkoztak?
Eredendően egy földműves család a miénk, aztán amikor „önként” a földeket a tsz-be be kellett adni, akkor a szüleim kényszerűségből más foglalkozást választottak. Édesanyám gyári munkás volt, édesapám pedig autóbuszvezető. S emellett, amennyire lehetett, mert egy idő múlva kicsit szabadabb volt, háztáji gazdaságban próbálták a család jövedelmét kiegészíteni. Egy öcsém van, aki négy évvel fiatalabb, és ő az egyházasrádóci gyülekezet kántora már nagyon hosszú ideje.
A gyülekezetbe tartozásból következett, hogy teológiát végeztél?
Szakközépiskolába jártam, az eredeti szakképesítésem autószerelő. Akkortájt elhatároztam, hogy csillagász leszek, ezért matematika-fizika szakra mentem az ELTÉ-re, s ezzel majdnem párhuzamosan végeztem el a teológiát. Tizenhárom éves korom táján egy fiatal lelkész, Szakál Péter, későbbi őrségi esperes érkezett a falunkba, akinek a szolgálata nagy hatással volt rám. Amikor túl voltam az első éven matematika-fizika szakon, akkor jelentkeztem levelező szakon a budapesti teológiára.
A Pápai Református Kollégium Gimnáziumának újra indulásakor Korsós Bálint és Dr. Schweighoffer Ernőné Dr. Sólymosy Gizella mellett osztályfőnök lettél, méghozzá huszonhárom évesen lettél a „B”-sek osztályfőnöke. Hogyan történt ez?
Szakál Péter esperes úr, aki családi kötődése miatt is nagy támogatója volt a gimnázium újra indításának, elhozott engem Pápára. Először nagytiszteletű Kövy Zsolt igazgatóval találkoztam személyesen, aki azt mondta, hogy az iskola szervezése folyamatban van. Az egyetemen több helyen kiplakátolták, hogy a pápai iskola tanárokat keres, és amikor jelentkeztem, akkor már Bujáky Miklós szervező-igazgató vette fel velem a kapcsolatot, és rajta keresztül lettem az intézmény tanára. Nagy valószínűséggel én voltam a tanári kar legfiatalabb tagja, mert akkor negyedéves voltam az egyetemen, és az utolsó évet levelező szakon végeztem el.
Milyen emlékeid vannak abból a (h)ősidőből?
Az első év nagyon jó lélekben zajlott. Azt gondolom, hogy a tanári kar minden tagja igyekezett az iskola újra indulását amennyire lehet támogatni. Szép év volt. Ugyanakkor az egész rendszerváltásnak mindenféle hangulata és bizonytalansága az első években nehézséget okozott. Az egyháznak is újra meg kellett szoknia, hogy van egy intézménye, és az folyamatosan épül fel. Nem készbe ültünk bele, és nem az egész épületet kaptuk vissza, hanem csak egy részét. Velünk párhuzamosan az épület nagyobbik részét a Petőfi Sándor Gimnázium használta, és fokozatosan költöztek ki, ahogy kaptak egy teljesen új épületet Pápán. Ez a fokozatosság azt jelentette, hogy az oktatói munka mellett a református gimnáziumban folyamatosan építkezés volt fizikai értelemben is, amiben a tanári kar segített. Ugyanakkor a tanári kar kétosztatú volt abból a szempontból, hogy vagy fiatalok voltak, vagy nyugdíj előtt állók, a középkorosztály pedig jellemzően nem volt jelen. Utólag úgy gondolom, hogy azért, mert ez egy egzisztenciális kaland volt. Pályakezdőként bátrabban bevállalt egy ilyet az ember, ha el akarta kezdeni az életét. A nyugdíjas korosztály pedig személyesen kötődött a református gimnázium múltjához. Ők tudták a tradíciót továbbadni. Ez azonban az első években komoly konfliktusokkal is járt, és a tanári kar egy része elhagyta az iskolát. Vagy az első vagy a második év végén. Az én esetemben pedig négy év után, mert én még végigvittem az osztályomat. Azután visszaköltöztem a szülőfalumba.
Ez a költözés nemcsak lakóhelyváltást, hanem foglalkozásváltást is hozott?
