A vonat poros ablakán át bámulom a tovasuhanó tájat. Elrobog mellettünk, mint a napjaink, ahogy végigrohanunk a fák között. Anyuhoz megyek Pestre. Zöldséges csirkeraguval vár és palacsintával. Nyolcvan lesz az ősszel. Reggelenként másfél órát tornázik, hogy ne nekünk kelljen helyette intézni a dolgokat. Szerinte nem egy évben kétszer kell wellnessezni, hanem minden nap úgy kell élni, hogy legyen jó közérzeted és jó kondíciód. Merthogy így fogsz tudni jót adni magadból. Jövő héten lesz két éve, hogy apuka meghalt. Három év udvarlás és ötvenhét év házasság az hatvan év. Volt benne minden, de árulás nem. Eléggé leegyszerűsítették ezt a kérdést. Megfogadtuk az oltár előtt – ezt mondták, ha valaki erről kérdezte őket. Oltár ugyan biztosan nem volt Kaposvár református templomában, de értettem őket és magától értetődőnek fogadtam el, hogy ez a dolgok rendje.
Elrohan mellettünk az élet, mint a sínek mellett álló akácok és azt az egy kérdést hagyja maga után, hogy szerettél-e. Nem a málnaszörp édességével, nem a romantikus filmek szentimentalizmusával, hanem úgy igazán. Odaadóan, magadról megfeledkezve, örömmel adva, végig kitartva.
A legnehezebb szembenézni azzal, hogy nem nagyon lehetett volna másként. Hogy a rossz sem valaki más miatt volt. A legnehezebb szembenézni azzal, hogy amiket az ember nem számolt, amiket nem akart számolni, csak megmagyarázott, magának is, azok egyszer csak utolérik. És esélye sincs eltakarítani a romokat, járhatóvá tenni az utakat.
És bizony hálát adhat érte, hogy Isten néha lefogta a kezét, befogta a száját, becsukta előtte az ajtót … – és most nincs annyi rom, mint amennyi lehetne, ha minden csak rajta múlik.
Ha úton lévő emberre gondolunk, talán leginkább úgy képzeljük el, mint aki halad. Sietve vagy megfontoltan, de lépésről lépésre előre megy. Pedig úton van az is, aki kimerülten leült pihenni, az is, aki eltévedt és az is, aki egy jókora esés után, épp arccal a sárban próbál levegőhöz jutni. És bízhat Benne ez is és az is. Bízhat benne, hogy az utak egyszer majd elvezetnek oda, ahova meg kell érkeznie. Bármennyiszer is letért róluk. Mert szereti. Mert gyermekeként látja őt. Mert megbocsájt neki. Mert mellette megy.
Adják az ütemet a vonat kerekei. Lassítunk. Leszállnak néhányan. Én még nem érkeztem meg, még megyek tovább. Annyi szeretnivalóm van még! Például anyu a csirkeraguval meg a palacsintával. Tudom-e eléggé szeretni őt? Úgy igazán. Odaadóan, magamról megfeledkezve, örömmel adva, végig kitartva.
Uram, segíts!
