Emlékezés, élő kapcsolat, részesedés, emlékeztetés. A húsvét üzenetéről beszélgetünk Steinbach József püspökkel
„Harmadnapon feltámadt a halottak közül” – áll a hitvallásunkban. Mit jelent ez a tagmondat?
Nagyon fontos szempont az, hogy Jézus Krisztus feltámadásával Isten ígéretei teljesedtek be. Tehát, amit Isten kijelentése az Ószövetségben megígért, például a 16. zsoltárban, amit idéznek is az Újszövetségben: „Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba.”(Zsoltárok könyve 16:10), ez Jézus Krisztus feltámadásában megtörtént. Ez azért fontos – számomra személyesen is – mert olyan Istenünk van, aki az ígéreteit beteljesíti! Harmadnapon feltámadott, minden úgy történt, az Isten időszámítása szerint, ahogyan azt Ő megmondta. Ez azért nagyon fontos, mert ami még előttünk áll az időben, ami még reménység és ígéret: test feltámadása, örökélet, Jézus Krisztus eljövetele, az Isten országának kiteljesedése, az olyan bizonyossággal megígért valóság lesz, mint az, hogy Jézus Krisztus feltámadott. Ez számunkra azért is fontos, mert benne van a Szentírásban, hogy Isten az övéit számon tartja, és személyesen is vezeti életutunkat Őhozzá. Ezekben a nehéz időkben rendkívül fontos ez a tény, hogy olyan Istenünk van, aki az ígéreteit beteljesíti.
Nagyon fontosnak tartom azt, hogy konkrétan is az életutunkon megtapasztaljuk – és számtalanszor meg is tapasztaltuk – az Isten szabadítását, de ha Isten „nem tenné is”, akkor se felejtsük, hogy Isten beteljesedett és kiteljesedő ígéretei örökké érvényesek.
Húsvétkor Jézus Krisztus feltámadására emlékezünk. De mitől lesz húsvét egy egyszerű emléknapból ünneppé?
Az emlékezés fontos dolog, de önmagában nagyon kevés. Emlékezni olyanokra szoktunk, akik már nincsenek. Jézus Krisztusra viszont úgy gondolunk, mint aki élő Úr, feltámadt a halálból, itt van közöttünk, személyes kapcsolatunk lehet vele, ajándékaiból részesedhetünk. Ezek az ajándékok a bűnbocsánat, megújult élet és örök élet. Ez a három együtt az üdvösség.
Emlékezünk, de kapcsolatban is vagyunk a feltámadott Úrral, részesedünk az Ő ajándékaiból, és ebből következik egy negyedik dolog, hogy erre mi emlékeztetünk másokat is. Ez egy gyönyörű szolgálat, hogy mi, akik a feltámadott Úrral közösségben vagyunk, folyamatosan emlékeztessünk másokat: „Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. Erről szól az én evangéliumom,” (Pál II. levele Timóteushoz 2:8) Bennem is számtalanszor megszólal ez az ige. Amikor problémákkal küzdünk, próbatételeink vannak, jusson eszünkbe az Isten beteljesedett ígérete: Jézus Krisztus feltámadott!
Emlékezés, élő kapcsolat, részesedés, emlékeztetés. Ha megvan bennünk a kellő hit, akkor sokkal könnyebben tudjuk átvészelni a mindennapokat és tudunk örömre deríteni másokat is. Meggyőződésem, hogy nincs más út, csak ez!
A szabadság kérdését az idők folyamán különböző ideológiák mindig másként akarják értelmezni. Mint elhangzott, nekünk szabadító Istenünk van, akitől szabadításunkat Jézus Krisztusban kaptuk meg. Mi ez az örökérvényű, időkön és ideológiákon átívelő szabadság?
Ez egy kulcsfogalom a Szentírásban, de fontos, hogy helyesen értsük. Először is merjük szó szerint érteni: Isten úgy szabadító Úr, hogy nem akar szolgaságot, nem akar rabságot, nem akarja azt, hogy egymást megnyomorítsuk. Próbáljuk már meg egymást jobban szeretni, ha ez nem megy, akkor legalább próbáljuk egymást nem bántani, egymást békén hagyni. Ne nyomorítsuk meg egymás életét! Folyamatosan ezt tesszük, mondhatni erről szól az emberiség története. Az egyik ember a másikra akarja erőltetni magát, a maga önző valóját és gondolatait.
