Megértettük

Teremtés hete

„ …az alapvető keresztény felismerésnek a mai kor problémáira válaszolni próbáló megfogalmazása, hogy figyelmünk középpontjába kellene állítanunk teremtett voltunkat: az ember és környezete teremtettségét, mégpedig a Jézustól tanult szeretet szemével nézve.”               (Nobilis Márió)

Magyarországon az evangélikus, katolikus, református és metodista egyházak közösen, szeptember utolsó és október első vasárnapja közötti időszakot javasolják a Teremtés hete alkalmainak.

Számomra elképzelhetetlen, hogy ha valaki Krisztus követője, akkor ne törődjön a környezetével, a természettel. Bár hallok hangokat időnként, hogy bizony Isten arra teremtett, hogy mindennel éljünk, mindent felhasználhatunk, mert a teremtés csúcsa az ember.

Az egyházak hozzáállása fontos az emberek gondolkodásmódjának alakításában. Egy dél-amerikai példa alapján megértjük rögtön. A kapibara, vízidisznó (Hydrochoerus hydrochaeris) neve is jól mutatja, hogy vizes közegben él. Tulajdonképpen nagyra nőtt tengerimalac. A római katolikus egyház tagjai számára kedvenc böjti étel is, mert vízben él, tehát „hal”, nem számít húsnak, ezért ehető böjtben. Emiatt volt idő, amikor nagyon megcsappant a számuk, mert a böjt az szigorú dolog. Be kell tartani.

Ezzel csak arra szeretnék rámutatni, hogy részei vagyunk az ökoszisztémának, ha akarjuk, ha nem. Az egyház tagjai, mint minden ember, a maga hitével, hiedelmeivel, szokásaival ebben a rendszerben él.

A rendszerünk rossz. Az első emberpár édenkertbeli esete, az első engedetlenség óta tartjuk strukturálisan is rossznak az ember által létrehozott társadalmi létet. Nagyon korán belecsaptunk a lecsóba. Ma rendszerszintű a vétkünk, bűnünk, problémánk és tragédiánk. Az ember egyéni és társadalmi önzése kihasználja a másik embert, a Föld biokapacitását, tehát az összes élőlényt és élettelent, ezeket rendszerszinten károsítja. És mindent meg tud indokolni.

Ha csak abba gondolunk bele, hogy mit teszünk az egészséges életmódért.

Egészségesen étkezünk. Mondjuk avokádót. Írjuk be a keresőbe, és mindenki el fogja mondani, hogy a fogyasztása egészséges. Kapható a boltokban. Rengeteg receptet és felhasználási javaslatot is találunk. Azt még leírják, hogy Közép-Amerikából származik, de mára sokfelé termesztik is. Érdekesség, hogy az aztékok a heregolyóról nevezték el, mert párban lóg általában a gyümölcse. Azzal viszont nem fognak dicsekedni, hogy ez mekkora üzlet lett. Lassan olyan hálózat alakult köré, mint a kokain és a marihuána köré. A drogkartellek egy része átnyergelt erre az üzletre, mert az avokádó másik neve a „zöld arany”. A kokainnal szemben legális. Rendkívül vízigényes. Hektáronként 75 000 euró hasznot is hajt, huszonötmillió forint. A termelő vidékeken az ültetvény előbb kap vizet, mint a lakosság. A lakosság akár húsz százaléka is a farmokon dolgozik, és ebből él. Több ezer hektár erdőt irtanak ki évente, hogy növeljék a termőterületet. Mondjuk ezek az adatok Közép-Amerikára és Mexikóra vonatkoznak. Csakhogy Izraelben is termesztik.

