Pálné Kocsis Zsuzsanna kőröshegyi lelkipásztor megmozdította az időt a völgyhíd tövében fekvő településen. Nem mátrixosan, hanem átvitt értelemben. Gyülekezetével és a falu lakosaival összefogva egy digitális vezérlésű toronyórát készíttettek a több évtizede megállt óra helyett. Erről és sok más fontos élményéről mesélt azért, hogy tanúskodjon Isten erejéről. Szó esett csecsemőmirigyről, menekültek éjszakai befogadásáról…
Honnét érkeztél a Dunántúlra?
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében születtem, Vásárosnaményban. Egy egyszerű családban nevelkedtem, kisgyermekként egyházi kötődésem nem volt. Majd később édesapám haláláig presbiterként szolgált évtizedeken keresztül. Hatosztályos gimnáziumba jártam és jogásznak készültem, aztán nagyot változott a világ. Visszagondolva már Isten vezetésének tudom be. Tizennyolc éves koromban több hónapon keresztül nem volt hangom, de az orvosok nem találták meg az okát. Akkor megfogadtam az Úr Istennek, hogy ha meggyógyulok, akkor Őt fogom szolgálni. Meggyógyultam, és első helyen a debreceni teológiára adtam be a jelentkezésemet. Az emberi kishitűségem miatt más helyeket is megjelöltem, mert azt gondoltam, hogy nem fognak felvenni, és nem is voltam abban biztos, hogy engem a teológiára szán az Úr Isten. Amikor telefonon értesítettek, hogy felvettek a teológiára, többet nem volt kérdés számomra, hogy mi az Úr Isten akarata, és hogy én ezt az utat folytatom.
Ettől kezdve egyenes volt a pálya?
A teológia harmadik évén a betegség, ami a gimnázium idején a teológiára indított, sajnos ismét fölütötte a fejét, csak más formában. Lebénult az egyik agyidegem, és az egyik szemhéjam. Az egy mélypont volt, és feltettem a kérdést, vajon így szolgáljam-e Istent. (pillanatra elhallgat) Elmondom, hátha valakinek ez segít a gyógyulásában. Miasthenia gravis a latin neve, és az izmokat érinti. Kezdetben csak ok nélküli gyengeség a jele, de én ezt tizen-huszonévesen nem éreztem. Nekem azért nem voltak klasszikus jelek, mert ez a betegség legnagyobb arányban az idős férfiakat érinti. A szemhéj csüngést észleltem, mivel nem tudtam kinyitni a jobb szememet. Az orvos két lehetőséget vázolt fel, agydaganat vagy agyi trombózis. Aztán szklerózis multiplexre gyanakodtak, mert egy idő után a karom nem tudott fogni, és végül már a lábamat kezdtem húzni. Saját felelősségemre visszamentem Bécsbe, ahol pont akkor Erasmus program keretében tanultam, és amikor ott bekerültem a kórházba, felismerték, hogy mi a bajom. Adtak egy injekciót, és kinyílt a szemem. Elmondták, hogy egy autoimmun betegségről van szó, ami nem halálos, de keressek fel Magyarországon egy specialistát. Végül is „csak egy” műtétre volt szükségem, amit december 4-én végeztek el. Kivették a csecsemőmirigyemet, mert nem fejlődött vissza a pubertáskorig, hanem daganattá fejlődött. A kérdésemre Isten megadta a választ azzal, hogy egy mellkas műtét után alig három héttel, karácsonyi legátusként tudtam a szószéken szolgálni. Ettől kezdve egy percig nem volt kérdés, hogy Ő vezet engem a szolgálati úton. Megerősített az Úr Isten, jó helyen vagyok. Kegyelmes volt azzal is, hogy gyermekeim lettek, és bár nagyon féltettek az orvosok, mert az izmaim miatt nem bírtam természetes úton szülni, de műtéttel megszülethettek mindketten.
A teológus évek után hol szolgáltál?
