Kuti Géza nyugalmazott Keszthely-Hévízi lelkipásztor, a Veszprémi Református Egyházmegye egykori esperese a reformáció havában töltötte be nyolcvanadik életévét. Kerek születésnapja apropóján múltat idézve beszélgettünk parkvárosi otthonába.
Milyen gondolatokkal és érzésekkel tekint vissza Nagytiszteletű úr a megtett útra?
Hogyan tudnám úgy tömören összefoglalni, hogy minden benne legyen? Talán a legteljesebben úgy, hogy a szó az életemben Igévé vált, ami pedig élő és ható. Ennek megtapasztalásához hosszú út kellett, emberileg minimum nyolcvan esztendő. De ha az őseimet is hozzáveszem, ha őket is részemnek tekintem, akkor még hosszabb és szétágazóbb ez az út. Édesapám Somogy vármegyei volt, édesanyám, Mikó Judit Hajnalka Nógrád vármegyei volt. Mikó Pál balassagyarmati gimnáziumi tanár nyolcadik gyermekeként született, tanítónő volt. Viszont 1945 után nem gyakorolhatta tanítói hivatását, mert olyan idők következtek, hogy református nagytiszteletű asszonyként nem kapott tanítói engedélyt.
Nagyon könnyen meg tudtam jegyezni a születésem idejét, amikor már a számokat is megtanultam az iskolába járás nehézségei között, mert tíz, tíz. Később rácsodálkoztam, hogy ha ezt a két számot összeszorzom, akkor száz lesz. Majd hittanórákra járva hamar érthetővé vált, hogy száz százalékkal ajándékozott meg az Úr Isten.
Az édesapám református lelkész volt, és amikor én a második világháború lezárulta után, októberben megszülettem, akkor Hajmáskéren volt lelkipásztor. Később született egy húgom teljes egészségben, de a hajmáskéri temetőben nyugszik, mert két éves korában elhunyt.
Ez a szomorúság Hajmáskérhez kötötte a szüleit?
Nem teljesen, mert 1954-ben átköltöztünk Balatonkenesére, ahova édesapámat választották meg lelkipásztornak. Bizony, Balaton parti gyerek lettem! Mennyi ajándék az, amit természetes módon adott nekem a Balaton! Amikor már a balatonkenesei iskola felsőbb évfolyamaiba jártam, minden este újságárusként rikkancskodtam az odaérkező vendégek között. Nagyon szerettem a balatonkenesei református templom tornyába felmenni, ahol három harang volt. Sőt, még fényképet is tudtam ott készíteni! Kicsit előre ugrok időben: amikor 1981-ben megválasztottak Keszthelyi lelkipásztornak, akkor is felmentem a toronyba, és megnéztem, hogy vannak a harangok.
Milyen többletet adott, hogy lelkészcsaládban nőtt fel?
A születésem pillanatában imádkoztak értem a szüleim, keresztszüleim és mindnyájan, akik akkor lelki segítséget adni jöttek el édesanyámhoz. Olyan jellegű fájdalmam nincs az emlékezetemben, hogy azért kellett volna sírnom, mert engem valaki csúfol vagy bánt. Futni szerettem, és amikor az ember futni tud, akkor a verekedést elkerülheti. (mosolyog) Aztán 1960-ban a konfirmáció jelentett nagy lelki élményt. Félkörben körül álltuk a balatonkenesei úrasztalát fiúk-lányok vegyesen, ahol édesapám rám bízta a konfirmandusok nevében való megköszönést, és rengeteg ember előtt bizonyságot tehettem Jézus Krisztusról. Gimnáziumban éreztem, hogy Valaki vezet engem. Veszprémbe jártam gimnáziumba, és négy éven keresztül minden tanítási napon pontosan kellett felkelnem, hogy a buszt elölről lássam és ne hátulról. Nem csuklós busz, hanem pótkocsis busz vitt Veszprémbe. Ezek az évek annyira megmaradtak bennem, hogy ha visszaemlékezem, nem a tegnapi nap, hanem a gyerek- és ifjúkorom jut könnyebben eszembe. Általános iskola felső tagozatát úgy jártam, hogy orosz nyelvet kellett tanulni, gimnáziumban pedig latinos osztályba kerültem, és én boldogan vállaltam egy holt nyelv megtanulását, hiszen a Bibliát is lefordították latinra, az a Vulgata. Történelem kicsi héjban a nyolcvan év, de mégis „historia est magistra vitae”, történelem az élet tanítómestere. Én nem szerettem különösebben a matematikát, viszont a magyar nyelvet nagyon szerettem. Nem volt nekem kérdés, hogy érettségi után majd a Budapesti Református Teológiára fogok jelentkezni, hogy az életemben azon munkálkodjak, hogy emberek a hatalmas Istent megszeressék Jézus Krisztusban a Szentlélek által.