Visszaköltözve Egyházasrádócra még egy évig tanítottam, aztán a feleségemmel egzisztenciális okok miatt úgy döntöttünk, hogy a versenyszférában próbálkozom. A matematika-fizika szak mellett Szegeden elvégeztem a programozó matematikus szakot, és rendszerfejlesztő mérnök lettem Szentgotthárdon, az Opel Gyárban. Máshogyan alakult az életem, ugyanakkor öröm volt látni, hogy Pápán a református gimnázium felépült és konszolidálódott. Én úgy veszem, hogy az 1991-1994 közötti időszak a hőskor volt, amikor nagyon sok minden történt, de az Úr Isten úgy vezette azokat az éveket, hogy kifejlődhetett egy olyan intézményrendszer, amiben mindannyian benne vagyunk a teológiával és a gyűjtemények intézményegységeivel együtt. A Kollégium úgy vált teljessé, ahogy az évek mentek előre, és még művészeti alapiskola is nyílhatott. Az elmúlt évtizedek azt mutatják, hogy tégláról téglára kellett összeszedni azt, ami előtte több évtizeden keresztül kiesett.
Egy őrségi lelkésztársunk úgy fogalmazott, hogy te vagy a „Joker”-lelkész.
Mondhatni, igen, az vagyok. (mosolyog) Helyettes lelkészként szolgálok az egyházmegyében. Ez lett az én profilom. Ha valakinek szabadság vagy betegség miatt szüksége van helyettesítésre, akkor rám számíthat. Ezzel tudom az Őrségi Református Egyházmegye munkáját segíteni. Egyszer voltam egy évig beosztott lelkész, amíg Szakál Péter esperes úr után az új lelkészt megválasztotta az egyházasrádóci gyülekezet, illetve legutóbb Kőszegen fél éven keresztül a vasárnapi szolgálatokat vállaltam.
A reálszakos egyetemek és a teológia elvégzése után doktori fokozatot szereztél. Disszertációd címe „A munka 21. század eleji református teológiai reflexiója”. Miért választottad ezt a témát?
Van egy olyan munkakultúra, amibe én belenőttem, és ami a 2000-es évek elején eltűnt a falvakból. Ugyanakkor van egy polgári foglalkozásom a multinacionális cégvonalon, ami úgy alakult, hogy az utóbbi két évtizedben egy szolgáltatóközpont vezetőjeként dolgozom, és mint munkáltatót, mindig is nagyon érdekelt a munka világa, és teológusként érdekelt, hogy a munka világára milyen teológiai reflexiót lehet mondani, milyen aktuális etikai üzenetet lehet megfogalmazni. De ezt a kettőt számomra a szisztematikus teológia tudja összekötni, ami összhangban futhat az ember matematikai gondolkodásával, ezért a doktori programom egy integrált élmény és dolgozat volt, ahol végül is össze tudtam rakni mindazt a tapasztalatot, amiben az elmúlt évtizedekben benne voltam.
Ennek az integrált élményéből született doktorátusnak köszönhetően lehet most szereped a lelkipásztor- és hitoktatóképzésben?
Igen. Dr. Németh Tamás rektor úr meghívott a Pápai Református Teológiai Akadémiára, hogy segítsek az oktatásban, amit azóta is nagy örömmel vállalok és teszek. A tantárgyaim a rendszeres teológiához kapcsolódnak: bevezetés a rendszeres teológiába, hitvallásismeret; illetve emellett logika stúdiumot és idő- és feladatmenedzsment szemináriumot tartok teológus hallgatóknak. Személyes tapasztalatból látom, hogy ezek az életvezetési tanácsok hasznosak lehetnek a jövő lelkészei számára.
Hogyan látod lelki szemeiddel a jövő lelkész-nemzedékeit és gyülekezeteit?
