A tyúkhúsleves bár egyszerű, de mégis csodálatos dolog. És nem is gondolnánk, hogy mennyi minden van benne a hozzávalókon túl is. Régen a szegény ember akkor evett ilyet, ha vagy a baromfi, vagy ő volt beteg, mert ez a leves bizony gyógyszerszámba ment. Amikor a háziasszony, no pláne a nagymama a családjának főzi vasárnap ünnepi ebédként, nem sajnálja belőle a belevalókat. Az alapanyagokon túl jelen van az ételben egy mérhetetlen tradíció, a generációk üzenete is, és nem utolsósorban a főző szíve és lelke.
A hivatásos szakács azonban már nem annyira lélekből főz, hanem az iskolában tanult receptkönyvből, anyaghányadot számol, adagokat lát maga előtt és ehhez hozzá kapcsolja a bekerülési árat. Kalkulál, hogy hány főre kell főznie, mennyit kell kiadni a vendégnek és ebből milyen hasznot tud realizálni. Ettől függetlenül neki is jól esik, ha megdicséri a vendég, hogy jóízűt főzött, mert ő is ember.
A vegyész már nem is tyúkban és zöldségekben gondolkodik, hanem bonyolult szénláncokat, enzimeket lát maga előtt, és kapcsolódó vegyületek összességét. Neki mesterségesen kell előállítani a megszokott, természetes ízeket a Mengyelejev ABC-s könyvből. Mára ugyanis már sokszor nem számít, hogy valami miből van, a lényeg, hogy jó íze legyen. Sőt, előfordul, hogy a stimulánsok miatt a mesterséges ízletesebb, mint a természetes. A lényeg, hogy olcsón lehessen előállítani a látszatvalóságot, hogy ezzel sok pénzt keressenek a gyártók és a forgalmazók.
Ha megkérdeznék, hogy kinek a főztjéből ennének szívesebben az emberek, természetesen mindenki a nagymama tyúkhúslevesét választaná, a tanyasi kapirgálóból készült levesre szavazna. De amikor a lelkes válaszadónak magának kell főzni, akkor már gyakran előkerülnek az instant megoldások pl. a levesporok. Természetesen mindig jönnek a mentségek, hogy nincs idő, mert rohanni kell ide vagy oda, vagy hogy a kevés szabadidejét nem a konyha rabságában szeretné eltölteni az ember. És lám, a vegyészek el is érték céljukat, mert be tudtak tölteni egy piaci rést, mert megoldást kínáltak a rohanó életmódú embernek a „mindent azonnal” elv alkalmazásával. Hiszen instant kávéval kelünk, gyorsételeket eszünk és valami porból kotyvasztunk vacsorát magunknak. Jó szájízzel fogyasztjuk el mindezt, hiszen finomak, köszönhetően a jól működő ízfokozóknak. De az igazságot nem a nyelv ízlelőbimbói mondják ki, mert ezeket könnyen be lehet csapni. Az ízek többnyire rendben vannak ugyan, de közben az emésztőrendszer csendesen küzd, mert a műélelmiszerek összetevői emészthetetlenek. A szervezet keményen próbál megszabadulni a mérgektől, és amíg bírja raktárba zárja őket. Sajnos a raktáraknak van egy nagy hibájuk, mégpedig az, hogy véges a kapacitásuk, előbb vagy utóbb betelnek, és onnantól kezdve meg is szűnik a mérgek karanténja. A mai világ minduntalan választás elé állítja az embert, a leves esetében is választani kell: idő vagy egészség. Sokan az időre szavaznak, mert az instant világ okozta bajok nem látszanak azonnal.
A tyúkhúsleves ezen túlmenően is szolgál még néhány tanulsággal nekünk. Feltesszük főni a levest, ami az első forráskor elkezd habosodni. Ezt le kell szedni, különben nem lesz tiszta és jóízű a lé. Mennyiszer igazolja az élet, hogy a szemét szinte mindig gyorsan megjelenik a felszínen, élre tör, és ha nem tesznek vele valamit, tönkreteszi az egységet, a harmóniát. Mire elkészül a húsleves, kialakul aranysárga színe és finom illata. De a lényegért a mélyére kell nyúlni a merőkanállal, hogy ott egy combot találjunk, de az is lehet, hogy csak egy gyökér jut nekünk. Az élet is ilyen, hogy sokszor a felszínen tetszetősen megjelenő dolgok köszönő viszonyban sincsenek a mélység valóságával.
A „most és azonnal” fogyasztói hozzáállás, megnöveli az instant áruk gyártóinak és forgalmazóinak a profitját, akiknek segítségével tovább terjed ez az ideológia. A fogyasztó viszont az azonnali étkezést mellé kap egy revolvert is, amely csőre van töltve az orosz ruletthez.
A jól hangzó, ideologikus reklámok, a rózsaszín álomképek mindig azt sugallják, hogy a fogyasztónak igazából nem kell semmit csinálni, csak kinyitni a száját és máris belerepül a sültgalamb. Ez a tévképzet van szépen becsomagolva az élet minden területén, és a legszebb az, hogy újra és újra el is hiszik az emberek. Ezzel találkozunk a hit világában is, amikor azt halljuk és hisszük Istenről, hogy nekünk egy olyan mennyei apókánk van 0-24 órában, aki annak ellenére, hogy mi folyamatosan bűnöket követünk el, mindig megsimogatja a fejünket, hogy nem baj, mert neki mi így vagyunk jók, ahogy vagyunk, nem kell változtatni semmin. Bizony ez is csak egy ízletes műanyag, aminek nem sok köze van a valósághoz. És persze a hamis hitből eredő biztonságérzet is mérgező hosszútávon, és máris eljutottunk az orosz ruletthez. Szerintem így nagyon kicsi az esélyünk, hogy az ütőszeg ne koppintson rá a gyutacsra.
Hova is jutott a húsleves!? A nagymama még szívvel és lélekkel főz, és nem érdekli, hogy mennyibe került egy adag, mert neki mindennél többet ér szerettei mosolya. A szakács már számol, hogy mi kerüljön a levesbe, míg az instant áruk gyártóinak és forgalmazóinak már csak a haszon számít. Ha valamiből eltűnik a lélek, ott már csak a pénz csörgése hallatszik, és a jótékony hatás átfordul ártalomba.
