Megéled

Tamás, az óriás

Az esőcsatornánkat kellett kijavítani. Egyik ismerősünk ajánlotta Tamást, hogy ő ért hozzá, és ilyen munkákat el szokott vállalni, és szerinte benne megbízhatok. Október közepe felé jártunk mikorra az egyeztetésekből cselekvés lett. Megjött a mester, hogy elvégezze a munkát. Eleve jó benyomást tett rám azzal, hogy nem kezdte sorolni a kifogásokat, hogy mit miért nem lehet megcsinálni, meg hogy aki előtte dolgozott, az mekkora balfácán volt. Szó nélkül nekilátott a feladatnak egyedül, mert ő így, szólóban szokott dolgozni – mint megtudtam tőle.  A munka során segítettem neki: hol ezt adtam fel a tetőre, hol azt, és közben beszélgettünk.

Beszélgetésünk során megnyílt, és elmondta életének egy-egy kiragadott epizódját. Elmesélte, hogy ő nem volt egy angyal, fiatalsága elég viharosra sikeredett. Majd megismerkedett az élettársával, minden szépen indult. Boldogságuk kiteljesedett, amikor megszületett kisfiuk. Sajnos közben nagymamája elment, Tamás pedig megörökölte a házát, melyet tatarozni kellett. Az új tetőhöz kölcsönre volt szüksége. Nem akart ő eladósodni, csak annyi hitelt vett fel, ami a felújításhoz nélkülözhetetlen volt számára. Egyszerű, hétköznapi emberként minden hónap elején bevitte a bankba a szerződésben leírt törlesztő összeget. Ezzel ő le is tudta a dolgot a maga részéről.

Az idilli állapotból egy banki felszólító levél hozta le a földre, miszerint adóssága az egeket verdesi. Nem értette, hiszen szorgalmasan törlesztett végig, ezért be is ment a bankfiókba tisztázni a dolgokat. Ott tájékoztatták, hogy a Svájci Frank árfolyama felment, ő meg végig ugyanazt az összeget fizette a banki e-mailes felszólítás ellenére. Nézte is ő az e-maileket! Hiszen folyamatosan dolgozott, hogy ki tudja fizetni a hitelt, meg nem is nagyon értett hozzájuk. Így történhetett meg, hogy a 3.000.000 Ft-os kölcsön már 10.000.000 Ft-nál tartott.

Tamás próbálta keresni az igazát, de mindenhol falakba ütközött. A falakból azonban rövidesen hegyek lettek, majd megindult a lavina. A bank felmondta a hitelszerződést, és elindult a gépezet: végrehajtó, elkótyavetyélés (árverezés), majd kilakoltatás. Tamásnak egyetlen lehetősége maradt, hogy megelőzze a végrehajtói értékesítést. Mégpedig az, hogy ő maga adja el a házat. Így magasabb vételárat remélhetett. Sajnos a tulajdoni lapon szereplő banki bejegyzés a vevőnek is szemet szúrt, az időkényszer lefelé vitte az árat. Mindössze egy albérleti kaució maradt az egész családi házból, de ő ennek is tudott örülni, mert legalább megszűnt az adóssága, és megszabadult a banktól.

Sajnos azonban – ahogy szokták mondani: „ritkábban veszekszik a van, mint a nincs” – az addigi élettársak lassacskán eltávolodtak egymástól. Az addig kedves szavak ritkultak, aztán élesedtek, majd nem maradt már közös ügyük, csak egy. Az élettárs, hogy ne kelljen tartásdíjat fizetni, kilépett az életükből, és a fiúcskát teljesen az apjára hagyta. Tamás próbálta rendezni fia és az anyja kapcsolatát, aki egy darabig látogatta is gyerekét, de végül ez is abbamaradt. Mikor a látogatások elmaradásának okát kérdezte, azt a választ kapta az asszonytól: „Nem jövök többet, mert nekem így könnyebb!” Ennek is már vagy 5 éve. Tamás teljesen egyedül maradt a 8 éves fiával egy albérletben. A család eltartása, a gyereknevelés, és minden, ami ezzel jár teljesen az ő nyakába szakadt.

Dolgoztunk tovább, szépen haladtunk a munkával, amikor megcsörrent a telefon. Tamás fia volt a vonal túlvégén, és aziránt érdeklődött, hogy apja el tudja-e vinni paintballozni a Püspökerdőbe. A válasz természetesen igen volt. Tamás azt is elmondta, hogy most már könnyebb neki, mivel vállalkozó lett (egyszemélyes), és szabadabban tud mozogni, mint amikor alkalmazott volt. Hozzáfűzte, hogy épp emiatt a többi gyereket is ő szokta szállítani.

Felnéztem a tetőre, és az egyébként talán ha 170 centis, 50 kilós sovány ember óriássá nőtt a szememben. Az élet napi küzdelmeiben, hogy fizesse az albérletet, hogy lehetőségeket teremtsen gyerekének, még ő fuvaroz a többi szülő helyett. Ha nincs mása, akkor az idejével segít jószívűen.

Bennem az egész úgy csapódott le, hogy ilyen az igazi jézusi magatartás. Ha valaki nem sajnáltatja magát akkor sem, ha nehézségeken kell átmennie, ha az élet olyan terheket rak rá, melyek már csaknem emberfelettiek. Nem azt nézi, hogy mennyije van másokhoz képest, hanem azt a keveset, amije van, jó szívvel, készségesen megosztja. Önként vállal át másoktól feladatot, és még ő segít, aki maga is segítségre szorulna.

Ezért lett Tamás az én szememben óriás.