A lelkipásztorság egy többarcú hivatássá változott, amibe több foglalkozás is beleolvad, annak minden előnyével vagy hátrányával. Például pályázati projektekkel kell foglalkozni, komoly adminisztratív feladatokat kell elvégezni. A legtöbb gyülekezetben ezekhez kevés segítséget kapnak. Úgy gondolom, hogy a népegyházi vallásosság nagymértékben visszaszorul. Ezt tapasztaljuk mind faluhelyen, mind városon. És azok az automatizmusok sem működnek már a fiatalabb generációknál, hogy egy responzórikus szöveget vissza tudjanak mondani például egy római katolikus misén, vagy akár egy konfirmációi istentiszteleten. Ez azért érdekes, mert a népesség nagy része még átörökölte az egyházi hagyományokat, járt hittanra, de úgy tűnik, hogy az egész keretrendszer az ő részükről szétesőben van, viszont azt még nem igazán látni, hogy mi az az új, ami felépül mellette. A teológiai képzésen és a munkahelyemen is látom, hogy az új generáció számára azt mondani, hogy a hálózatok világa virtuális lenne, értelmezhetetlen, mert az ő világuk már az online világ is, amit ők egy integrált világként élnek meg. Hogy a virtuális valóság mennyire veszi át a valóságos élet területeit, az még kérdés, de azt gondolom, hogy öles léptekkel halad előre. Ebből az következik, hogy nagyon nehéz azt megjósolni, hogy milyen egyházi struktúrák felelhetnek meg misszió szempontjából ennek az egész megváltozott életnek. Ugyanakkor a koronavírus alatt elgondolkodhattunk azon, hogy a virtuális egyházi közösségek mit jelenthetnek. Azt gondolom, hogy az én generációmnak a fizikai közösség rendkívül fontos, de a fiatalabb generációknak is, mert a második valóságból származó virtuális kapcsolatok akkor kapnak megerősítést, ha tudnak találkozni. Az is jó kérdés, hogy ennek a találkozásnak milyen keretei vannak. Hiszen kiugorva az oktatás világába, jellemzően 5 percnél tovább egy témára ez a generáció már nem tud figyelni. Illetve már az én generációm sem, ha olyan cégekben szocializálódott, ahol naponta 100-200 e-mail jön, amit röviden végig kell gondolni, és menni kell a következőre. Ezért egy csomó kérdőjel van azzal az egyházi valósággal kapcsolatban, amiben élni fogunk tíz-tizenöt év múlva.
Mindezek tükrében református liturgiánk és prédikálásunk változtatásra szorul?
Ez így van. Ma tíz percnél tovább prédikálni kétséges hatékonyságú. Ha hosszabban kellett figyelniük az igehirdetésre, akkor mire kijönnek a templomból, nem biztos, hogy emlékeznek a textusra és a fő üzenetre. Vannak olyan gyülekezetek, ahol az értelmiségi réteg erősebb, – de ma már az értelmiségi kifejezés is több kérdést vet fel ilyen szempontból – ott talán lehet hosszabban prédikálni. A másik kérdés az egyházias nyelvezet, amit mi lelkészek használunk prédikáláskor. Az milyen kapcsolatban áll azzal a nyelvvel, amit a fiatalok egymás között használnak, azzal az élménnyel, amit ők megélnek? Azt gondolom, ma már nagy szakadék van a kettő között, ezért a prédikáció esztétikai élményt nyújt, de nem éri el valódi célját, ha nem ragadja meg őket az evangéliumra való felhívás szempontjából. Én sok jó prédikációt hallok és sok jó igehirdetővel találkozom, mert szeretem a teológiát. Viszont a kérdés az, hogy a lelkészi szolgálat mennyire szeparált ahhoz a világhoz képest, amiben a többi ember él! Bár a lelkipásztorok a családjukon keresztül kötődnek ahhoz, hogy milyen foglalkozási területek vannak Magyarországon. Például mit jelent a fizikai dolgozók világa, ahol például egy műszakban dolgoznak az emberek, vagy mit jelent ma magasan kvalifikált munkavállalóként dolgozni, vagy mit jelent hibrid világban dolgozni. De ezeknek az élethelyzeteknek a megpendítésére több érzékenységre van szükség, és nem maradhatunk benne ötven-száz évvel ezelőtti megszólító kommunikációs sémákban, mert azok most már nem hatékonyak.
Mennyire van lehetőséged a hit dolgairól beszélni, bizonyságot tenni a versenyszférához kötődő munkahelyeden?
