A mai napon beszökött az otthonunkba a gender ideológia. Előre le kell szögeznem, hogy merőben konzervatív gondolkodásúak vagyunk, és a keresztyén értékek mentén élünk. Erre tessék, ezt kellet megélnünk, hogy a régi barátunk, aki mindig olyan hűvös visszafogottsággal állt minden új dologhoz, hirtelen megváltozott. 180 fokos fordulat következett be napi valóságban, és mi ott álltunk, hogy nem tudtuk, hova is rakjuk most a dolgainkat, és egyébként is hogyan tovább, mert annyira a szívünkhöz nőt.
De a legrosszabb az volt, hogy mi is tele voltunk kétellyel és előítélettel, és ő sem adott egyenes választ a megkérdezhetetlenre, mert a fenti kapcsolattartás maradt hűvös és tartózkodó, de az alsófertályon már kiütközött a langymeleg, ami kezdett elhatalmasodni rajta.
Mit is tegyünk? Összedugtuk a fejünket, hogy megszakítsunk- e minden kapcsolatot vele, és nyilvánítsuk Persona non grata-nak? Nem tudtunk dűlőre jutni, mert mi van, ha csak egy divat irányirányzatnak ült fel, és nem is identitásváltás, amit tapasztaltunk, és hátha visszatér az eredeti értékrendhez. Mi van, ha ez „csak” elhajlás, hiszen még fiatal, és még előtte az élet. A másik nagy érv, hogy ismeretségünk nem új keletű, és most a közös múltat is dobjuk ki a kukába, pedig hányszor bizton számíthattunk rá, és mindig is jelentős szerepet töltött be családunk létfenntartásának biztosításában.
Most dobjuk ki ezt mind?
Aztán jönnek az önös érdekek, a számító kufárság: Hogy is tudjuk pótolni a hiányt, ami már-már nem is hiány, hanem egyenesen gyász! Pénzbe fog ez kerülni, és nem is kevésbe! Mert ne gondoljuk, hogy csak úgy önzetlenül mennek a dolgok!
Tudjuk jól, hogy Krisztus urunk koporsóját sem őrizték ingyen!
Ekkor összenéztünk a feleségemmel, és szemünkben egy akarat tükröződött: nincs mit tenni, ha eljött a szakítás ideje, el kell fogadni, de megpróbáljuk megmenteni a kapcsolatot amennyire tőlünk telik. Nem hozzuk a földre a szivárványt, bár ez a remény jelképe, de mostanság nagyon megfakították, és matt lett.
A hirtelen ötlet tetté vált, kihúztuk a villásdugót az aljzatból, majd kis idő múlva ismét visszadugtuk.
És mintha vérátömlesztés történt volna, újra megdobbant a szíve, ütemesen zümmögni, duruzsolni kezdet, és újra ön azonosan, hűsen, konzervatívan állt előttünk, mintha mi sem történt volna.
Megfogtuk egymás kezét…
Visszakaptuk kedves barátunkat!
Újra jó a hűtőnk!