Tehát bátran értsük szó szerint a szabadítást, ez az első lépés. A második lépés az az, hogy amikor az ember ebben a szabadságban részesül Isten kegyelméből, akkor hálaadással él ezzel a szabadítással, és tudja, hogy ennek a szabadságnak medre van. Ebben a világban az Istentől kapott szabadság – mivel ez egy bűnös világ – csak önkorlátozásban élhető meg. A megszabadított ember hálás azért, amit kapott, és arra figyel, hogy mit tud a másiknak adni, mi az, amiről le tud mondani.
Figyelek arra, hogy mi az, amitől óv az Isten. Van szabadságom arra, hogy „nemet” mondjak. Nemet mondjak az önzésre, nemet mondjak a kísértésekre, nemet mondjak arra, amire az Isten nemet mondott.
Megkaptuk az Istentől azt a lehetőséget, hogy szabadságban élhetünk, hogy itt Európában egy jóléti társadalomban lehetünk. De kilengett az inga a másik irányba, semmilyen szinten nem tudjuk a határokat. Amelyik folyónak nincs medre, az pusztító áradásával károkat okoz! Abban a tévhitben vannak sokan, hogy a „mindent megtehetek” és a „szeretni egymást” az megfér egymás mellett. Pedig a kettő, józanul átgondolva, üti egymást. Aki az Isten szabadító irgalmában részesült, az másokra tekintettel van, és tud a mederben maradni, tud az Isten erejével nemet mondani, mert ez a szabadság önkorlátozásban élhető meg.
Ugyanakkor ennek a szabadságnak ott van az az értelme is, hogy eljön majd az az idő odaát – ezt nem tudom másként megfogalmazni – amikor az Isten országa kiteljesedik, amikor új ég és föld adatik az Isten országának teljességében, ahol igazság, szeretet, öröm és béke lakozik. Amikor ezt a szabadságot – miként az édenkertben – olyan módon éljük meg, amit most emberi értelemmel fel se tudunk fogni.
Ez a szabadság mindig akkor valósul meg, amikor konkrét helyzetekben aprópénzre kell váltani. Tehát tényleg tudom a másikat Krisztusban úgy szeretni, hogy lemondok a magam szabadságáról, tudok nemet mondani a kísértésekre. Ez a naponkénti kegyesség kérdése, hogy ezt minden nap kérjem az Úrtól. Nincs ennél nagyobb szabadság, ez a húsvéti örömüzenet lényege!
Napjainkban a szabadság kérdése más relációban is felmerül. Már második év lesz, amikor húsvétkor zárva vannak a templomok. A szakemberek óva intenek a közös ünnepléstől. Milyen reménységet üzen ma, 2021 tavaszán a húsvét?
Nagyon várjuk már, imádkozunk, hogy ennek vége legyen. Érezzük, és látjuk, hogy elfáradtunk. Sokakban van kérdés, apátia, néha düh is, az egzisztenciális válságokról nem is beszélve. Imádkozunk a gyógyítókért, ápolókért, vezetőkért. Könyörögünk a szabadításért, könyörgünk egy új életért! Most, a baj idején a vigasztalásnak, a bátorításnak, a reménység hangjának az ideje van. De a vírus után igenis át kell gondolnunk, hogy miért jött ránk ez.
Isten tudta nélkül nincs semmi! Isten megengedő akarata által jött ránk ez a baj! Ez az ő kezéből próbatétel, és bizony lehet olyan értelemben ítélet is, hogy valamit az Isten megítélt rajtunk. Nagyon óvatos e tekintetben az egyház, de bele kell gondolni, hogy igen, ez több mint valami próbatétel! Olyan életet élnek a jóléti társadalmak, hogy csoda, hogy Isten még csak ennyire nyúlt bele. Bizony gondoljuk el, bűnbánó szívvel, hogy mi az, amit az Isten megítélt az életünkben, amit másképp kell tenni! Tudom, vannak olyan hangok, hogy ilyet ne mondjon az egyház. Én úgy gondolom, hogy szükség van a prófétai hangra, és nem a népszerűséget kell nézni, hanem az Isten igéjéhez kell hűnek lenni, hiszen az ítélet része a keresztyén üzenetnek. Soha ne felejtsük el azonban azt se, – és így teljes az üzenet – hogy Isten ítélete is kegyelem, az övéi számára. Olyan Urunk van, aki nem engedi, hogy elvesszünk, megtartatást kínál, csodásan, sokféle nyomorúságból, hogy Őneki éljünk!
