Az osztás talán a legnehezebb a négy alapművelet közül. Vannak jócskán, akiknek ehhez papírra van szükségük, az elektronikus kütyükön felnőtt nemzedékek számára pedig gép nélkül ez megoldhatatlan feladat. Pedig régebben elvárás volt az iskolákban, hogy az alapműveleteket mindenkinek fejben kellett elvégeznie legalább 1000-ig, utána jöhetett csak a papír és a ceruza segítségként. Nem akarok senkit untatni a matematikával, féltem is a bőrömet a virtuális megkövezéstől. De függetlenül attól, hogy ki mennyire matematikus alkat, a jelenben mégis fontos elgondolkodni az osztás lényegéről. Látni kell, hogy az egész felosztására mindig az osztó akarata szerint kerül sor. És azt is, hogy a mindennapi élet nem az egyenlőségről vagy az igazságosságról, sokkal inkább az elosztásról és/ vagy a megosztásról szól. (Ezt mindenki döntse el magában.) Milyen érdekes, hogy a megosztásnak magyar nyelvünkben egyszerre van pozitív (megosztjuk tapasztalatainkat, tudásunkat, javainkat stb.) és negatív („Oszd meg és uralkodj!” szellemben az emberek egymás ellen fordítása) értelme.
Nem is olyan régen a feleségemmel termálfürdőben voltunk. Ő örült annak, hogy el tudott végre egy napra szabadulni a kötelezettségeitől, én pedig a már egy ideje jelentkező egészségügyi problémáimat próbáltam ezzel kikúrálni, hátha segít. A gőzben ülve el lehet mélyedni saját gondolatainkban, és senkinek sem tűnik fel, hogy egy-egy esemény felidézése vagy egy gondolat mennyire megizzasztja az embert. Ugyanakkor szeretek beszélgetni is, és azt látom, hogy az emberek nagyon igénylik, hogy szót váltsanak egymással. Ezen a napon is „hatalmas” tapasztalatokkal lettem gazdagabb, amelyeket előre el sem tudtam volna képzelni. Egy 73 éves úr elmondta például, hogy 39 évesen elvált. Váltig állította, hogy mennyivel jobb így az élete. Bejárta a világot, mostanság saját maga számára kihívásként felállított teljesítménytúrákon vesz részt. Megemlítette, hogy az elektromos biciklijébe már 80 000 km-t tett bele. Szóba elegyedve vele a velünk együtt szaunázók megtudhatták azt is, hogy még mindig tartja a kapcsolatot az exével, sőt anyagilag segíteni is szokta. Persze a politika is előjött a beszélgetésben, hiszen mostanában ez borzolja leginkább a kedélyeket. A hozzászólásokból nagyon hamar kiderült, hogy nagyon megosztott a társadalom, hiszen mind az újba, mind a régibe nagyon sokfélét látnak bele az emberek. Egy biztos: az újnak még nem volt esélye hibáznia a kormányzásban, míg a réginek ez már megadatott. Az egyik társunk röviden és frappánsan megfejtette a Fidesz bukásának okát: szerinte Orbán megöregedett, és az öregség velejárója, hogy a szemlencse rugalmatlanná válik, ami presbyopiát (öregszeműséget) okoz. Ez pedig nehezíti a közellátást. Szerinte olvasószemüveget kellett volna felvennie, hogy a közeli célokat is jól lássa, ne csak a távoliakat. Ezen aztán mindenki elmosolyodott, és ezzel el is lett ütve a politikai vita éle.
