Magyar Balázs szomódi főgondnok, édesapa és nem mellesleg óvóbácsi. Egyenes jellem, nem ködösít, hamis imázsépítés helyett felvállalja az emberlét megpróbáltatásaival járó fájdalom keserű ízét és az Istenhez fűződő kapcsolat megerősítő voltát. Éppen a negyedik covid-oltása után beszélgettünk felnőtt keresztségről, szolgálatról, válásról és hobbiról.
Lassan tíz éve, hogy az egyházkerületi hittantábor kézműves programjához kétszázötven darab tenyérnyi nagyságú követ hoztál a Dunapartról. Ezért rólad mindig a „Hej, Dunáról fúj a szél” népdalsor jut eszembe. Egyébként dunántúli vagy?
Igen is, meg nem is. Szegeden születtem, amikor utolsó éves főiskolások voltak a szüleim. Ott éltem két éves koromig, majd Kalocsára költöztünk, és négy év múlva Tatára, ahol az első osztályt kezdtem. Azért ide költöztünk, mert apu itt kapott az akkor még katonai kollégiumban tanári állást, illetve anyu is a gimnáziumban. Szépen el tudtak helyezkedni itt, a nagyszüleim pedig a közelben laktak Szomódon, éppen ebben a házban, ahol most én is. Apu itt is született abban az utcafronti szobában, ahol most én is alszom.
Erősen kötődsz a nagyszülői házhoz?
Olyan nekem ez a ház, a falu, mint a szülővárosom. Bár Szegeden születtem, de nem köt oda semmi, viszont Szomód folyamatosan jelen volt az életemben. Pont ma gondolkodtam rajta, hogy nekem nagyon sok jó emlékem van ebből a házból. Nyaranta sokat voltam itt a nagyszüleimnél, mert bár pedagógusok a szüleim, de azért nincs annyira sok szabadságuk, mint amennyit az emberek hisznek. Emlékszem, hogy nekünk már június közepétől szünet volt, anyuék meg még jártak be az iskolába; aztán augusztus közepétől megint jártak már be a suliba. Tizenhat éve itt lakom, Bogi lányomat ide hoztuk haza megszületésekor. Ez volt az első gyerekszobája, ezért ő is szívesen jön ide, ha nálam van.
Szomódtól többszáz kilométerre születve megkereszteltettek a szüleid?
Nem. Még az sem volt egyértelmű, hogy melyik felekezethez tartozzak. Nagymamám volt református, nagypapám katolikus, de ez itt a faluban nem szokatlan. Elég gyakori a vegyes házasság Szomódon. Itt inkább az a rendhagyó, ha mindkettő ugyanahhoz a felekezethez tartozik.
Mi indított megkeresztelkedésre?
Emőke, a volt feleségem és a nagyija – aki a Tatai Kenderke Néptáncegyesületet alapította, amiből kinőtt a református művészeti iskola. Ők reformátusok, és az volt a kérésük, hogy ha összeházasodunk, akkor keresztelkedjek meg és legyen rendes templomi esküvőnk. Így hát jártunk házassági előkészítésre és jártam felnőtt konfirmációi felkészítésre is, ahol átbeszéltünk az akkori lelkésszel, Kuti Józseffel fontos bibliai és egyházi témákat. 2006 óta vagyok igazán református, megkeresztelt, úrvacsorával élő, templomba járó gyülekezeti tag.
Csak a szerelem miatt mondtál igent a keresztségre?
Dehogy! A szerelem tulajdonképpen egy eszköze volt Istennek. Már gyerekkorunkban volt képes Bibliánk, amiből anyukánk folyamatosan olvasta a történeteket. Így nem volt ismeretlen a Biblia, csak maga a templombajárás nem volt része az életünknek akkor még. Emőkét megismerve viszont teret nyert az életemben a templomba menés és a bibliai, egyházi témákról való beszélgetés, mert az ő családi mindennapjaikban benne volt az istenhit. Emőke nagyija adott könyveket Jézusról, ami közel hozta és megérttette velem az Ő fontosságát. Megismerkedésünktől kezdve folyamatosan jártunk a szomódi templomba. Nem Tatára mentünk, hanem ide kijöttünk, mert Kuti József lelkészt szerettük hallgatni. Nekem tetszett a szomódi gyülekezeti élet, ezért nem volt elrugaszkodott gondolat, hogy legyek megkeresztelve és házasodjak templomban. Nagyon jó döntés volt a hit útja, ami a későbbiekben be is igazolódott. Teljesen más szemmel nézek dolgokat, amióta megkeresztelt ember vagyok.