2010-ben szenteltek fel Debrecenben, és beosztott lelkészként szolgáltam Nyírségben, illetve mentálhigiénés voltam. Viszont szerettem volna gyülekezetben önállóan szolgálni, ezért 2011-ben Barabásra mentem. Ez az ukrán határ mellett van, és ott szolgáltam tizenkettő évet. Vámosatya gyülekezete tartozott még hozzám. Az idő alatt férjhez mentem és két gyermekünk született. A férjem szatmári gyökerekkel rendelkezik, tiszabecsi születésű, nem lelkész, de támogatja a szolgálatomat. Végzettségét tekintve földrajz-testnevelés szakos tanár, aztán a multi szférában is dolgozott, jelenleg pedig az állami szférában dolgozik. Általában a lelkészek pironkodva mondják ki, ha egy idő után azt érzik, hogy váltaniuk kell. Én felvállaltam, amikor éreztem, hogy szolgálati helyet kellene váltanom. Éreztem magamban, hogy nincs már ahhoz erőm, hogy egy megváltozott település összetételben a Kárpátaljáról Barabásban letelepülőket integráljam a gyülekezetbe. Az Úr Isten azonban nagyon jól rendezte Barabás jövőjét, mert a helyemre egy kárpátaljai származású lelkész jött, akinek magyarországi a felesége, és gyönyörűen összefogják a régi és új lakosokat, és végzik azt a szolgálatot, amihez nekem nem lett volna erőm. Hálás vagyok, hogy nem érezhette azt az a gyülekezet, hogy cserben hagytam őket, vagy hogy nem lettek volna nekem elég jók, mert én szeretem őket, hiszen ott lettem lelkipásztorrá, közöttük tanultam meg mindent a vezetésről, elfogadásról, ösztönzésről, adminisztrációról. Szolgálati úton jeleztem esperes úrnak és püspök úrnak is a szándékomat. Annyit tudtam, hogy Dunántúlra szeretnék kerülni. A férjemmel azt beszéltük, hogy ha váltunk, akkor nagyot váltsunk. Viszont azt az Úr Istenre bíztuk, hogy mikor adja meg ezt a lépést. Körülbelül egy év alatt kristályosodott ki az új szolgálati hely, Kőröshegy. Bár nagyon ragaszkodunk a családunkhoz, a megszokott dolgokhoz, mégis képesek voltunk a szülőket, testvéreket, barátokat otthagyni. A mai világban a távolság relatívvá vált.
Tiszántúlról Dunántúlra menni elég nagy ugrást jelent, hiszen nemcsak új szolgálati helyet, hanem egy teljesen új régiót kaptál. Mit gondolsz, dunántúlivá leszel, mint Dunántúlon szolgáló lelkipásztor?
Tudatában voltam annak, hogy nagy váltás lesz, mert nemcsak gyülekezetet, hanem életteret váltottunk. Mivel teljesen más Dunántúl, mint Tiszántúl, és egy tiszántúli, mint egy dunántúli, ezért úgy gondolom, én maradok egy Dunántúlon szolgáló tiszántúli, aki a szívében mindig szabolcsi marad. Már az legalább egy évbe került, amíg a dunántúli mentalitást megszoktam. Egészen más a Tirpák vidéki és beregi református nép nyakassága, és teljesen más a felekezeti megoszlás is. Ott, ha szólt a harang, a falu nagy része a református templomba ment, itt viszont többségben vannak a katolikusok. Persze, nem az arányokon múlik minden, hiszen Kőröshegyen a katolikusok össze tudtak fogni a reformátusokkal a toronyóra érdekében. Aztán különbség van abban is, hogy itt jobbára szolgáltatásnak veszik a temetést, alig van gyászoló lelki kísérésére igény; gyakran kérik, hogy ne mondjak semmit az elhunytról, sűrűn előfordul, hogy sok idő telik el a haláleset és a temetés között. Ezt furcsa volt megtapasztalni. Amikor az ember szolgálati helyet keres, nem is gondol bele, hogy hova fog kerülni, mert nem feltétlenül mondanak el mindent, és nem számolnak be előre múltbeli dolgokról, sebekről és sértődöttségekről. Kőröshegy nehéz terep volt, amikor ide kerültem, és erőt próbáló két és fél év van mögöttem. Állhattam volna úgy a dologhoz, hogy nem veszek tudomást a múltról, de akkor a régi sebek nem gyógyulnának, az eltávolodott híveket nem nyernénk meg újra. Ahhoz, hogy el tudjam mondani, hogy most rend van, és világos cél van a gyülekezet előtt, sokat kellett imádkozni, küzdeni, lemondani. Hiteles, istenhiten alapuló lelkészképet kell mutatni. Az Úr Isten áldása velünk volt, és kialakult egy olyan imádkozó gyülekezeti mag, amely maximálisan a lelkész mellett van és lehet vele egy irányba haladni. Aki nem élt meg még ilyen gyülekezeti helyzetet, az úgy tudja elképzelni ezt, mint egy kertet, amit benőtt a gaz, a gyom és a tövis, viszont amibe az új tulajdonos belelátja a virágoskertet, de ahhoz rengeteg munka kell, és nem szabad teljes irtással kezdeni, mert ott van az is, amiből később egy szép bokor vagy virág lesz. Nagyon örülök, hogy István József egykori kőröshegyi lelkész felesége a főgondnok, aki erős támaszom, mert hagyja, hogy csináljam, és nem kell neki mindent megmagyarázni. Ahogy mondtam, soha nem fogom magam dunántúlinak érezni, de otthonomnak érzem ezt a dunántúli lelkészi körzetet.
