Feltámadt a szél erősen. Ilyenkor a viszonylag sekély vizű Balatonon is, saját mélységéhez képest nagy hullámok tudnak felkorbácsolódni. Akik itt lakunk, tudjuk, milyen gyorsan képes az addig lágyan ringató tó riasztóan veszélyessé válni. Ezért is inkább messziről érkező itt nyaralók szoktak tragikus kimenetelű bajba sodródni. Akik nem veszik eléggé komolyan a viharjelzést.
Pedig ezek a villogó fények mindenütt ott vannak a parton körben végig, tavasztól őszig. Nem az irányt, a biztonságos kikötőt jelzik elsősorban, mint a világítótornyok, hanem az időjárást. Balatonvilágoson, a magaspart kilátóhelyén áll ugyan egy világítótornyocska, de az csak amolyan hangulatos emlékmű féleség.
Viszont az elmúlt anyáknapjás hétvégén komoly találkozásom volt a világítótorony szimbolikájával, szerepével, fontosságával. Felnőtt gyermekeim egy tihanyi kirándulással ajándékoztak meg, sétálgattunk, egy a tóra nyíló teraszon kávézgattunk és megnéztük az apátság múzeumát is. Megismerhettük a kiállításokon és bemutatófilmen egy kicsit a félsziget történelmét, a bencések ottani létének hányattatott történetét és mai életét és hivatását.
Legmaradandóbban az apátság címere fogott meg. Szent Miklós áll egy viharos víz fölé nyúló sziklán és horgonyt (ritkább ábrázoláson lámpást) tart a hullámokon csónakban hánykolódó kétségbeesett halászok felé. A part magasából érkező megmentő segítség a lényeg. Valahol ennek kapcsán hangzott el a világítótorony-szerep megfogalmazása.
A szerzetességre ez különösen is illik, hiszen egyszerre elszigeteltség, magaslaton-állás, ugyanakkor folyamatos emberek közötti segítő szolgálat. Biztos szikla és tajtékzó víz találkozása. És voltaképp ilyen kicsit minden lelkipásztori szolgálat…
Az életben vannak nyugodtabb időszakok és vannak viharos változások is, társadalmilag és magánéletben is. Még a szolid idők is erőt és figyelmet igényelnek, hát még amikor dobálnak a hullámok és csak győzzünk kapaszkodni. Van, mikor tisztán látszik az út, vagy legalábbis tudni véljük az irányt, de amikor ránk borul a sötétség, nehéz jó döntéseket hozni, lélekben nyugodtnak maradni…
Azt hiszem, ha valami szeretnék lenni tudni, akkor az a világítótorony.
Először is mert a torony csak az épület, és a kapott fényt tartja. Régen ez meggyújtható fa és kátrány, szurok vagy szén volt, esetleg olaj, később petróleum, mostanság pedig elektromos világítás. Bármit is tesznek a torony tetejébe, az építmény dolga „csak”, hogy hűségesen tartsa és engedje sugározni.
Másodszor pedig mert a torony nagyon sokféle lehet. Vannak köztük zömök, terméskőből épültek, egész kis alacsonyak, vannak karcsú magasak, fémvázúak, erősek és kecsesek, rákerestem és egészen elképesztő, hogy milyen nagyon különbözőek lehetnek. Szóval bárki lehet. Még én is…
Életemnek jelenlegi, igencsak vihar-rázta pontján segítséget, elkérhető erőt, biztatást kerestem, és erre azt kaptam, hogy legyek én az ilyen-olyan, de fényt kapott világítótorony ☺
„Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn 8,12)
„Ti vagytok a világ világossága. … A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák…” (Mt 5)
