Varga Ernő fúvós. És persze református, meg édesapa, és kollégiumi nevelő, no és rallybíró. Vidám, segítőkész, muzikális karakter, egy furcsa XX. századi kombó itt, a XXI. században: egy dunamelléki székely, aki az évek alatt lassan dunántúlivá lett. Életútját elmesélve beszélt a zene fontosságáról, pályaválasztásról és munkahelyváltásról, házfelújításról és esperesi hivatali munkáról, valamint a református „szubkultúra” előnyeiről. Ismerje meg az olvasó!
Egy versben hangzik el a megfogalmazás: „…nem legenda a föld, amelyből vétettünk, törvény, hogy itt születtem”. Számodra mit jelent a szülőföld?
A Baranya megyei Hidasról származom, ami többségében bukovinai székelyek lakta falu, ahova a délvidéki Bácskából telepítették be a megelőzően Bukovinából oda leköltöztetett székelyeket, köztük a nagyszüleimet. A II. világháború idején kitelepített németek házaiba telepítették a székely őseim családjait. Mindkét ágon a nagyszüleim Andrásfalváról származnak, ami az öt bukovinai székely község közül az egyedüli, ahol reformátusok voltak. (Szerkesztői megjegyzés: az öt bukovinai székely falu Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Józseffalva, Andrásfalva volt, amik közül csak Andrásfalvának volt református temploma, ez ma már román ortodox templomként funkcionál) Az 1764-es madéfalvi veszedelem után a Csíki-medencéből menekültek el a felmenőim Moldvába, onnét Bukovinába, ahol a Szucsáva folyó völgyében 1786-ban települést hoztak létre, és gróf Hadik András huszártiszt emlékére elnevezték Andrásfalvának.
Hidason él még a bukovinai székely betlehemezés hagyománya a gyülekezetben. Mesélnél erről?
Hogyne! Életem egyik kedvenc sztorija ehhez kapcsolódik, még fénykép és videofelvétel is őrzi. Nálunk Hidason a hagyományőrzés fontos, és él még a bukovinai székely betlehemes, amiben felnőttek és gyerekek együtt vesznek részt. Anyu, apu volt a házigazda, nővérem lett Mária, mert nagyon szépen énekelt, és én lettem az angyal szoknyában, harisnyában, meg koronával. A nővérem, időnként viccből betette a videokazettát, ha jöttek a haverjaim, hogy megmutassa, hogy egykor angyal voltam. (nevet) Az én feladatom volt megrúgni az alvó pásztort, hogy felébredjen, és hallja a jóhírt, hogy megszületett Jézus. Az a betlehemes örök élmény. Minden templomi próbára együtt ment az egész család. Annyi próbánk volt, és mivel néhány évente előadják a betlehemes játékot, nagyjából el is tudnám mondani ma is a szöveget. Gyerekként belém égett az összes mondat. Nagyon szerettem volna egyszer furulyás pásztor lenni, mert furulyázni is tudok, de mivel nagyon messze kerültem Hidastól, így ez a vágyam valószínűleg nem teljesül. Nagyon szeretek Pápán lenni, itt van már az életem, de azért a gyökerek mindig hívnak vissza.
A szüleid mivel foglalkoznak?
Édesanyám, Vargáné Dévai Zsuzsanna egész pályája során Hidason tanított, amire nagyon büszke vagyok. Édesapám, akit alig kitalálható módon szintén Varga Ernőnek hívnak, sírköves és műköves, úgyhogy viccesen azt szoktam mondani másoknak, hogy inkább a rendőr írja fel a nevedet, mint apum. (nevetünk) Én azt mondtam, soha nem szeretnék pedagógus lenni, aztán mégis az lettem. Anyu jó példa volt előttem a szigorúságával, következetességével, lelkiismeretességével és gyermekszeretetével, amiért őt nagyon szerették is a tanítványai. Az ő jó példája egyben jó alap lett számomra.
A gyülekezethez kötődés természetes velejárója volt a hidasi életnek?