Ha jól számolok, akkor még a barabási szolgálatod idején, a határövezetben élted meg az orosz-ukrán háború okozta menekülthullámot. Mesélnél a benyomásaidról és az akkor betöltött szerepedről?
2022-ben az egy mélyvíz volt. A parókia kertjéből leláttunk a határátkelőig. Nem tudtam csak lelkészként részese lenni, hanem bele vonódtam, mint ember, mint édesanya. Megérintettek a segítségünkre szorulók élettörténetei. Az első pillanatban kinyitottuk a gyülekezeti ház ajtaját, és amikor az önkormányzat már nem tudta elszállásolni az embereket, akkor mi ott éjszakára befogadtuk a gyermekeket és a velük érkező kísérőket. Döbbenetes volt, hogy egy anyuka a saját gyermekén kívül még hat kisgyermeket vitt, és nagyon megható volt, ahogy sietett velük a buszra, ami a biztos menekülést jelentette. Egyszerre tizenöt-húsz ember tudott matracokon aludni. Általában reggel buszokkal vitték tovább őket, ezért csak egy éjszakára maradtak. De februárban nagyon sokat jelentett az az egy éjszaka is fedett és fűtött helyen. Egy édesanya maradt több éjszakára gyermekével együtt, mert Szíriába ment tovább, ahol katona volt az apuka, aki telefonált, hogy gyertek Szíriába, mert ott nyugodtabb a helyzet, mint Ukrajnában. Alig volt valamijük, a kislányom papucsát adtam oda, hogy vigye magával. Az elején hirtelen a saját holmijainkat adtuk, aztán később adományokat kaptunk szétosztásra. Barabáson a Katolikus Karitász üzemeltetett segítségpontot, és mellettük mi reformátusok koordináltuk az adománygyűjtést. Nekem az volt az elvem, hogy az adományozó tudja, és ha lehet, lássa, hogy hova ment a csomag. A határátkelőnél és a menedékponton adtuk át a csomagokat, illetve a Barabáson befogadott és letelepedett embereknek személyre szabottan adtunk adományt. Ez egy nehéz teher volt. Nem ott és akkor, mert a helyzet sodor, hanem utána érzed, hogy embert próbáló, emberfeletti erőt igénylő időszakot éltél át. Ezt gyülekezeti és családi háttér nélkül nem is tudtam volna véghezvinni, hiszen a kisebbik gyermekem akkor egy éves volt. Én nappal, a férjem pedig éjjel fogadta a telefonokat és az embereket, valamint koordinálta az adományokat. Az az év azért is nehéz volt, mert abban az évben kaptunk forrást a barabási templomtetőre, úgyhogy annak a kivitelezését is le kellett bonyolítanunk. De az Úr Isten tudta, hogy nekem ez megfogadott vágyam volt, és addig nem jöttem volna el Barabásból, amíg nincs a tető megjavítva.