Mondanál erre példát?
Nyugodtabb vagyok. Nem igazán tudnak kihozni a sodromból dolgok. Nagyszerű, hogy van kihez fordulni. Nem kell aggódva élnem, mivel tudom, hogy okkal történnek dolgok. Nem szabadfolyással, hanem Isten akarata szerint van minden. Csak járni kell a fentről kijelölt úton.
A te kijelölt utad néhány éve egy óvodába vezetett. Hogyan történt ez?
Négy éve óvóbácsi lettem, ami azért is érdekes, mert műszaki egyetemen tanultam, majd pénzügyet és gazdaságot. A Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskolában dolgoztam a pénzügyön, de a gyerekekkel is kapcsolatban voltam, mert nagyon sokszor segítettem az összegyűjtésükben és szállításukban. Ott egy kolléganő már kérdezte, hogy miért nem megyek tanító bácsinak, hiszen annyira szeretnek a gyerekek. Aztán viccesen is kérdezték, hogy miért nem megyek óvodába. Akkor távol ütöttem magamtól a témát, de néhány év múlva, amikor 2015-ben megürült egy asszisztensi álláshely és konkrétan hívtak, akkor nyitott voltam. Az óvodavezetőt ismertem, motiváló volt az is, hogy ő egyből az óvodapedagógus képzés elvégzését is javasolta, úgyhogy két hét múlva már ott dolgoztam az óvodában, majd a Gál Ferenc Főiskola felvételt nyert hallgatója lettem. 2018-ban diplomáztam, és kiscsoportot indítottam a kolléganőmmel. A következő évben pedig a vezetőóvónő felkért helyettesének, amit elvállaltam. Mivel egy kétcsoportos tagintézményünk is van a mi négy csoportunk mellett, így csoporttól függetlenítve végzem a feladatot. Helyettesíteni be-belépek a csoportokba, napi ebédeltetéskor találkozom a gyerekekkel, illetve a Bozsik-program keretében hetente focizom is velük, de tulajdonképpen most javarészt papírmunkát végzek.
Hogyan kerültél a presbiteri tisztség közelébe, majd miként lettél a gyülekezet gondnoka?
2011-ben, amikor Laci tiszi idejött Szomódra (szerkesztői megjegyzés: Csákai László lelkipásztor), akkor a fiatal reformátusokat végig járta, hogy a presbitériumba hívja őket. Engem is felkért a jelöltségre, megírtam a bemutatkozásomat, és választással bekerültem a presbitériumba. Korban mi voltunk a két legfiatalabb személy a presbitériumban, jó haverságban voltunk kezdettől fogva. Amikor pedig a házasságomban probléma adódott, akkor nagyon sokat beszélgettünk és imádkoztunk együtt paprikalocsolás és paradicsomszedés közben, így a haverság barátsággá alakult. Aztán mikor pedig a gyülekezet gondnoka elment, akkor nagy tülekedés nem indult a tisztséggel járó feladatért. Átmeneti időre vállaltam a gondnokságot, de utána meg is választott a gyülekezet.
Milyen változásokat tapasztaltál meg az elmúlt évek alatt, mint a presbitérium legfiatalabb tagja?