Ha megeszünk egy banánt, iszunk kávét, eszünk csokit, akkor nem arra gondolunk, hogy valahol akár egész családok, gyerekestül dolgoznak éhbérért, azért, hogy mi ezt megtehessük egy másik földrészen. Ahol több száz, több ezer kilométert kell szállítani valamit, ahol nem idénytermést esznek, az már nem lehet környezetkímélő. Persze jön a kemikália is. A messzire szállított termékekben akkor is van, ha messzemenőkig gondosan betartották az élelmiszerügyi előírásokat. Ez az élelmiszeripar, a tartósítás mellékhatása. Nem rohadhat meg az úton. Sőt, éretlenül indítják, és menetközben, szerek hatására beérik mire a standokra rakják. Akkor nem beszéltünk arról sem, hogy ami Európában már tilos, az még Afrikában megengedett, és használják. Éppen ezért eszünkbe ne jusson afrikai citrom héját lereszelni a nagyi sütijébe. Tele van már nálunk nem engedélyezett szerekkel.

Szelektíven gyűjtünk. Akkor azt gondoljuk, milyen környezettudatosak vagyunk. A feleségem még ki is mossa a műanyag csomagolóanyagot. Alapból rengeteg vizet pazarolunk. Sok helyen összeöntik szállításkor a különválogatott üveg, papír, műanyag hulladékot. Ezt sok helyütt nem gépek válogatják, hanem kézzel munkások (ezért mosogatja el a feleségem). Újrahasznosítunk. Ez nyilván jó. De ez még nem indokolja, hogy miért termelünk ennyi felesleges szemetet. Nem beszélve az újrahasznosításig vezető környezetszennyezésről és környezetterhelésről. Távol-Keleten az ilyen városokban irgalmatlan körülmények között dolgoznak családok, nők, gyerekek is. Ebből mi is kapunk néha ízelítőt, amikor a szemétmaffia Olaszországból vagy Németországból egy-egy megvásárolt külterületre több tonna műanyag és egyéb szemétbálát kamionszámra idehord, majd itt felejt. Az önkormányzat meg csináljon valamit.

Sportolunk, mozgunk. Valóban egészséges. De van valami diszkrét bája annak, hogy városi terepjáróval járnak messzi edzőtermekbe, vagy a természetbe. Ha úgy van, akkor ameddig csak lehet autóval, és ha kiszállunk se kelljen pár méternél többet menni. Iszonyatosan sok energiát ölnek abba, hogy egészséges életmódot éljenek. Jó, hogy van biciklis közlekedésre való hajlandóság, és annak az infrastruktúráját is az utóbbi időben fejlesztik.

Az látható, hogy a nagyvárosi létmód sem természetes. Szűk helyre összezárt, felfelé terjeszkedő bábeli tornyokban élő milliók. Apám egyszer rámutatott Filatorigátnál valamelyik panelházra. Ott többen laknak, mint a faludban és a pusztáin együttvéve (2400 fő).

Szüleimtől azt láttam – és persze időnként mérges is voltam rájuk –, hogy összegyűjtik az esővizet, a mosógép vizét, amivel öblítik a vécét, ha már abból is az angol van. Apám a kertben mindent újrahasznosított. Anyám a konyhában is megpróbálta, hogy ne legyen szemét az élelmiszerből. Le kellett kapcsolni a villanyt, ha nem használtuk. Ugyanígy az elektromos gépeket is. Persze nem volt annyi. Rengeteg plusz munka volt. Kényelmetlen, időt vett el. Autóvásárláskor apám szempontjai szerint nem a lóerő számított, hanem a fogyasztás és a javíthatóság, tartósság. Ma már látom, hogy ők egyszerű józan paraszti ésszel jobban gondoltak a világra, mint sokan ma tanult tematikákkal.

