Minden szorgalmi félév után következik bő hat kemény hét. Az idei tanév első vizsgaidőszakának már a kellős közepén tartunk, és vannak sokan, akik már túl jutottak a nehezén.
A társadalom nagy részének valamilyen köze mindenképpen van hozzá. Vagy azért, mert fiatalon épp a felsőoktatásban küszködik, vagy mert van ilyen rokona, ismerőse. Bár egyre többször futok bele olyan felnőtt barátomba, kollégámba, aki ugyancsak a vizsgaidőszak miatt sóhajtozik, mert már érettebb fejjel kezdett bele tovább- vagy átképzésbe. Csak éppen gyermeknevelés és hétköznapi munkavégzés közben próbál tanulni, felkészülni – a tanulmányi szabadság néhány nap csupán, és nincs is rá mindig reális lehetőség…
Az interneten szakemberektől és tapasztalt jóakaróktól egyaránt lehet tanácsokat kapni erre a nehéz időszakra. Hogy milyen fontos a tananyag mennyiségének a felmérése és a jó időbeosztás. Mert a másfél hónap folyamán csak egyre fáradtabbak leszünk. Hogy éjjel inkább aludjunk, és egyébként is tartsunk szüneteket, testmozgással, sétával a szabadban. Kerüljük az alkoholt, de kevés kávé jót tehet. Egészségesen étkezzünk, fehérjéket és lassan felszívódó szénhidrátokat fogyasszunk. Sorolhatnánk vég nélkül, de hogy ezekből egy örökké éhes, vékonypénzű kolis diák, aki csak néhány vizsgadátumból válogathat és csak darálja le a kollokviumokat és beadandókat, mit tud teljesíteni – az más kérdés.
Én úgy emlékszem, hogy mi bizony tanultunk éjjel is. (Aki pedig nappal dolgozik vagy gyereket nevel, az meg pláne fennmarad.) Volt, aki teljes csendben, egyedül tanult a szobájában, és hetekig csak az íróasztal fölé görnyedő hátát lehetett látni, ha benyitott valaki. Volt, hogy összejöttünk egy szobában, hogy többen vegyünk át együtt tételsorokat. Sokan osontak át nappal vagy éjjel is az épület oktatási részébe, hogy egy-egy tantermet lefoglaljanak.
Ott is volt, aki csak egy asztali lámpa fényénél mormolta a tanulnivalót, de olyan is, aki teljes kivilágításban rótta a végtelen köröket az asztalok között és hangosan magolta a héber igetörzsek ragozási táblázatait. Az akkori szemináriumi könyvtár asztalai is mind foglaltak voltak éjszakánként, bár egy idő után már csak beszélgettünk – a legelvetemültebbek pedig az esélytelenek nyugalmával társasoztak ☺
Én ekkor tanultam meg – az eminens diáknak új igazságot – hogy mit jelent a „lényeg, hogy görbüljön” egzisztenciális valósága… Mindenesetre nagy tisztelettel és együttérzéssel gondolok most vizsgaidőszakot gyűrő embertársaimra, és kívánok nekik kitartást, jó eredményeket, de legalábbis görbülést!
Amellett, hogy azt gondolom, a „vizsgaidőszaknak” egész sokféle jelentése is lehet az életünkben. Hogy voltaképpen, bizonyos értelemben vizsgaidőszak az egész! Nem véletlenül mondjuk egy-egy eset kapcsán, hogy például valaki jól vizsgázott emberségből. Vagy pejoratív értelemben, hogy most aztán jól levizsgázott egy illető…
Mert a diplomával, szakvizsgával és egyéb oklevelekkel és papírokkal nem kapunk kézhez egy szépen kikövezett sétateret elkövetkezendő életünkre. Jönnek a próbák, munkahelyi és kapcsolati kihívások, nehézségek, az emberi életút állomásainak különböző feladatai, vagy épp betegségek, veszteségek, és mi vizsgázunk türelemből, kitartásból, önismeretből, bátorságból, szeretetből, hűségből, hitből.
Az embertársaink, közösségeink előtt is, az általunk is elfogadott értékrend szerint, de újra és újra önmagunk előtt ugyancsak – ahogy Pál apostol is szembesít vele: „Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e?! Önmagatokat vizsgáljátok meg!” (2Kor. 13,5) És nyilván elsősorban az előtt, aki igazságával és szeretetével azért csak végigjáratja velünk ezt a földi iskolát: „Én, az ÚR vagyok a szívek vizsgálója, a lelkek megítélője…” (Jer. 17,10) Legyen irgalmas vizsgáztatónk.
