Délről haladva, pontosan meghatározza Isten Igéje az Ígéret Földjének határait (1–12). Ezek a határpontok többnyire könnyen beazonosítható helyeket jelölnek. Ezt a földet sorsvetéssel kellett felosztani a törzsek között (13). A Jordán folyó keleti felén örökséget szerző két és fél törzset csak ezután említi meg a szentíró (14). Az Ígéret Földjének felosztása, Eleázár pap és Józsué vezetésével történt, minden törzsből egy-egy vezető ember segítségével (16–29). Közülük ma már, számunkra csak a Júda törzséből származó Káléb ismert (19), aki csitította a népet, amikor a kémek beszámolója miatt kétségbeesett a nép a föld elfoglalhatatlansága miatt, és visszavágyott Egyiptomba (4Mózes 14,6–9).
*
Az „itteni”, Istentől kapott örökségünknek pontosan kijelölt határai vannak. Azokon belül kell mozognunk, sáfárkodnunk, örülnünk; ahogy határai vannak a lehetőségeinknek, a tehetségünknek, a kimért időnknek is. Mindezeket elégedetten és hálával kell fogadnunk, nem irigykedve a másikra tekintve, hanem a magunkénak örülve, a miénket kell megtölteni mennyei tartalommal.
Az e-világi Ígéret Földje soha nem lesz teljesen a miénk, ahogy Isten népe, mind a mai napig nem birtokolja zavartalanul ezt a területet. Isten országa is már „itt” van, de majd „odaát” lesz teljessé, így a földi létben csak a „már igen és még nem” feszültségében élhetünk.
Ez a feszült helyzet is azt jelzi, hogy miként lehet hittel élni, mikor körülöttünk olyan sok a mindenféle idegen kultusz. Jézus Krisztus feltámadása ad a hitvalláshoz erőt, reménységet, értelmet, távlatot; de csakis úgy, hogy mi nem irtunk ki senkit, aki másként gondolja; de nem is adhatjuk oda a hitünket, hogy a békességért másnak legyen igaza. A hitvalló helyzet egy harcos helyzet, de nem mi harcolunk, hanem ellenünk harcolnak, és nekünk meg kell állnunk: mi senkit nem bántunk, és reménységgel tekintünk mindenkire, amit pedig Isten nekünk adott, azt nem engedhetjük el!
Ezékiel próféta, könyvének 47. és 48. fejezeteiben írja le, szinte ugyanezeket az országhatárokat, csak északról kezdi a felsorolást, hiszen a babiloni fogságból észak felől térhettek haza, az új kezdetre.
Ad új kezdetet az Úr, már e-világban; ugyanabban a hazában, amit számunkra kijelölt. Ez az új kezdet, az örök, maradéktalanul új haza előíze.
Az akkori törzsi vezetők közül ma már csak Káléb neve ismert, a többieké nem, pedig egykor mind tekintélyes nevek lehettek. A mi neveink is pár nemzedék után ismeretlenné lesznek. Reménységünk az, hogy a mi neveink fel vannak írva a mennyben (Lukács 10,20).