Épp az egyik kinti, meleg vizes medencében pihentem ki a szaunázást, amikor egy nyugdíjas csapat került mellém. Úgy éreztem magam, mint a természetfotós, aki annyira sikeresen beleolvadt a környezetébe, hogy a vadak rá se hederítenek, hanem a maguk természetes módján élik az életüket. Nos, ennek a csapat embernek is volt mit megosztania egymással, az már egyszer biztos. Az egyik férfi az urológián szerzett traumáját osztotta meg a többiekkel. Eldicsekedett azzal, hogy ő az a bizonyos szerencsés egy a tízből, aki felgyógyult a betegségéből. A másik rákontrázva arról mesélt, hogy vettek egy házat, de a beköltözés után rá kellett jönniük arra, hogy ott nem lehet nyugodtan pihenni. Az éjszakáikat a falakból hallatszó állandó kaparás teszi tönkre. Nem is tudják, mitévők legyenek. Volt már náluk rontáslevevő is, de eredménytelenül végződött a „szellemirtás”. A „szakember” állítása szerint ugyanis halott macskák szellemei laknak a falakban. Vártam volna még a történet folytatását, de a feleségem szólt, hogy menjünk át a nagyobb medencébe, mert ott még úszni is lehet.
Visszatérve az osztáshoz: a dolgokat, a javakat különböző módszerek alapján lehet elosztani, de arra, hogy mindenkinek teljesen egyforma rész jusson, nagyon kicsi az esély. Hiszen ha egy almát négyfelé vágunk, a legnagyobb igyekezet mellett is különböző méretűek lesznek a darabjai. Akinek egymáshoz korban közel lévő kisgyerekei vannak, az tudja, hogy mennyire figyelnie kell a dolgok vásárlása során az egyenlőségre, mert ellenkező esetben elindul a testvérháború a családban. Hadd említsem meg a saját példámat, hogy mennyire kell figyelni. Anno két egyforma kistányért vettem a lányaimnak, hogy ezzel is segítsem étkeztetésük zavartalan lebonyolítását. A kínai ipar sorozatgyártott termékein ugyanaz az aktuális kedvenc meséből származó jelenet volt látható. Ugyanabból a csomóból vettem ki mindkettőt a boltban, sőt ellenőriztem is az egyformaságot az említett okok miatt. Mégis, hazaérve a lányaim rögtön kiszúrták, hogy az egyik tányéron nem ugyanolyan zöld árnyalatú a bokor sok-sok leveléből kb. három, mint a másikon. Ennyit az egyforma elosztásról.
Minden ember másként látja a világot, mert másmilyen szemüveget vesz fel, és nem mellékesen kinek-kinek más a fontos, máshol van az élete fókusza. Valakinek az elé tett alma piros és édes, másnak pedig zöld és savanyú, pedig ugyanarról az almáról van szó. Én úgy gondolom, hogy az emberek többsége elégedett és boldog, ha saját otthonában, szerettei körében békében élhet és térhet nyugovóra. De sajnos vannak bőven olyanok is, akiknek semmi sem elég, akik folyton irigykednek, mert mindig találnak egy náluknál gazdagabbat. Az ilyenek sokszor csak akkor tudják értékelni azt, hogy mi mindennek voltak a birtokában, amikor már elvesztették értékeiket.
Jobb lenne inkább arra törekedni, hogy megosszuk egymással a dolgainkat. Ahogy a költő mondja: „Jobb ízű a falat, ha mindnyájan esznek.” (Arany: Családi kör) Egyedül nem lehet igazán örülni semminek, mert az csak egy pillanatnyi mámor, a szalmaláng fellobbanása, mely gyorsan véget ér, és nem marad utána más, csak az üresség. Nemcsak az anyagi javainkat lehet megosztani, hanem az időnket is, amit egymásra vagy valami nemes, szép közösen megvalósítható ügyre szánunk. A szeretetet is meg lehet osztani, és a matematikával ellentétben az nem kevesebb, hanem több lesz minden osztással. Az együtt megélt örömök adják létezésünk jó ízét. Szerintem igazából nem is az a fontos, hogy ki mennyit kap a Gondviseléstől, hanem az, hogy tudunk-e együtt örülni annak, ami megadatik. A közös örömök megélése, a pozitív értelemben vett megosztások életünk legfontosabb pillanatai közé tartoznak, ezért ne tékozoljuk el ezeket a soha vissza nem térő lehetőségeket.