A jelenlegi magyar közéleti állapotok miatt az emberek általában tartózkodnak attól, hogy a professzionális beszélgetéseiket vegyítsék akármilyen külső tartalmakkal – ide értve a hit témakörét is -, leszámítva a külső elvárásokat, hogy hogyan beszélünk egymással, hogyan segítjük egymást. Amikor lelkigondozói beszélgetésre sor kerül, az privát beszélgetésekben valósul meg. De ez nem jelenti azt, hogy nem lehet átadni azokat az értékeket, amiket az ember képvisel. Ugyanakkor mindez egy rendkívül konfliktusos társadalmi térben történik, amikor a nagyvállalatok jórésze azokat a globális, megváltozott etikai elveket is hozza, amik jelen magyarországi helyzetben komoly összeütközéseket jelentenek, – gondolok itt az LMBTQ és más kérdésekre is. Jellemzően szurkolói táborokra bomlik a magyar társadalom ezen kérdések esetében, és nem érdemi, úgynevezett értelmiségi viták vannak, ahol meg lehet beszélni dolgokat, hanem troll-táborok lövöldöznek egymásra. Nagyon sok ember ebben nem érzi jól magát, és a véleményét családi vagy baráti körben fogalmazza meg. Ha valakivel hosszabb munkatársi kapcsolatunk van, akkor képesek lehetünk egymás eltérő véleményének tolerálására is, ha ügyesek vagyunk a szándékosan szított érzelmi hatások levételében.
Említetted a családi kört. Mit tudhatnak meg az olvasók a te családodról?
A feleségemmel csoporttársak voltunk az egyetemen, ő matematika-fizika tanárként dolgozik. 1990-ben kötöttünk házasságot, és ugye 1991-ben indult Pápán a gimnázium, és amíg ott voltunk két fiunk született. A kisebbik éppen akkor született, amikor az osztályom szalagavatója volt, ebből a szempontból az a nap kétszeresen nevezetes volt. Fölneveltünk négy gyermeket, két fiút, két lányt, akik közül a legkisebb lányunk egyetemista, de a másik három gyermekünk már a saját maga útját járja. A nagyobbik fiam mechatronika mérnök, a kisebbik fiam jogász, a középső lányom japanológia szakon végzett, a legkisebb lányom turizmus-vendéglátást tanul. A nagyobbik fiamnál van egy héthónapos unokánk.
A doktori dolgozatod elején az áll, hogy „Miklós fiam emlékének”. Beszélnél az élet Isten által adott mélységének átvészeléséről?
A harmadik gyermekünk, aki született, ő Miklós. Elég hamar kiderült, hogy gerincdaganata van, és tízhónapos korában halt meg. A kezelés nem volt sikeres. (hallgat) Nagyon szoros kapcsolatunk van a feleségemmel, és Miklós fiunk élete ezt a kapcsolatot tovább erősítette. Azt gondolom, hogy nagyon sok áldást kapunk a gyerekeinken keresztül. Őutána született még két lányunk.
Család, munkahely és szolgálat mellett sportra is jut időd, és az elért eredmények mellé egy-egy bibliai igehelyet szoktál írni. Miért nem a teljes idézetet írod ki?
Középiskolás koromban fociztam, aztán harminchét-harmincnyolc éves korom körül kezdtem komolyabban visszatérni a sporthoz. Mindenkinek saját felelőssége az egészsége, és az a képessége, hogy a munkahelyen helyt tudjon állni. Akkor kezdtem el újra futni, majd találtam Szombathelyen egy helyet, ahol Kung Fuval és kínai jógával, Tai Chival lehet foglalkozni. A futás harcművészetekkel együtt lassan tizenöt éve adja azt a képességet, hogy egy felpörgetett életstílus mellett egyensúlyban maradjak fizikailag, lelkileg és szellemileg is. Nagyon sok áldásom van a hosszútávfutásból, a maratonból és a teljesíténytúrákból is, amikor hosszú ideig egyedül, magammal tudok maradni. Ami felgyülemlik az emberben, az ki is megy a sporttal. Nagyon ritkán üzenek a fb-on, tényleg csak a legjelentősebb dolgokat, ha unoka születik vagy egy maraton sikerül, de akkor fontosnak tartom az igei rész kiírását. Aki érti, hogy mit jelent a rövidítés, az kikeresi, elolvassa, a többieket meg nem zavarja.
Kínai jógára azért van szükség, mert a keresztyén hit önmagában nem elégséges ahhoz, hogy lelkileg-szellemileg karban tartson?