Igen, mondhatjuk így. Mi mindig a hidasi református gyülekezethez tartoztunk a szüleimmel. A lelkészek, akikre emlékszem, illetve hallottam róluk, Dr. Hegedűs Loránt későbbi püspök és Dr. Marjovszky Tibor. Majd Victor István és Erdős Eszter voltak a hidasi lelkipásztorok gyermekkoromban, és úgy nőttem fel, hogy bejártunk hozzájuk játszani és beszélgetni, mert a gyerekeik hasonló korúak voltak. A hittanóra mindig péntek délután volt, és iskola után odamentünk, nagyon jól éreztük magunkat. Nem volt kiírva hivatali nyitvatartás, bármikor mehettünk, és a szüleink is tudták, hogy ez így rendben van. Ami még jobban beszippantott az egyház felé, az a pécsi kántorképző volt. Először azt sem tudtam, mi az, hogy kántorképző. A kilencvenes évek végén a hitoktatónk elvitt Pécsre, a Kertvárosba Szénási Jánoshoz és Klári nénihez, akik szervezték a kántorképzőt. Aztán nyaranta nővéremmel együtt jártunk oda. Nagyon szerettem, rengeteg éneket tanultunk ott. A kedvenc zsoltárom a 66-os „Örvendj, egész föld, az Istennek”, a kedvenc dicséretem pedig a „Jer, Krisztus népe, nagy vigan”.
A zenei vonal a pécsi kántorképzővel jött az életedbe?
Nem-nem. Már előtte zeneiskolás voltam, mégpedig fafúvós szakon.
Nem volt neked furcsa fúvósként billentyűs hangszeren játszani?
Ó, dehogynem! Világéletemben szenvedtem attól, hogy az ujjaim rohangálnak a klaviatúrán, míg a klarinéton vagy a szaxofonon ahova lerakom, végig ott marad az ujjam. Ráadásul fúvósként egyszólamban, billentyűsként meg két-három-négyszólamban kell játszani. Kínszenvedés volt megszokni, hogy a balkezem más dallamot visz, mint a jobb. Amikor azt mondták, hogy a jobb kezemmel könnyedebben játsszak, mint a ballal, teljes katasztrófa lett. A kántorképzőnek azt köszönhetem leginkább, hogy nagyon sok énekeskönyvi éneket megtanultam kívülről. Mind a mai napig abból élek istentiszteleten. Gondolom, az is érdekes, hogy két hidasi gyerek, akiknek a szülei és a nagyszülei sem zenélnek, miért kezdenek el zeneiskolába járni. Mivel nővérem, Zsófi nagyon zárkózott volt, édesanyámnak az az ötlete támadt, hogy majd oldani fogja a zeneovi és zeneiskola. Így kezdtünk Bonyhádon furulyázni, majd klarinétozni mindketten. Seleljo Jaroszlav nevű tanárhoz kerültünk, aki talán pár szót tudott magyarul, én meg egy szót sem értettem abból, amit mondott. Meg is mondtam édesanyámnak, „én nem fogok ehhez a bácsihoz járni”. (nevetünk) Aztán persze hozzá jártam, és mind a mai napig az egyik legnagyobb példa előttem. Egyetlen egyszer dicsért meg, amikor azt mondta, ez egészen jó volt. Az egy olyan dicséret volt, amit egy életre elraktam. Egyébként pedig egyetértek vele, nem szabad túldicsérni a gyerekeket, sokkal többet ér, ha a képességeiket reálisan próbáljuk értékelni. Amúgy pedig, ha szeretnéd tudni a hibáidat, akkor házasodj meg, mert az asszony az összes hibádat megmutatja, és ha a türelmedet szeretnéd próbára tenni, akkor vállalj gyereket, mert a gyereknevelésben a türelmed összes határát megismered. Visszakanyarodva Jaroszlav tanár úrhoz, ő iszonyatosan kemény volt, ritkán dicsért, viszont felkészített a zenei konzervatóriumba. Nyolcadikban minden nap zeneiskolába jártam, hétvégén is. Fel is vettek a konziba, de mégsem oda mentem, mert a felkészítők alatt nem tetszett a közeg, mert rideg volt. Senki nem beszélt senkivel, én meg falusi gyerekként azt gondoltam, hogy nem érezném jól magam ott.
Akkor ezért jártál a pécsi Refibe!
