BlogHittem, azért szóltam

Tóta W. szabad ember

Tóta W. Árpád publicista, aki mindig is leküzdhetetlen gyűlöletet táplált a kereszténységgel szemben, de az utóbbi időben mintha visszafogta volna magát, nem bírta tovább: elementáris erővel tört fel belőle újfent valami olyasmi, amit ez a mai álliberalizmus nemes egyszerűséggel csak gyűlöletbeszédnek bélyegez. Csakhogy nem úgy van az, hogy az álliberalizmus szótárának ezt a kedvenc fegyverét mindenkire lehet alkalmazni, aki olyat mond, ami alkalmas egy csoport elleni gyűlöletkeltésre. Ezért aztán a politikailag korrekt álliberális szótárban találunk olyan szavakat, mint homofóbia, xenofóbia, de például a krisztofóbia már nem ok. Olyan nincs is. Ha létezik a mai Európában olyan csoport, amellyel szemben nyíltan lehet fröcsögni, amelyet nyíltan lehet gyalázni, akkor az a kereszténység. Ugyanis itt, mint ezt az álliberalizmus elmagyarázza nekünk, nem gyűlölködésről van szó, ilyenkor a szólásszabadság elvét kell alkalmazni. A kereszténység nem tartozhat azon identitáscsoportok közé, amelyet ma politikailag korrekt módon a gyűlölet tárgyaként lenne szabad bemutatni. Ez nyilván azért nem megengedett, mert akkor hová veszne a kereszténységre az álliberális véleménydiktatúra által kiosztott szerep? A gyűlölködő szerepe a kereszténységre van kiosztva.

Szóval Tóta W., a krisztofób, most újra feléledt, s a finn politikus, Päivi Räsänen pere jó alkalmat kínált neki arra, hogy elmondja véleményét. Bocsánat, nem is a véleményét, hanem érzelemvezérelt, szavakat nem válogató, minden jóérzésű embert megbotránkoztató fröcsögését.

De ebből Tóta W.-nek a mai Magyarországon, ahol állítólag tombol a diktatúra, semmi baja nem lesz. Nem fogják bíróság elé állítani, nem zárják börtönbe. Nem lesz semmiféle jogi következménye Facebook-bejegyzésének.

Ezzel szemben az állítólag szabad és liberális Finnországban az a helyzet, hogy a Biblia idézésének akár büntetőjogi következménye is lehet. Itt tartunk.

Ez a ma liberalizmusnak nevezett világnézeti diktátum, amely egyfolytában a jobboldali-konzervatív-kereszténységtől félti a szabadságot, miközben diktatúráról papol, valójában csak saját diktatórikus ambícióit rejtegeti.

De Tóta W. ne aggódjon, Magyarország szabad ország. Remélem az is marad a választások után is: nem fognak senkit sem börtönnel fenyegetni, mert keresztény, de ő is szabadon elmondhatja véleményét. A benne dühöngő kereszténység-gyűlölet nagyon sajnálatos, de ez legyen az ő magánügye. Várjuk továbbra is érdeklődéssel krisztofób dühkitöréseit. Hát, ilyen ez a mai magyar jobboldali-konzervatív-keresztény „diktatúra”.

A szerző

Írások

A ma „baloldalinak” és „liberálisnak” nevezett eszmék elleni, nyíltan keresztény-konzervatív közéleti írásaim a reposzt.hu archívumában és ezen az oldalon a Hittem, azért szóltam c. blogban, néha a Facebookon olvashatók. Református lelkész vagyok, egyházi tisztségeim az illetékes felületeken könnyen megtalálhatók.