Mi a hit: Jézus Krisztusban lenni, Őbenne minden kincset, ismeretet, bölcsességet megtalálni; Őbenne megtalálni életünk eredetét és célját, az Istent (2–3).
A hit bizonyosságot ajándékoz (2). Ez a bizonyosság nem magabiztosság, hanem az Úr megtartó kegyelmében való bizalom, amely tőlünk független, de a miénk.
A hit egyben ismeret is, de a bizonyosságból fakadó ismeret: a Jézus Krisztus ismerete. Tehát a hitből fakadó ismeret nem minden részlet ismerete, nem teljes és pontos ismeret, amelynek minden eleme megkérdőjelezhetetlen, hanem a hit egy bizonyosság, a Jézus Krisztus ismerete, és ez a lényeget illetően elég. A Jézus Krisztus ismerete gazdag ismeret, mert örökre meggazdagít, elévülhetetlen javakkal (2).
A hit sziklaszilárd. Nem mi vagyunk szilárdak. Mi gyengék és gyarlók vagyunk. Az igaz hit embere tudja, hogy ő egymagában elesett, és segítségre szorul: egyrészt félrevezethető; másrészt ő maga is félrevezethet másokat. Az eltántoríthatatlan embernél nincs rettenetesebb. Egyedül Jézus Krisztus sziklaszilárd; csakis Ő a kőszikla (Zsoltárok 118.22). Amikor az apostol int minket, „nehogy valaki titeket megtévesztő szavakkal félrevezessen” (4), akkor ezen a figyelmeztetésen keresztül a Szentlélek sokkal többet mond nekünk, mint azt első hallásra gondolnánk. Akkor vagyunk igazán félrevezetettek, ha mindig csak a magunkét tudjuk mondani, abból nem engedünk, elcsendesedni, elhallgatni pedig nem tudunk; így nemcsak másokat, az Urat sem hallhatjuk meg. Beszélünk, jelen vagyunk, folyton tevékenykedünk, miközben némák és hatástalanok leszünk. A mi szilárdságunk csak az lehet, hogy megadjuk magunkat az Úrnak, az Ő megtartó kegyelmének. Ez az igazi szilárdság: megadni magunkat az Úr szabadításának (Jeremiás siralmai 3,26). Ebből a szilárdságból fakad az a bizonyosság, amely nem önhitt, de nem is tévelyeg (4–5). Bocsánat a példáért. A lányom kölyök magyar agár kutyája jut eszembe, sokáig tartott, amíg megneveltük, amíg önhitt és szertelen lendületében megadta magát a gazdának; pedig számára ez jelenti egyedül a biztonságot, ha engedelmesen figyel és ráhagyatkozik a gazdára, aki csak jót akar neki egy ezer veszélytől hemzsegő világban.
Mi a hit? Milyen az igaz hit? Mai Igénk alapján folytathatnánk még a sort. A hit erőt ad a küzdelmeinkhez, mert valójában az Úr küzd értünk; de az Úr csak olyan küzdelembe állít be bennünket, amely az Ő ügyét szolgálja és krisztusian szolgálja azt. Ez a küzdelem nem harcos küzdelem, amely elmélyíti a bajt. Mi annyit beszélünk a problémákról, küzdve az igazért, mindenki a maga látása szerint, hogy azzal okozzuk valójában a legnagyobb problémákat. Ez a küzdelem mások üdvösségét munkálja (1). Nem kell mindig és mindenért küzdeni. A hit megbátorít, amikor úrrá lenne rajtunk a félelem (2). A hit szeretetet ajándékoz nekünk egy olyan világban (2), ahol a szeretet sokakban meghidegül (Máté 24,12). A hit hálaadó szívet ad, mert mindig képes meglátni azt, ami van; még inkább azt, amit elkészített nekünk az Úr. A hit emberének életében napról napra növekszik a hálaadás (7). A hit embere örömteli szabadságban és mégis szép rendben él (5).
Urunk add, hogy Őbenne, a Jézus Krisztusba vetett, élő hitükben gyökerezzünk meg; Őbenne növekedjünk, bővelkedjünk, erősödjünk! Urunk add, hogy minden töredékességünk ellenére – mi, akik Őbenne vagyunk –, láthatóan, hitelesen, példaadóan éljük is meg a hitünket! Ezt az Úr ereje bizonnyal elvégzi bennünk (6–7).