Bizony. Mivel a kántorképző kapcsán már ismertem a Pécsi Református Kollégium Gimnáziumát, meg a nővérem is már oda járt, elmentem nyíltnapra. Az iskolákban tesóm mindig felettem járt egy évvel. Hidason az általánosban, Pécsen a Refiben, és a nagykőrösi tanítóképzőn is, majd csak 2008-ban vált el az utunk, amikor ő egy évet tanított, majdteológiára ment. Jelenleg a Pécs-kertvárosi Református Egyházközségben beosztott lelkész. Szóval, elmentem Pécsre, a Refibe nyíltnapra, és a gyönyörű aulája, a szeretetteljes fogadtatása annyira megragadott, hogy én, aki éveket készültem a konzira, mégsem oda mentem továbbtanulni. Nem bántam meg, mert a zenei és kórusélet nagyon aktív volt akkor a pécsi Refiben. Akkor még Hoppál Péter volt a karnagyunk, és nekünk hitben, lelkületben, zenében nagyon sokat adott. Már gólyatáborban egyesével énekeltetett bennünket, és a kórusba való bekerülés hatalmas dolog volt. Kórustagnak lenni rengeteg pluszt adott, például eljutottunk Erdélybe, Svájcba. Nekem a legmélyebb élményeim azok, amikor a délvidéki szétlőtt templomokban énekeltünk a kórussal. Az adventi időszak a pécsi Refiben mindig nagyon különleges volt, mert minden hétvégén a környező gyülekezetekben szolgáltunk énekkel, verssel.
Szabó Gábor volt akkor az iskolalelkészünk, aki most Nagykőrösön szolgál, aztán Mácsodi Ferenc lett, aki Felcsúton intézményi lelkész és sport lelkigondozó. Nem bántam meg, hogy a konzi helyett a pécsi Refibe mentem, mert a maga szabályaival együtt emberséges volt. Például tizedik után Bonyhádra visszahívott a régi zenetanárom, Seleljo Jaroszlav, és szaxofonozni kezdtem egy kvartettben, aminek minden szerdán és szombaton próbája volt. És a Refiből elengedtek minden szerdán oda-vissza Bonyhádra. Életem legszebb két éve volt, amikor a tanárommal és két barátommal zenélhettem együtt.
Érettségi évének nagy kérdésére, hogy hova tanulsz tovább, mi lett a válasz?
Nővérem Nagykőrösre jelentkezett tanító-kántor szakra, de én lusta voltam, ezért a gyakorlást el akartam kerülni, így én tanító-hitoktató szakra jelentkeztem. Zenélni mindig zenéltem, de ahogy őszintén elmondtam, a fúvós hangszer után a billentyűs zongorázás nem volt megnyerő számomra, ezért hiába is vettek volna fel kántor szakra is, én biztos voltam abban, hogy nem gyakorlok annyit, mint a nővérem. Amúgy is szerettem a bibliai vonalat, tetszett is a hittel való foglalkozás. Így kerültem Nagykőrösre, ahol Nagy István lett az évfolyamvezetőnk. Ha kellett, odacsapott rendesen, de mindig éreztük, hogy szeret bennünket. Úgy éreztem, hogy a felesége, Ilonka néni, aki nagyon kedves asszony volt, a háttérből támaszként irányított mindent. Pont úgy, ahogy egy asszonynak kell. A tanárok közül Hős Csabának köszönhettünk még rengeteget. Negyedéven a féléves gyakorlatomat alma materemben, Pécsen teljesítettem. Az igazgatónő ismert már korábbról, ezért a legkeményebb gyakorlatvezető tanárt kaptam, aki mindent kisajtolt belőlem. Hálás vagyok Molnárné Kiss Emőke néninek, akinél matematikából a szorzás témával vizsgatanítottam. A hitoktatási gyakorlatot Papp Évánál csináltam, akivel még kórusban is énekeltem egykor. Sajnos nem volt akkor üres tanítói hely, így nem tudtam a pécsi Refibe visszakerülni, helyette jött Pápa.
Ha jól tudom, akkor már nem volt ismeretlen számodra Pápa.
