Ha humorista vagy, és épp nincs kéznél egy jó poén, csak mondj valami vulgárisat, a közönséged hálás lesz. Ha pedig szabadgondolkodó vagy és épp nincs semmi gondolatod, csak gúnyold a kereszténységet, követőid értékelik bátorságodat (ha a kettőt együtt tudod használni, a szólásszabadság fenoménja lehetsz).
A kereszténységet becsmérlő, az értékeit lekicsinylő megjegyzések egy magát kereszténynek valló állam esetében nemcsak „jópofaság”, hanem politikai kiállás is. A hatalom ellenében vicceskedni hőstett, ha az a hatalom a magukat szabadgondolkodónak kinevezők ellenében határozza meg politikai álláspontját; vagyis ami nem liberális, hanem konzervatív, az már rögtön diktatúra, elnyomó, kirekesztő stb.
Ma már nem az Isten gúnyolás a bátorság, hanem a mellette való kiállás. A kereszténységgel gúnyolódni pedig nem nehéz. Nemcsak azért, mert nincs benne veszély (a szeretetet, megbocsátást hirdetők nem üthetnek vissza), hanem mert a magukat kereszténynek vallóknak nagyobb a felelőssége, tetteik könnyebben számonkérhetőek, esendőségük bármikor pellengérre állítható. Könnyű és népszerű a kereszténység gyalázása.
Ezt tette a közelmúltban egy népszerű popsztár is. Bár valószínűleg politikai-ideológiai, személyeskedő intrikát akart megfogalmazni egyik pályatársa órája okán, mégis sikerült a kereszténységet magát megalázni: „ha tudtam volna, hogy 7 milliós Rolexszel jár a kereszténység, kicsit jobban hittem volna istenben” – írta, utalva ezzel az óra tulajdonosának kinyilatkoztatásaira, amikben magát kereszténynek vallotta, vagyis inkább, hogy a keresztény értékrendet találja vonzónak.
De intrikáló szavaival nem a személyen gúnyolódott, hanem egy közösségen, a keresztényeken. És tette ezt sokezres fiatal követője előtt a közösségi oldalán (überelte még azzal, hogy szintén párezer fiatal előtt egy fesztivál színpadán hasonlóan Istent hívő közösségen gúnyolódott ezügyben). Gondolom nem csupán politikai-ideológiai szempontok miatt, hanem azért is, mert számukra jó érzés és trendi dolog rúgni egyet a keresztényeken. Az a többezres fiatal pedig, aki mintaként követi őt, és akiket az egyház nem, vagy csak nehezen tud megszólítani, most ismét megerősödhetett abbéli meggyőződésében, hogy gúny tárgya lehet a keresztény hit.
Egy másik, szintén szabadon gondolkodó pályatársa pedig egy kápolnát használt klipforgatásra, sőt, reverendát is húzott magára. Nem a misézés, az Isten tisztelete vezette erre, hanem mert „képileg valami izgalmasat” akart a dalához. Nem tudom, melyik dalról van szó, de gyanítom, nem abból a hozsannás könyvből énekli, amit az egyik fotón a kezében tart. A képek szövegei és a hozzászólások sem utalnak vallási tartalomra, sőt. Itt ismét többezer fiatal gondolkodását „szabadították” fel, keresztény államunk alapításának ünnepéhez közel, a kereszténységet állítva pellengérre a lájkokért.
Nem vagyok álszent, nem kérem számon a popkultúrán, a szórakoztató iparon a hitéleti tartalmakat, nem feladatuk az. Csak feltűnt, hogy mostanában milyen bátran élcelődnek a hitünkkel. Az Istent szeretők tudják, hogy a Teremtő mindent a javukra fordít, a gúnyt, a megaláztatást is. Talán a popikonok követői között is akad majd olyan, aki – pusztán kíváncsiságból – utánanéz és talán rácsodálkozik, hogy ki is az az Isten, hogy nem egy csajozós duma, mint ahogy azt egy harmadik popsztár népszerű dala sugalmazza. Talán lesz, aki utánanéz, hogy mi a megváltás és a Krisztusban kiteljesedő élet öröme, amit a modern, magát szabadnak és haladónak hazudó ideológiák olyan könnyen és „bátran” törölnének el – ha tudnák. És ha így lesz, ha akár egyvalakit is megérint Isten Szentlelke miattuk, akkor akár áldássá is lehetnek ezek az előadók.
