Margó

Szabad önmagadtól

Elborzasztanak a tehetségkutató műsorok első adásai. Ritka, hogy ne akarjam átpörgetni, átugrani. Amikor megmutatják hányan jelentkeztek totálisan túlbecsülve magukat. Nem azokra gondolok, akikből a stressz és az idegen környezet kihozza a bénító lámpalázat. Még csak nem is azokra, akik egyébként csak azért mennek el, hogy a saját YouTube csatornájuk, vlogjuk, TikTokjuk több követőt kapjon, és nem is érdekli őket a játék kimenetele. Hanem azokra, akik minden előkészület nélkül, a szakma minimális tisztelete nélkül, és úgy tűnik minden előzetes visszajelzés hiányában mennek oda. Mindegy, hogy éneklésről, táncról, főzésről beszélünk, ezeknek a műsoroknak az első pár adása egy merő szekunder szégyen. Csak arra tanít meg, mennyire szükségünk volna több alázatra és önismeretre.

Nem mondom, nehéz megtalálni azt a kihívást, ami egyben kíván tőlünk erőfeszítést, nem sima ügy, de egyúttal nem is teljes képtelenség a tálentumaink tekintetében. De itt nem szimpla rossz helyzet felismerésről, hanem sok esetben teljes realitásvesztésről beszélünk. Sokszor a zsűrit, azokat az embereket éri a legnagyobb vád és támadás, akik kiérdemelték a maguk székét. A szerkesztőknek persze érdeke ezeket a történeteket előhozni, mert – kinek komédia, kinek tragédia, de kétségkívül – szórakoztat.

Sok divatos hazugság segít az embernek teljesen fals eredményekhez jutni önmaguk és a világ kapcsolatának vizsgálatakor. Például, hogy mindent meg tudsz csinálni, csak akarni kell! Vagy hogy határ a csillagos ég! Csak rajtad múlik! Vagy hogy abból kell megélni, amit szeretsz csinálni! Hát melyik munka az, aminek nincs nem szeretem része? De különösen gyomorforgató, mikor még Istent is belekeverjük a teljesítményről alkotott individualista katyvaszunkba, és azt mondjuk: segíts magadon, az Isten is megsegít! Az amerikai álom és motivációs kultúra rászakadt a kommunizmust, szocializmust, fasizmust, és sok emberi bűnt átélt magyar népre, és létrehozta a maga Frankensteinjeit. Hiszen hány évtizeden át volt veszélyes a vélemény és a különbözés, a kitűnés bármilyen irányba is. No, most kiszabadult a túlnyomás a palackból, és az inga bejárja a túlvéget.

Sodor a történelem, sodor a kultúra, minden üzenet, ami elér – még az is, ami nem is tudatosul. Torzítják a látásunkat önmagunkról, és a minket körülvevő világról.  Ipari méreteket, könyvborítókat ölt, konferenciákat, nyílt vagy bújtatott mozgalmakat kap a gerjesztett álvalóság, ami jobb fogyasztóvá, jobb választóvá, eladhatóbb emberré formál. Egyben tömérdek elégedetlen, sorsát kudarcnak érző embert, és elszálló befutott keveseket.

„Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.”
(János evangéliuma 8, 31-32.)

Jézus arról beszél, hogy aki Őbenne marad, az megismeri az igazságot. Más fordítási lehetőségként a valóságot. Nem teóriákat vagy különféle iskolákat, akiknek a maga módján mind igaza vagy igazságmorzsája van. Nem elméleteket vagy ideákat. Hanem azt a valakit, aki maga az igazság és a valóság. Egyrészt mert ő átlátja, mert ő teremtette, a gazdája a valóságnak. Ő nem alkalmazkodik az igazsághoz, és elszenvedi, vagy letagadja, torzítja kedvére, mint mi. Ő fölötte van, alkotja, igazgatja, éli.  Ez az igazság, ez a valóság egyedül az, aki megszabadít. A férjem úgy fogalmazta meg, hogy az a szabadság, hogy egyetlen olyan ponthoz kötöm oda magam, aki valóban szabad mindentől.  Ő Isten. És általa én is szabad lehetek. Szabad a sodródástól, önmagam alul-, vagy felülértékelésétől. Szabad lehetek az ezen való vajúdástól. Szabad lehetek a mások engem vagy önmagukat értékelő és leértékelő szavaitól. Szabad lehetek a túlteljesítés nyomásától vagy a pihenés bűntudatától. De szabad lehetek a sikerrel való megittasodástól és a nem haladás önigazolásától is. Mennyivel egyszerűbb.  Mennyivel önazonosabb és mennyivel Krisztusszerűbb.

A szerző

Írások

Bella Violetta: Vannak meghatározó sorok az ember életében. Nekem például a „legyek drót, amin az üzenet fut végig”, vagy a „vigyél tovább, mint a lábam tudna menni”. Ezek miatt áll be az ember a sor-gyártó sorba, és próbál maga is újakat készíteni hol sután, hol ügyesebben – lelkészként, újságíróként, anyaként, hídverőként, istenkereső emberként.