Valóban! Amikor a pécsi Refibe beiratkoztam, megismertem az egyik legjobb barátomat, Papeszt, akivel évfolyamtársak, majd osztálytársak is lettünk. (Szerkesztői megjegyzés: Pap Tamás Kaposmérőből, később a pécsi Refi ének-zene tanára, karnagya) Együtt zenéltünk egy rockzenekarban és együtt énekeltünk a kórusban. Ő, mint dunántúli hívott el a pápai kántorképzőbe. Én addig azt sem tudtam, hol van Pápa (nevet), de feljöttem vele. Amikor megláttam a várkertet, a várkastélyt és az egész belvárost, azt mondtam, ó, Istenem, bárcsak egyszer itt élhetnék! Akkor Veresné Petrőcz Mária volt a kántorképző vezetője, aki szívvel-lélekkel fogta össze a közösséget, és a kórus is nagyon jó volt. Attól kezdve nyaranta nem Pécsre, hanem Pápára jöttem kántorképzőbe. Így aztán nem volt idegen, sőt mondhatom, vágyott hely volt számomra Pápa. Ott hagytam félbe az életem fonalát, hogy nagy csüggedten visszamentem a pécsi gyakorlótanításról Nagykőrösre szakdolgozatot írni és záróvizsgázni, és Apostol Tamással – akinek a szülei a Pápai Református Kollégium Gimnáziumában dolgoztak, és aki azóta már a fiunk keresztapja -, mint csoporttársak beszélgettünk kint a teraszon, és megkérdeztem tőle, hol fog tanítani. Elmondta, hogy nevelőtanár lesz a pápai Refiben. Mivel nekem nagyon megtetszett a pécsi Refiben a kolis korosztály, megkérdeztem Tomit, nincs-e ott még egy hely? Mondta, hívjam fel az igazgatót. Felhívtam Kovács Dánielt, egyeztettünk egy hétfői találkozót, és akkor mondták, hogy várnak szeretettel 2009. augusztus 15-től. Álomszerű volt, mert még nem volt sem szakdogám, sem záróvizsgám. Akkor, a 2009/2010-es tanévre öten jöttünk Pápára: Apostol Tomi és felesége Apostolné Nagy Ágnes, Parola Csaba és felesége Paroláné Ambrus Klára, valamint én. Huszonkét évesen én egyből csoportvezető lettem a fiúkollégiumban. Közel harminc gyerekkel igazi mélyvíz volt. Varga István kollégiumvezetőt kérdeztem, hogy mit kell csinálnom, ő meg annyit mondott, hogy „a te csoportod, menj és rendezd”. A pedagógiai tankönyvekből összegyűjtött fegyelmezési eszköztáramat egy hét alatt elpuffogtattam, és a mélyvíz csak mélyült. Az elején három hónapig engedékeny voltam, aztán félévig kínlódtam, mert a fejemre nőttek. Rájöttem, hogy így nem szabad, hanem határozottnak kell lennem, szabályrendszert kell felállítanom és szeretnem kell őket, mert a szabályrendszerből még tudok engedni, de visszavenni nagyon nehéz.
Jól emlékszem, hogy a REND-en szoktál zenélni?
Igen-igen. Márkus Mihály esperes urat, akkor még lelkipásztort pont a győri REND-en ismertem meg, ahova kántorképzősként mentem a kórusba. (Szerkesztői megjegyzés: 2004-ben az első Református Egyházi Napok Dunántúl fesztivál Győrben volt) Emlékszem, elmentünk, rengeteget gyakoroltunk, erre odajött egy fiatal, szakállas csávó, aki elkezdett beszélni és irányítani, hogy mit hogyan kellene csinálni. Én csak néztem, hogy ki ő, és hol volt eddig. (nevet) Akkor mondták, hogy ő Márkus Mihály, a pápai lelkész. Mivel én csak a kántorképzőbe jártam Pápára, nem ismertem a pápai gyülekezet lelkészét, így ez lett az első emlékem vele. Aztán később persze gyülekezeti tag lettem Pápán, és behívott a rézfúvós együttesébe zenélni. Ezzel szokott tréfálkozni, mert fafúvósként játszom a rezesbandájában. Ő annyira rugalmas hozzáállású, hogy a rézfúvós együttesében elfér még a szaxofonos is. (nevet) Amikor 2021-ben esperes lett, akkor elhívott titkárnak, de én annyira szeretem a pedagógus pályát, hogy csak félállásban vállaltam. Húzós időszak volt eddig a tanévig, mert délelőtt az esperesi hivatalban, délutántól estig a fiú kollégiumban dolgoztam. Márkus esperes úr, vagy inkább hadd mondjam úgy, hogy Misi, mert nekem sokkal inkább barátom ő, mintsem a volt főnököm vagy az esperes titulusát viselő nagytiszteletű. Az is, de a szó nemes és igaz értelmében ő barát, akivel megtaláltuk azt a hangnemet, ami miatt nem volt teher hozzá bemenni dolgozni az esperesi hivatalba. Húsvétkor és karácsonykor szokott kalácsot sütni, és az én családomnak is többször sütött egyet. Az ilyen apróságért, de mégis fontos odafigyelésért nem munka dolgozni vele, hanem szinte hobbi, kedvtelés. Öröm volt vele dolgozni. Szerintem ő egy zseni. Mindent, amibe belenyúl – legyen az zene, szervezési feladat, folyamat végigvezetése -, azt fantasztikus tehetséggel csinálja. Rengeteg felé gondolkodik, észben tart, szerintem nem száz fokon, hanem kétszáz fokon ég. Soha nem is láttam még unatkozni, nála olyan nem is létezik.
