Sirin a napi rutinjának megfelelően ébredt, ahogy több millióan ezen a világon, és kérte Allahot, hogy szabadítsa meg őket végre a zsidók megszállása alól. Alig pár kilométerre tőle Debóra is a megszokott reggeli feladatait végzi, reggeli készítése, gyerekek ébresztése, rohanás a munkába stb. Közben imádkozik Jahvéhoz, hogy legyen vége ennek az idegtépő terrornak, állandó létbizonytalanságnak. Hozzájuk kapcsolódva, a világ több pontján pro és kontra hangzanak el támogató, büntetésért esdeklő, bosszúvágytól fűtött imák, és mindegyik ima kérője hite teljes buzgóságával könyörög, hogy neki legyen igaza. Isten az ő imáját hallgassa meg és a másikat törölje el a föld színéről.
Juci néni viszont, aki Európa egyik apró falucskájában él, távol az ilyen jellegű problémáktól, azért imádkozik reggelente, hogy ugyan csapna már bele a villám Terka házába, mert az valamikor régen elszerette a férjét, és azóta csupa keserűség az élete. Egyedül maradt a háztartás és gyereknevelés terhével. Terka is buzgó hívő és nincs olyan, hogy ne foglalná imába Juci nevét és kérné Istent, hogy a kettejük között lévő viszályban álljon végre az ő pártjára és tegyen igazságot. Hiszen nem is szerette annyira Sanyit! Sokkal boldogabb vele, mint Jucival lett volna. Így hát szinte utasítja Istent, hogy ne húzza már tovább az igazságtételt, hallgattassa el Jucit!
És elérkezünk a reformáció hónapjához, amikor több száz hívő katolikus ad hálát azért, hogy nem lett elkárhozott protestáns, de talán ugyanabban a városban, ugyanabban az időben legalább annyi protestáns imádkozik a tévelygő katolikusok megtéréséért, mint amennyi szekta vagy szabad keresztény egyház a történelmi egyházak mély álomból való ébredéséért. Természetesen mindenki azzal a meggyőződéssel kulcsolja imára a kezét, hogy az igazság nála van. Csakhogy mindegyik téved, mert az igazság nem nála van, hanem vele van, hiszen Jézus az út, az igazság és az élet. Nem azt mondja, birtokolhatsz engem, hanem: „veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”
Három különböző élethelyzetet hoztam ide. A világ bármelyik pontján lehetnénk, akár ismerős nevekkel is, korábbi történelmi eseményekkel felcserélhetnénk. Csak a fantázia szab határt ezek variációjának. Mintha bizonyos dolgok nem változnának évszázadok múlásával sem. De a megoldásban is elég sematikusak vagyunk.
Komolyan gondoljuk azt, hogy az egymással vívott vallási, területi vagy bármi másból fakadó háborúinkban és kicsinyes, leginkább hiúságból fakadó harcainkban majd Isten a mi javunkra dönt és a másikat elsöpri a föld színéről?
De tegyük fel, hogy megtörténhet. Istennek miért pont minket kellene választania? Mivel vagyunk mi többek, jobbak és szebbek, mint a másik? Viszont, ha már eljutunk erre a megállapításra, hogy mi tényleg jobbak vagyunk, akkor miért is kellene Istenre bízni az igazságszolgáltató szerepet? Akkor magától értetődő, hogy az igaz és erős legyalulja a gyenge tévelygőt, mindezt abban a hiszemben, hogy jogosan és helyesen cselekszi, hiszen az Úr vele van.
Túl könnyű Isten nevével visszaélni! Túl könnyű olyan hamis istenképet kialakítani és akár egy életen át dédelgetni, ami csak arról szól, hogy ha elég kitartóan imádkozunk, Isten majd minket igazol a másik ellenében. Milyen isten az, akinek szerepe kimerül abban, hogy emberek vélt igazságai között válogathat? Én ilyen korlátolt istent nem akarok követni, mert tudom, ha bennem is van ugyan a hajlandóság, hogy az igazat és a jót tegyem, nem mindig azt választom. Bűneimet, saját akaratomat és vágyaimat vélem olykor felfedezni az igazság és törvény köntösébe bújtatva, ami csak az én érdekeimet szolgálja. Lehet játszadozni azzal az önigazoló kijelentéssel, hogy ez az Úr akarata, majd, ha nem elképzeléseink szerint sikerülnek a dolgok elmondhatjuk, mégsem ez volt az Úr akarata, de a vesztese ennek a játéknak nem Isten lesz. Ő ennél következetesebb.
Tényleg azt gondoljuk, hogy az az Isten, aki féltő, óvó és mentő szeretetével közénk jött Jézusban, csak úgy tud igazságot tenni, hogy közben másokat, egy egész népet megkárosít? Nem inkább számító emberi gyarlóságunkat leplezi le ez a gondolat ahelyett, hogy Istenről mondana valamit? Isten törvényére hivatkozva játszunk le fejben vagy valóságosan csatákat. Az Ő nevében rekesztünk ki embereket templomainkból, gyülekezetünkből, mert nem tartjuk méltónak jelenlétüket. Rá hivatkozva aprózódunk szét egyre jobban, közben nem értjük, miért nem tartanak bennünket hitelesnek.
Mindeközben pedig az a Jézus, aki maga az érinthető igazság ezen a földön csendben rajzolgat a porba, míg sokan türelmetlenül várják, hogy kimondja a halálos ítéletet. Mekkora kontraszt! Ő békével jött és maradt mindvégig jelen.
Meg vagyok győződve, hogy fele annyit háborognánk lelkünkben és háborúznánk a világban, ha Isten nevét, törvényét és kegyelmét nem fegyverként használnánk egymás ellen, hanem arra, amire hivatott.
Neve legyen segítség, törvénye védőkorlát, kegyelme pedig a szeretet útja!