Azt gondolom, hogy kellő fizikai kondíció nélkül nem lehet olyan életmódot folytatni, ami az enyém, és ez az emberek nagy részére vonatkozik a mai Magyarországon. Nagyon mozgásszegény kultúrába kerültünk bele, jórészt annak a világnak az eredményeként, amiben benne vagyunk. Gyerekkoromban faluhelyen a gyerekek egész nap, egész nyáron kint voltak és együtt mozogtak, most a legnagyobb ajándék, ha a szülői példamutatás mellett valamilyen sportnak a szeretetére tanítjuk őket, ami aztán megadja nekik azt a fizikai tartást, amivel az ember szellemi paraméterei is jók. Sokféleképpen értelmezik az ép testben ép lélek görög mondatot, lehet úgy is mondani, hogy edzett testben edzett lélek – ezek nagyon szükségesek ahhoz, hogy ez a rendkívül pörgő, sokféle fókuszú életmód fönntartható legyen. Nem mindenkinek ilyen az élete, egész más gyári munkásént több műszakban dolgozni, és akkor más módon, mondjuk, kertészkedéssel tarthatja egész-ségben magát az ember. A keleti filozófiáknak nincs ehhez köze.
Évszázadokon keresztül a mi térségünkben javarészt egy mezőgazdaság-állattenyésztés valóságában élő, egész nap fizikai munkát végző társadalom volt, akiknek a mellé már csak lelki kenyérre volt szükség. Mivel ez mára teljesen megváltozott, szükséges lenne rendszeres mozgásos közösségi alkalmat kínálni a gyülekezetekben?
Tudok olyan gyülekezetet, intézményt, akik csapatot indítottak az Ultrabalatonra, A teológián is próbálunk időről-időre túrákat szervezni. A túrák köthetők a peripatetikus filozófiához, amikor sétálunk és beszélgetünk. Azt gondolom, az embernek az még természetesebb ismeretszerzési állapota, mintsem az, amikor egész nap ülünk egy tanteremben. De a keresztyénség inkulturalizációja mindig nagy kérdés: milyen mértékben merülünk el abban a kultúrában, ahova visszük az evangélium üzenetét. Például, hogy a görögség kultúrájába mennyire merültünk bele, látszik abban a gyönyörű dogmatikában, amit kaptunk az első zsinatok során, hiszen az a görög szellemnek is a csúcstermékei közé tartozik. Vagy bizonyos keresztyén kifejezések egykor a pogány hitvilág részei voltak, például az „Úristen” kifejezés a főisten megnevezése volt, mi mégsem arra gondolunk, amikor halljuk, hogy „Úristen”. A távolkeleti sportokkal és jógával kapcsolatban komoly kérdések merülnek fel, mert fontos, hogy milyen célzattal gyakoroljuk mindazt. Nekem nehéz megélni, hogy a magyar ifjúság jórésze manapság útkeresésében nem a keresztyén templomokba tér be, ami minden településen ott van, és nem az az első, ami az eszükbe jut, nem ezt az utat próbálják ki, ami a családjuk révén személyes történetük bugyraiban fellelhető, hanem aktuális divatoknak kezdenek el hódolni. Mindenféle távolkeleti vallásnak és filozófiának az összegyúrásába vonódnak be. A pozitív pszichológia, aminek nagyon sok jó hatása van, szintén nagyon jó eszköz lehet egy lelki karbantartásra. De amikor meditációról beszélünk, akkor már nem mindegy, mit értünk alatta. Lehet az a keresztyén ember imádsága is, ami alapot ad az életének mindennapjaihoz. A keleti filozófia azért vékony jég, mert divatos és nagyon messze elvisz attól, hogy az ablakon kinézve lássanak meg egy templomot. A divatossága talán az önmegvalósítás központi elemmé válásával van kapcsolatban. A fogyasztói társadalom egyik alapösszetevője, hogy te fogyasztasz és te valósítod meg önmagadat, azaz összerakhatod magad vallásos elemekből, és te határozod meg önmagadat, és túlléphetsz minden természetes állapotodon, és olyan egot rakhatsz össze, amilyent akarsz. Ez egy nagyon erős irányzat, amiben nagyon sok ember élete sérül, mert vannak olyan dolgok, amiket nem megváltoztatni kell, hanem természetes állapotunknak kell elfogadni, vagy megtagadni. A „természetes állapot” meghatározása is nagyon komoly nehézségekbe ütközik azonban, mert társadalmakban élünk.