Említetted, hogy nagyon szereted a pedagógus pályát. Kifejtenéd ezt bővebben?
A legfontosabb vonása a pedagógus hitvallásomnak, hogy szeressem a diákjaimat, akikkel foglalkozom. Ha nekem konfliktusom van valakivel, akkor másnap új lapot kell adnom, nem vihetem magammal tovább az összeütközés terhét. Édesanyám mindig azt mondta, hogy ne feküdjél le úgy, hogy valakivel haragod van, hanem próbáld megoldani. Ebből élek a mai napig. Na, és még az édesapámtól örökölt humorból, ami rengeteg gátat felold és sok konfliktushelyzetben segítség. Nekem iszonyú nagy szám van, ami a székely igazságérzet miatt nyílik ki. Nehezen fogom vissza magam, ha igazságtalanságot érzek. Akkor még jobban fáj, ha mással szemben követik el, például a diákjaimmal szemben. A tisztelet az egyik legfontosabb érték számomra, ezért a takarító, a titkárnő is ugyanolyan hozzáállást tapasztal tőlem, mert ők is az élet egy-egy része. Én már öreg vagyok ahhoz, hogy mellébeszéljünk, játszmázzunk. A diákokat is arra tanítom, hogy az őszinte és egyenes út a leghatékonyabb. Márkus Misivel is ezért tudtam jól együtt dolgozni, mert nála nincs mismásolás, hanem részéről alap az együttműködés.
Azt tapasztaltam, hogy jókedvű és nyitott karakter vagy. Ez mindig így van?
Ó, volt már hullámvölgy a pályámon. Akkor talán kevesebbet nevettem, de a nyitottság és jókedv megmaradt. Én főiskolát végeztem, viszont kiderült, hogy a kollégiumi csoportvezetőséghez egyetemi végzettség kell. Így három év után, pont az érettségi évére elvették a gimnazista csoportomat. Először elmentem a Semmelweisre lelkigondozói képzésre, de az csak posztgraduális, ezért a főiskolai diplomám nem lett volna egyetemivé, így otthagytam. Elmentem a Károlira vallástanár-nevelőtanár szakra, de az nem volt az én világom. Végül a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán Játék- és szabadidőszervező szakon egyetemi diplomát szereztem, így lehetek középiskolai kollégiumi nevelő. Ezzel lehettem volna csoportvezető, mégsem lettem az. Akkor tíz és fél év után, a covid idején a pápai Refiből átmentem a Türr István Gimnázium AJTP programjába, tavaly óta kollégiumi programfelelős lettem. (Szerkesztői megjegyzés: Arany János Tehetséggondozó Program, ami 2000-től hátránykompenzáció és esélyteremtés feladatát látja el középiskolákban a felsőfokú tanulmányok folytatása érdekében) Úgy éreztem, hogy szükségem van váltásra, de ez nem jelenti azt, hogy hátat fordítok az egyházamnak. Érdekes, hogy egy világi intézménybe jőve megtaláltam önmagam, mégis visszahúz a szívem… főleg úgy, hogy az asszonyom a Refiben rajztanár. Hat éve vagyok a Türrben, és addig csak fiúkkal foglalkoztam, itt viszont koedukált csoportok vannak. Jó mélyvíz volt nekem a tini lányok lelkivilágával, szerelmi gondjaival találkozni, ugyanakkor fantasztikus látni a női szenzitivitást kamaszkorban. Az AJTP ötéves képzés, ez azt jelenti, hogy a diákokat 14 éves koruk után kísérem közel húsz éves korukig, ami alatt érdekes érési folyamaton mennek keresztül. Jelenleg 18 lány és 4 fiú van a csoportomban, ahol csoportdinamikai változások történnek. Kollégiumi nevelőtanárként vezérelvem, hogy egészséges kommunikációval a problémák java részét meg lehet oldani.
Egy félmondattal utaltál a feleségedre már. Kérlek, mesélj a megismerkedésetekről és a családotokról!