Először is a templomi ülésrend szigorúsága eltűnőben van azáltal, hogy az idősebbek, akik egyáltalán emlékeztek vagy hallottak a padmegváltásról, fogyóban vannak, illetve van a presbitériumnak külön helye, de mivel vannak már női presbiterek is, így ők is ott ülhetnek. Aztán zenés istentiszteleteket tartunk, amik korábban elképzelhetetlenek voltak, de ma már nem furcsa, ha trombita vagy basszusgitár kíséri a fiatalos énekeket, és ha cetlin dobunk be imatémákat. Teret nyertek a bibliaórai közös imádkozások is. Van nekünk egy nyolc-tíz családból álló, jó kis keménymagunk, akik bibliaórákon részt vesznek. Van közöttük olyan, aki házastársként érkező katolikus, de hozzánk tartozik. A hittanos táborok nagy létszámmal, nyolcvan-százhúsz fővel mennek nyaranta, ez a lelkész érdeme.
Mi jelent kihívást?
A fiatalok megtartása. Abban biztos nincsen ráció, hogy minden konfirmandus itt legyen templombajáró, mert nagy arányban elkerülnek a faluból, viszont mindent meg kell tenni azért, hogy aki helyben marad, az a közösség tagja legyen felnőve is. Szükség van rájuk, merthogy az öregek kikopnak idővel.
Eddig két lelkipásztor szolgálatát élted meg Szomódon. Különböző karakterű emberek ők. Ehhez kapcsolódik a kérdés: mennyire meghatározó a lelkész karaktere a közösség lelkiségét tekintve?
Szerintem lelkiséget tekintve nagy változás nem állt be Kuti József után Csákai László idején. A két ember természete teljesen különböző, de a templomi igehirdetés – a példákkal megértetés, az önmagunkra levetítés által – mégis hasonló. Pont nemrégiben mondták el azok, akik annak idején Tabon megnézték és meghallgatták lelkészválasztás idején Laci tiszit, hogy emiatt döntöttek mellette, olyan mint „Jóska”. Ugyan most vannak Bibliaórák, gyermektáborok, zenés istentiszteletek, amik a korábbi lelkész idején nem voltak, ezek bevonzanak néhány új, fiatal tagot, de a gyülekezet közössége sokkal inkább változik a kor haladtával, az idő múlásával, mintsem a lelkészváltásokkal.
A főgondnok személyére is áll ez?
A gondnokváltás sem bír döntő hatással szerintem, mert az igazi lényeg a gyülekezetet alkotó családok ragaszkodása és odaszánása. Ha most nem én lennék éppen a gondnok, hanem valaki más, szerintem a gyülekezet akkor is ilyen lenne, mint most.
Milyen fontos események zajlanak a gyülekezetben, és hogyan járulsz hozzá?
Most már öt éve egyfolytában mennek a pályázatok egy presbiter hölgynek köszönhetően, aki munkájánál fogva képben van ezekkel a dolgokkal. Az ő segítségével csináljuk a felújításokat. Az idén a templomsüveg felújítása volt a legjelentősebb munka, amihez a gyülekezet is közel tíz millióval hozzájárult. Aztán a gyülekezeti ház felújítása is lassan befejeződik az idén. Ez különösen fontos a közösségi élethez, a táborozásokhoz. A gyerektábor szervezéséből és lebonyolításából mindig kiveszem a részemet. Évek óta többedmagammal önkéntes segítő vagyok. Jövünk, mert jó együtt lenni. Fizikailag nagyon elfáradunk egy hét alatt, – lehet, hogy soha életünkben nem tudjuk ezt kiheverni (szerkesztői megjegyzés: hatalmas nevetés), – de lelkileg feltölt az Istenhez vezetés öröme és a gyerekektől kapott szeretet. Hiába fáradunk el, mégis megelevenedünk.
A toronysüveg cseréjéről készült filmetek nagyon lenyűgöző volt. Számodra milyen volt ez a személyesen megtapasztalt élmény?
Folyamatosan jelen voltam, nem csak aláíróként vettem részt benne. A tavalyi nagy eső és jég után is voltam fenn cserepeket pótolni. Érdekes a szomódi templom teteje, mert a baji gondnoktársam, Schultz Ede nagypapája volt az egyik készítője, és a neve fel is van vésve oda. A fa olyan rossz állapotú volt már, hogy mállott szét. A bádog foltos volt és beázott, így alatta a faanyag életveszélyessé vált. Csoda, hogy egy erősebb szél nem vitte le eddig.