A pesti teológia elvégzése után egyértelmű volt, hogy Dunántúlra kerül szolgálni?
Mivel a pápai teológia 1952-es megszüntetése után a budapesti teológia összevont intézménye volt Dunamelléknek és Dunántúlnak, így ilyen értelemben egyértelmű volt, hogy Dunántúlra visszajövök. Nagyszerű dunántúlinak lenni, mert nem félünk a hegyet megmászni, de a sík vidék sem idegen tőlünk, mert itt van nálunk a Bakony és a Kisalföld is.
Először Fülén Szabó Sándor esperes segédlelkésze voltam a Mezőföldi Református Egyházmegyében, aminek központjában Székesfehérváron Bódás János költő-lelkész szolgált. Szerettem a verseit szavalni, igaz a legkedvesebb versem A Walesi bárdok Arany Jánostól. A fülei segédlelkészi év után Veszprémhez közel, Szentkirályszabadjára kerültem, ahova megválasztottak lelkipásztoruknak. A szentkirályszabadjai gyülekezet büszke volt a nemességére, úgy ahogy a nemesvámosi gyülekezet is. Nagyjából fél évtized kellett ahhoz, hogy elfogadjanak és megszeressenek.
Nagyon mélyen érintett engem az, hogy 1969-ben végeztem el a teológiát, 1970-ben letettem a második lelkészképesítő vizsgát, de nem tudtak felszentelni, mert alig voltunk dunántúli segédlelkészek. Így aztán 1977-ben, a balatonfüredi fehér templomban volt a lelkészszentelésem.
Lelkipásztori szolgálatának kezdetére esett a családalapítása?
1964-ben kezdtem a teológiai tanulmányaimat, és 1976-ban volt az esküvőnk. Magasra tettem a lécet abban a tekintetben, hogy ahogy az édesanyám, a feleségem is tudjon kántorizálni, mert nagy segítség volt édesapámnak édesanyám tudása. Molnár Lídia tizenöt éves korától Szentesen, a felsőpárti református templomban Gilicze András lelkipásztornak nagy segítsége volt, mert a gyülekezet éneklését orgonával kísérte. A szentkirályszabadjaiak nagyon boldogok voltak, hogy az ő nagytiszteletű asszonyuk orgonán kísérte az éneklést. Én pedig nagy örömöt éreztem, hogy bibliai keresztnevet és biblikus igazságot megfogalmazó vezetéknevet visel, hiszen az első európai keresztyént Lídiának hívták, a példázatbéli búzamagot pedig a molnár őrli meg. (mosolyog) 1977-ben megszületett az első gyermekünk, aki ősi hagyomány szerint az apja nevét kapta, Géza szobafestő-mázoló lett. 1978-ban megszületett Jutka lányunk, aki vendéglátóipari szakközépiskolát végzett, utána borszakértői végzettséget szerzett, majd Csenge unokánk 2011-es születése után – nagy élmény volt az, hogy megkeresztelhettem -, csoportos gyermekjóga oktató, azaz mozgásfejlesztéssel foglalkozik. 1979-ben megszületett a harmadik gyermekünk, Attila orgonaművész és zenepedagógus, aki a harmóniát úgy szereti, hogy tudja, a kotta nagy úr, de még nagyobb az a tehetség, ami adatott neki, hogy tud improvizálni. Kilenc éves korában Juhos Ilona ötvenévnyi, keszthelyi kántori szolgálata után átvette az istentiszteleti orgonakíséretet. Mindhárom gyermekünk nagy ajándék Istentől. Ez a kis asszonyka, aki alacsonyabb volt, mint én, bírta azt a sebességet, hogy egymást követő években születtek meg a gyerekek. Nagy a hála a szívemben, hogy hozzám illő segítőtársat kaptam Lídia személyében Istentől. A keszthelyi nőszövetségnek négy esztendeig volt az elnöke, őszinte akarattal segített. Azért mondom, hogy őszinte akarat, mert nem volt akaratos, de mégis határozott volt.
Szentkirályszabadjáról Keszthelyre kerülve mit tapasztalt lelkipásztorként?