Varga-Pesei Petra a feleségem, aki művésztanár a pápai Refiben. Ettől a tanévtőlő lett a képzőművészetis tanárok munkacsoportjának vezetője, ami felelősséggel és több munkával jár, főleg mert ő nagyon lelkiismeretes és precíz. Az adminisztrációban is! Én minden nap megszenvedek az adminisztrációval, mint kötelező feladattal. Petrát a Refiben ismertem meg. Diákönkormányzatot segítő tanárként én voltam a szecskaavató fotósa, amikor ő lett a kilencedikesek osztályfőnöke, és jött elkérni a fényképeket, én pedig teljesen meglepődtem, hogy „jé, ilyen tanár is dolgozik a Refiben”. (nevetünk) Nem emlékeztem rá, főleg, mert az osztálya hupikék törpikéknek öltözött, ő pedig Hókuszpók volt, teljesen átmaszkírozva. Elkezdtünk beszélgetni, és kiderült, hogy nagyon hasonló módon gondolkodunk, ráadásul évek óta egy munkahelyen dolgozunk, mégsem ismerjük egymást, aztán kollégaként elmentünk teázni az Ördög Pincébe. Hát, így kezdődött, és 2014 karácsonyán eljegyeztem, majd 2015 augusztusában összeházasodtunk. Az első gyermekünk 2016-ban született, a második pedig 2020-ban. Rozika lányunk iskolás, külsőre az anyukája, de belsőleg ugyanolyan érzékeny lelkű, mint én, és nagyon magas az érzelmi intelligenciája. Regő fiunk külsőleg ugyanolyan, mint én, és az utóbbi időben lelkesen részt vesz már mindenben az oviban.
2020 egy nagy mérföldkő volt, hiszen munkahelyet váltottál és fiad született.
És februárban a krokodilról kiköltöztünk Döbröntére. (Szerkesztői megjegyzés: a pápai Refi tanárainak Bujáky Miklós igazgató által, a Külső Veszprémi úton épített szolgálati lakások megnevezése a krokodil, mert a kezdeti években út hiányában nagyon saras volt a terület, ezért kapta a krokodiltelep nevet, ami lerövidült formában krokodil)
Meglepett, hogy Döbröntére költöztél, mert az egy katolikus sváb falu.
Székely reformátusként pláne izgalmas közöttük! (nevet) Mindig büszke voltam a székely mivoltomra, de főleg ebben a sváb faluban, ahol most lakunk. Komolyra fordítva a szót. Nyitott a faluközösség és jó szomszédaink vannak. Ami pedig igazán döntő volt, hogy jó áron volt a ház. Tetszett még Nagytevel a tó miatt, Bakonyjákó pedig az erdei hangulata miatt, de Döbrönte győzött, mert a faluközpontban lévő ház volt a legolcsóbb. Tetőfelújítás után az összes vakolatot levertem, falakat vettünk ki és húztunk fel, így lett a kettő nagyszobából három, ami nagyon praktikus, mert Rozinak és Regőnek is külön szobája van. Külsőszigetelés, födémszigetelés, új nyílászáró és elektromos padlófűtés van napelemmel, úgyhogy nekünk a rezsink minimális, nem kell kéményt tisztítani, mert egy kéményünk sincs, és nem gond „begyújtani” sem, mert csak a termosztátokat kell megnyomni, ha nélkülem ér haza délután a család. Életünk legszebb éve volt, berendeztük a házat és rendeztük az udvart, kertet.
Ernő, jól érzékelem, hogy te időközben dunamellékiből dunántúli lettél?
