A telemedicinával egyszerűbbé vált, az oltások szervezésével viszont nehezedett a háziorvosok feladata a járvány legutóbbi időszakában. Hogyan élik meg ezeket a változásokat ők, a családjaik és a páciensek? Másképp viselkednek-e a hívő emberek a járvány idején, mint a társaik? Hogyan tudnak töltekezni ezekben az időkben? Ezekről beszélgettünk Buda Imre zirci, és Ferentzi Zsófia tótvázsonyi háziorvosokkal.
Oltásokkal álmodom
Dr. Buda Imre háziorvosi hivatása mellett egyházmegyei tanácstag, egyházkerületi világi bíró, a zirci gyülekezet presbitere. Felesége is szakmabeli: ő hematológusként tapasztalja azt, hogyan érinti a kórházak életét a járványhelyzet. A karácsonyuk kényszerű pihenésben telt, ugyanis akkor esett át családjuk a víruson – Istennek hála könnyű tünetekkel.
A szakember szerint már a járvány elején sejteni lehetett, hogy az újabb hullám végén, az úgynevezett poszt-Covid-szindrómán túl, a gondozást igénylő betegek addigi háttérbe szorulása és a pszichés tünetegyüttesek is megterhelik majd az ellátórendszert. „Én is érzem magamon, hogy sűrűbben fogy el a türelmem, néha már álmomban is oltok, és a listákat nézegetem, hogy most kit kell fölhívni. Azt tapasztalom, hogy a hasonló tünetekkel küzdő páciensek elkezdték keresni a rendelőt” – mondja dr. Buda Imre. A háziorvostól főleg magasabb vérnyomással vagy pulzusszámmal, étvágytalansággal, savas panaszokkal, alvászavarral, feszült, ingerlékeny hangulattal küzdők kérnek tanácsot. Nehéz meghatározni, hogy honnan számítanak ezek a jelenségek kórosnak, hiszen meglátása szerint a kimozdulás és a kapcsolatok hiánya miatt az emberek már a tűréshatárukon járnak – sokszor épp a háziorvoson csattan a felgyülemlett feszültség. Mostanában hetente több mint háromszáz kimenő és bejövő hívást töröl a telefonja memóriájából. A készülék beszélgetésünk idején, jóval a rendelési idő után is cseng, és ez csak az ő telefonja – a rendelő vezetékes száma, az asszisztens telefonja és a háziorvosi e-mail-fiók is hasonló terheléssel működik. „Nem tudunk minden telefont felvenni, ezért kapunk olyan megjegyzéseket, hogy minket nem lehet elérni. Azért azt tapasztaljuk, hogy aki próbálkozik, az elér, de nem egyszerű most. Előfordul, hogy bent vagyok a beteggel a vizsgálóban, és jön három-négy telefonhívás. Illetlenségnek tartom, hogy felkapkodjam vizsgálat közben, ad absurdum a levetkőzött beteg előtt” – avat be dr. Buda Imre. Elmondása szerint nem tökéletes a rendszer, és elsikkadhatnak dolgok, de nagyon igyekeznek, hogy a páciensek ne lássák mindennek kárát: nyomon követik betegeik sorsát, és be is avatkoznak, ha szükséges.
Szívvel, lélekkel és ésszel dönteni az oltásról
A zirci háziorvos úgy látja, sok páciensben van kétség és kérdés az oltásokkal kapcsolatban. A médiában keringő hírek erősen befolyásolják az oltakozási kedvet: vannak, akik teljesen elzárkóznak, mások igyekeznek szelektálni a hírtömegben és kiválasztani a számukra legkedvezőbb oltástípust, valakiknek pedig mindegy, csak mielőbb kapjanak valamilyen oltást. Aki nem fogadja el a számára felkínált vakcinát, az egy kis hátrányt szenved, mert ki kell várnia, amíg abból a fajtából is jut, amit szeretne. Dr. Buda Imre tapasztalata szerint a legtöbb esetben ezek érzelmi döntések, hiszen nincsenek még olyan hosszú évekre visszamenő kutatások és adatok, amelyek alapján biztonsággal megmondhatnánk, melyik vakcina válik be a legjobban.
Mostanában kerül a praxisok birtokába az első néhány egydózisú Johnson & Johnson vakcina, amellyel kapcsolatban a Vatikán morális problémákra hívta fel a figyelmet, ugyanis a védőoltás abortált magzatok szöveteinek felhasználásával készült el. Dr. Buda Imre ezzel kapcsolatban azt mondja, bár vitára kész az álláspontját illetően, ő nem találja etikai szempontból aggályosnak az oltást. Elsősorban, mert az engedélyeztetési eljárás során minden vakcinánál vagy gyógyszerfejlesztésnél használnak fel magzati vagy mesterséges sejtfonalakat – a jelenlegi protokollok szerint erre szükség van.