Egy lelkész szolgálati hely váltása a gyermekeket is érinti. Könnyen vették a váltással járó akadályokat?
Megmondom őszintén, ők jobban vették a váltással járó változást, mint mi. Azt csak a férjem tudja rajtam kívül, hogy hány álmatlan és imádsággal eltöltött éjszaka van mögöttünk. Eszter akkor nyolc éves múlt, Géza pedig kettő, úgyhogy különböző életszakaszban voltak. A lányunk néha visszavágyott a barátok közé, de itt is gyorsan befogadták. Balatonföldváron harmadik osztályos kora óta jár iskolába, illetve a kőröshegyi óvodába járt. Nagy áldás, hogy itt jó a levegő, és nem kell asztma miatt kórházba hordani Esztert.
A lányod másik településre, de végül is a te lelkészi körzeted területére jár iskolába, mert Somogyban nagy szolgálati területek vannak.
Igen, öt falu tartozik Kőröshegyhez: Balatonföldvár, Szántód, Kereki, Bálványos, Pusztaszemes. Itt mindenki ingázik, nemcsak az iskola miatt, hanem a Balaton miatt is. A turizmushoz igazodott az életük. Szorgalmas és törekvő emberek, akik régen akár biciklivel is eljártak a balatoni SZOT üdülőkbe eladni a gyümölcsöt vagy takarítani, felszolgálni. Az a gyermektelen néni, akinek az adományából Kerekiben imaház épült, minden nap eljárt biciklivel a balatonföldvári piacra, és úgy gyűjtötte össze az imaház árát. A márciustól októberig terjedő időszakban ma is nagyon sokan szinte szégyenkezve kimentésüket kérik a gyülekezeti tagok közül, mert vasárnap váltás van, ágyazni kell, a munkájuk köti őket.
Erőt követelő kezdet után viszonylag hamar elkészült a kőröshegyi református templom toronyórája. A toronyóra lánccal kifejezéssel a luxusra szoktunk utalni. Ezek szerint minden más készen és rendben van, és már csak ez hiányzott?
Nagyjából igen, mert az épületek rendben voltak, a templomkülső 2021-ben megújult. Nem a luxus kategóriába sorolnám az egyházi környezetet, de rendezett és karban tartott minden, amit az elődeim munkájának gyümölcseként látok. Már korábban, a 2010-es években született arról presbiteri határozat, hogy a toronyóra működjön, és el is különítettek egy számlát, amin félmillió forint állt másfél évtizedig. De nem csak a presbitériumnak, hanem egész Kőröshegynek igénye volt az, hogy a toronyóra majd egyszer újra működjön. Amikor idekerültem, számomra nem ez volt a prioritás, mert gyülekezetileg kellett felépülnünk, de aztán egyre fontosabbá vált nekem is. Isten időzítésének tudom be azt, hogy tavaly májusban becsengetett egy bácsi, és megkérdezte, hogy hogyan áll a toronyóra. Elmondtam, hogy a számlán ugyanaz az összeg áll, ő pedig elmondta, hogy most ért el arra a szintre, hogy egy nagyobb adománnyal tudja támogatni a toronyóra elkészülését. Időt kértem tőle, hogy árajánlatot kérjek, mert nem szerettem volna úgy elfogadni ezt a nagy összegű céladományt, hogy belátható időn belül nem tudjuk elkészíteni a toronyórát. A Quasi-Modo Kft-t korábbról ismertem, mert Barabásban harangot javítottak, bennük megbíztam és tőlük kértem árajánlatot. Egy olyan árajánlatot kaptunk, ami a bácsi adományával együtt egy jó kiindulási alap volt közadakozás meghirdetésére, mivel még hiányzott egy millió forint. Nem házaltunk, nem kalapoztunk, hanem közzétettük a számlaszámot, amit az önkormányzat is megosztott a fb oldalán. Két hét alatt javarészt összegyűlt a hiányzó összeg, és augusztus végén egy jótékonysági Szarka Tamás koncerten pont annyi volt a perselypénz, amennyivel meglett a teljes összeg. Úgyhogy végig az Úr Isten vezetésének tudom ezt be: elkészítette, kialakította. Úgyhogy nem toronyóra láncostól kategória, hanem annak jele, hogy ha egy közösség – nemcsak a gyülekezet, hanem az egész település -, valamit komolyan vesz, és megtesz érte mindent, akkor arra Isten áldását adja. Én pedig csak egy összekötő kapocs, egy projektmenedzser voltam ebben az ügyben. A mai világban a toronyóra tényleg luxus kategória lett, valóban utolsó tételként foglalkoznak vele, de nekünk ez nem erről szólt. Isten Lelke mozdított bennünket, és megmozdította az óramutatókat. Senki nem tudja, hogy pontosan mikortól nem mutatta az időt a toronyóra, annyi biztos, hogy a II. világháború óta már állt. Abból az időből van is egy sérülésnek jele: az egyik óramutatóban van egy golyó. Ezt ott is hagytuk az utókornak. Arról nincs tudomásunk, hogy a belső szerkezet egykori megbontása mi okból történt, de most teljesen helyre van állítva.