Hát, látod! (nevet) A Dunántúli Református Egyházkerületbe kerültem, itt élek, a pápai gyülekezethez tartozom.Hidason konfirmáltam, de már Pápán tettem házassági fogadalmat, és itt kereszteltük két gyermekünket. Lassan elmondhatom majd, hogy többet éltem már Dunántúlon, mint Dunamelléken. A dunántúli püspök, Steinbach József egy fantasztikus ember, nagyon-nagyon szeretem a lelkületét. Emlékszem, amikor a pápai REND-en végeztünk a pakolással, ő odajött hozzánk beszélgetni. Dunántúlon a püspök nem leereszkedik hozzánk, hanem köztünk él. A REND-nek az is egy pozitív hozadéka, hogy oda lehet menni az egyházi vezetőhöz, akit érdekel, hogy te ki vagy és mit csinálsz. Ez a fajta odafordulás tetszik mind Steinbach József püspök úr részéről, mind Márkus Mihály esperes úr részéről is. Nekem ez a legfontosabb a dunántúliságban. Mindemellett nagyon szeretem a hidasi gyülekezetet, és büszke vagyok rájuk, és hálás vagyok, hogy Boruss Mária lelkipásztorral felépítették 2008-ban a székelytemplomot. Emlékszem, régen adventben elmentünk vele énekelni azokhoz az idősekhez, akik már nem tudtak eljönni a templomba. Aztán jött Gyenge Károly lelkész, aki sajnos tavaly elhunyt autóbalesetben. Remélem, Isten jó lelkipásztort ad a helyére, mert ez mindig kardinális kérdés. Szerintem az egy nagyon király dolog, hogy nálunk, reformátusoknál a gyülekezet döntheti el, hogy kit választ lelkipásztorának. Szeretek hazajárni Baranyába, de minél több időt töltök ott, annál nehezebben jövök vissza ide.
Egy rövid kérdésem lenne még: van hobbid?
A kérdés rövid, de a válasz nem lesz az! (nevet) A zenélés, a gombászás, a kirándulás és a rally bíróskodás. Ahogy mondtam, a zene végigkíséri az életemet, és már a kislányommal is együtt zenélünk. Mindig vágytam arra, hogy ha majd gyerekem lesz, együtt zenélhessek vele, és megadta Isten. Sőt, az idén a művészeti iskola Alma-Fája koncerten Rozikával és Petrával is együtt zenéltünk. Rozika fuvolázott, és meglepetésemre Petra csörgőjátékkal szállt be. Szeretek a PRIZ-ben is zenélni, bár nem vagyok már annyira ifjúsági korosztály. (Szerkesztői megjegyzés: Pápai Református Ifjúsági Zenekar) A hétvégi családi kirándulások azért fontosak számomra, mert az én keresztem az, hogy hétközben akkor megyek el dolgozni, amikor a családom hazaér. Említettem a rallyt, az Apostol tesókkal vagyok rallybíró, amit nagyon szeretek. Apostol Tomi már korábban rallybíró volt, és egyszer elmentem vele Veszprémbe, és a szakadó eső ellenére annyira megtetszett, hogy a következő évben feleségem, Petra egy rallybíró tanfolyamot ajándékozott nekem. Nagyon szeretek az Apostol tesókkal rallyra járni. Most, hogy belegondolok, tulajdonképpen nagyon sok barátom református berkekből származik – pécsi Refi, pápai kántorképző, nagykőrösi tanítóképző. Olyan, mint egy szubkultúra a reformátusság, ami ad egy védett közeget. Bárhova mész, ott van egy refis, akire számíthatsz. Én örülök annak, hogy az andrásfalvi őseim református vallását kaptam, kell is erősíteni a reformátusságot, ugyanakkor az ökumenét jónak tartom, ha az értéket keresi, és nem azt, hogy milyen hibát találhatunk a másik felekezetben.
Gondolom, a hangszerjáték okán és a humor miatt sem áll tőled távol a játék. Elfogadsz zárásként egy villámkérdés-villámválasz játékot?
Bármikor! (nevet)
Nyakkendő vagy napszemüveg? Napszemcsi.
Gonosz szőlőművesek példázata vagy irgalmas samaritánus példázata? Az irgalmas samaritánus.
Bor vagy pálinka? Bor és pálinka. (nevetünk)
Özvegyasszony két fillérje vagy a megtalált drahma? Özvegyasszony két fillérje.
Gyalog vagy kerékpárral? Gyalog, bár szeretek biciklizni.
Uniszónó vagy polifónia? Polifónia.
Ábrahám az Úrral a fa alatt vagy Jézus beszél Nátánaélnek a fügefáról? Nátánaél a fügefa alatt.
Áfonya vagy narancs? Áfonya!!! Nagyon szeretem, van az udvaromban is.
József a börtönben álmokat fejt meg vagy Pál énekel a filippi-i börtönben? Az álomfejtős.
Kánikula vagy hófúvás? Nem könnyű választás, de inkább a hófúvás.
Köszönöm a beszélgetést, és kívánok neked sok-sok vargányát, eső mentes rallynapot, családi örömzenélést, de legfőképpen, hogy Isten őrizzen meg áldó karjaival itt a Dunántúlon!