Először is, mivel a szentkirályszabadjaiak megszerettek, úgy érezték, hogy otthagytam őket, pedig nem én kerestem új szolgálati helyet. Négy presbiter érkezett Trabanttal mint küldöttség hozzám, és kérték, hogy jöjjek Keszthelyre. A váltásban az ösztönzött, hogy éreztem, nem véletlen, hanem Isten akarata szerint történik minden, ezért is választottak meg Keszthelyen a gyülekezet tagjai. Nagy körzet tartozott egybe, hiszen Tapolca, Sümeg, Dörögd, Badacsonytomaj, Hévíz, Gyenesdiás mind együtt volt. A gyülekezetek között autóval közlekedtem. Az egész körzet szépen alakult, és 1990-es évek második felében megépült Hévízen a protestáns templom. És mit ad Isten? Ha kinézek a keszthelyi ablakomon, látom a hévízi tájat! (kifelé mutat)
Ha már ide látszik a Hévízi templom, a keszthelyi pedig nem, hadd kérdezzem meg, hogy nyugdíjba vonulása óta lakóhely vagy távolság szerint jár templomba?
Az igaz, hogy a szabadság nagyúr! Hévíz két kilométer, ezért oda hamarabb el tudok jutni, mint Keszthelyre, viszont nem akarom felborítani a Keszthely és Hévíz közötti egyensúlyt, ezért felváltva járok templomba Keszthelyre és Hévízre.
Hogyan éli meg Géza bácsi, hogy ahol egykor egymaga szolgált, ma már három lelkipásztorra van szükség? (Keszthelyen Zichy Emőke, Hévízen Péntekné Vizkelety Márta, Tapolca és vidékén Kóródiné Demeter Orsolya szolgál.)
Örömmel és hálaadással. Az az ige jut eszembe, amit a huszonöt éves szolgálati évfordulómra ajándékba kapott gyenesdiási tálon lehet olvasni: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít”. 1994. január elsején a prédikáció utáni imádságban kértem, hogy adja meg az Úr Isten, hogy úgy fejlődhessen a tapolcai gyülekezet, hogy ismét elérhesse az anyagyülekezeti szintet. Az ezredfordulóra megtörtént. A hévízi gyülekezet életében a templomépítés sok energiát, szervezést és pénzt igényelt, az is elkészült. Badacsonyban is felépült a templom. A sok furikázásnak meg lett az eredménye! (mosolyog)
Lelkipásztori szolgálata mellett egy cikluson keresztül esperes volt. Milyen emlékei vannak azokból az évekből?
2009 januárjában kezdtem el az esperesi feladatok végzését, és 2015-ig ötvenkét gyülekezet tartozott hozzám akkor. Mivel nem volt segédlelkészem, ez elsősorban a családomra gyakorolt olyan hatást, hogy keveset láttak itthon. Viszont mindegyik gyülekezetbe eljutottam. Nagy segítségem volt a gyülekezetben feleségem, Lídia, aki egészen addig, amíg nyugdíjba vonulásomkor el nem költöztünk a keszthelyi parókiáról, azt mondta, hogy „a parókia fala egy a templom falával”, és mindig szívesen ott volt a templomtakarításkor is.
Nem szeretnék ünneprontó lenni, mégis hadd kérdezzem meg, hogy miután kenyere javát megette Géza bácsi, hogyan tekint előre?
Örülök annak, hogy egyáltalán lehetőséget kaptam erre a beszélgetésre. Visszatekintve nyolcvan esztendőre, elmondhatom, hogy a nyolcas mindig szilárdan áll. Ha pedig elfektetjük, akkor mi lesz? Végtelen jel lesz belőle! A végtelen kegyelem, a végtelen szeretet és a végtelen égbolt nyílik ki.
Ámen. Így adasson meg! Zárásként feltehetek néhány villámkérdést?
Csak akkor, ha olyan villám, ami nem ráz! (nevetünk)
Egyik sem rázós!
Fizika vagy kémia? Fizika.
Náhum próféta könyve vagy Abdiás próféta könyve? Számomra Abdiás.
Csillag vagy kakas? Mind a kettő, mert vannak svájci emlékeim is.
Dallam vagy ritmus? A dallamra hallgatok, mert vannak füleim.
Színház vagy mozi? Színház!
Zsoltárok könyve vagy újszövetségi levelek? Az Újszövetség!
Főzés vagy sütés? Mind a kettőt szeretem!
Törzsdöntés vagy magas térdemelés? Kényelmes séta.
Hercegszöllősi kánonok vagy a Barmeni Teológiai Nyilatkozat? Hercegszöllősi kánonok, mert az a magyar. De annak íze is van, mert benne van a szőlő! (nevetünk)
Köszönöm a beszélgetést, és kívánok jó egészséget, vidám napokat, bensőséges istentiszteleti alkalmakat!