Akkor végül is a régi mechanikus szerkezetet újítottátok fel, vagy modern digitális óra készült?
Digitális, műholdról vezérelt az egész, amihez van egy külön programóra, ami együtt működik a harang programórájával. Nagyon örülünk neki, hogy megvalósult az álom.
Bár mi lelkipásztorok nem hírnévért végezzük el a feladatunkat, de úgy gondolom, erről biztosan meg fognak emlegetni, mert a gyülekezeti közösség nem évszámokat tart számon a múltból, hanem lelkészek és gondnokok idejéhez köti az eseményeket. A toronyóra elkészülte pedig nem mindennapi esemény.
Valóban nem azért csináltam, hogy a nevemhez kössék, és ez nem is emberi érdem. Ha Isten nem látta volna ennek az idejét, akkor nem valósult volna meg. Remélem, a többi cél is tetsző neki, és lépésről-lépésre megvalósulnak a többi gyülekezetben is. Bálványoson van Dunántúl második legnagyobb temploma, de csekély a gyülekezet létszáma, és szomorú állapotban van az épület, úgyhogy ahhoz még nagyon sok pályázati forrásra lesz szükség, mire méltó istentiszteleti hellyé válik. A régi parókiából egy jobb minőségű szálláshely kialakítása az idén megvalósul egy nyertes pályázatnak köszönhetően. Vágyom arra, hogy a kőröshegyi gyülekezetnek legyen egy gyülekezeti háza, mert Istennek hála, a régi parókián lévő gyülekezeti termet kinőtük, szükség lenne nagy térrel, több teremmel rendelkező épületre. És ha lenne egy gyülekezeti ház, akkor végre a régi parókia valóban teljes terjedelmében lelkészlakás lehetne, ahol nemcsak két szobánk van, és ahol a gyerekeknek külön szobája lehet. (mosolyog) Mivel nincs toronyóra lánccal, ez még kicsit várat magára, és tudom, hogy addig még nagyon sokat kell imádkozni és tenni lépésről-lépésre. Szeretném az egész körzetet összefogni, Szántódot, Pusztaszemest és Kerekit is erősíteni. Az utóbbi három évben az a páli ige vezet, hogy „ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért”. (Szerkesztői megjegyzés: Filippi 3,14) Ez hajt tovább a többi feladatom felé itt, ahol elképzelem a jövőt.
Legyen áldás rajtad! Elfogadsz egy villámkérdés játékot?
Próbáljuk meg!
Körző vagy vonalzó? Vonalzó.
Delila vagy Betsabé? Betsabé.
Mosószer vagy mosogatószer? Mosó.
Nagycsütörtök vagy áldozócsütörtök? Nagycsütörtök.
Júdás vagy Barabbás? Barabbás.
Homokóra vagy napóra? Homokóra.
Józsué felett megáll a nap vagy Illés lába alatt megremeg a Hóreb-hegy? Illés, Hóreb.
Kopogtatás vagy csengetés? Kopogtatás.
Cippóra, azaz galamb, vagy Tábita, azaz zerge? Tábita.
Várkapu vagy fotocellás ajtó? Várkapu.
Köszönöm, hogy beleláthattunk az életedbe, tapasztalataidba és gondolataidba!