Nehéz a gondnokság „igája”?
Helyben lakó lelkésszel nem, mert ő ott lakik a templom mellett. Nála van az összes irat, ő szervezi a dolgokat és lebonyolít mindent. Ő folyamatosan viszi az ügyeket minden területen. Én jegyzőkönyvet vezetek és az év végi beszámolóhoz, zárszámadáshoz készítem el az iratokat, mert korábbi tanulmányaim folytán ezt meg tudom csinálni.
Hű-ha, Magyar Balázs, nem szeretnél feleségül venni egy somogyi menyecskét, hogy aztán nálunk könyvelj?
(Nevetve válaszol.) Nem tervezek költözést.
Ezek szerint Szomód az a hely, ahol élted végéig szeretnél lakni?
Úgy érzem, hogy igen. Még Tatára sem költöznék. Nekem ez a falusi, konkrétan a szomódi környezet az otthonom. A szőlőhegyben van egy kis telkünk, ahova édesapám minden nap kibiciklizik Tatáról, és ennek kapcsán édesanyám vetette fel, hogy cserélhetnénk, mert akkor édesapámnak nem kellene annyit tekernie, én pedig helyben járhatnék dolgozni, de én nem szívesen költöznék el innét. Bár tíz-tizenöt éve megfogalmazódott bennem a Gyimesben járva, hogy oda kiköltöznék, de valójában nem kelnék útra oda sem.
Az állandóság embere vagy inkább, mintsem a hirtelen változtatásoké. Emiatt azt feltételezem, hogy nem volt egyszerű elfogadnod, hogy a templomban elmondott fogadalmatok ellenére kettévált az utatok a feleségeddel.
Emiatt nagyon sokat vívódtam. Azon töprengtem, hogyan maradhatok én egyedül annak ellenére, hogy a feleségem, aki hitben nőtt fel, megfogadta a templomban, hogy jóban és rosszban, egészségben és betegségben élete végéig mellettem lesz. Nekem akkor ez majdnem törés lett az életemben és a hitemben, de Laci tiszi segítségével elég jól sikerült túltenni magam rajta. Amikor később ő is átment ezen a nehézségen, és ő is nagyon szenvedett emiatt, akkor mondta, hogy ugyan ott volt mellettem segíteni, de most érezte és értette meg igazán, hogy mit éltem meg akkor. Aki ebben nincs benne, az együttérzéssel lehet a másik iránt, de igazán átérezni nem tudja a másik helyzetét. Aki nem maradt egyedül egy válás után, annak sejtése sincs, hogy micsoda kín ez. Egyébként Emőkével a kapcsolatunk nem rossz, szülőként mindent meg tudunk beszélni a lányunk érdekében. Szinte napi szinten tartjuk a kapcsolatot, és talán még jobban is tudjuk rendezni a dolgainkat, mint a házasság idején, mert azóta ő is komolyodott, és rájött, hogy nem igazán a mi lényünk volt a gond, hanem az elvarratlan szálak és a szülői befolyásolások.
Jól viseled a kamaszos apuka szerepét?
Boginak a velem töltött időben nincsenek meredek húzásai, illetve én hosszútűrő ember vagyok, így egyenlőre nem jelent kihívást ez a korszak. Egykesége ellenére nincs elkapatva a lányom, ha valamit értelmesen megbeszélünk, akkor azt elfogadja, ezért meg tudok bízni benne. A barátaival töltött időben sem feszíti szét a kereteket, így nem kell nyugtalankodnom miatta.
Elkényeztető szülő lettél azért, mert nem veled él a lányod?