Ha már autók. Szidják a „zöldséges” Mercit, ezek ma már nagyon idősek. Borzalmas a mindenféle gázkibocsátás. De bezzeg az új modern motorok, hibridek és elektromos autók. Ebből mindig vita lesz. Az el nem használt energia a környezetkímélő. Hiába elektromos, hibrid, ha sokat használják, akkor ugyanúgy energiát használ, amit meg kell termelni. Persze igaz, hogy belvárosban, ahol már nincs szélcsatorna se a beépítések miatt, ott megülnek a mérges gázok. Oda nem menjen füstös autó. Érthető. De azt mondani, hogy csak a régi a környezetszennyező. Nézzük egy kicsit úgy, hogy ne egy tárgyra koncentráljunk, hanem egy használati módra, életmódra. Úgy már nem biztos, hogy akkora lesz a különbség, és nem biztos, hogy a modern javára.

Nekem van egy 18 éves diesel autóm, kisbusz. Megkap minden cserét, szervizt. 6-7 litert fogyaszt. Kopó forgó alkatrészek, olajok cseréje, üzemanyag. Ez a felhasználási fogyasztása. Ennél ma sokkal jobb motorok és autók vannak, kevesebb káros gázkibocsátással, kényelmesebbek és felszereltek. Sok ember használja is ezeket a modernebbeket. Három évenként cserélik is, hogy mindig a jobb és modernebb legyen. Ezért nehéz az összehasonlítás, ha csak két tárgyat nézünk és nem életmódot, felhasználási módot. Mert ugyan nem túl modern az autóm, és rosszabb értékeket mutat, de egyszer kellett előállítani, és azóta csak a cserealkatrészek és üzemanyag és olajok. De van, aki ennyi idő alatt már az ötödik, hatodik autóját fogyasztja. Igaz remek adatokkal. De ezek előállításának energiaigényét például a környezeti terhelésnél nem húzzák elő. 

Akkor nem beszéltünk még a számítógépekről, mobilokról, táblagépekről, mindenféle elektromos kütyükről, melyeket úgy készítenek, hogy minimum két évenként cserélni kelljen. Meg fejlődik is az infrastruktúra, hálózatok (5G), hardverek, szoftverek. Ezeknek az előállítási energiaigénye is óriási. Némelyik vetekszik egy alap autóéval. Bizonyos anyagokat csak emiatt bányásznak óriási környezetszennyezéssel. Az újrahasznosítás meg akadozik, mert drága.

Most pont van egy jó kezdeményezés:
„Negyedik éve fut a „Passzold vissza, Tesó!” elnevezésű, használt mobiltelefon visszagyűjtő kampány, amelyet a Jane Goodall Intézet hirdetett meg, és amelyhez a Baranyai Virtuális Erőmű Program (BAVEP partnerek: Pécsi Tudományegyetem, Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft., Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, Baranya Megyei Önkormányzat, Pécsi Egyházmegye, Pécsi Leőwey Klára Gimnázium) keretében csatlakozott a PTE is.”  https://zoldegyetem.pte.hu/hu/hirek/passzold_vissza_teso

Több ilyen kellene.  Bár érezzük, hogy csak kullogunk az események után. Akkor nem beszéltünk a politikai, gazdasági érdekekről, melyek javarészt felülírják a józan természetvédelmi törekvéseket.

Visszatérve a Biblia kezdő lapjaihoz, amikor Ádám és Éva az Éden kertjében úgy döntöttek, hogy Istennek nem engedelmeskednek egy adott kérdésben, hát tulajdonképpen ezzel ezt a mentalitást mindenre kiterjesztették. Egy olyan struktúra részesei lettünk, amelyből nem tudunk kitörni. Magyarul: nem tudunk nem vétkezni.

Ki szabadít meg minket? Visszatértünk az eredeti problémához. Nem csak teológiai probléma ez, hanem az egész világunk kérdése. Az egyház része ennek a világnak is. Ezért kell, hogy megszólaljon. Mert eddig én nem láttam senkit és semmit, ami hasonlítható lehetne Jézus Krisztus önfeláldozásához, hogy életet szerezzen azoknak, akik akár a későbbiekben is hinni fognak Neki és Benne.

Azt mondom most, hogy a környezetvédelem nagyon is teológia. Az Istennek engedelmeskedő ember útja.

(Image by Bessi from Pixabay)