Megszólal

Változó

Szeretsz-e ugyanúgy nőt, férfit, gyermeket?
Akkor is, ha viszont nem szeretnek?

Örülsz-e mindig az új reggelnek?
Akkor is, ha a műtőasztalra éppen téged fektetnek?

Haragvással nézed puskacsövét fegyvernek?
Akkor is, ha te voltál az, kit tegnap arcul ütöttek?

 Állandóságot keresünk az életben, akkor is, ha minden változik. Talán pont azért, hogy kibírjuk a hullámzó életet tengeribetegség nélkül. Manapság viszont minden ingoványos. Bármi megtörténhet és az ellenkezője is, így nem árt, ha van egy-két rendíthetetlen alapigazság, amiben jól megkapaszkodhatunk. Ha jól választunk, lesz biztos menedékünk. Ha nem…akkor is lesz valahogy. De hogy? Aki hangosabban kiált megmondja.
Sokunk számára Isten léte, az Ő mentő szeretete biztos kapaszkodó. Történjék bármi, ahogy az apostol mondja: „sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róma 8; 38-39.)
De míg az Isten állandó és örökkévaló, minden, ami a mi emberi valónkat képezi, változó. A testünk elhasználódik, szellemi képességeink is hanyatlanak, ahogy öregszünk. Így aztán nem beszélhetünk állandóságról a hitünk felől sem. Hitünk változása viszont fordított arányosságban lehet testi-szellemi hanyatlásunkkal. Minél idősebbek leszünk, annál érettebb és kimunkáltabb lehet bennünk az ismeret és bizalom, és annál szélesebbre tárulhat a hitben megélt örök élet horizontja.
Talán érzékeli a kedves Olvasó a feltételes mód bizonytalanságát, amikor a lehet és tárulhat szavakat olvassa, viszont ez nem Isten országának hiányosságairól szól, amit még meg kell teremteni, hanem azt hangsúlyozza, hogy bár minden kész van, az ember nem spórolhatja meg a hitbeli fejlődést.

De hogyan lehet eljutni a gyermeki hitből felnőtt hitre?

Úgy tanítjuk, a hit ajándék. Tehát azt is mondhatnánk, készen kapjuk, nem kell nagyon foglalkozni vele. Adott és mindig egyenlő mértékű. Nem kell minősíteni sem. Van vagy nincs? Ennyi bőven elég. Csakhogy ez is olyan, mint egy skála. És akár a mérleg nyelve ünnep előtt és után, mutathat többet vagy kevesebbet. Kicsinyhitűekről és a hit hőseiről is olvashatunk a Szentírásban. Tehát van létjogosultsága az önvizsgálatnak, mérlegre tenni, hogy hétköznapjaink során mekkora súllyal van jelen az, amit istenhitnek nevezünk.
A legegyszerűbb persze megmaradni annyival, amennyit kaptunk. Az legalább biztos. A gyermeki hitben nincs kockázat, sem felelősségvállalás. Mindig van, aki dönt helyettünk, és akinek az akarata hivatkozási alapot képezhet egyéni érdekeink érvényesítésére. Mert a gyermekben az is benne van, hogy kijátssza a szülei szabályait. Nincs felelősség sem, max. annyit mond, mégsem az volt az Úr akarata.
Ez a fajta gyermeki hit viszont azt feltételezi, hogy minden és mindenki érte létezik csupán. Az ő kényelmét kell szolgálja. Isten így egy olyan automata, aki alig várja, hogy teljesítse az imákat, vigasztaljon ha sírunk, velünk izguljon az érettségi vagy egy meghallgatás idején. Adjon esőt, ha szárazság van, süssön a nap, ha már sokat esett. Csináljon meleget hidegben, hideget a nyári forróságban. Pont mint egy szülő a csecsemő nézőpontja szerint. Etessen, itasson, takarjon, védjen és ápoljon lehetőleg úgy, hogy nem kell tenni semmit csak elvenni, ami készen van.
Aki tovább mer lépni, meri a hitét befektetni esetleg kockára tenni, további lépcsőfokokat jár meg, amik nem egyszerűek. A hit ugyanis valóban egy nemes harc, ahogy Pál apostol fogalmaz. Gondoljunk csak saját kamasz korunkra, míg eljutottunk annak a személyiségnek a kimunkálására, akik most vagyunk. Mennyi küzdelem van benne, mennyi konfrontáció, kritika és indulat! Egy gyermek nem mer visszabeszélni, esetleg kritikát hangosan megfogalmazni. Az már egy másik fejlődési szakasz. Jó reménység szerint pedig ebből a szakaszból is van továbblépés a felnőttség, bölcsesség és felelősségvállalás irányába. Ebből születhet aztán egy új nemzedék, erősödhet közösség. Mert a felnőtt már képes tovább adni az életet és sok tapasztalatot. Gyermeknek lenni jó, sokszor egyszerűbb, de olyan felnőttnek lenni, aki képes az „életszerű” helyett az Istenben megélt élet útját járni még jobb!
A „hogyan” válasza pedig úgy kezdődik, ahogy az emberi élet is növekszik és kiteljesedik. A kisgyermek megszületik, elkezdi érzékelni magát, mint létezőt, mászik majd apró tipegésekkel megtanul járni sőt, futni is. A hit útjának is megvannak a maga lépései. Az utat pedig nem lehet a végén kezdeni sem az elejéről rögtön a végére ugrani. Hogy ki meddig ér, hol reked meg, hol fordul vissza, vagy választ másik utat, sok tényezőtől függ, de soha nem attól, hogy Isten visszatartaná a hit ajándékát.

A szerző

Írások

Kislánykènt a járdán sètálva gyakran ütköztem neki lámpaoszlopnak, annyira el voltam foglalva a világ működèsènek megèrtèsèvel. Kerestem a Teremtőt, a cèlt ès az èrtelmet minden mozdulatban. Ma már óvatosabban közlekedem, de a cèl mèg mindig ugyanaz. Haladni az Ő kegyelmèről a teljesség felè úgy, hogy lelkèszkènt egyre inkább èrzem a felelőssègèt szavaimnak ès tetteimnek.