A képen a tárkányi gyülekezet pecsétnyomója látható, rajta sugaras háromszögben Isten szeme, azaz a Szentháromság ábrázolása.
A keresztény jelképrendszerben a 17. századtól alkalmazták a háromszöget, sugarakkal körbe véve, benne egy szem ábrázolással. Ez Isten mindent látó szemét, valamint a Szentháromságot is jelenti, utalva arra, hogy három személyben egy Isten létezik. Az 1700-as évektől egyre gyakoribb ábrázolás lett református egyházunkban is. Szószékkoronák belső oldalán, mint pl. a veszprémi templom szószékkoronáján, templomi mennyezeteken ugyancsak előfordult, de megjelent úrasztali textileken is, továbbá pecsétnyomókon. A Szentháromság konkrétan először Krisztus missziói parancsában fogalmazódott meg.
Szentháromság vasárnapjára – Isten szeme ábrázolás:
1045
1045