Úgy gondolom, hogy nem. Józan eszemnél maradtam továbbra is. Nem rögvest és nem azonnal kap meg dolgokat, illetve csak értelmes dolgokra áldozok időt és pénzt. Mivel a tanuláshoz szükséges kütyüi is már mind megvannak, így élményt adok ajándékba. Most például születésnapjára egy párizsi utat kap. Évek óta vágyott arra, hogy igazi nagy repülővel utazhasson. És mivel kiskorából van egy kedvenc mesefilm, amiben Barbi Párizsba utazik, így jött az ötlet, hogy akkor oda repülünk el közösen (szerkesztői megjegyzés: azóta már meg is jöttek az útról. ld. kép).
Milyen tulajdonságok tartoznak az erős, illetve az erősíteni való oldaladhoz?
A szabályok világában járom az utam, szeretek ahhoz igazodni, amit megbeszéltünk vagy leírtunk. Alapvetően úgy élek, hogy ha valami probléma van, akkor olyan megoldás szülessen, ami mindenkinek jó. Általában globálisan gondolkodom, és még a saját káromra is képes vagyok beáldozni dolgokat azért, hogy többeknek jobb legyen. Például átvállalom és megcsinálom a feladatot, ha tudom, hogy gyorsabban meg tudom csinálni, és nem kell másoknak kínlódni vele. Hibakeresésben egész jó vagyok, pedig nem keresem, mégis megtalálom. A múltkor vettünk egy szivattyút, hogy az összegyűjtött esővizet könnyebben ki tudjuk juttatni a kertbe, és miközben mutatom anyukámnak, hogy milyen, a használati utasításban kapásból kiszúrtam egy betűhiányt. Egyszerűen rááll a szemem. Biztos vannak negatívumaim, erősíteni való tulajdonságaim, már az erősségeimhez kapcsolódóan is, mert pl. a hibát rögtön jelzem is, és ez néha rosszul esik a másiknak. Tekintélyt érvényesíteni is nehezen tudok, pedig egy-két esetben, amikor kókler szakikkal van dolgom, nagyon jól jönne.
A munkád és gyülekezeti gondnokság mellett jut időd hobbira?
Igazán hobbim nincs, de mindig kitöltöm valami értelmes dologgal az időmet. Fiatal koromban fociztam, az most is jelen van az óvodai Bozsik-programban való tanítással. Aztán Laci tiszivel el szoktam menni vadászni. Én csak kísérő vagyok, nem vadász. Szeretem csendben várni a vadat a lesen. Gyerekkoromtól kezdve szerettem volna hangszeren játszani, különösen a cimbalom és a gitár tetszett, de ez kimaradt fiatal koromból az óvodapedagógus szakig. Akkor viszont meg kellett tanulni furulyázni, aminek én nagyon megörültem. Nem kell hangolni, még akár hallás sem kell hozzá, mert a hangokat ugyanazzal az ujjtartással mindig el lehet érni, ezért nagyon jó hangszernek találom. Magam örömére is fújom, és reggelente a gyerekeknek is az oviban.
Van kedvenc lelki éneked vagy bibliai történeted?
Ezek kimondottan nincsenek, viszont van egy ige. A János 3,16-ot hozom magammal olyan régről, hogy nem is emlékszem, hol találkoztam vele először. Azt viszont tudom, hogy könny szökött a szemembe, amikor belegondoltam, hogy mennyei Atyánk képes volt arra, hogy az övét, egyszülött fiát feláldozza értünk. Ez nagyon sokszor eszembe jut és hálássá tesz.
Kívánom, hogy hosszú legyen földi utad, és minél többször gondolhass erre az igére! Óvóbácsiként és apukaként is biztos jelen van az életedben a játék. Játszanál velem egy villámválasztásos játékot?
Állok elébe!
Csillag vagy bárány? Bárány.
Esernyő vagy esőkabát? Esernyő.
Fácán vagy őz? Őz.
Nyit vagy zár? Nyit.
Ézsau vagy Jákób? Jákób.
Duda vagy kürt? Duda.
Körjáték vagy jenga? Körjáték.
Nehémiás vagy Dániel? Dániel.
Szalonna vagy kolbász? Szalonna.
Pirkadat vagy dél? Pirkadat.