A hívő ember lehetőségei
Az egészségügyi ellátórendszerben sorra jönnek létre a poszt-Covid-ambulanciák, dr. Buda Imre véleménye szerint ilyen jellegű segítő tevékenységekben akár a gyülekezetek is vállalhatnak feladatot a jövőben. Azonban úgy látja: ahhoz,hogy a gyülekezetek tudjanak újra szolgálni, előbb nekik kell talpra állni – helyre kell állnia a belső kohéziónak, újra fel kell venni a kapcsolatok szálait, be kell pótolni az elmúlt időszakban elmaradt találkozásokat.
Úgy gondolja, ez az időszak megtanította nekünk, hogy az egyéni vallásgyakorlás legalább akkora szerepet kapjon az életünkben, mint a közösségben megélt hit és istenélmény. „Jó lehetőség ez arra, hogy mindenki úgy szánjon időt a napi bibliaolvasásra és imádságra, hogy az olyan legyen, mint egy falat kenyér. Számomra ez nagy felismerés volt, és igyekszem tudatosabban is megélni és még több időt fordítani rá: akár reggel is a rohanás és kapkodás helyett tíz percet, negyedórát odaszánni” – vallja meg Buda Imre. Egy lelkész barátjától kapta Rick Warren Céltudatos élet című könyvét, húsvétra készülve például azt olvasta esténként.
Feszültség és hála a rendelőben
Úgy tekint erre az időszakra, mint háborús helyzetre, mégis naponta tapasztalja Isten kegyelmét és áldásait dr. Ferentzi Zsófia, a Tótvázsony, Hidegkút, Vöröstó és Barnag településeket magában foglaló körzet háziorvosa, a balatonalmádi gyülekezet tagja.
Az általa vezetett praxis napi működésében alig van, ami nem változott a járvány hullámai hatására. A leterheltség függ ezektől a hullámoktól és az aktuális szakmai protokolloktól is – nemcsak a többletmunka érezteti hatását, de az is, hogy az emberek éppen mennyire zaklatottak. „Ki jobban, ki kevésbé aggódik az életéért, ennek megfelelően a védőoltások kapcsán nagyon sok feszültség csapódik le a körzeten” – avat be dr. Ferentzi Zsófia. Mint mondja, megnőtt a szorongással járó kórképek száma, felerősödtek a pszichoszomatikus problémák, bár jelenleg csak azokat küldik további vizsgálatokra, kezelésre, akiknek maradandó károsodással fenyegető, esetleg életet veszélyeztető testi vagy lelki megbetegedésük van. Nagyon sok telefont és e-mailt kell kezelni minél gyorsabban, hatékonyabban, empatikusabban. A szakember megvallja, hogy van, amikor elszakad a cérna vagy kihozzák a sodrából: „Feszült helyzet például, amikor látom, hogy etikátlan vagy érthetetlen módon kapott valaki másik praxisban oltást, és erre hivatkozva számonkérik rajtunk, hogy mi miért nem jártunk el hasonlóan.” Hozzáteszi: főként azért sajnálja az elmérgesedő helyzeteket, mert tudja, hogy rájuk sokszor mint támasz is szükség van.
Addig éltess…
A doktornő különbséget lát a hívők és nem hívők között abban, ahogyan a járványidőszak okozta feszültségeket kezelik. „Érzem azon például, hogy ki mennyire türelmes. Gyakorta köszönnek el úgy, hogy »Isten áldja, doktornő«, vagy sok erőt kívánnak nekem” – idézi fel. Van egy-két olyan páciens is, akivel felüdülés találkozni a váróban. Ilyen a jó humorú, katolikus Emma néni is, akinek így hangzik a személyes hitvallása: „Édes jó Istenem, csak arra kérlek, addig éltess engem, amíg meg nem halok!” „Sok szeretetet is kapunk a páciensektől: sokan megköszönik a munkánkat. Sok türelmetlenség és feszültség is van, de közben árad a szeretet és jóindulat is felénk. Kapunk egy-egy tálca süteményt, egy biztató levelet, vagy akár csak kedves szavakat” – sorolja dr. Ferentzi Zsófia.