Az önmagát összerakó új generáció milyen munkavállaló lesz?
Nem okvetlenül a vallási és pszichológiai irányzatok alapján különböztetik meg a korosztályokat, hanem aszerint, hogy az eszközök és munkaeszközök, amiket használnak, azok hogyan változtatják meg a nemzedéki tudatot. Például tavasszal Zürichben voltam munkaügyben, és a repülőgépen a csecsemőket nem ringatással nyugtatták az anyák, hanem az orruk elé nyomtak egy okostelefont rajzfilmmel. A technikai eszközök társadalmi szintű használata megváltoztatja az emberek képességeit, pl. koncentrációképesség, amit a sportolás javít. A fiatalokban tanulási vágy van, de az is fontos, hogy tudja, egy-két-négy év múlva hova juthat el a cégnél. Ők gyakran váltanak munkahelyet, rövid munkavállalási időt töltenek, és nagyon fontos az anyagi elismerés számukra. Van egy olyan érzésem, hogy a fiatalok portfóliót akarnak felépíteni, hogy jobb és jobb munkahelyeket kaphassanak. Én azt igyekszem képviselni és üzenni, hogy ahhoz, hogy valaki valamilyen hivatást és foglalkozást jól megtanuljon, ahhoz néhány évre szükség van, és a hosszabb távú emberi kapcsolatok kiegyenlítő jellegűek, és azok építik az embert. Tehát így kevésbé magányosodunk el.
Azokat az embereket, akiket gimnáziumban tanítottál, illetve fiatal munkavállalóként nálad kezdtek dolgozni, figyelemmel kíséred később?
Amennyire lehetséges igen. Vannak érettségi találkozók, ahol tudunk találkozni. Van, akivel ritkán, van, akivel gyakrabban találkozom azután is, hogy már nem egy iskolába járunk, nem egy munkahelyen dolgozunk vagy nem egy gyülekezethez tartozunk. A természetes környezet mellett az online tér is lehetőséget ad erre, bár az kicsit önbecsapás, mert úgy látok bele mások életébe, hogy tulajdonképpen nem vagyok annak valódi részese. Ha újra és újra nem találkozunk, akkor azok a kapcsolatok óhatatlanul meggyengülnek és látszatkapcsolatok. Lehet, hogy a mai fiataloknak ez már a normális kapcsolatok közé tartozik valódi találkozás nélkül.
Ennyi munka, szolgálat mellett van szabad napod?
A vasárnap délutánok teljesen szabadok. Isten kegyelméből jó testi-lelki állapotban vagyok, és Ő olyan utakra visz, hogy elégedett életet tudok élni. Nyilván, ahogy megy előre az idő, egyre inkább kell figyelni bizonyos dolgokat, mert egészen másként regenerálódik az ember az ötvenes éveinek közepén, mint a húszas évei közepén. Mert például fenn lehet maradni ma is munka miatt éjfélig, de annak az ember másnap nagyon megadja az árát. Tehát sokkal szisztematikusabbnak kell lennie az embernek, mint korábban.
De te szisztematikából jó vagy mind a teológia, mind a matematika terén!
Igen-igen. (nevet) Sőt, a teológia és matematika mellett a sport is adja a fegyelmezettséget.
Kívánom, hogy még sok-sok évtizeden keresztül Isten szisztematikusan adja áldását életedre! Zárásként elfogadnál néhány kevésbé szisztematikus villámkérdést?
Nagyon szívesen!
Szövetség vagy függetlenség? Szövetség.
Birkanyírás vagy permetezés? Permetezés.
Változás vagy elmélyülés? Változás.
Ábrám csillagai vagy Jákob létrája? Jákob létrája.
Hegyre fel vagy völgybe le? Hegyre fel!
Narancssárga vagy türkízkék? Türkizkék.
Emil Brunner vagy Karl Barth? Karl Barth.
Hajó jobb oldala vagy a korsók alja? Hajó jobb oldala.
Kérdés vagy kijelentés? Kérdés.
Sófár vagy hárfa? Hárfa.
Közel vagy távol? Közel.
Film vagy zene? Zene.
Köszönöm!
Én is köszönöm!