Ha elmarad a csatlakozás, összeomlok
Arról beszélve, hogy ő honnan töltekezik, a doktornő a családot, a vasárnap megszentelését és a sportot említi: „Alapvetően az értékrendemben a munka előtt szerepel a családom, nagy erőforrást jelentenek, de most olyan különleges időket élünk, hogy ők háttérbe szorulnak. A nagyobbacskák segítenek: főznek, vigyáznak a legkisebbre, aki nagycsoportos óvodás. Aláírtak egy titoktartási nyilatkozatot, és segítettek a praxis adminisztrációjában is. Azt gondolom, ez nekik is jó, mert így érezhetik, hogy kiveszik a részüket a küzdelemből, nem csak passzívan nézik, hogy mi van a világban.” Úgy gondolja, a járvány velejárója most az, hogy a gyerekeinek többet kell nélkülözniük őt, és ha csak ennyi terhet kaptak, akkor jól jártak, hiszen sokan meghalnak, elveszítik hozzátartozójukat, tragédiákat élnek át. A nehézségek ellenére sok az öröm és áldás is: „Erősebben tapasztaljuk, hogy milyen jó együtt lenni és mondjuk társasozni. Szembesülünk azzal, hogy amit természetesnek vettünk, például hogy könnyen veszek levegőt, az nem természetes, mert fuldoklik most sok ezer magyar honfitársunk, testvérünk. Az ilyen egyszerű ajándékokért és örömökért is lehet hálát adni.”
A háziorvos nagyon megérzi azt, ha nincs idő a vasárnap megszentelésére vagy a napi csendességre: „Ha a megfelelő fenti csatlakozás elmarad, olyankor úgy érzem, hogy omlok össze. Nagyon fontos, hogy a kapcsolat folyamatos legyen, hogy belehelyezzem magam a megfelelő koordinátákba. Úgy érzem, hogy Istennek ez a törvénye minket segít. Mi inkább estig dolgozunk a kolléganőmmel, aki szintén sokgyermekes családanya, és megegyeztünk, hogy nagyon igyekszünk vigyázni a hétvégéinkre.”
A mozgást Isten egyik fantasztikus ajándékának tartja, ami nagy feltöltődést jelent. Ezért nagyon örül, ha sikerül futnia vagy tornáznia. „Nagyon szeretünk kirándulni, elkezdtünk kéktúrázni, a kicsi fiam mindig ezt várja, hogy menjünk, ezt kérte karácsonyra és szülinapjára is” – meséli a doktornő.
Hogyan tovább?
Dr. Ferentzi Zsófia úgy gondolja, kell még pár év, mire ez a vírus annyira megszelídül, hogy csak elenyésző esetben okoz a náthánál súlyosabb megbetegedést. „Emiatt lehet, hogy sokan fogják veszélyeztetve érezni magukat akár még évekig is. Az biztos, ha elérjük a megfelelő oltottságot, akkor a jelenlegi félelem csökkenni fog, de az, hogy egyszer Müller Cecília tisztifőorvos asszony bejelentse, hogy a járvány megszűnt, az szerintem csak nagyon lassan fog eljönni.”
A jövőről beszélgetve azt mondja, igyekszik most rövid távon gondolkodni, és csak egy-két nappal előre tervezni. „Próbálok nem nagyon előretekinteni, mert nekem az most sok, minden annyira bizonytalan. Szóval nem nagyon tervezgetek előre, nekem így most komfortosabb, de egyébként szerintem biblikusabb is. Most nagyon értem azt, hogy elég minden napnak a maga baja. Munkatársnőmmel jelenleg arra várunk, hogy minél többet olthassunk, aztán biztosan eljön majd a szusszanás ideje.”
Bár nem emberek törnek most egymás életére, mégis leginkább a háborúhoz tudja hasonlítani a kialakult helyzetet. Noha a magyarázat nélküli rossz önkéntelenül is kérdésekre indít, a doktornő úgy gondolja, nem vezet semmi jóra a miértek után kutatni: „Arra emlékeztet ez a helyzet, amikor Jézus leinti a tanítványok kérdezősködését, hogy üdvözülnek-e, vagy sem. Megmondja, hogy ez nem rájuk tartozik. Ha tudom a feladatomat, hogy mi tartozik rám, az bőven elég, még sok is. Ha még azzal sem tudok megküzdeni, miért vegyek újabb kérdéseket a nyakamba? Remélem, hogy az örökkévalóságban majd megtudom a válaszokat. Úgy érzem, hogy ez egyelőre nem tartozik rám. Szeretném, hogy minél inkább Istennek tetsző módon legyek jelen ebben a helyzetben: ami rám van bízva, azt csinálni, és a családomat is annyira szeretni, hogy a lehető legkevesebb sérüléssel éljük meg ezeket a napokat.”
Noha azt mondja, próbatételnek éli meg ezt a helyzetet, amiben szembetalálkozik a saját határaival és gyengeségeivel, mindez mégsem töri le, mert érzi, hogy napról napra kegyelemből élünk: „Nekem ezt jó megtapasztalni. Ahogy az embernek mélyül a hite, reménység szerint halad a megszentelődés útján, annak ez is a része most. Még ha sérülésekkel kerülünk is ki belőle, akkor is megtapasztaljuk Isten kegyelmét. Orvosként szembesülünk a tragédiákkal, de ez a járvány előtt is így volt. A saját halálunkkal is muszáj szembesülni és gondolkozni róla. Az a nagy kegyelem, hogy Istennek halálon túli terve van velünk. Ez a végső vigasztalása az embernek.”